Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 29. szám

12 APRÓHIRDETÉSEK 2006. JÚLIUS 23., Portya a Lehel-piacon: félős árusok hatóság Szigorúan büntetnek, egy elmaradt nyugta a dinnyéről akár 30 ezer forintot is érhet Rács. Mögötte árválkodnak a kedvenc mézeim: a simogató akác, a sziruposan tápláló virág­méz, a különleges repce. Üve­geik kisebb-nagyobb tornyokba rendezve sorjáznak az 1 betűt formázó pulton. Hozzáférhetet­lenül. Pedig most akartam ven­ni az akácból egy befőttesüveg- nyit. A vásárlásra azonban, fáj­dalom, várni kell. A lehúzott rá­cson kívül jókora papiros hirde­ti: az üzletet 12 napra bezáratta a hatóság. Szabálytalanság miatt. Akár egy szégyenbélyeg. Ugyan miféle vétséget követ­hettek el? A kedves asszony jut az eszembe, ahogyan az árut kí­nálta. Mindenről elmagyarázta, mire jó. Még egy részletes út­mutatót is adott a mézfajtákról. „Folyékony napsugár” - szólt a mottó. Most aztán bezárták a fo­lyékony napsugarat. Szemben vegyesbolt van, nyi­tott polcain liszt, olaj, cirtomlé, fűszerek - az összes alapanyag, amely egy háztartásban kell. A kerekes kocsin pékáru. Hiába, itt a Lehelen mindent megkapni. Az eladó fekete asszony, már nem igazán fiatal, de fürge, mint a csík. Párhuzamosan szolgál ki akár három-négy vevőt. Törzs- vásárló vagyok, szoktunk beszél­getni. Többnyire a bajokról: hogy mi van ebben az országban, hogyan fogunk megélni, és hogy min lehet spórolni. „Mit követett el az a szeren­csétlen mézes?” - kérdezem. A fekete asszony nyelve rögtön megered. „Nem adott nyugtát egy tizenhat forintos apró mézes perecről - meséli, miközben hát­ranyúl a mögötte lévő szalámi­csomagért. - Ne hidd, hogy ő az egyetlen. Volt itt egy öreg néni, az egyik pékárustól kapott néha ezt-azt hitelbe. Mert hogy olyan szegény. Megesett rajta a kollé­ga szíve. Aztán egy idő után, amikor a kedves néni már rájárt az árura, elege lett. Kifizettetett az öregasszonnyal egy kiflit, nyugtát persze nem adott róla, az meg szaladt a piacfelügyelet­re panasszal. A felügyelő persze hívta az ellenőröket. Megbüntet­ték a péket is”. „Nagy bevételkiesés lehet az a tizenkét nap" - kanyarodom vissza a mézeshez. „Ha még csak az lenne - legyint a fekete asszony. - De a dolgozók ezalatt nem kapnak fizetést, ráadásul ott a büntetés. Több százezer forint.” Cipelem tovább a félig teli szatyrot: zöldség meg gyümölcs is kell. Rögtön az első sarkon fe­hér trikós, kese hajú fiatalember árulja portékáját. Szép nála a paprika, a paradicsom, a meggy. A srác a mérésnél sem svind- liskedik: mindenből annyit ad, amennyit kérek. Veszek hát sár­gabarackot is, fél kilót. Miköz­ben kiválogatja a legszebb sze­meket, megkérdezem: „Milyen szelek fújdogálnak itt maguk­nál? Újabban mindenkire le­csapnak?” A srác úgy fakad ki, mint akin egy láthatatlan gom­bot nyomtak meg. Nála is jártak ellenőrök inkognitóban, hogyne jártak volna. Vásároltak is nála egy kiló jóféle meggyet, meg egy érett sárgadinnyét. Ő egyetlen nyugtát adott a két tételről. Fél­óra múlva jön vissza az egyik „vevő”. „Csak a dinnye volt nála - me­séli a kis zöldséges. - Azon kö­vetelte a nyugtát. Különben száz­ezer forint. Mondom neki, hát a meggy meg hol van? Erre ő: na jó, akkor legyen harmincezer.” Mintha árnyék ülné meg a máskor oly barátságos Lehel­csarnokot. Fülembe cseng a sa- vanyúságos kofa nevetése, ahogy még tavasszal mérte a ká­posztát: „Vidámak vagyunk, egy­szer élünk. Politikusok? Egyik kutya, másik eb. Nefti hagyjuk, hogy elrontsák a kedvünket”. ■ Rados Virág ORSZÁGOS APROHIRDETESEK INGATLAN GÉPALKATRÉSZ * BALATONFÜREDEN 1+2 félszobás I. em-i lakás eladó, iá: 10 M Ft. Érd: 30/376-7965 •19849­* DUNAKANYARBAN, Dunabogdányban 720 nöl telek eladó. 26/380-005 •19819­HA SÜRGŐSEN eladó ipari ingatlannal komplett üzemmel rendelkezik kérem hívjon. Hitel, leasing, megváltás lehetséges. 20/972-6425. •19902­OROSZLÁNYBAN ipari ingatlan eladó. Telek 8311 nm, felépítmény 1600 nm. 20/523-9834. •19904* TISZAALPÁR0N, Dózsa Gy. u. 76/C 4 családos ház­ban, 3 szoba összkomfortos lakás eladó. Tiszamentén, üdülő övezetben szép és csendes he­lyen. 76/424-020 18 óra után. • 19882­aZALAKAROSON, üdülőövezetben építési telkek eladók. 30/491-2950 •19246* _______BÉRLEMÉNY_______ a L EÁNYFALU Fő úton 5 szobás ház hosszú távra irodának és rendelőnek is kiadó 26/380005 •19819' _________JÁRMŰ_________ FO RD Transit 2,5 D 1986-os óvj., fehér, zárt, 3 ülé­ses áron alul eladó. 06-20/583-3680. •19903* a FORD Transitokat vásárolnánk 1995-2003 év­járat között, 9 személyeseket készpénzért. Tel.: 30/218-0787 *18501* a KISBUSZ bérbe, 9-11 személyes. 30/6301122 *18579' a MERCEDES Vitot vásárolnánk 1996-2003 év­járat között, 9 személyeset készpénzért. Tel.: 30/746-7347 •18198’ B TOYOTA Hiatokat vásárolnánk, 6 és 9 személye­set, készpénzért, 1998-2003 évjárat között. Tel.: 30/746-7347 •18500* VOLVO S80 2,5T benzines, 2005. júniusi, grafitfekete metál, full extrás személygépkocsi, megkímélt állapotban, 9 ekm-t futott, első tulajdo­nostól eladó 8,2 MFt. Érd: 30/935-1807 •18919* WARTBURG 4 ütemű, firss müsz-val eladó. T.: 78/451-286 *19895* HASZONGÉPJÁRMŰ CHEREAUC 381 DR hűtő félpótkocsi (nyerges) 1994-es évjáratú programozható Carier aggregá­torral eladó. Suzuki tgk. 390 000 Ft + áfa; cső­szállító pótkocsi 6 tonnás: 480 000 Ft + áfa. 20/972-6425. •19902* 8 ÓR0S 6 soros kukoricaadapter JD és Class kombájnokhoz. 20/925-2450 _________GEPEK_________ EL ADÓ: aszfaltvágó; Wacker döngölő aggregét 4,1 kW-os; golyósmalom ásványi anyagok őrlésére, pl. kőpor; 8000 literes bojlertartály; 3 tonnás elektro­mos oldalvillás targonca. 20/9726-425. 8 SKODA új és használt alkatrészek eladása és vétele, postai utánvétel és kiszállítás megoldható. 20/443-5423 *19867* MEZŐGAZDASÁG «*♦ GYEPSZŐNYEG TERMESZTÉS, ÉRTÉKESÍTÉS FÜVES SPORTPÁLYÁK Gyepregenerálás, rekonstrukció, építés EUR0GREEN- TISZAFA KFT. Tel./fax: 06 (1) 403-9705 TÁRSKERESÉS 8 PARTNERKÖZVETÍTÉS magyar, német, osztrák, svájci, kanadai, ausztráliai partnereink számára. “Arany Kolibri". Tel: 20/987-4408, keddtől pénte­kig 10-18 h •19135* ________OKTATÁS________ 8 AKÁR ingyen tanulhat! www.felnottkepzes- info.hu . Tel: 20/418-3332. E-mail cím: info@felnottkepzes-info.hu 19902- PO LTI KAI MARKETIN G-0 KTATAS. 06-30/9467-970 ELADÓ: Híddaruk: 1,6110,25 m fesztáv; 10114,6 m fesztáv; 1015,5 m fesztáv; 10116,5 m fesztáv; 15116,5 m fesztáv; 101 bakdaru. 20/9726-425. •19902* HA SÜRGŐSEN eladó, bármilyen gép, ipari beren­dezéssel rendelkezik, kérem hívjon. Hitel, leasing, megváltás lehetséges. 20/972-6425. •19902' 8SZÖGESDRÓT-F0NÓ gép eladó. Tel.: 30/387- 4744,66/637-623 •19832* TARGONCA Still R 50-12-es (elektromos, 1,2 ton­na) kevés üzemórával, 220-as töltővel, kitűnő álla­potban eladó. Ár: 1,2 M Ft + áfa. 30/270-2693. •19905’ 514-ES kombájn munkában megtekinthetően el­adó vagy MTZ-82-re cserélhető. 20/473-1518 UTAZAS MEGÖRÖKÍTHETI SZÁLLODÁJÁT, ÉTTERMÉT BŐRDOMBORÍTÁSÚ KULCSTARTÓN! Fénykép után is elkészítem. Telefonos egyeztetéssel, illetve levélben várom a megrendeléseket. Minél nagyobb tételben kéri, annál olcsóbban kapja. Sólymos Ferenc 9700 Szombathely, Németújvár u. 8. Tel: 30/259-3861 SZUPER ARAKON! 7=6! 7 napot üdül, 6-ot fizet! Apartmanok, villák, üdülőfaluk medencével az Adriai-tengerparton. Ingyen katalógus! Ag.BOREAL - Beszélünk magyarul. Telefon: 0039/0431-430428 Fax: 0039/0431-437043 L E-mail: ag.boreal@bibione.nauta.it HÁZI őrlésű fűszerpaprika eladó. 68/480071 •19776­KUKORICÁT és egyéb terményt vásárolnék 80 q felett: 30/9432-472. •19874* 8 MADÁRRIASZTÓ "műsas”. Ára: 14994 Ft. •Tel.: 06-30/946-7970 wvm.madarriaszto.hu •19518* ZAB, zabszalma, takarmányborsó eladó. 06-20/9415-540. •19862­ÁLLÁST KÍNÁL HÚSIPARI szakmunkást keresek sertéscsontozásra németországi munkára, egyénileg. T.: 30/667- 4085 és 00-49-174-212-7758 •19750* a IDEGENFORGALMI menedzsert keresek 72/480-087, 70/513-6214, web: arzenalmotel.1w.hu •19875' 8 KÍNAI és tibeti receptúrák alapján összeállított termékek forgalmazására keresünk munkatársa­kat. 30/238-6612 v. 30/524-7586 •19809* KŐMŰVESEKET, segédmunkásokat felveszek. Szál­lás biztosított. 06-20/9558-110. *19897* 8 OTTHONI bedolgozások! 70/233-5508 •19873' BÚJ! SHEN0N kozmetikai termékek forgalmazá­sához munkatársat keresünk. 30/589-4442 8 HORVÁTORSZÁG: lakókocsik 20/8038688 kiadók! NAGY FORGALMÚ céget keresek. 20/562-0666. •19898* PÉNZRE van szüksége? Japán gyorshitel autófede­zetre! BAR nem akadály. 20/943-7307.----------------------------- • 19900­8 V ÉGRAHAJTÁSOS illetve terhelt ingatlanok kivál­tása, jelzáloghitel ingatlanfedezetre (forgalmi ér­ték minimum 8 M Ft) BAR-osoknak, nyugdíjasok­nak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek, gyorshitel: 3-5 nap alatt! Tel.: 30/342-3509, 20/215-1504 SZOLGALTATAS Á TÓI LETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! AKAR falun nyaralni, hegyek közt? Hívja a 06-30/403-0063 telefonszámot. •19883* 8 AQUATICUM Debrecen. Kedvezményes szállás­lehetőség! Nádix Panzió, Debrecen-Nagyerdő, Bessenyei u. 6. Tel: 52/532-104 *19822* 8BALAT0NB0GLÁR0N és Igái gyógyfürdőnél szobák,apartmanok kiadók.Mindkettő a vízhez közel. Üdülési csekket elfogadunk. 70/2187823 • 19004' BÜKÖN szoba kiadó, üdülési csekket elfogadunk. 06-94/358-237 www.eszallas.hu/emodi •19891* EGRI üdülés 2 ágyas szobákban, Várhoz, strandhoz közel. 1600-2400 Ft/fő. 36/312-706 •19772* GYULAI szállás:30/437-8900, www.herbaclo.hu-------;------- • 19087* 8 HARKÁNYBAN 1300 Ft bruttó/fő/éj egyéni és csoportos szálláslehetőség. 72/480-087, 70/513-6214, web: arzenalmotel.fw.hu *18857* B HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 20/517- 2913 • 19229­HÉVÍZEN a gyógyfürdő főbejáratától 300 m-re fő­szezonban 2x1 hét/2 fő üdülési jog kedvező áron eladó. 36/341-318,30/935-1807 B KENÉSEI part: 2 apartman kiadó. 70/6117934 •19735* MÁTRASZENTISTVÁNON üdülő kiadó. 76/495-564 •19871* 8 PÉCSHEZ közeli, Sikonda wellness-fürdőnél klimatizált nyaraló kiadó. 70/537-4357 • 19768* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015 •18534* 8 ÜDÜUÖN kellemes környezetben a Balatonnál a Bogiári Kollégiumban.Európai színvonal,magyar árak,gyönyörű park, sportpálya, konditerem, szau­na várja Önt! Étkezés légkondicionált étteremben, svédasztalos reggelivel.Elhelyezés 3 és 6 ágyas ga­lériás szobákban.Minden szobában telefon, fürdő, WC van. Üdülési csekket elfogadunk! Érd.:Szabóné Molnár Bernadett 06/30/9375250. w ww.bogbrikollegium.hu.detti@boglarikolleglum.hu •19734* 8ZALAKAR0S0N apartmanok 6000 Ft/nap áron kiadók, gyerekeknek ingyenes, klíma igénybe­vehető, zárt parkoló. 20/986-7050 •19834* ZAMÁRDIBAN nyaraló olcsón kiadó 70/5110060 •19872* ALBÉRLETET KÍNÁL ALBÉRLETBE női társat keresek. Szuper, új, beren­dezett lakás Bp., Lánymányosi híd budai oldalán. Tel.: 06-20/4462-876 PÉNZPIAC HITELKIHELYEZÉS-BEFEKTETŐKET is keresünk. 20/562-0666. •19898* 8 KÁRPÓTLÁSI jegyet határozattal, magas áron veszek! 06-70/574-6103 •19740' 'Í7INGES autóját, motorját átvesszük. 20/562- 0666. BIDET ÁTALAKÍTÁS NÉLKÜL TÖBBFÉLE KIVITELBEN! INTEREX KFT. Tel./fax: 06 22 506-627 www.interex.hu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! 8 ABLAKSZIGETELES garanciával. 20/374-7956-------------- •18547­AC ÉLSZERKEZETEK GYÁRTÁSA! 30/6397-405 •19889' 8 LAPOSTETŐK szigetelését garanciával vállaljuk! 20/322-7378--------------------------------------- -19818­8 PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 •18503* ÁLLAT 8 EB-ŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók, kiegészítők EU minőségben utánvétellel is. T: 30/214-7677, http://invitel.hu/vigep •ueu* 8 GYÖNYÖRŰ bassét hound kiskutyák olcsón el­adók. 75/333-050,30/9164-369 *19802* PULI kiskutyák eladók. 20/5-928-108. •19885* STRUCCOK eladók előjegyezhetők.30/906-8355 •19833* TACSKÓ kölykök eladók. 06-20/9164-129. •19890" 8 VÁGÓSZARVASMARHÁT vennék (Somogy- Veszprém-Fejér-Tolna-Pest m.) 74/480653, 30/3046592 •19817* 8 85 DB fekete-tarka 600-650 kg-os hízó bikák és 20 db 20 kg-os malac eladó. 20/335-8170 __________BÚTOR_________ 8 S ZEGEDI, nyíregyházi, budapesti és bajai bútorgyártó üzem viszonteladókat keres. 6724 Szeged, Vértői út 18/A. Tel.: 30/279-7437 •18535* VEGYES AKÁC tűzifát vennék 30 m3 felett: 70/387-27-68. •19874* CSAPDA kártékony állatok, patkány, menyét el­fogására eladó. Tel.: 20/448-4588 •19848* KIÁRUSÍTÁS! Csizmával egybe épített nadrág 1.500 Ft, erős esőruha öltöny 1.500 Ft, gázálarc 350 Ft/klt, vastag ipari gumikesztyű 150 Ft/pár, kertészeti pamutkesztyű 600 Ft/12 pár. Érd.: 20/9641-752. •19899* ROSSZ villanymotorokat, akkumlátorokat és autómot. veszek hétvégén is! 20/420-2838. •19892* ________EGÉSZSÉG________ Házikozmetíka, r eceptek rózsából, gyógyhatású üdítőitalok, fűszervajak, csírák, dinnyemazsola, répalekvár, gombakolbász. HERBÁCIÓ magazin­kapható a nagyobb újságárusoknál •19889* _______GONDOZÁS_______ 8 A DÁNYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozását vállalja. Jelentkezés: Czeglédi Hen­rietta. 70/369-3613,20/313-7309 •19864* 8 NYUGDÍJASOK utógondozását teljes ellátásai, 24 órás felügyelettel vállaljuk rövid távra is. Ezüst­kor Alapítvány Göd. 27/345-125 VÁLLALKOZÁS 8 BEFEKTETŐK figyelmébe! Zengő lábánál, közel 30 E nm-es arborétum jellegű terület, közepén horgásztóval, építési engedéllyel, homokőbányával eladó. 20/425-0010 •19728* a PANZIÓT bérelnék üzemeltetésre. 30/9670901 •19055* RÉSZVÉNYTÁRSASÁG eladó. 30/6397-405 RUHÁZAT 8 AKCIÓ! Holland, német használt ruha, első osztályú, 350 Ft/kg. Ágynemű, lakástextil, 450 Ft/kg. 30/413-0147 -19598­8 KISLÁBÚ nők részére üzletünkben új model­lek, bőrcipők, szandálok, horgolt szandálok is 30-35-ig. 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 -ura* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan ki­szállás. 1/3403760,1/3540978,30/9220436 HIRDETMÉNY 8 ELADÓ Lindab II. oszt. 20-as trapézlemez több színben 1400 Ft/nm+ÁFA áron. Érd: 70/318- 9472,29/367-618 •19455* RENDEZVÉNY 8 ÉNEKELI, verselj CD-re! Hangfelvétel,CD-készí- tés oktatással hangstúdióban!20/9646289--------------:----- +19745+ 8 NŐIZENEKAR fergeteges műsorral megrendel­hető! 06-20/964-6289 • 19746* NÖVÉNY 8 ILLATOS barátcserje! 94/352-552 •19820* _________BÉLYEG 8 BÉLYEGGYŰJTEMÉNYEKET, régi pénzeket, régi képeslapokat levélborítékot vásárolunk. Bp., V. kerület, Bécsi utca 5.1/317-4757 VASARNAP REGGEL apró-megrendelőkupon Hirdetési áraink: Lakossági hirdetések: br. 470 Ft/sor Közületi hirdetések és közlemények: br. 662 Ft/sor 1 sor = 42 betűhely Kérjük, hogy első megrendelésekor a hirdetés árát postai utalványon vagy személyesen előre • szíveskedjék befizetni! Töltse ki és hozza be vagy küldje vissza az alábbi címre: 1122 Bu&pest Hirdetésfelvétel és információ: 488-5700/9206 lax: 488-5769 Név: Cím: Irányítószám: .............Vezetékes telefon: A HIRDETÉS SZÖVEGE: .11 11 11 Személyes adataim megadásával hozzájárulok azok impresszum szerinti leihasználásához. Amennyiben nem járul hozzá személyes adatai felhasználásához, kérjük, írásban külön jelezze. aláírás

Next

/
Thumbnails
Contents