Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-14 / 163. szám

NAGYATAD 13 0 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 14., PÉNTEH SZAMOKBAN Sok fejlesztés pályázatból valósul meg a városban A VÁROS KÖLTSÉGVETÉSE 6.118 millió forint, melyből a műkö­dési kiadások előirányzata, az intézményekre fordított pénz 4.876 millió. Ebből a bérek és a járulékok 3.152 milliót tesz­nek ki. Az idei évben 1.242 millió forint volt a beruházá­sokra, fejlesztésekre szánt sa­ját forrás és 840 millió forint­nyi pályázati bevételre szá­míthat a város. Százéves is elmúlt már a legidősebb lakó NAGYATÁD LAKOSAINAK Száma 12 ezer 096. Ebből ötezerhat- száztizenhat a férfiak és hat- ezernégyszáznyolcvan a nők száma. A város legidősebb la­kója egy hölgy, aki 101. évé­ben van, hiszen 1905. augusz­tus 29-én született. A legfiata­labb lakos egy kislány, aki jú­lius 5-én jött a világra. RECEPT Sült hal bormártásban HOZZÁVALÓK: 75 dkg halfiié, 1,5 teáskanál só, 1 evőkanál kukoricaliszt, 2 tojásfehérje, 3 dl olaj, 2-3 evőkanál szárított fafülegomba, egy gerezd fok­hagyma zúzva, a mártáshoz: egy szelet friss gyömbérgyö­kér leve vagy egy csipet gyöm­bérpor, 4 evőkanál fehérbor, 4 evőkanál tyúkleves, 1 teáska­nál cukor, 1 evőkanál kukorica- liszt 3 evőkanál vízben oldva. Az ék alakúra vágott halsze­letkéket megsózzák és kuko­ricalisztbe forgatják, majd a tojásfehérjék és 1,5 teáskanál olaj keverékébe mártják. Kö­zepes tűzön megforrósítják a maradék olajat, és a halsze­leteket 2 percig sütik, amíg ro­pogósak és aranysárgák nem lesznek. Kiveszik, lecsurgat­ják és melegen tartják. Pedagógusok egymás között. Kálmánná Beke Emőke és Beke Pálné szeretné, ha a legifjabb családtag, Kálmán Pál Balázs is nyomdokaikba lépne Generációkat neveltek fel oktatás A szülők után végül is a gyerekek is pedagógusok lettek Ma is, ahogyan hosszú évek óta, mindenki csak Idukának szólít­ja Beke Pálnét, aki sokak tanító­nője volt Nagyatádon. A nyugdí­jas éveit töltő asszony egykor a Bárdos Iskolában - a családban egyedüli pedagógusként - nevel­te a gyerekeket, ma pedig lánya és unokái is a tanári pályára lép­tek. - Negyven évvel ezelőtt jöt­tünk Nagyatádra, akkor kap­tunk szolgálati lakást egy olyan épületben, amely ma már meg sincs. Nem volt épp komfortos az a lakást, de mi nagyon örül­tünk annak is, hogy egyáltalán kaptunk. Akkoriban a városban vezetékes víz még nem volt, kútról hordtuk a vizet fürdés­hez, főzéshez, mosáshoz, de ab­ban is volt valami jó, mert a kút- nál mindig egész kis csapat gyűlt össze, jól elbeszélgettünk mindig. Aztán teltek az évek, megszületett a lányunk, sike­rült saját családi házba költöz­ni, itt lakunk ma is, immáron hatan. A férjem a lányom és az unokák. Ahogy jöttek a gyere­kek, úgy alakítgattuk át a há­zat, hogy mindenkinek legyen egy kis része.- Három gyermekünk van - mondja Kálmánná Beke Emőke, aki szintén pedagógus lett, s az Éltes Mátyás Iskolában tanít. - Férjem négy évvel ezelőtt hirte­len meghalt, azóta különösen jó, hogy így együtt, egy fedél alatt maradtunk anyuékkal.. Igaz, a gyerekek már nagyok, a legki­sebb fiam is 17 éves, de erős a családi kötelék, összetartóak va­gyunk, szeretjük egymást és jól is érezzük magunkat együtt. Ez a két itthon lévő testvéren is látszik, akiknek mozdulatai­ból, viccelődéseiből, egymás ug­ratásából kiderül, jó testvérek, számíthatnak egymásra. A 25 éves Emőke a legnagyobb a há­rom gyerek közül, ő most diplo­mázott Pécsen, francia szakos bölcsészként. Tanári képzettsé­get szerzett, de második diplo­mája már szakfordítói végzett­ségről szól. - Gyerekként na­gyon tiltakoztam az ellen, hogy tanár legyek, ahogyan a nagyob­bik öcsém is, Gergely, aki végül Szombathelyen szintén pedagó­gus lett. Igazán magam sem tud­tam, mit szeretnék csinálni, mi­kor be kellett adni a jelentkezési lapot, a francia nyelvet viszont szerettem, jól is ment, hát böl­csészkarra jelentkeztem. Jelenleg a gimnáziumban, ahol Nagyatá­don taníthatnék, nincs üres fran­ciatanári hely, ezért most a szak­fordítói végzettségemet haszno­sítom egy helyi vállalkozásnál. Valójában magam sem tudom még, hogy akarok-e valaha taní­tani, egyelőre nem tudom elkép­zelni, hogyan menne ez nekem egy osztályban. Magántanítvá­nyaim vannak itthon, de az más. Levelezőn végzem a gyógypeda­gógiai főiskolát is Kaposváron, de talán az üzleti életbem job­ban boldogulok majd. Szívesen maradtam volna Pécsen, de a ba­rátom munkája Nagyatádhoz kötődik, így hazajöttem. - És re­méljük, itthon is maradnak - szól közbe az anyuka, aki amennyi­re csak lehet, szeretné egyben tartani a családot. - Gergely fi­am nem biztos, hogy hazajön, ha végez, de Emőke és Pali talán itthon maradnak. Szemben velünk van egy kis ház, amit Emőke örökölt, édesapám épp a tetőszerkezet betonját locsolja. Szeretnénk felújítani, hogy az­tán hamarosan ott lakhassanak a párjával. Balázs pedig való­színűleg tovább tanul, aztán re­mélem, hazajön ő is. - Ahogy a családi tendenciát figyelem, a végén még belőlem is tanár lesz, bár én is azt mondogatom, hogy az nem szeretnék lenni. De még nem tudom, ml érdekel igazán - mondja a legkisebb, Pali. Felújítja a város az oktatási intézményeket is AZ INTÉZMÉNYEK szakmai munkája és az ehhez szük­séges tárgyi feltételek megte­remtése a város vezetésének is fontos. Ezért is terveznek egyre több intézményi felújítást a városban. A kollégiumra és a gimnáziumra kapott címzett támogatásból végzett rekonst­rukció mellett megkezdődött a Babay József Általános Iskola megújítása, és pályázati pénzt szeretne nyerni a város a Bár­dos Iskola bővítésére is. MIG-21-es vadászgép a város közepén MIG-21-ES TÍPUSÚ vadászgép került nemrégiben a 69. Harc­kocsiezred Baráti Köre mű­ködtetésében lévő Haditech­nikai Parkba. A többtonnás, hatástalanított gépet Pápáról hozták, innen kapta ingyen a park, hogy múzeumi tárgy­ként megőrizhesse s bemu­tathassa az utókornak. Újabb virágokat ültettek a virágos város tereire TOVÁBB FOLYTATÓDIK a város virágosítása, melynek ezút­tal nemcsak a szokásos nyári városszépítő munka, hanem az Európai Virágosítási ver­senyben való részvétel is ap­ropót ad. Tavaly Magyaror­szág legvirágosabb városa lett Nagyatád, ezzel kvalifi­kálta magát az európai meg­mérettetésre, melyre több száz virág kiültetésével, vi­rágládák kihelyezésével, új virágos felületek kialakításá­val készül a település. Megújul a városközpont az Orpheus-programmal az orpheus-program kere­tében nyert 500 millió fo­rintból újul meg hamarosan a Széchenyi tér, s benne a gyógyfürdő is. A tavasszal megkezdtett s őszre befeje­ződő munkák során a tér s a fürdőépület teljesen új arcu­latot kap, a létesítmény át­alakításra kerül, s szolgálta­tásai is bővülnek. Megújul sétányok útvonala és bur­kolata is. Az eddigi betonutat most térköves gyalogút váltja föl Az oldal cikkeit írta és fotózta Nagy László Az oldal elkészítését az önkormányzat támogatta Kétmilliárd forintot nyert Nagyatád fejlesztések A fürdő felújítása mellett az iskolák korszerűsítése is fontos Értékteremtő éveket hagytunk magunk mögött - így fogalma­zott Ormai István polgármester az elmúlt időszak összegzése­ként. - Célirányos, tervszerű vá­rosfejlesztési munkát végez­tünk, melyeket annak idején a lakosság igényei alapján hatá­roztunk meg. Ez a munka las­san beérik, tevékenységünknek egyre több nyoma van város­szerte, mind az épületfelújítá­sok, mind az út- és járdafelújítá­sok kapcsán, de más fejleszté­sek is szembetűnőek. Mindeh­hez az alapot jórészt azt adta, hogy sokat és jól, eredményesen pályáztunk. Összesen 2,066 milliárd forint nyertes pályázat­ból származó bevételünk volt az elmúlt négy évben, ennek a pénznek a felhasználása, a nyer­tes projektek kivitelezése rész­ben megtörtént, részben folya­matban van. A város az elmúlt időszakban 304 millió forintot fordított burkolatfelújításra, melyből 57 utcában végeztek aszfaltmun­kákat. A fürdővárosnak titulált település fürdőinek felújítására, megújítására is sikerült forrást találni, ennek eredményeként zajlik a gyógyfürdő rekonstruk­ciója, a strandra óriáscsúszda kerül, s őszre a tanuszoda is megépül a városban. - Kistérsé­gi központként fontos, hogy szép, ugyanakkor jól felszerelt, erős intézményekkel rendelke­Ormai István szerint fontos volt az oktatási intézmények felújítása is ző város legyen Nagyatád. En­nek egyik eleme az oktatás, melyre mindig nagy gondot for­dítottunk. Egyik legfontosabb célunk volt, hogy a két nagy in­tézményünk, a gimnázium és a kollégium megújulhasson, eh­hez tavaly sikerült elnyerni az egymilliárdos céltámogatást, melyből ősszel megkezdődhet a kollégium rekonstrukciója. Persze a közoktatási intézmé­nyekben végzett szakmai mun­ka is nagyon fontos, ahogyan a munkahelyteremtő lehetőségek is kiemelt szerepet kapnak. Ezért is örülünk, hogy az elmúlt két évben a konzervgyár és a Danuvia gépgyár is újra meg­kezdte a munkát a városban. A Város Bora a borbarát pincészetéből került ki Negyven éve vesz részt a város közösségi életében a 71 éves vránics istván, aki ma már nyugdíjasként több közösség életét is szervezi, s jó néhány klub aktív tagja, s részt vesz a nagyatádi idősügyi fórum mun­kájában is. Szívéhez talán még­is a borbarát kör áll legköze­lebb, hiszen ennek alapítója, s borászként készített nedűje már többször lett a Város Bora. - Valamikor az ÁFÉSZ alkalma­zásában dolgoztam, s már ott is szívesen szerveztem a közössé­geket, vagy épp egy-egy rendez­vényt. Később munkahelyet vál­tottam, de ez a nyüzsgő, szerve­ző feladat valahogy mindig raj­tam ragadt. így természetes volt, hogy nyugdíjas-éveimet sem töltöm tétlenül. Szinte észre ■■■■■I sem vettem, hogy nyugdíjas 1 ® lettem, hiszen > J í mindig volt fel- |1 adat, ahogy most is. A bor- iflft. *f*i barát kör tagjai­nak gyakran szervezünk prog­ramokat, ilyenkor találkozunk, tapasztalatot cserélünk, borver­senyt tartunk, évente egyszer pedig bátyus bált is rendezünk. Emellett a kertbarát körben is tag vagyok, ott is vannak szak­mai előadások, melyeket gyak­ran együtt szervezünk meg, hiszen a borászoknak is szük­sége van képzésre.

Next

/
Thumbnails
Contents