Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-08 / 158. szám
Mintaterületek és kísérletek homokhát Közös bemutatókat tart a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara és a Gabonatermesztési Kutató Kht. július 12-én, szerdán 10 órakor a kht. dorozsmai telepén. A résztvevők megtekintik a kísérleti területeket, és előadásokat hallgatnak. Témák: homoktalajok gyepesítése, energianövények, kalászosok termesztése és hasznosítása, lehetőségek a cirokfélékben, napraforgó termesztése homoktalajon. Ásotthalmon 13 órakor: információk a ho- mokhátsági célprogramról, majd minta területek megtekintése. Jelentkezni lehet a 76/481-335-ös telefonszámon, vagy az r.eva@bacsmagrarkamara. hu e-mail címen. Termelői csoportok támogatása FVM Augusztus 1-jétől 31-ig ismét nyitva áll a termelői csoportok támogatási jogcíme a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben, vagyis újra igényelhető a támogatás. Azok a csoportok jelentkezhetnek, amelyek az ide vonatkozó FVM-rendelet szerint „államilag elismert” termelői csoporttá válnak. Mehet a magyar strucchús Európába? H5N2 Az EU október végéig betiltotta a Dél-Afri- kából származó strucc és emu importját az ország két körzetében észlelt H5N2 madárinfluenza-ví- rus miatt (ami az emberre nem veszélyes). Mivel az afrikai dömpingárak eddig lenyomták a strucchús európai árát, a magyar tenyésztők és forgalmazók most lehetőséghez jutnak, mert a kínálat visszaesett. Pannon Megduplázni a fóliákat zöldség-gyümölcs Az ágazat az unióban is alulfinanszírozott A földieper az egyik legkeresettebb korai gyümölcs, ami a melegházakból kikerül. A gazda jó árat kaphat érte, ha jók a piaci kapcsolatai. A zöldség-gyümölcs ágazat kiemelt fejlesztési terület lesz. B. F. I. „A következő fejlesztési ciklus egyik kiemelt területe a zöldség-gyümölcs ágazat lesz - mondta Gráf József agrárminiszter a minap Mórahalmon egy agrár- és vidékfejlesztési konferencián. - Ennek érdekében tíz év alatt meg kell dup- lázni a fólia- és üvegházfelü- letet.” Mórahalom élen jár a vidék- fejlesztési források felhasználásában, a mezőgazdasági termelők pedig tészekbe (termelői értékesítő szervezet) tömörülve próbálják javítani piaci pozíciójukat. A miniszter leszögezte, hogy a termelés felfuttatása mellett szükség van az ehhez kapcsolódó logisztikai rendszer kiépítésére is. Nagy és egységes minőségű árutömeggel csak akkor lehet a piacon megjelenni, ha kialakulnak a tészek együttműködésének szervezeti keretei. Uniós jelenség, hogy a zöldség-gyümölcs ágazat alulfinanszírozott, mert míg a termelés tizenhat százalékát állítja elő, a Az ágazat részesedése a termelésből és a támogatásból Arány az agrártermelésben ____16% Ré szesedés a támogatásból 4% támogatásokból csak négy százalékban részesedik. A 2007- 2013-as uniós tervezési ciklusban komoly forrásokhoz juthat az ágazat, de ezeket komoly szakmai feltételekhez kell kötni - szögezte le a miniszter. Biodízelt gyártanak az olajmagvakból energia Egyre több hazai bejelentés hangzik el a beruházásokról A biztos banki háttérrel rendelkező Raiffeisen Agrárház vállalatcsoport legújabb magyarországi tagja a Zöld Olaj BB Zrt. igazgatója, Hartmann Péter fontos bejelentést tett szerdán Baján, egy partnertalálkozón. Terveik szerint biodízelt gyártanak majd őszi káposztarepcéből (később más olajmagvakból is) 2007-től a Fleves megyében létesülő új üzemben. A biodízelre 2012 végéig már van vevő, s a cég úgy tervezi, hogy euróval fizet majd a beszállítóknak. A partnertalálkozón az is elhangzott, hogy aki jelzálogot jegyez be földjére, annak lesz mit és mivel vetnie, búzáját, árpáját, repcéjét itthon megveszik és fel is dolgozzák. Somogyi Zsigmond ügyvezető igazgató elmondta, hogy Európa legnagyobb mező- gazdasági cégeként a székesfehérvári kirendeltség évek óta kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatot ápol hazánk kis- és nagyüzemi agrártermelőivel, szövetkezeteivel. Ismert és megbízható bankcsoport áll az agrárház hátterében, így teljes körű garanciát vállaló integrátorként vannak jelen a mezőgazdaság egész vertikumában. Túl azon, hogy kedvező kamatozású hiteleket, vetőmagot, műtrágyát és növényvédő szereket biztosítanak, a termeltetői szerződéssel az értékesítést is vállalják. ■ Király László Jelentkezhetnek a félig önellátó gazdaságok eu Július 31-ig ismét igényelhe tő a félig önellátó gazdaságol szerkezetének átalakításáho nyújtott támogatás. A támogatá célja, hogy a jelenleg csak a fe lesleget értékesítő gazdaságol teljesen árutermelővé váljanak Igénylő lehet, aki regisztrált ős termelő, egyéni vállalkozó vág családi gazdálkodó. Kiknek készült és mire jó a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv? nvt A mezőgazdaságot segítve javítja a vidéken élő emberek életminőségét NEMZETI VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV Ha azt a szót halljuk, hogy vidékfejlesztés, gondolhatnánk akár új ipari munkahelyek teremtésére is. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv azonban kifejezetten mezőgazdasági program. Bálái F. István Közhelyszámba megy, hogy a vidékfejlesztési politika célja a vidéken élő emberek életminőségének javítása, a vidéki térségek további lemaradásának megakadályozása, a felzárkózás esélyeinek biztosítása. Ehhez komplex intézkedésekre van szükség az élet minden területén. A Nemzeti Vidékfejlesztési Tervnek (NVT.) nevezett program keretében azonban csak a mezőgazdaság sajátos módszereit támogatja a magyar állam és az Európai Unió. Az NVT tartalma ezért a vidékfejlesztés összetett megközelítéséhez képest szűkebb. A teljes vidékfejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT) összhangban valósul meg. A fentiek értelmében a továbbiakban ezeken a hasábokon a szűkített értelmű vidékfejlesztéssel foglalkozunk, amikor cikksorozatot közlünk a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv részleteiről. Ml is tehát á Nemzeti Vidék- fejlesztési Terv? Azoknak az intézkedéseknek a végrehajtási rendszerét szabályozó dokumentum, amelyekkel az EU és a magyar állam sajátos támogatások formájában, segí- tőleg avatkozik be a vidéki életbe. A fő tartalmi ismérve a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv intézkedéseinek, hogy nem a meny- nyiségi árutermelés bővítése az elsődleges céljuk (erre a területalapú támogatások szolgálnak), hanem a környezettudatos gazdálkodás elősegítése, valamint a vidéki társadalom megfelelő életkörülményeinek biztosítása. Utóbbi cél arra utal, hogy az árutermelés versenyében különben lemaradó vidéki népesség is esélyekhez jusson, mert csak így lehet megakadályozni, hogy bővüljön a városi munka- nélküliség, és elvaduljon a vidéki nép által elhagyott táj. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv intézkedései között első helyen áll az „agrár-környezetgazdálkodási támogatások" rendszere. Ennek keretében a gazdálkodó a támogatás ellenében szerződéses alapon azt vállalja, hogy 5 vagy 10, esetleg 20 éves periódusra különböző környezetkímélő módszereket alkalmaz (például a műtrágya részleges vagy teljes mellőzése). A „kedvezőtlen adottságú területek támogatásának” célja, hogy az alacsony hozamú, nehezen művelhető területeken is fennmaradjon a mezőgazdasági tevékenység, azonban jobban igazodjék a termőhelyi adottságokhoz és a piaci viszonyokhoz. „Az EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai előírásainak való megfelelés" támogatása elsősorban az állattartókat érinti, az intézkedés célja nem szorul további magyarázatra. A „mezőgazdasági területei erdősítése” szintén részét képe zi az NVT-ben támogatott prog ramoknak. A „szerkezetátalakí tás alatt álló, félig önellátó gaz daságok támogatásának” célja hogy azok a gazdálkodók, akii jelenleg elsősorban az önellátó érdekében termelnek, de sze retnének fejlődni a piaci helyi állás érdekében, lehetőségek hez jussanak. Az NVT támogat ja a „termelői csoportok létre hozását és működtetését” is, el sősorban a piaci pozíciók javító sa érdekében. ■ Az árutermelés versenyében különben lemaradó vidéki népesség is jusson esélyekhez! I 3 2006. JÚLIUS 8.. SZOMBAT