Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-27 / 148. szám

13 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 27., KEDD SZÍNHÁZ A Csókos asszony mesevilága vágyálom Pető Kata olyan színházról álmodik, ahol a történeté a főszerep Volt már naiva, bűnsegéd és csábító démon. Feltűnt Lili bárónőként és Csókos asszonyként is a kaposvári deszkákon. Pető Kata két éve szerződött a színház­hoz, s ma az egyik legfog­lalkoztatottabb színésznő. Az évad végén átvehette a Csiky Junior díjat is. Takács Zoltán- Rövid idő alatt a kaposvári közönség szívébe lopta magát, jó kritikákat kap és még egy díjjal is elismerték...- Érdekes, mert én inkább csak negatív kritikákat olvas­tam magamról. A díjnak persze nagyon örültem, de azt azért tudni kell, hogy a legjobbnak ítélt 30 év alatti színészek kap­hatják, és hát ilyenek kevesen vagyunk. Ezzel együtt nagyon örültem neki, mert szakmai döntés eredménye és bizonyos mértékig talán ez egy közön­ségdíj is.- Az elismerésben minden bi­zonnyal közrejátszott az is, hogy szinte csupa nagy szere­pet kapott, amelyekben lehe­tett bizonyítani.- Igen, és ez nagy százalék­ban szerencse dolga. Amikor Ka­posvárra kerültem, semmit nem tudtam sem a színházról, sem a városról. Azt is itt tudtam meg, hogy a frissen végzett fiatalok nagy lehetőséget kapnak elsőre, és a színház vezetői kíváncsian várják, hogy mit mutatnak meg magukból. Azt is megtapasztal­tam, hogy nem ítélnek rögtön: ha esetleg valami nem sikerül, jár egy újabb lehetőség.- Említette, hogy fogalma sem volt arról, hogy milyen mű­helymunka folyik a kaposvári színházban. Hogyan került mégis ide?- Véletlenül. Egy bevehetet­len várat jelentett számomra ez a hely. Amikor döntenem kellett, hogy hová szerződjek, elbizonytalanodtam. Ascher Tamás segített a választásban. Csak utána döbbentem rá, hogy senkit nem ismerek itt Kaposváron. Ám hamar rájöt­tem, hogy ennek előnye is van: mindenféle görcs nélkül meg­mutathatom, ki vagyok én. Kata szereti a meséket. A fiatal színésznő rövid idő alatt meghódította a szakmát és a kaposvári közönséget is- Sikerült?- Részben igen. Ám termé­szetesen vannak álmaim az ideális színházról. Nagyon sze­retem a történeteket, a mesé­ket. Azt, amikor a nézőnek vi­lágos, teljesen természetes a történet. Nem úgy értem, hogy ostoba és evidens, hanem hogy olyan szellemi síkon történik minden, ami nem túl elvont. Fontos, hogy értse a néző a tör­ténetet és ne csak úgy tegyen, mintha értené. S persze kevés, de nagyon hangsúlyos álmaim színházában a beszéd.- Ehhez képest olyan szere­pekben tűnik föl, ahol az énektudáson van a fő hang­súly.- Én azt is szeretem ezekben az operettekben, amikor teljesen klasszikus módon vannak meg­rendezve. Nagyon jó volt gyakor­latnak, rengeteget tanultam be­lőle. Köszönettel tartozom, hogy kipróbálhattam.- Igazi sikerdarabokban játsz­hatott nagy szerepeket. Megis­merik már a városban? Kap vi­rágcsokrot az öltözőbe?- Nem. Egyszer kértek auto­gramot. Meg is lepődtem rajta.- Pedig egyre többen ismerhe­tik magyar játékfilmekből is.- Szívesen vállalok filmes sze­repeket is, de egészen másképp kell játszani ezekben. Vannak színészek, akik filmen iszonya­tosan jók, színpadon szinte el­Pető Kata pető kata 1979. 10. 27-én szü­letett Budapesten. A Színmű­vészeti Egyetemen végzett szí­nészként 2003-ban. Fontosabb szerepei: Pünkösdi Katóka (Csókos asszony), Lili bárónő (Lili bárónő), Lénijörins, nai­va és bűnsegéd (Vesztegzár a ' Grand Hotelban) Bokros Zita, színésznő (Veszett fejsze), Dundo Maroje (Laura). Film­jei: Káosz, Miraq, Premier, Ember a tükörben, Fekete-fe­hér, igen-nem. tűnnek. S persze, előfordul for­dítva is. Én nem szeretnék csak filmes színésznő lenni. Ugyan­akkor nagy lehetőséget látok a tévézésben.- Idősebb színészek szokták visszasírni a tévéjátékok leál­dozott időszakát. Egybehangzó véleményük, hogy a színészi pálya rangját hozná vissza egy új tévés arany korszak.- Osztom ezt a véleményt. Bár a sorozatoktól én is rosszul vagyok. Bármit ígérnének, nem vennék részt ilyenben. A tévéfilm viszont hiányzik, ahogy a színházi közvetítés is.- Kapott olyan feladatokat is, amelyeket nem szívesen vál­lalt el?- Most tanulok választani. Ré­gebben ha olyanban vettem részt, amiben nem szerettem volna, belebetegedtem.- Valóban beteg lett?- Igen, például övsömöröm volt, ami addig soha életemben. ) Ez tulajdonképpen egy ideg- I gyulladás. Idegi alapú betegség, ami szörnyen fájdalmas.- Ez azért meglepő, mert úgy tűnik, hogy kivételes fizikai adottságai vannak. Versenysze­rűen sportolt, vagy Uyen sze­rencsés alkata van?- Talán mind a kettő igaz. Tény, hogy balettoztam tíz évig, majd utána teniszeztem, lova­goltam, versenytáncoltam.- A kék foltok a karján is sportsérülésből adódnak?- Nem. Foglalkozási ártalom. Játszottam... Tánckar, zenekar és cigánybanda a Kálmán Imre Operettszínházban Tánckar, zenekar, cigánybanda - ezt ígéri a siófoki kulturális központ a hagyományos Kál­mán Imre Operettszínház ked­velőinek. Igaz, évek hosszú so­ra alatt sem sikerült valódi Kál- mán-kultuszt teremteni a hal­hatatlan operettmelódiák szer­zőjének szülővárosában, ám ez a csúcsszezontól utóidényig tartó ízelítő nem marad el. Per­sze nemcsak Kálmán, hanem Lehár és Strauss művei is fel­csendülnek, s mivel kétnyelvű- ek lesznek az előadások, így a belföldi turisták és a német vendégek is megtalálhatják a kedvükrevalót. .Augusztus harmadika és tizenhetedike között a Nyári Színházi Fesztivál már kizáró­lag a hazai nézőknek kínál lát­nivalót. A nyárhoz illően köny- nyedebb darabok kerülnek színre, olyan előadások, ame­lyek a fővárosban vagy vidéki színházakban már nagy sikert arattak. Ezenkívül könnyű- és komolyzenei hangversenyek, folklórműsorok, pódium­előadások tarkítják a kínálatot. ■ Nemcsak Kálmán, hanem Lehár és Strauss művei is felcsendülnek a kétnyelvű előadá­sokon a német vendégek kedvéért A siófoki kulturális központ ezen a nyáron is lehetőséget biztosít a régió kisebb települé­seinek arra, hogy bemutassák kulturális értékeiket, számot adjanak, miként őrzik, ápolják és állítják színpadra hagyomá­nyaikat. A települések gasztro­nómiájával is megismerkedhet bárki július 11. és 16. között es­ténként a város főterén, a kultúrközpontban pedig nép- művészeti, képzőművészeti ki­állításon mutatkozik be a kis­térség. A nyár kiemelkedő komoly­zenei rendezvénye lesz idén is a Billentyűs Mesterkurzus, ahol a legkiválóbb hazai mes­tertől és néhány külföldi ven­dégtanártól leshetik el tudo­mányukat a hazai és határon túli hallgatók. A könnyed szó­rakozásra vágyókat már a jövő héten várja az Aranykagyló mazsorett- és folklórfesztivál. ■ Fónai Imre Nagy Viktor és a valóra vált évtizedes balatonföldvári álom kultúr misszió Kulturális kikötő épült a szabadtérin színpadon, hogy újra elbűvölhessék a színházértő közönséget A Balatonföldvári Önkormány­zat és az Összpróba Alapítvány között létrejött megállapodás alapján 2006 tavaszától Nagy Viktor, a kaposvári Csiky Ger­gely Színház színművésze koor­dinálja majd a megújuló Bajor Gizi Szabadtéri Színpad felújítá­si munkálatait Balatonfóldváron és ő látja el a rendezvénysorozat művészeti irányításának felada­tait. Elárulta: a Kulturális Kikö­tő alapgondolata, hogy kellemes és tartalmas kikapcsolódást te­remtsen a régióban lakó és nya­raló polgárok számára.- A szervezők közös szándé­ka, hogy a térség kulturális köz­pontja legyen ez a „kikötő”, amely 2006. július 14-től au­gusztus 20-ig minden hétvégén reggel 10-től hajnalig hazai és nemzetközi képzőművészeti ki­állításokkal, koncertekkel, fel­olvasóestekkel, kávézóval, film­vetítésekkel, ismeretterjesztő és természetesen színházi elő­adásokkal várja látogatóit. A Balatonföldvári Kulturális Kikötő igazgatója elmondta, hogy magánemberek és művé­szek összefogásából születik új­já, ébred „Csipkerózsika-álmá­ból” a szabadtéri színpad. A programsorozat idén nyáron két szervezet, az Összpróba Alapítvány és az Európai Kultu­rális Társaság megrendezésé­ben jön létre.- Előadást tart a kaposvári Nagy Viktor főszervező szerint felvirágoztatják a régi színpadot Csiky Gergely Színház, fellép Csákányi Eszter és Kulka János, koncertet ad a Cotton Club Singers, táncol Bozsik Yvette, produkcióval készülnek a buda­pesti és a kaposvári színi nö­vendékek, lesz „Hírbehozó Színház” a Somogyi Hírlap tá­mogatásában, továbbá ingye­nes filmvetítések és gyermek­programok várják a kikötni vá­gyókat. Készítettünk egy hon­lapot is, így a www.kultkiko- to.hu címen mindenről beszá­molunk. A programok időpont­jai mellett térkép és jegyinfor­máció is segíti az eligazodást az idén nyáron a földvári kultúrkikötő labirintusába vágyóknak. ■ Takács Z. Veszett fejsze és Hair a sokrétű programban A KULTÚRKIKÖTŐ július Iáén a kaposvári Csiky Gergely Színház Veszett fejsze című előadásával indul. Másnap a Cotton Club Singers Abba Jazz estjét láthatja a publi­kum. A főszervezőtől meg­tudtuk, hogy július 20-án fel­lép a Kocsmazaj, míg a Hair című musicalt a Roxinház előadásában július 21-én lát­hatja a nagyérdemű. Másnap Máté Gábor színmű­vész, rendező munkabemuta­tója lesz látható az Összpróba Tábor diákjaival, míg július 23-án Gershwin-dallamok csendülnek föl a kaposvári Csiky Gergely Színház Művé­szeinek koncertjén. A Pataky Klári Társulat kor­társ táncjátéka július 28-án, a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház Marlene Dietrich és Edith Piaf című zenés előadása július 29-én, míg Jordi Garcelán: Dakota című kortárs katalán darabja Baksa Imre rendezésében jú­lius 30<ín kerül terítékre a megújult földvári szabadtéri színpadon.

Next

/
Thumbnails
Contents