Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-03 / 129. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 3., SZOMBAT SZÍNHÁZ 5 Mi jut eszébe a „Csikyről”? kulka János: Az életem nagy iskolájának tartom. Ez adott erőt a további pá­lyámhoz és életemhez is. Már az egyik első élmé­nyem is meghatározó volt: Gothár Pétertől igencsak megtanultam a leckét. básti JULI: Iszonyú nehéz volt ide megérkezni most, mert nagyon esett az eső. Ám ugyanilyen nehéz volt elmenni innen egykor. Most egész úton arra gon­doltam, hogy miként tu­dom megállni sírás nélkül. Minden kaposvári pillanat­ra szívesen emlékszem. Jordán tamás: Életem leg­fontosabb éveit töltöttem itt. Ma is táplálkozom ab­ból az élményanyagból és tudásból, amit ebben a városban szereztem. De van még valami, ami a Marat halála című darab élményével vetekszik: itt született Adél lányom. olsavszky ÉVA: A fiatalsá­gom, életem legszebb évei kötnek ide felejthetetlen színészi és emberi találko­zásokkal és élményekkel. A Zsámbéki-korszakban ünnep volt minden pil­lanat, amit a színpadon tölthettem. Nagy idők nagy tanúi. Zsámbéki Gábor egykori színidirektor, Babarczy László jelenlegi főrendező és Tóth Béla, aki ötven éve játszik a társulatban Diótörő, Pinokkió és társaik • • gála Otven év legismertebb kaposvári színészei a színpadon Ötven éve alakult meg az állandó kaposvári színtár­sulat, mely gálaesttel ün­nepelte a jubileumot. Vas András Szakad az eső, mintha dézsából öntenék, ráadásul az özönvíz feb­ruárvégi hőmérséklettel párosul, így nem csoda, ha csak néhány bátor, vállalkozó szellemű egyén ücsörög a kaposvári Csiky Ger­gely Színház mellett felhúzott sörsátorban. A többség viszont a művészbejáró portásfülkéje mel­letti kis váróban gyülekezik: vág­ni lehet a füstöt, mely decensen keveredik a büféből felszivárgó ételillattal, no és az ázott ruhák nehéz szagával.- Ki rendelte ezt a rettenetes Időt? - rázogatja ernyőjét a ka­posvári társulat ötvenedik szü­letésnapjára éppen betoppanó Lázár Kati, ám csakhamar túl-' teszi magát a bosszúságon, s a régi ismerősök üdvözlésére si­et. Van dolga bőven, előbb Kottái Róberttel ölelkezik ösz- sze, majd Lukáts Andortól zse­bel be két csattanós puszit, hogy aztán Básti Julival váltson néhány szót. Rég nem látott, a színpadon hosszú évtizedekig csodált ar­cok tűnnek fel egyre-másra: a jeles eseményre sokan vissza­tértek az egykori kaposvári le­gendák közül. Rohamosan nő az egy négyzetméterre jutó Kossuth-díjasok száma: az csikysek közül az elismerést el­sőként kiérdemlő Olsavszky Éva férje, Kun Vilmos oldalán érkezik, majd befut Jordán Ta­más is, hóna alatt egy megko­pott fabábuval.- Atyaisten, ez az eredeti Dió­törő - döbben meg Lázár Kati, miközben a sörsátorban Ba­barczy László Zsámbéi Gáborral társalog. - Nem bírom - teszi hozzá a két éve Kossuth-díjjal kitüntetett színésznő -, úgy el­fáradtam a nagy köszöngetés- ben, .mintha egy gyerekzsúrt szerveztem volna. Különleges plakátkiállítás fogadta a színházba lépőket ezen az estén. Mohácsi János és Znamenák István főren­dezők az elmúlt fél évszázad legemlékezetesebb előadá­sainak plakátjaival díszítet­ték föl a teátrum előterét. A falakra pedig hajdan volt Persze akkor mit szóljon Tóth Béla. Az idős színész a kezde­tektől a társulat tagja, azaz ő az egyetlen, aki mindenkivel, aki valaha színpadra állt Kaposvá­ron, szerepelt. Láthatóan meg is viseli a tömeg, alig mer leóva­toskodni a büfébe, ahol az első, vállveregetéses üdvözlések után már egy koccintásra is futja az időből.- Egy villányi red rendel - hangzik a tömegből, s a pultos máris tudja, régi-új kuncsaftot kell kiszolgálnia.- Láttuk a gyerekkori képeidet - évődik valaki Lukáts Andorral, a színház aulájában kiakasztott, a színészeket „kaposvári koruk­ban” megörökítő fotókra utalva. A friss Kossuth-díjas - az exka- posváriak közül Kulka Jánossal és Csákányi Eszterrel együtt ve­nagy sikerek fotói kerültek, így „találkozhattak” a nézők az 1971-es Erdő pillanataival éppúgy, mint az 1974-e.s Állami Áruház vagy éppen az 1976-os Erdő című darab szereplőivel. Az első kaposvári előadás, a Szép juhászné plakátja hette át az idén az elismerést - azonban éppen a Znamenák Ist­vántól kapott kis dobozkával birkózik: hosszas küzdelem után előkerül a színház jelképe, egy kis g-betűt formázó kitűző. - Nem láttátok Pogány Jutkát? - fordul a zrikálókhoz Lukáts An­dor. - Össze kell hoznom vele va­lamit. Együtt lépünk fel. Az egykori Pinokkió éppen ekkor tűnik el az egyik öltöző ajtaja mögött. Pogány Judit, Molnár Piroska, Lázár Kati - ol­vasható a névsor. Mintha két évtizedet visszarepültünk vol­na az időben... Hét óra után néhány perccel aztán elül a zsivaj a színpad kör­nyékén. Felmegy a függöny, s kezdetét veszi az előadás. Aho­gyan szinte minden este az el­múlt ötven esztendőben... Félszáz esztendő több mint ötven felejthetetlen pillanata a falakon mmmmm Mi jut eszébe a „Csikyről”? Tóth Béla: Az egész életem erről a színházról szól, hi­szen a kezdetektől Itt va­gyok. Ma már bevallha­tom: csak egyszer inogtam meg, de jól döntöttem, hogy maradtam. Hiszen így is játszottam az ország szinte minden teátrumá­ban, kaposváriként. lázár KATI: Nem lehet rö­vid mondatokban kifejez­ni, hogy mit jelent nekem ez a színház. Kevés a szó rá, de ha mégis megpróbá­lom elmondani, talán any- nyi: szerelmetes összetar­tozás. Olyan, amikor min­dent együtt élünk meg: örömet és bánatot is. bezerédi zoltán: Huszon­három év kitörölhetetlen az ember életéből. És eze­ket az éveket magamban hordozom örökké, amíg élek. Én most is kaposvári színházi ember vagyok, függetlenül attól, hol ját­szom. Az is maradok, és erre büszke vagyok. koltai Róbert: Nekem Ka­posvár a mindent jelenti. Már a leilei úton megro­hantak az emlékek és na­gyon nehéz szavakba önte­ni, amit érzek. Azzá let­tem, amivé Kaposvár tett. Alomszínház: könnyek, ölelések és vastaps a teátrumban ünnep Nagy találkozások, féltve őrzött történetek és felejthetetlen pillanatok a színfalak mögött és a nézőtéren Az évfordulóra több mint három­órás műsorral készült a színház, amelynek különlegességét az ad­ta, hogy a számok többségét az egykoron Kaposváron játszó mű­vészek adták elő. Ritka pillanat, amikor a zsúfolásig telt nézőté­ren már az előadás előtt tapsvi­har tombol, de az egymás után érkező színészeket és rendező­ket hatalmas ováció fogadta. A műsor a Csak egy szög című da­rab egy részletével kezdődött, s a világot jelentő deszkákon feltűnt a jelenlegi társulat színe-java. Ezt követően Babarczy László színi­direktor szólt a publikumhoz, először egy harminc évvel ezelőt­ti videofelvételről, majd élőben is. Többek között arról beszélt, hogy csak nagyon kevesen tud­ják, hogy miféle csodák történtek a Csiky Gergely Színház falai kö­zött az elmúlt évtizedekben. Fel­idézett egy franciaországi ven­dégjátékot, amelynek végén Tóth Béla - aki a társulatnak ötven éve tagja - egy magyar népdalt énekelt, s a nyelvet nem értő pub­likum előtt olyan frenetikus si­kert aratott, amelynek csak na­gyon ritka, áldott pillanatokban lehet tanúja földi halandó. Az igazgató színpadra hívta Ol­savszky Évát és Kun Vilmost, akik a színháztörténet hatvanas éveit aranyozták be, majd fel­tűnt a színen Koltai Róbert is, aki az egykori játszótársakhoz énekelt egy dalt. A Fekete macska bandája hajnalig húzta a talpalávalót a színház különböző pontjain a vendégseregnek A színházbarátok nagy örömé­re Pogány Judit és Bezerédi Zol­tán duettet énekelt, de színpadra lépett még az est folyamán töb­bek között Szarvas József, Kari Györgyi, Selmeczi György, Lázár Kati és Kovács Zsolt, Sáfár Móni­ka és Kulka János, Lukáts Andor, Hunyadkürti György, Dévényi Ádám, Nagy Mari, Jordán Tamás, Darvas Ferenc és az egyetem szí­nésznövendékei is, utóbbiak a te­átrum egyik legemlékezetesebb darabjának, a Marat halálának részletével. A nagy találkozások, az öröm­könnyek, az együtt sírás és neve­tés estjén a Fekete macska ban­dája és a Parazenekar szolgáltat­ta a zenét ■ Takács Z.

Next

/
Thumbnails
Contents