Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-22 / 144. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK A csipkeházban csak saját tervezésű és kézzel készített művek készülnek. Szénási Flóra (balra) és Kálmán Flóra már ismeri a csipkeverés titkát Önálló tervek a társulásban csipkeverés Már az iskolában megtanítják a jelen ifjúságának SZÁMOKBAN Fejlesztésre 13 millió forint idén 167,2 millió forintból gazdálkodhat az önkormányzat, mely 13 millió forintot költ fejlesztésre. Ebből készül többek közt az új rendezési terv, illetve útfelújításra is jut belőle. A falu egy-egymillió forintot nyert a Bem és az Árpád utcák aszfaltozásához, amihez az önkormányzat további egy-egymillió forinttal járul hozzá. Tíznél több baba születik ha néhány fővel is, de az elmúlt években csökkent a falu lakossága. Három éve 1417 volt a létszám, mely idén 1398 főre olvadt. A legidősebb az 1915-ös születésű Simon Gyula, a legfiatalabb pedig a mindössze egy hónapos Pini- zsi Patrik. A korábbi évekkel ellentétben a megszokott öthat helyett idén tíz felett lesz a születések száma. A balatoni háttértelepülésen jelenleg 525 lakóház található, melyek közül nyolcvan van külföldi vagy belföldi, nem helyi lakó tulajdonában. RECEPT Endrédi pacalleves megtisztítjuk a pacalt (körülbelül 50 dkg), sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, majd csíkokra vágjuk. Zsíron megfuttatunk egy fej apróra vágott vöröshagymát, liszttel, cukorral megszórjuk és rántást készítünk. Pirosarannyal ízesítjük, majd másfél liter vízzel felöntjük. Beledobunk egy négybe vágott paprikát, egy paradicsomot, egy kávéskanálnyi levesízesítőt, 3-4 zellerzöldet és végül a pacalt, amit 25 perc alatt összefőzünk. Zsíron megpirítunk egy zsemlét, amit előzőleg hosszú csíkokra vágunk. A falu neve a legtöbb embernek a híres endrédi csipkét juttatja eszébe, mely egyenrangú volt a brüsszelivel. Ma is nagykövetek, miniszterek, külföldi delegációk kapják ajándékba Örökségünk, Somogyország kincsét, mely két év múlva lesz százéves. Kájel Endre református lelkész 1908-ban hozatta azokat a tanítónőket, akik ötven helyi asszonynak mutatták meg a csipkeverés tudományát. A hajdani tiszteletes lánya, az Amerikában élő Kájel Sára tíz éve nyitotta meg a csipkeházat, közszemlére téve a legszebb darabokat. Kájel Endre menye vezeti ma a gyűjteményt. - Csipkés pap, így emlegették apósomat - mondta ifjabb Kájel Endréné. - Állás nélküli tanítónőkből faragott „népművészeket” és felismerte, hogy segítenie kell a jövedelem nélkül tengődő szegény helybéli asszonyoknak. Felesége tervezte a térítőkét, azok után is, hogy a gépi csipkekészítés visszaszorította a kézi munkát. Különleges darabokra kellett átállni ezek után. A csipkeházban csak saját tervezésű alkotásokat mutatunk be. Anyáról leányára szállt egykor a csipkeverés tudománya, ma viszont a helyi általános iskolában oktatják.- A negyedik osztályosok szakkörökön, ötödik osztálytól felfele tanórákon tanulják - mondta Horváthné Herczeg Zsuzsanna, a diákok oktatója. - Egy állandó kiállítás is van az iskolában a legjobb munkákból, épp idén újítottuk meg. Az endrédi iskola a tanévben a siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola tagintézményeként működött. Az együttműködés első évét sikeresnek tartják, hisz a társulás ellenére is megőrizte önállóságát az intézmény. A pedagógusok száma és a költségvetés sem csökkent a 97 fős kisiskolában, ahol lelkes, a faluban működő kevés civil szervezetek egyike a vöröskereszt, melynek titkára, Verbov- szky Sándomé munkája jutalmául bronz fokozatú kitüntetést kapott. - Nyolc éve vállaltam el ezt a feladatot, ami nem áll tőlem távol, hisz egészségfiatal, jól felkészült tanári kar dolgozik. Az órákon kívül is sok lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek a szabadidő tartalmas eltöltésére. A testnevelésen kívül aerobik, gerinctorna, atlétika, asztalitenisz, foci és sportjátékok várják őket. A gyerekek szeretik a sportot és eredményesek is: a megyei kisiskolák versenyében nyolcadikként zártak és a teremaüétikai versenyeken is jól szerepeltek.- Több játékost adunk a siófoki Vak Bottyán iskola focicsapatába, Bassányi Máté után már több első osztályú csapat is érdeklődött - tette hozzá Fonyódi Tibor testnevelő. A sport mellett a tudományokban is jeleskednek. Karé Viktor 2. lett az országos környezet- és természetügyi végzettségem van - tette hozzá. - Berdáné Nagy Máriával évi két véradást szerve zünk, melyen átlagban negyve nen vesznek részt. Az elismerés jár Schwarcz Gyulánénak is, aki szintén sokat segít. A falunapon mi sütjük a lángost. ismereti verseny megyei fordulóján. - Százból 97 pontot szerzett, míg az ellenfele 99-et, így másodikként nem indulhatott az országoson - mondta tanára Fonyódi Tibor. Ugyanezen a versenyen szintén megyei második lett Breg- lovics Erzsébet diákja, Kelemen Flóra. A tanárnő az iskola „katasztrófavédője”, diákjaival három éve rendszeres résztvevői ezen versenyek országos döntőinek. - Ez nem csak a jó tanulóknak biztosít sikerélményt, ezért fontos - mondta a tanárnő. A Györgydeák Martina, Hosszú Attila, Molnár Zoltán trió előbb megnyerte a területi, majd Pap Csanáddal kiegészítve a megyei versenyt. Az országos döntőben 81,5 százalékos teljesítménnyel épp csak lemaradtak a dobogóról. Györfy Csabával egy „médiaműhelye” is van az iskolának, aki mozgóképkultúrára és médiaismeretre tanítja a fiatalokat. Kovács Zsófia, Papp Lilla, Varró Anita a segítségével három forduló után 87 csapatból a 9. helyen zárt a Mozgókép Titkai Országos Verseny egri döntőjében. Vadétkek és lovas fogatok Endréd nyári kínálatában az erdélyi Nyáradkarácson az endrédiek egyetlen testvértelepülése, ahol a közelmúltban öt napot vendégeskedtek. Ez idő alatt részt vettek többek közt a csíksomlyói búcsúban is. A nyárádkará- csoniak augusztusban viszonozzák a balatoniak látogatását. Ők a vadétkek sütő- és főzőversenyére érkeznek a településre. Az Asztali Örömök Somogybán vadfőző versenye mellett még egy program szerepel a nyári programkínálatukban, a július elsejei amatőr kettesfogat-haj tó verseny. Huszár készíti majd az új szobrot a templomkertbe lába kelt a Nepomuki Szent János-szobornak, melynek már készül a pótlása. A templomkertből lopták el évekkel ezelőtt az értékes, XVIII. századi alkotást, mely azóta sem került elő. Az új szobrot Huszár László helyi fafaragó készíti. A tervek szerint nyár végén kerülne az új szobor az eltűnt helyére, ha ehhez addig a Műemlékvédelmi Hivatal is hozzájárul. Padokat és szemeteseket vett a falu német lakója EGYNYÁRI VIRÁGOK, padok, szemetesek kerültek az új faluközpontba, mely idén készült el hatmillió forintból. A padok egy itt élő német állampolgár ajándékai. Az ön- kormányzat ezek mellé hat darab szemetest is vett, melyeket már ki is raktak. Kicsik és nagyok segítségével épül és szépül a település Az oldal cikkeit Keszthelyi Zoltán írta Fotók: Gáti Kornél Az oldal megjelenését az önkormányzat támogatta Lángosokat süt a falunapra a vöröskereszt Felajánlásból épülhet meg az öltöző pályázatok Huszonnyolcmillió forintnyi állami támogatás érkezett a faluba Sámuelnek könnyű a toll és még a kasza sem nehéz Az elmúlt négy évben 40 millió forintot fordított az önkormányzat a település fejlesztésére, melyből 28 millió forintnyi volt az állami támogatás. Annak ellenére is sikerült tehát pénzt nyerni a falunak, hogy Bala- tonendréd nem tartozik a hátrányos helyzetű települések közé. - Ez a legnagyobb bajunk - panaszolta Késmárki Tibor, aki immár 12 éve irányítja a települést tiszteletdíjas, nem főállású polgármesterként. - A pályázatok elbírálásakor ez óriási hátrány. Már ha egyáltalán pályázhatunk... Több esetben csak hátrányos helyzetű településeknek írják ki. Mindezek ellenére amit erre a négy évre elterveztünk, sikerült megvalósítani. Még úgy is, hogy az idei év nagyon kevés pályázati lehetőséget kínál. Megújult többek közt a faluközpont és felújították a ravatalozót és bekerítették a temetőt. Az új központ volt a nagyobb beruházás. Hatmillió forintba került, melyből 3 milliónyi volt az állami támogatás. Mindezek mellett útfelújításra is futotta. Egyedül a szennyvízcsatornahálózat kialakítása az, amiben nem tudtak előrelépni. Ennek ellenére az önkormányzat készül a beruházásra, takarékoskodik.- A dél-balatoni szennyvízprogramban bízunk, a gázpriKésmárki Tibor örül annak, hogy támogathatják az újszülötteket is vatizációból befolyt több mint harmincmillió forintot is erre tettük félre - tette hozzá a polgármester. - Egyébként is próbálunk spórolni. A képviselő- testület tagjai tizenhat éve egyetlen fillért sem vettek fel, társadalmi munkában teszik a dolgukat. A legutóbb ők úgy döntöttek; 2006. január 1-től negyvenezer forinttal támogatja az önkormányzat az endrédi újszülötteket. Egy német állampolgárnak köszönhetően idén sem marad nagyobb beruházás nélkül a település. Nyolcmillió forintot ajánlott fel a sportöltöző felújításához, melyből kiszolgálóhelyiséggé alakul át az öltöző. A test és a lélek doktora bartha Sámuel körzeti orvos, aki református presbiter is. Mint mondta, tevékenyen részt vesz a református egyház életében. Endréden mintegy kétszáz református él, a betegei viszont jóval többen vannak, 1450 fő orvosi ellátásáról gondoskodik.- A vallás meghatározó szerepet tölt be az életemben - mondta Bartha Sámuel, akit rokoni szálak fűznek a szintén kisbaconi Benedek Elekhez. A rendelőjében is az író egyik idézete van a falon, mely szerint „Csak az a valamennyire egész ember, akinek könnyű a toll és nem nehéz a kasza”. Mint mondta, azért ezt választotta, mert ő például tud kaszálni. Első generációs értelmiségként „megismerte” otthon a kétkezi munkát. Részt vettem a Zamárdiból indult immár második feltámadási menet szervezésében. Hús- vétkor indult a zarándoklat, mely a csíksomlyói búcsúban ért véget. Én természetesen az erdélyi útvonal kialakításában segédkeztem, mely a szülőfalumon is áthaladt. Érdekesség, hogy egy holland, maasdijki testvérgyülekezetünk is van. Rendszeresek a találkozók, hol ők, hol mi utazunk. BALATONENDRÉD - 008