Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám

spcfflcr™*IBHB^ Jámbor is leszámolt a magyar futballal ígéret Angyalföldön is utánpótlásközpontot álmodtak, de ott ma is csak a fű nő A bajnok Debrecent elhagyta erőnléti edzője, Jámbor László, aki csalódottan távozik Monacóba. Gyenes András Jámbor László a Monaco csapa­tánál Bölöni László segítője lesz. Jámbor a váratlan hajdúsági tá­vozás után azt mondta: munká­ba állásakor hároméves projek­tet tett le a város vezetői elé. Ebből semmi nem valósult meg, holott szerinte szakmai, szerve­zeti és funkcionális formájában egyaránt példává válhatott vol­na a magyar labdarúgás vala­mennyi klubja számára. Az általunk megkérdezett szak­emberek Jámbor Lászlónak adnak igazat. Fekete László, az Újpest egy­kori válogatott csatára: „Két évtizeddel ezelőtt azt ígérték, hogy Angyalföldön olyan utánpótlásközpont épül, amelyiknek csodájára járnak Európa-szerte. Most ezen a sporttelepen olyan magas fű nő, hogy a tehenek bújócskát játsza­nak rajta. Csak a duma van". Sándor Károly, minden idők egyik legkiválóbb jobbszélsője: „Nincsenek igazán képzett szakemberek, akik a gyerekek­kel foglalkoznának. Egy-kettő akad még, de ehhez a munká­hoz edzők tömege kellene. Az MTK-nál szerencsére vannak ilyen törekvések, de egy fecske nem csinál nyarat”. Göröcs János, az Újpest hajda­ni válogatott labdarúgója: „Ez már egy unalmas lemez, és akik a magyar labdarúgásban hatalomra törnek, ezt tűzik zász­lajukra. Ugyanakkor 30 éve nem történik semmi”. Kutasi Róbert, a REAC klub- igazgatója: „Szerény körülmények között dolgozunk, de négy korosztályos válogatottunk is van. És mi ma­gyar játékosokat igazolunk, nem licitálunk külföldi focistákra”. Egervári Sándor, jelenleg munkanélküli edző: „Hiányoznak a pályák és az utánpótlásedzők. Amíg a ma­gyar labdarúgásban nem törté­nik lényeges változás, nem is lé­pünk előre. Nem lehet földes-sa­lakos pályákon oktatni, amikor már Afrikában is műfüvön gya­korolnak a gyerekek”. Both József, a sikeres U17-es válogatott szakvezetője: „Ma már az afrikai vagy kö­zép-amerikai válogatottak is kor­szerű labdarúgást játszanak. Végül azért vesztenek, mert hiányzik a klasszis. A magyar labdarúgás még itt sem tart, ho­lott futballunk fénykorában az extraklasszisok lendítették előre a sportágat”. Magabiztos győzelemmel a Vk fináléjában Rápihent a magyar férfi vízilab­da-válogatott a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában zajló Világkupa elődöntőjére. Pénteken ugyanis a csoport- elsőségnek köszönhetően nem kellett vízbe szállni a négy kö­zé jutásért, így Kemény Dénes szövetségi kapitány jutalmul csupán edzést vezényelt a tár­saságnak. Ahogy az a válogatott mérkő­zésein megszokott, telt ház vár­ta a magyar csapatot és a horvát válogatottat. Biros Péter zajos kapufájával indult a csata, az­tán horvát gól következett, na­gyon kellett tehát Fodor Raj- mund egyenlítést érő találata (1-1). Kölcsönös rontásokat kö­vetően igazi csapatkapitányhoz méltóan Kásás Tamás bomba­góllal inspirálta társait, s a mint­egy négyezer, hihetetlenül lel­kes szurkolót. Kásás a második negyed elején is megrázta ma­gát: elemi erővel lőtt kapufás gólt. A félidőre végül 6-2-vel vo­nulhattak a csapatok. A harmadik nyolc percet hor­vát gólok vezették be, jeleként annak, hogy eszük ágában sincs feladni a már-már eldőlni látszó mérkőzést (6-4). A nyílttá vált csatában a magyar válaszra négy percet kellett várni, ekkor Biros „kapufás passzára” a leg­jobbkor érkezett Varga Dániel, aki közelről pöccintett a horvát kapuba (7-4). A záró negyed afféle nyugtató élményeként aztán rögtön Kiss Gergely adta mindenki tudtára, hogy ő is a vízben van: a bünte­tőt érő passz után ötméteresből ő maga varrta be a jobb alsó sa­rokba a labdát (9-5). Később a látványosság sem hiányzott: Ká­sás a kispadról csereként bejőve végigúszta a pályát, majd a szóló végén közelről pimasz nyuga­lommal tette be a labdát a háló­ba a tehetetlen kapus mellett (10-5). Apró kozmetikázásra tel­lett még a horvátok erejéből, így 10-6-os győzelemmel jutott be a vasárnapi döntőbe Kemény Dénes legénysége. ■ C. I. Magyarország- Horvátország 10-6 (2-1, 4-1, 2-3, 2-1) _____________ A MAGYAR GÓLDOBÓK: Kásás 3, Fodor, Madaras, Kiss Cs., Biros, Varga Dániel, Molnár, Kiss G. 1-1 Fazekas László az Újpest trénere? labdarúgás Lassan össze­áll az Újpest FC szakmai stábja. A kapusedző Pálin­kás András lett, míg.a leg­frissebb információk sze­rint az új vezetőedző a Bel­giumból hazatérő Fazekas László lesz, őt pedig Nagy László és a belga Valéré Billen segíti majd. Talmácsi a 13. helyről indul Barcelonában MOTORSPORT Talmácsi Gábor a 13. helyről indul a 125 köbcm-es géposztály­ban a gyorsasági világbaj­nokság hetedik futamán, a vasárnapi Katalán Nagy­díjon. A másik magyar, Tóth Imre, harminckette- dikként rajtolhat Barcelo­nában. Haas sem tudta megállítani Federert tenisz Tommy Haas sem tudta megállítani a világ­első Roger Federert a né­metországi H ''óban zajló, 800 ezer dollár összdíjazá­sú torna elődöntőjében. A svájci 6:4, 6:7 (4-7), 6:3- as sikere sorozatban 40. győzelme volt füves pályán. Dávidék veresépei kezdték a döntőt kosárlabda Idegenbeli vereséggel kezdte a spanyol férfibajnokság fináléját Dávid Kornél csapata, a Tau Ceramica. A magyar kiváló­ság 25 perc alatt 7 pontig és 6 lepattanóig jutott az alap­szakaszgyőztes Malaga ott­honában, amely 81-67-re nyerte meg az első felvonást Mapei-kupát rendeztek Budaörsön tenisz A múlt hét végén rendezték a Budaörsi Te­niszcentrumban a Mapei Teniszkupát, az építőiparo­sok csapatbajnokságát. A címvédő Prof-Ép 2000 Bt. Idén sem talált legyőző­re, a döntőben az Unimép Kht.-t verte meg. A csapat jövőre is első kíván lenni. ________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________' ______________________________________ HIRDETÉS ............. 0 Ft n 7 \ Ta, é» keverék elvégzi ^ 13801^5 C/ ^4 '. U I • 5 lebettégfokozoi + ^ I yNwu * * Lég keverő funkció, ÓO perces időzítő . gfJ .fartoalul lapvlapodoigófcbmnMal. ** 2 krómozott griBrácv morxsotólca, fogó-ÍE,, 0 Í VlwöídJbehMb 4db V‘»*ör6 Roncsé 2 literes Frottír takaró, 150x200«mK*^C fUt - ** V“"7T?d*^ W??*. JÉSÉHk . , I * • A tisztított víz ideális ivóvíz, ét f JÉÉ • Kooo>«n fiszlrfHoto, színtartó anyagból Mi Pamut főzéshez, tea. kávé, vagy hideg V •Poho WíenmfogÓK. r*“W|£ italok készítéséhez ,s o.ónfott ■ KBeB Mini Nintendo Cí^2±i>ágynemű huzat í íj |@ • Többféle változatban Super Mono Bros, Vasolóst nem igényel A ■ I Manos Cement u Foctory. Donkey Kong Junior, «'nb*n, ^ ^ *• j t —j <3t» liOvdad 100 Aloe Vera gumis lepedő '* 0********* Tónkölybúza párna ; ~~* • Többféle színben és méretben I • Töltőanyaga bio tönkölybúza pelyvából készült ^ , 90x200cm: 1499-, )40-160x200cm: 1999.180x200cm 2290- | • Lehúzható, mosbató, tiszta pamut huzat Az akciós termék esetében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértését. WWW.IidNLIlIf Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget. Aráink tartalmazzák az áfát és forintban értendők. jj^l Magyarország A termékek más kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák. Kártyás fizetés bizonyos áruházainkban nem lehetséges. Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest, Kiszolgálás csak háztartásokban szokásos mennyiségben Tölgyfa u. 1-3. (székhely), * Textil termékeinknél előfordulhat, hogy a feltüntetett méretek nem minden szóváltozatban állnak rendelkezésre. Az akció o készlet erejéig tart. lel.: (1) 346-6510

Next

/
Thumbnails
Contents