Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-10 / 134. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 10., SZOMBAT KÉK TÜKÖR/TV-MŰSOR 13 Erőszakos csempészek több támadás és fenyegetés éri a vámosokat Lefoglalt csempészcigaretta* •karton 2802 2083 2884 2005 2006 I. félét Egyre több cigarettát foglalnak le a vámosok, a hatékony intézkedések miatt a csempészet kockázatossá vált ■E WM Hétmillió forint értékű hamis ruha hétmillió forint értékű, hamis márkajelzésű ruhát találtak a határőrök Nagylaknál egy magyar kamionban. Az ügyben eljárás indult. Búvárok találták meg a holttestet megfulladt egy horgász a nógrádi, kétbodonyi horgásztóban. A 43 éves, budapesti férfi horgászni indult, majd beúszott a tóba, és eltűnt. A búvárok pénteken találtak rá a holttestére. Vesztegetni akart, végül kereket oldott megpróbálta megvesztegetni az intézkedő rendőröket egy román férfi Berettyóújfalun. Amikor a rendőrök közölték vele, hogy előállítják a vesztegetés miatt, elfutott. Végül elfogták. Mozgó vonatról akart leszállni levágta a vonat mindkét lábát annak a férfinak, aki a pusztaszabolcsi vasútállomáson a szerelvény alá esett. A férfi egy éppen induló vonatról akart leszállni, ekkor történt a baleset. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.RJBGOEL.HU veszélyben Egyre Idén már néhány karton cigarettáért is támadtak meg vámost. Az év első felében különösen sok fenyegetés és bántalmazás érte a fináncokat. Nagy Eszter Dóra A cigarettacsempészet ellen tett intézkedésekkel magyarázta lapunknak Bencze lózsef, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) rendészeti főigazgatója, hogy idén már több olyan büntetőeljárás is indult, amelyben csempészek erőszakosan léptek fel a vámosokkal szemben. Legutóbb kedden történt hasonló eset Nagylakon, akkor egy román állampolgár dulakodott a vele szemben intézkedő hivatalos személlyel. Mindezt 14 karton cigarettáért. A vámosok épp a héten, csütörtökön hosszabbították meg együttműködési szerződésüket a Magyar Dohányipari Szövetséggel. Az egyezség elsősorban az illegális dohánytermékek visszaszorítását célozza, s tavaly október óta már két akciót is szerveztek az árusítóhelyek, raktárak felszámolására elsősorban a fővárosban és az északmagyarországi régióban. Ennek eredményeképpen a feketepiaci cigaretta drágult, a fokozott ellenőrzések miatt pedig a csempészet kockázatosabbá vált. Bencze lózsef szerint ennek „köszönhető”, hogy egyre többen menekülnek el a határon a vám- ellenőrzés elől. „Sokan még az okmányaikat is hátrahagyják, és csak később mennek vissza értük”- fogalmazott a vezérőrnagy. A menekülő így elkerüli, hogy kocsijában megtalálják a cigarettát, az igazolványért pedig később megy vissza. Ekkor már csak közigazgatási eljárás indítható ellene. Idén már 43 olyan eljárás történt, amelyben cigarettacsempész próbált kereket oldani a felelősségre vonás elől. Bencze szerint ebből 15 eset hivatalos személy elleni erőszak, illetve annak kísérlete volt Vagyis: rátámadtak a vámosokra, illetve úgy hajtott el a kocsival közlekedő csempész, hogy a vámos épphogy el tudott ugrani. Bencze emellett tíz olyan esetről is tud, amikor komoly fenyegetés ért vámost. Volt, akinek verést ígértek, másnak intőleg még azt is megjegyezték, hogy vigyázzon, mert tudják, melyik óvodába jár a gyereke. Megint máskor egy vámost a lakása előtt vártak meg, és ott fenyegették. Bencze szerint az egyre erőszakosabb csempészek ellen - akik gyakran néhány doboz cigarettáért is harcba szállnak a velük szemben intézkedőkkel - csak alapos kiképzéssel tudnak védekezni. Az intézkedések szakszerűsége és a testi kényszer alkalmazásának gyakorlása mellett arra is okítják munkatársaikat, hogyan tudják a saját testi épségüket megvédeni. Pénzüket hajtják a lánglovagok, továbbra is sláger az időbeosztás Sokáig slágertéma volt a tűzoltók munkaidőbeosztása. Manapság kevesebb időt töltenek szolgálatban, ám a régi gondok köny- nyen visszatérhetnek. Tavaly hetente 54 órát dolgoztak a lánglovagok, az idén 52-őt, jövőre pedig 50 órát töltenek munkával. Mindez egy megállapodásnak köszönhető. Két év múlva heti 48 óra lesz a penzum, a változások hatására viszont további problémák merülhetnek fel - jelezték a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetségének (Hötosz) kaposvári ülésén, ahol a nemrég ■ A létszám növelése mellett a technikai fejlesztésre is égető szükség van megválasztott új vezetőség találkozott először. Korábban sokakban végletes érzelmeket váltott ki a munkaidő-szabályozás, Rajnai Zsolt kaposvári tűzoltóparancsnok, a Hötosz elnöke úgy vélte: előrelátó taktikával megelőzhető sok, már most érezhető probléma.- Amennyiben nem növelik a létszámot, úgy a napi szolgálatteljesítés ellehetetlenülhet vagy annyi túlórát kénytelenek vállalni a tűzoltók, hogy nagyjából annyit dolgoznak, mint pár éve - húzta alá. ■ Harsányi Miklós TELEVÍZIÓ-MŰSOR u RTi,klub''vhbh BtiEvriMiMiiMi H 6.00 A GEO bemutatta © 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) 5.50 NAP KELTE 5.50 NAP KELTE 6.20TVShop 7.05 Gyerekeknek 6.00 A kék lepel népe © tQ 6.55 Kölyökklub 9.15 Kalandos szafari 9.00 Bundás és Rozsdás 9.00 Válaszd a tudást! 7.20 Rablóból pandúr © 8.10 A notre-dame-i toronyőr 6.55 Még az üveghegyeken Is ^ 8.55 Disney-rajzfilmek (dél-afrikai kalandfilmsor.) 9.30 Sandokan 9.00 A tízparancsolat ma 8.20 Alzheimer© 9.35 Cimbora túl-Grönland M 10.10 Receptklub 9.50 A piramisok titkai (olasz rajzfilmsorozat) 10.00 Regények csatája (amerikai-kanadai film) 10.05 Kelet kapuja 7.55 A rejtőzködő Ázsia © j 10.25 06-81-603-000 10.40 Kalandjárat 10.00 Felfedezők kalandjai 10.30 Mesélő cégtáblák 10.00 Tarzan © 10.35 Masszázsvarázs 8.55 Utas, vigyázz, átvernek! Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 11.10 Stahl gyerekkonyhája 11.00 Izomláz 11.00 Taljánok... (21/5.) 11.00 Start (autósmagazin) 10.50 Madarat tolláról (1.) 9.50 Mindennapi kenyerünk p 11.25 Ötletház 11.40 Laktérítő 11.30 Az állam emberei 11.30 Amerika a világháborúban 11.30 Ötödik sebesség 11.15 Színház az egész utca 11.05 Ép testben ép lélek 12.10 AutóMánla 12.10 TotalCar 12.35 Tejben-vajban 12.00 Angkor unokái (3/1.) 12.00 A Simpson család © 12.05 Isten kezében 12.15 Tengeri történetek ^ 12.45 Egy rém rendes család © 12.40 Tremors-Ahová lépek ott 13.10 Hawaii üzenetek 12.30 Példabeszéd (amerikai rajzfilmsorozat) 12.30 Élő népzene (francia term. sorozat Jjj 13.15 Forma-1-Angol Nagydíj mindig szörny terem © (am. kalandfilmsor. -13/1.) 12.55 Telezöld 13.05 Sabrina, a tini boszorkány 13.00 A zenevonat Szerelem 7-8.)© Az Időmérő edzés élőben (amerikai akcióvígj.-sor. -2.) 14.00 Kell 1 pasi! © 13.25 Boldogl táncok (amerikai ifjúsági sorozat) (amerikai film, 1953) 108' 13.25 Grönland, a zöld föld r* 14.50 Labdarúgó-vb 13.35 Mallbu Road 2000 ) © 15.25 Feszti körkép 13.35 Alpok-Duna-Adria 14.05 Mindig nyár © 14.55 Az utolsó vadászó-gyűjtö- 14.25 Ausztrál tudományos P Anglia-Paraguay (élő) 14.35 A láthatatlan ember 15.50 Szent István Intelmei 14.05 Roma magazin (amerikai sorozat) gető nép története mozaik (3.) © ►3 17.00 Agymenők © 15.35 Bűbájos boszorkák © 16.10 TS - Magyarország- 14.30 Unser Blklschirm 15.10 Don Juan DeMarco © 15.50 Nemzetközi Táncverseny 15.00 TELEFORTUNA 'H (amerikai vígjáték, 1992) 16.30 Csillagkapu © Egyesült Államok 15.00 A törvény kötelez (amerikai romantikus film) 16.45 A világörökség kincsei 16.10 Zenzóna (6.) M Fsz.: JohnTurturro 17.30 Rex felügyelő © Válogatott vízilabda-mérkőzés 15.25 NAP-NYUGTA 17.05 Tövismadarak © 17.05 Egy lépés előre © 16.45 Milliók és masinák© 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.05 Humorfesztivál, 2ÓÓ6 18.00 Kultúrház 500 18.05 Nevess csak! © 18.00 Híradó. Sport 17.45 Szombat esti konyhaláz 19.00 Sakáltanya © 19.00 Magellán © Középdöntők (1.)® 20.00 Verssor 19.15 Gyilkos elme © 18.30 Mese (10-11.) (amerikai vígjáték, Tudományos utazás 19.00 Luxor-show az utcazajban (amerikai krimi) 19.00 Szombat esti rivalda 18.55 Küzdelem az életért „ 2000) 91' a föld körül 19.30 Híradó este 20.05 Híradó este Fsz.: Mary-Louise Parker. 20.30 Vasárnapi ebéd (francia term. sorozat) fj Fsz.: PiperPerabo, John ; 19.30 Acthrlty © Sporthírek. Időjárás Sporthírek. Időjárás Nigel Hawthorne (olasz film, 2003) 97' © Agrizzlyk© cjjj Goodman. Maria Bello, 20.10 A hetedik tekercs 20.05 Ötöslottó-sorsolás 20.35 Kultúrház 500 21.05 Miami helyszínelők 22.10 Dunasport 19.55 Térképészek (2.) W Izabella Miko, Tyra Banks (olasz-német-am. kalandfilm, 20.20 Arzén 21.00 A mozi mágusai (amerikai krimisorozat) © 22.25 Tetthely © Mercatortitka W 20.50 Labdarúgó-vb 1999 - 3/2-3.) 90+90' © és levendula© -AngLee 22.00 Gyilkosság Bostonban (német krimisorozat) 88' 20.55 Zabolátlan Időjárás Argentína-Elefántcsontpart Fsz.:RoyScheider, (amerikaivígj., 1944)FF Lökő kezek© (amerikaikrimi)© 23.55 Universum (kan. ism.soroiat) A labdarúgó-mérkőzés élő JeffFahey, Fsz.: Cary Grant, Priscilla (felir. tajvani film, Fsz.: Ken Olin, | - Appalache-I utazás Amikor még közvetítése Hamburgból Wilfried Baasner Lane, Josephine Hull 1992) 103' Margaret Colin (német koncertfilm) a pokol is befagy . i!.....f. .V....................1. .................................................................................;.........................................................................................................................................1..................... 23 .00 Labdarúgó-vb - összefoglaló 23.50 A magányos zsaru © 22.15 Híradó. Időjárás 22.45 Schlff András Bach Angol 23.50 Vadbarmok © 1.50 Rivalda 21.50 Hadurak (4.) © J 23.30 Egy veszedelmes fickó© (francia krimi, 1987) 93' 22.20 Sporthírek szvitjeiről (6/1.) (amerikai szórakoztató (magyar szórakoztató műsor) Roosevelt és Sztálin Égj (amerikai akciófilm, 1999) Fsz.: Jean-Paul Belmondo 22.30 Észvesztő © 23.20 Fllmrendezőportrék műsor) Vendégünk a NOX és baráti 22.50 Légierő (3-4.) © pj Fsz.: Bryan Genesse, Rom 1.30 FBI-ügynökök bevetésen © (amerikai film, 1999) 122' Frank Darabont 0.20 Bob hétvégéje © köre 24.00 Katasztrófák évszázada >"5 Smerczak, Kimberley Kates (amerikai krimisorozat - 4.) Fsz.: Winona Ryder, Brittany 0.20 Bűvölet © (angol film) 3.15 Csónakház koktél - (kan. ism. sorozat, 18.) ® 'pjJ 1.20 A 285-ös járat © 2.20 A láthatatlan ember Murphy, Angelina Jolié, (olasz sorozat -104/6.) 2.05 Miami helyszínelők Chautauqua 1.00 Rejtélyek vonzásában (am. katasztrófafilm, 1996) (am. akciófilm-sor., ism.) © Whoopi Goldberg, 1.10 Telezöld (amerikai krimisorozat) © (magyar koncertfilm) (am. ism. sorozat, 5.) © HÍR TV 'MWW MAGYAR ATV......HÁLÓZAT ÜÉlÉl EUROSPORT.............................SPORT 1 HBO ílBBMBMI MSCÖVEKY 'fÉH fi 1 435 Vörös és fehér. 15.00 Híradó. Sport 13.00 közvetlen ajánlat 15.06 Tempó. 1535 1330Ökologikus útmutató. 1430 Pénzhalást. 830 Labdaiúgó-vb 9.00 Labdanigó-vb 930 9.00 Fallatxla. 930 Shell-Renault Clio-kupa. 8.05 Clifford nagyon nagy kalandja 9.15 Drá- U.00ÁHítólag...l2.00Alegnagyobbmeg\S 15.35 Irányadó. 16.05 A birodalom titkai. Zeneexpressz. 16.30 Csak természetesen! 15.00 Szentek és legendák útján. 16.00 Pénz- Labdarúgó-vb 1130labdarúgó-vbl2.00Lab- 10.00 Futtában. 10.15 NBA Action. 11.15 mai pillanatok 11.00 Hálaadás 1230 Egy le- építése. 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 2 1635 BBC Reporters. 17.00 Híradó. Sport 1725 Zamatos utazások. 17.55 Laci bácsi halász. 17.00 Golfmagazin. 1730Tem>rizmus darúgó-vb 12.30 Labdarúgó-vb. Legendák MotorShowl. 12.00 Férfi kosárlabda. 14.45 genda születése 1430 Fekete kefe 15.50 Amcsi motorok. 15.00 Egyszer egy ilyet veHJ 1735 Családmese. 1835 Napról napra. konyhája. 1825 Természetfilm. 19.00 Híradó. nélkül biztonságban. 18.00 Infbmánia. 1830 1430 Labdarúgó-vb. Eurosport-show 15.00 Avb-ktörténete(15.). 17.45 Angol labdanj- Ocean's Twelve 17.55 Az ítélet eladó 20.00 zetnil. 16.00 Eszement tudomány. 17.00 2 19.06 Célpont 1930 Híradó. Sport. 20.05 Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Vo- Nemmindarany,amífénylik(sp.film).2030 Tenisz 18.00 Kerékpár 19.15Tenisz20.15 Láb- gás. 18.15 Spanyol labdarúgás, 18.45 Férfi Joey(39.)2030Háziháború21.00Starskyés Halálosfogás. 18.00 Európa leggazdagabb K Dosszié.21.00Híradó21.Sport2135Vissz- nósnégyes. 21.00 Zenés műsor. 22.00 Zene- Hírháló. 21.00 Bencze-show. 2130 A kard út- darúgó-vb20.45Ökölv(vás23.15Labdanigó- kézilabda. 21.00 Póker. 23.00 Fallabda. Hutch 22.40 A megtorló040A mandzsúiiaije- emberei. 19.00 Extrém masinák. 20.00 Ma O hang 2240 BBC-híradó. 2335 Napról napra. expressz. 23.00Tőbbetésszel! ja (hongt akcióvjgj.). 24.00 Hírtiáló. vb23.45 Harcosok klubja 24.00 Jégroki/Kosárlabda. lolt 250 Hontalanul Afrikában te választhatsz!. 23.00 Testformálók. IHM II—i BOGLÁR TV—mm MARCALI HELIKON RÁdÍO^MI RÉGIÓ RAIJkT^HHI PETŐFI R^IO^Bi KOSSUTH RAmO^B 08.00 Képújság 09.00 Csalafintura.hu - Napközben folyamatosan képújsághírekkel, Óránként közszolgálati hírek, programaján- 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora • 9.00-12.00 Jó pihenést! - Benne: Hogy is 4.00 Hírek 530 Nyugdrjasmagazin 7.45 Fü- 4.00 Hírek 5.40 Házunktája 9.05Családitühonismereti, játékos, turisztikai sor. közérdekű információkkal 19.00 Kulturális lók, felhívások, időjárásjelentés 19.00 Hír- 9.03 Délelőtt 11.30 Programajánló 12.30 volt?Nagymamameséli,Miújságatermé- tyüljünk rá 18.45 Sportreggel 9.05 Jelen-idő kör 935 Kéqegy 10.05 Szombat délelőtt 'Q 09.30 Grand Prix 10.30 Épl-Tech - maga- Magazin (Méta Fesztivál) 1930 Bencze Show magazin, ismétlés 2030 Hírtiáló - az ország Túraajánló 13.08 Délután 16.03 Bu- szetben, Lélekgyógyász, Mitfözzünkhétvé- 10.00 Kincskereső 12.00 Jó ebédhez szól a 12.02 Déli krónika 1230 kontinensek, szánzin építkezőknek 11.00 Pénzhalász -tele- - beszélgetés hírességekkel 20.00 hírei 21.00 Bence-show, vendég Besenczy liövezet- Top 20, Sport 19.08 Interaktív ki- gén 10.00 Hírek 11.00 Hírek 13.00 Hangú- nóta 13.00 Vízállásjelentés 1330 Pécsi Ku- tóföldek 13.04 Új zenei újság 14.05 Oxigén (9 fonos nyereményjáték 12.00 Képújság BBSC-Kadarkút megyei női kézilabda mér- Árpád,színművész2130Akardúfia-hong- vánságműsor21.00SterbinszkyD!sco latbrigád - ifjúsági műsor 14.00-18.00 lissza 1330 Figyelmükbe ajánlom 14.00 Szív 15.04 Irodalmi újság 16.00 Tizenhat óra 17.00 Golf-magazin 1730 Korzó, ismét- kőzés (felvétel) 21.10 ismétlések kongi akció 24.00 Hírháló Édes Éter - kívánságműsor, tel.: 72/518- küldi... 15.15 Kérjen lehetetlent! 16.00 Ked- 1730 Népzenei portré 18.20 Színház az jjjj lés 18.30 Géniusz, ismétlés 19.00 Heti So'tv'..................’VHHj 31819.00-22.00 Estidőben-Oldies, Jazz, venceink kedvencei, válogat: Gál Gabriella egész világ! 1830 Szemle 19.05 Sportvilág hí rösszefoglaló 20.30 Hírháló 21.00 ......................................................................................................................................................................................... Blues Nemzetiségi műsorok: horvát: 9.00- 21.0480évslágerekben2130Bocskaivá- 1930 Mese 19.40 Határok nélkül 20.04 Be ncze show - beszélgetés hírességekkel 16.30 Hírek, időjárás, információk, doku- 17.00 Golfmagazin 20.30 Hírháló 21.00 Hírek, időjárás, útinform, érdekességek, in- 10.30, 20.00-20.30. német: 10.30- rosai22.00Versben,dalban23.05Sporthír- Aranyemberek 2035 Dallamkereső 21.04 21.30 A kard útja-hongkongi akció-víg- meritum-és ismeretterjesztő kisfilmek, sora- Bencze-show 2130 A kard útja-hongkongi formációk 18.00 órától a Balaton rádió SMS- 12.00,19.30-20.00, szerb: 13.00-14.00, adó 2330 .Marad a régi' 24.00 Pécsi Or- Rádiószinház22.00 Krónika 2220 A 23. óra játék 24.00 Képújság zatok 21.00 Esd film akciófilm kívánságműsora 2030-21.30 szágos Színházi Találkozó 0.10 Éjszaka 23.00 Kenő 23.04 Dtszkotéka.