Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-02 / 101. szám
8 GAZDASÁGI TŰKOR SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 2., KEDD Orosz kőolajtermelő társaságra pályázik a Mól A mól RT. múlt pénteken kötelező ajánlatot adott be az orosz-brit TNK-BP Holding tulajdonában álló Udmurt- neft 96,9 százalékos részesedésének megvásárlására - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az Udmurtnyefty Oroszország Udmurtia Köztársaságának legjelentősebb kőolajtermelője. Az orosz cég jelenlegi tulajdonosa 3 milliárd dollár körüli vételárat jelzett. A Standard & Poor’s hitelminősítő viszont negatív figyelőlistára helyezte a Molt, mivel kockázatosnak ítéli, hogy a magyar olajtársaság kitermelő jellegű cégvásárlásokra törekszik. Mintegy 345 millió forint bírság húsvét előtt húszezer kereskedelmi egységet ellenőriztek, és közel 3000 esetben bírságoltak az élelmiszer-biztonságért felelős hatóságok a húsvétot megelőző hetekben. A bírság összesen több mint 345 millió forintot tett ki - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. A termékek 96 százaléka nem felelt meg az előírásoknak. Közel nyolcezer feketemunkást találtak csaknem nyolcezer feketén dolgozó munkavállalót lepleztek le az első negyedévben az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrei, és ösz- szesen 723 millió forint értékben szabtak ki bírságot. A felügyelők továbbra is kiemelten vizsgálódnak az építőiparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben és a feldolgozóiparban. Megugrott az infláció az euróövezetben az eurostat első becslése szerint az év negyedik hónapjában 2,4 százalékos volt a 12 havi infláció, szemben a márciusi 2,2 százalékkal. írsávot a MM támogatja. Mélybe szállnak a jegyárak fapados Lehet, hogy állva is utazhatunk majd a jövőben a rövid repülőutakon? Az egyes társaságok Magyarországról induló fapados járatai Egyre olcsóbban árulják a jegyeket a fapados légitársaságok. Az utasokért folytatott harcban azonban hosszú távon a nyereség elkönyvelése a cél. _______________t___________ Vé g Márton Az Airbus repülőgépgyártó cég elkészítette a légitársaságok számára arra vonatkozó terveit, hogyan lehet még több utast bezsúfolni a repülőjáratok turistaosztályára. Ha a javaslatot elfogadják, egyszer valóban valósággá válhat, hogy állóhelyeket lehet majd venni a rövidebb távú utakra. Az ötlet szerint a talpon álló utasok kipárnázott háttámlának támaszkodhatnának, fel-, illetve leszálláskor pedig egy hám tartaná őket a helyükön. Egyelőre azonban hivatalosan egyik légi- társaság sem bólintott rá a repülési szokásokat forradalmasító koncepcióra, így a közeljövőben valószínűleg csak mérsékeltebb reformokkal találkozhatunk majd a fedélzeteken. A helynyerési technikákon elsősorban a fapados légitársaságok gondolkodnak, hiszen a piacon kialakult jegyárverseny és az emelkedő üzemanyagárak leginkább őket szorítják. Az olcsó áraikkal egy- mást időről időre alullicitáló | diszkont légitársaságok ugyanis % természetesen abban érdekel- 1 tek, hogy a nyereséget a sok ki- f esi sokra megy elv alapján érjék | el. A jelenleg 130-180 üléssel I felszerelt fapados repülőgépeken tehát egy évtizeden belül elképzelhető, hogy erősebb és ugyanakkor könnyebb anyagokból készült ülőhelyekre cserélik le a jelenlegi berendezést. Az eljárás lényege, hogy a háttámlák vékonyabbak lesznek, így újabb sorokat lehet becsempészni a gépekre. A vasmadár pedig nem fogyaszt több kerozint, ha közben a fedélzeten az utasok olyan szorosan ülnek egymás mellett, mint a heringek a konzervdobozban. A Ferihegyi repülőtéren jelenleg a Wizz Air és a SkyEurope rózsaszín és kék gépei uralják a kifutópályát. Előbbi július 14-től indítja meg a Budapest-MarosVékonyabb székekből újabb sorokat lehetne a gépekbe tenni. vásárhely közötti járatát, a fapadosok közül elsőként betörve ezzel a romániai piacra. A társaság hosszú távon minden járatánál nyereségességre törekszik, a tartósan veszteséges útvonalakat pedig megszünteti. „Mivel az általunk használt repülőgépek fogyasztanak a legkevesebbet, ezért nálunk a legalacsonyabb az egy utasra jutó költhangsúlyozta Kázmér Naseg tasa, a Wizz Air kommunikációs igazgatója. Hozzáfűzte: a jegyárversenynek is gátat szab, hogy a konkurens cégek mindegyike nyereségességre törekszik. A Wizz Air nem töri a fejét az ülőhelyek szaporításán. A 180 ülés a maximumot jelenti, amely az Airbus-ka- rosszériába belefér - szögezte le. A légitársaság flottája 2007- 2010 között a jelenlegi kilenc gépről 24-re gyarapodik, de a székszámon nem változtatnak, és állóhelyek sem lesznek. Az egyre olcsóbb jegyárak következtében 2005-ben már 2,1 millió utas vette igénybe a cég szolgáltatásait. A társaság azonban nem elégszik meg ezzel a számmal, hiszen célkitűzéseiben háromszor ennyi utassal számol. A Wizz Air-nél kevesebb mint kilencezer forintot kellett fizetnie az odaútért annak az utasnak, aki április utolsó hetében foglalt magának helyet az Amszterdamba, Párizsba vagy Szófiába június 30-ig repülő járatokra. Ha most akarnánk szeptember elejére helyet foglalni a holland fővárosba tartó repülőgépre, akkor az oda-vissza útért - reptéri adókkal együtt - 25 800 forintot kérnének el tőlünk, amire még 1600 forint kezelési költség rakódna. A telefonos jegyrendelésért további 1350 forintot kellene fizetni. A már lefoglalt helyet nem éri meg visszamondani - tehát ne legyünk betegek -, hiszen kilencezer forintunk bánhatja. A közép- és kelet-európai régióban szintén piacvezető szerepet betöltő SkyEurope UgyanSokba kerülhet, ha le kell mondanunk a lefoglalt utat. csak olcsó áraival és új úti célokkal csábítja a repülni vágyókat. A nyári hónapokban keleti, illetve déli célállomások - Várna, Nápoly, Bologna - felé nyit a társaság, összességében pedig húsz európai országba lehet eljutni a cég 16 darab Boeing 737-esből álló flottájával. „Biztonsági szempontból nem kivitelezhető az állóhely. Ezért hiába lenne ez a megoldás nyereséges, mi nem kockáztatunk” - mondta lapunknak Hegedűs Judit. A SkyÉurope szóvivője hozzátette: a Ferihegy 1 terminál szűkössége miatt jelenleg kevés a lehetőség az útvonal-hálózat fejlesztésére. Ma indul az első internetes állásbörze böngésző Hetven cég képviselőivel lehet felvenni otthonról a kapcsolatot Állásbörzéken sok olyan látogatóval lehet találkozni, aki több száz kilométert utazik azért, hogy személyesen találkozhasson a cégek képviselőivel. Mindezt megspórolhatják a ma kezdődő és május 5-ig tartó virtuális állásbörzével, amelyet a CV-on- line internetes portál indít a honlapján. Először van lehetőség arra, hogy az álláskeresők a világhálón keresztül kerülhessenek kapcsolatba a hirdető cégek vezetőivel. Nincs szükségük másra, mint egy számítógépre és internetkapcsolatra, Áz egyre több helyen elérhető teleházak is segítenek azoknak, akik szívesen böngésznék a virtuális állás- ajánlatokat, de nincs otthon számítógépük, s nem férnek hozzá az internethez. A hagyományos állásbörzékhez hasonlóan a vállalatoknak itt is van standjuk és információs oldaluk, csak nem személyesen, hanem virtuálisan állítanak ki. A látogatók betűrendes vagy tevékenység szerinti listából választhatják ki a nekik tetsző cégeket. Egy fórumon keresztül tehetnek fel kérdéseket, amelyeket a cégek képviselői néhány órán belül megválaszolnak. Az első online állásbörzére közel hetven cég jelentkezett - mondta el lapunknak Hortobágyi Dóra, a CV-online marketing- és tartalommenedzsere. A hirdető vállalatok elsősorban pénzügyi, építészeti, kis- és nagykereskedelmi, vendéglátó-ipari, illetve mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. ■ T. M. Néhány teleház címe Település Cím Pécs Szabolcsi út 63. A teleházak is segítenek azoknak, akiknek nincs otthon számítógépük Kilónként 5-6 forinttal drágulhat a liszt májusban Május végén 10-12 százalékkal drágulhat a liszt alapvetően a búza magas uniós intervenciós ára miatt. Az elmúlt időszakban a nemzeti valuta gyengülése miatt 27 ezer forint fölé ment a tonnánkénti felvásárlási ár, ez mintegy 25-30 százalékkal drágább, mint tavaly aratás után. „Jelenleg 27 forintos áron tudunk hozzájutni egy kilogramm búzához, ehhez jönnek még az egyéb költségek. A jelenlegi lisztárak mellett túl nagy a veszteség - mondta el lapunknak Bártfai Márton, a Budai Malomipari Kft. ügyvezető igazgatója. Szalay Péter, az Első Pesti Malom és Sütőipari Rt. vezérigazgató-helyettese a Világgazdaságnak megerősítette a várható drágulás hírét. Hozzátette: a malmok tavaly az olcsóbb gabonából nem tudtak egész évre elegendő készletet vásárolni. Az is rontja a cégek helyzetét, hogy a búza árának növekedésével párhuzamosan a hipermarketek lenyomták a lisztárakat. Cégük 5-6 forinttal emelné az átadási árat a maihoz képest, májusban a sütőiparnak szánt lisztet drágítanák, de tervezik a kiskereskedelmi árak változtatását is. „Erőteljes árharc alakult ki az utóbbi időben a piacon, tovább mi sem tudjuk felvállalni, hogy ilyen alacsony áron értékesítsünk” - közölte Sütő Gábor, a mintegy 15 százalékos piaci részesedéssel bíró ABO Mill Rt. vezérigazgatója. Hozzátette: cégük 10-15 százalék közötti áremelést szeretne. ■ B. K.