Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 21. szám

HIRSAV A fivérek csodalámpás koncertje A bolyki Brothers ma este 20 órakor jótékonysági kon­certet ad a Budapest Kong­resszusi Központban. Az est bevételét a Csoda­lámpa Kívánságteljesítő Alapítványnak utalják át. A megasztáros nyugalomterápiája caramel a héten forgat­ta klipjét a Nyugalomte rápia című albumáról Etyek egyik elhagya­tott országútján. Éppen azokban a napokban, amikor a csapból is az új Megasztár-győztes, Rúzsa'1 Magdi folyt. Mamagésa megint istennőnek készül SOMA is meghívást kapott az I. Nemzetközi Istennőtészti- válra. Lám, nélküle már ilyesmit sem lehet megrendezni. Életművel dicsekvő rockerek az edda együttes életműdí­jat vehet át az egyik zenei csatornától pályafutása elis­meréseként. Az egykori ba­kancsos, overallos miskolci zenekarból harminc év alatt valódi sztárbanda lett. Az Edda olyan, mint a rock: örök és elpusztíthatatlan. asárnap esti láz tévétánc Három és fél kiló boa is elfogyott Ma este rendezik az RTL Klub Szombat esti láz című táncos-ze­nés showműsorának döntőjét. A zsűri és a nézők szavazatai alap­ján a Szombat esti láz hármas döntőjébe elsőként jutott Zsé- denyi Adrienn és Dudás Tibor, ott lesz a nagy trióban Czene At­tila és kedvese, Bánhidi Petra is. Ők ketten az uszodában talál­koztak, ott ismerkedtek össze, igaz, Czene Attila abbahagyta az úszást, Bánhidi Petra azon­ban máig aktív táncos. A ma esti döntő har­madik résztvevője a nézők nagy ked­vence, a Hajas László és Südi Iringó páros. Őket a zsűri döntésével szemben a nézők juttat­ták a végső mezőnybe. Az öt hete kezdődött táncversenyt nyolc pár indította, Ábrahám Edit, A Szombat esti láz dön­tőjét me este közvetíti az RTL Klub. A show ide­jén voltak sértődések, sérülések, meglepeté­sek. A döntő egyik esélyese a Bánhidi Petra-Czene Attila páros, akik a táncparketten túl is egy párt alkotnak. Erdélyi Mónika, Horváth Éva, Hajas László, Kulka János és Szellő István azonban a selejte­zők során kiestek. Voltak sértő­dések, csetepaték is, a zsűri egyik tagja, Medveczky Ilona például alaposan kiosztotta Er­délyi Mónikát, aki cseppet sem örült a nyilvánosság előtti kiok­tatásának. A sztárok többek kö­zött angolkeringőt, bécsi kerin- gőt, tangót, rumbát, paso doble-t, szambát táncoltak a Náray Ta­más divattervező által kitalált ruhákban. Például három és fél kiló boát használt. A műsor fináléjában igazi meglepetésre Medveczky Ilona is színpadra lép. Az egyik legis­mertebb magyar táncosnő, aki a közelmúltban kisebb balesetett szenvedett a fitneszteremben, ti­zenhét év után először készített új produkciót. A kiesettek pedig bemutatják kedvenc kűrjüket. Csőcstechnológia Cfjcköí védelmében! ŐRMESTER TÁVFELÜGYELET Rertditfyül előnyös dijszjhj'i • Országos lefedettség, Online internetes elérts • GPRS technológia * Gyors, hatékony kivonuló szolgálat Megrendeléséit hívja (Oh- 80) 627-627 ~t*s díjmentes teletom/imunkat! j 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. « Tel.: (06-20) 8282-015 »lavfelugyeletgormester.hu Csillártermi látogatása után Kassán az Omega Csáky Pál: találkájukon ezekben az arnyszékekben ült Bush és Putyin is Az Omega együttes június 1-jén Kassán koncertezik. Benkő László elmondta, az új albumról két dalt biztosan megkedvel a kassai közönség: az egyik a Tan­gó, a másik az Óceán, ami annyi­ra slágergyanús, mint az Omega eddigi legnagyobb sikere, a Gyöngyhajú lány. Az együttes tagjait pozsonyi hivatalában fo­gadta Csáky Pál szlovák minisz­terelnök-helyettes, aki emlékla­pot adott át a zenészeknek, majd különleges élménnyel ajándé­kozta meg őket: zongorán elját­szotta a Petróleumlámpát. Kóbor és Benkő beülhetett az arany­székekbe, melyeken tavaly az orosz-amerikai csúcson Putyin és Bush ült a pozsonyi minisz­terelnökség csillártermében. Itt most Benkő és Kóbor társalgott barátian Csáky Pál szlovák mi­niszterelnök-helyettessel. Magyar pop nélkül ment az Eurovíziós Dalfesztivál Bhhíi Zséda és párja is esélyesnek számít Tavaly azért izgult az MTV, hogy a NOX ne nyerjen az Eurovíziós Dalfesztivál kijevi döntőjében. Ugyanis a győztes országa köz- szolgálati tévéjének kell rendez­nie a következő döntőt, ami ha­talmas pénzekbe kerül. A NOX 12. lett, az idén nem indult ma­gyar előadó a múlt heti athéni döntőben. Nagy Tamás, a NOX tagja szerint érthetetlen, miért maradtak ki a magyarok a dal- fesztiválról, amely producerek­től, hemzsegő zenei piac is egy­ben, és ahol nem csak a győzte­sek kaphatnak lehetőségeket. Bob Dylan lírázik: dalszövegei könyvbe Kerültek A héten jelent meg a Bob Dylan Lyrics/Dalok 1962-2001 című kötet, melybe a legendás ameri­kai folkénekes dalszövegeit gyűj­tötték egybe. Bob Dylan egy kor­szak krónikása volt: verseiben tö­kéletesen fejezte ki korának szel­lemét, valamennyi szerzeményé­ből máig sugárzik annak az idő­szaknak a hangulata, amelyben Bob Dylan már Nobel-díjas lehelne születtek. Martin Scorsese az énekesről forgatott filmjében a szereplők elmondják róla, olyan dolgokat fogalmazott meg, ame­lyeket mindenki érzett, de ezeket az érzelmeket kevesen tudták gondolatokká formálni. Meglepő, hogy Bob Dylan neve évek óta szerepel az irodalmi Nobel-díjra jelöltek listáján. Martin Scorsese szerint már régen meg kellett vol­na kapnia ezt az elismerést, és hozzáteszi: Sajnos, nem én ülök az irodalmi Nobel-díjakat odaíté­lő bizottságban. ■ Cs. T. HIRDETÉS HÍVJA meg baratait A SAJAT PARKJABA! Lakáslízing, akár 0°/b önerővel! A saját Sakásnák számos előnye vaa Főleg, ha egy park is tartozik hozzá! A Zugló Garden, Zugló zöldövezeti részében kínai újépitésú lakásokat belső, gondozott kerttel, köze! a város szívéhez. Éljen a zöldben, de ne mondjon le a nagyvárosi hangulatról sémi HVBMetzélogtwnk/ Izymhod ZUGLÓ a A hirdetésen szereplő képek illusztrációk. Újépítésű lakások A vételár 80%-a akár a beköltözés után félévvel! 06 1 3444 888 www.zuglogarden.hu [OTTHON A ZÖLDBEN] HIRDETÉS írecS*d| EXPgESSj KOST} Gáspár Laci kutyabarátsága és a reklám „Hároméves kislányom kérésé­re már két kutyát vettünk, szin­te megőrül értük” - mondja Gás­pár Laci, aki a héten névlegesen örökbe fogadott egy négylábút. A megasztáros énekes ígérte, ha valaki gazdának jelentkezik az örökbe fogadott kutyához, a kis­lányával, Mirivel adják át neki. Az örökbefogadás a zenecsator­na ötletére született, kellenek is az „életben tartó” turpisságok, hiszen a régi megasztárosoknak nyakukon az újak... Otthon már két kutyája van MOZAIK

Next

/
Thumbnails
Contents