Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-04 / 103. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK A végjátékban nyert az Álba kosárlabda nb i/A Lépéshátrányba került a Kaposvári KK a negyeddöntőben Marco Sanders (fehérben) és Rod Flowers mindkét palánk alatt gyakran vívott csatát a labdáért Kerékpárral, futva a Balaton körül AIII. SHIDOKAN Balaton Vál­tót és Balaton-kerülő teljesít­ménytúrát rendeztek siófoki rajttal és beérkezéssel. Az előbbi tagjai futva, míg utób­biak kerékpáron kerülték meg a tavat. A futók tíz, két- három fős csapatban, egy­mást váltva tették meg a 210 kilométert. Egy-egy résztve­vőnek így 21 kilométert kel­lett teljesítenie. A kerékpáro­soknál 75,150 és 210 km volt a táv. Száz kerékpáros vágott neki a túrának, melyek fele kerülte meg a tavat, (zk) Háromszázan küzdöttek Siófokon háromszáz indulóval ren­dezték a 24. Balaton Sió Ku­pa nyílt, nemzetközi karate­versenyt Siófokon. A Bala­ton Karate Klub meghívásá­ra a hazaiak mellett erdélyi, szlovák, cseh és szerb spor­tolók is érkeztek a viadalra. A senior, junior, kadett kate­góriák mellett a 6-14 év köz­ti fiatalok is megküzdöttek egymással. A rendezvény színvonalát jelzi, hogy a sportág honi szakszövetsé­gének elnöke, illetve alelnö- ke is eljött Siófokra, (zk) Öt órán át tekertek megállás nélkül spinning i. cfc Spinning Maraton néven rendeztek ötórás kaposvári kihívást edzői irányítással Kaposvá­ron. A résztvevőket legin­kább az utolsó szakasz vette igénybe, hiszen a szervezők különösen nehéz óraanyagot állítottak össze. Végül 16 em­ber tudta végigtekerni az öt órát. Az újabb, még nagyobb kihívásokat tartogató máso­dik verseny komoly felké­szülést igényel és egyben jó célkitűzés lesz. (kz) Bajnokokat avattak a Gyertyános völgyben tájfutás Esőben teljesítették a távokat a Megyei Éjszakai Egyéni Bajnokság résztvevői. A sáros Gyertyános völgyben 3 kategóriában avattak baj­nokot. Az F35-ben ifj. Pavlo- vics György (Taszári Honvéd SE), az F 40-ben Csizmadia János (THSE), míg az F60- ban Marton Péter (Kaposvári Tájfutó Klub) nyert, (kz) Az Albacomp szerzett 1-0-ás vezetést a férfi ko­sárlabda-bajnoki negyed­döntőben, miután szerdán Székesfehérváron legyőz­te a Kaposvári KK-t. Kun Zoltán Albacomp-Kaposvári KK 85-79 (16-18, 25-21, 20-23,24-17) Székesfehérvár, 1700 néző. Ve­zette: Földházi, Hegedűs, Kiss L. albacomp: Nisavics (6), Spivey (12), Kámán (21/15), Flowers (14), Bencze (8). Csere: Horváth Á. (11/9), Góbi (13). Ve­zetőedző: Fodor Péter. KAPOSVÁRI KOSÁRLABDA KLUB: Marciulionis (21/9), Maxey (11/3), Green (19/3), Sanders (14), Trepák (7/3). Csere: Konare (4), Gráczer (3/3). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. kipontozódott: Marciulionis (40. p.). A rájátszást egy új bajnokság kezdetének is tartják sokan, s bizonyára igazuk is van, hiszen nem egy példa volt már arra, hogy az alapszakaszban hát­rébb végző gárda jó finissel ruk­kolt elő, sőt akár az aranyére­mig menetelt. Ennyire előre azonban nem gondolkodtak még a kaposváriaknál, egyelőre a legjobb négy közé jutást tűz­ték célul a hazai pályán kezdő Albacomp ellen. Jól tartotta ma­gát az első percekben a közel 100 főnyi szurkolótábor támoga­tását élvező vendégegylet. A ne­gyed végére Green és Marci­ulionis ó-ó pontjával vezetett a Kaposvár, melyben a sérülés miatt hiányzó Szőke helyett Gráczer próbálta fogni Spivey-t. A somogyiak 10-esének ráadá­sul irányítania is kellett, mert a litván Marciulionis három hibá­ja miatt a kispadra kényszerült. DÉL-DUNÁNTÚLI AMATŐR NŐI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG eredmények: Almamellék-Ka- rád 0-1 (0-0); Siófok-Barcs 2-3 (2-3); Hedrehely-Kadar- kút-Siófok 1-5 (1-3); Karád- Kadarkút-Lad 0-2 (0-2); Szent- lászló-Barcs 0-2 (0-2); Karád­Több lepattanója, Horváth Á. triplái és Góbi duplái miatt a fél­idő végére már az Álba tartott előrébb, igaz, csak két egység­gel. A folytatás is az addig látott nagy küzdelmet hozta. A hazai­aknál Flowers, a somogyiaknál Green és Marciulionis szállítot­ta a pontokat. Sanders brutális zsákolásával 53-56-ra alakult Hedrehely-Kadarkút 0-3 (0-2); Nagyatád-Almamellék 4-1 (3-0); Siófok-Kadarkút-Lad 1-0 (0-0); Szentlászló-Nagy- atád 0-5 (0-3); Kadarkút- Lad-Szentlászló 1-0 (0-0); Szőlősgyörök-Zselicszentpál 0-7 (0-3); Kiskorpád-Kaposúj- lak 1-0 (1-0); Péterfa-Szőlős­az állás. A végjátékban a jól zó- názó fehérváriak azonban ha­mar fordítottak, és kihasználva a Gráczer ellen ítélt technikait, megnyerték a meccset. JÓK: Horváth Á., Flowers, Góbi, ilL Green, Marciulionis, Sanders. fodor Péter: - Az első - köny- nyen hibát hozó - meccsen jól küzdve nyertünk. györök 1-0 (1-0); Dombóvári Black Angels-Kiskorpád 2-0 (2-0); Kiskorpád-Szőlősgyörök 4-1 (2-0); Zselickislak-Simon- fa-Dombóvári Black Angels 0-7 (0-4); Dombóvári Black Angels-Zselincszentpál 1-3 (1-1); Kaposújlak-Zselic- kislak-Simonfa 0-2 (0-1); dzunics braniszlav: - A vég­játékban jobban játszott az Albacomp, ezért nyert. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Debre- cen-Pécs 81-86 (a párharc állá­sa 1-0 a Pécsnek); Atomerőmű SE-Szolnok 66-60 (a párharc állása 1 -0 az ASE-nak); Kör- mend-Unlver 85-80 (a párharc állása 1-0 a Körmendnek). Zselickislak-Simonfa-Péterfa 1-1 (0-0); Zselicszentpál- Kaposújlak 7-0 (5-0). AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Dombóvári Black Angels 48 pont (71-12), 2. Zselicszentpál 46 pont (85-11), 3. Barcs 45 pont (59-16). ■ F.G. Afrikából érkezett bíró vezényelte a kis Rákóczi gólparádéját NB l-ES LIGABAJNOKSÁG: Kaposvári Rákóczi FC­Csőszer FC Tatabánya 5-1 (3-0) KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: SzŰCS L. (Galabár) - Simon, Finta, Kapi­tány (Fazekas) - Maród, Szakáty P. (Nyers), Kővári, Tereánszki- Tóth, Kardos - Kollega K, Hal­mos. Edző: Meksz Gyula. A zöld-fehérek - amellett, hogy öt gólt vágtak - naggyá tet­ték a tatabányai kapust... Bár a két guineai játékos nem lép- (het)ett pályára, mivel nincs rendben a játékengedélyük, mégis voltak afrikaiak a mécs­esén; a játékvezető és egyik asz- szisztense ugyanis katari volt. a KAPOSVÁRI GÓLSZERZŐK: Hal­mos 2 (a 22. percben és a 40. percben), Kardos (a 32. perc­ben), Szakály P. (az 59. percben), Kollega K. (a 62. percben). II. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG 19 évesek: Kaposvári Rákóczi FC ÖLUE (18 évesek)-Zala­egerszegi TE FC (18 évesek) 2-2 (0-0) - a kaposvári gólszerző: Ivusza 2.17 évesek: Kaposvári Rákóczi FC ÖLUE (16 évesek) -Zalaegerszegi TE FC (16 éve­sek) 0-5 (0-3); Mézga Peugeot- Kampf Újpest Focisuli Club (Kaposvár)-Siófok FC 1-2 (0-0) - a gólszerzők: Laczkovics, illet­ve Pető 2. ■ Fenyő Gábor A Szódavíz nem lépett pályára, mégis győzött KAPOSVÁRI VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG AZ ALFA TOP SPORT KUPÁÉRT I. OSZTÁLY • A 16. FORDULÓ ERED­MÉNYEI: Logisztikai Ezred-Tüs- kevár 3-2; Czimmer Feri-Ka- csó Gép 7-2; Füred Holding- Autóscentrum 1-4; Ten Groupe Aranybika-Kapos-Atlas 4-1; Magic Ice Apeh-Nyár FC 3-1; a Szódavíz AC csapata - miután a King' A Ford ATI együttesét ki­zárták - szabadnapos volt. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Magic Ice Apeh 40 pont (51-19), 2. Szódavíz AC 38 pont (59-19), 3. Czimmer Feri 36 pont (59-44). A 17. forduló mérkőzéseit hétfőn 16.40 órától játsszák Ka­posváron az Arany úti városi sportcentrumban. ■ Fenyő G. Listavezetők a Fekete Angyalok A fővárosban hódítottak a bájos f itneszversenyzők Négyen a dobogó tetején judo Morapitiye Sunil veretlenül is csak ötödik lett Kilenc érmet - közte négy ara­nyat - gyűjtött össze a Somogyi Rendőr SE Zsaru Gym csapata a fővárosban rendezett fitnesz Magyar Kupán. Fitnesz-ritmusban a 6-8 éve­seknél Tóth Fanninak az első, Borda Zsófiának a harmadik, a 8-10 éveseknél Szrnka Vanes- sának az első, Mátrai Tímeának az ötödik, a 10-12 éveseknél Ha­lász Henriettnek a harmadik, Pozsegovics Dórának a hatodik, a 12-14 éveseknél (holtverseny­ben) Szentgróti Erzsébetnek és Rádli Rebekának egyaránt a má­sodik, Kővári Ritának a negye­dik, Ábrahám Laurának az ötö­dik, a 14-ló éveseknél Szántó Szandrának a harmadik, a 16-21 évesek mezőnyében pe­dig Oláh Dórának az első hely jutott. A felnőtteknél fitneszben (164 cm-nél magasabbak) Ká­roly Katalin volt a legjobb, míg a csapatversenyt 12 klub közül a Bakó-Sas Médea és Pál József irányította Somogyi Rendőr SE Zsaru Gym nyerte. A somogyi fitneszverseny- zők legközelebb május 13-án, szombaton lépnek majd pódi­umra Kadarkúton a Somogy- Spinner Sport-Viadom Kupa nemzetközi fitneszritmus- bajnokságon - remélhetőleg hasonló szép eredményekkel. ■ Fenyő G. A teljes hazai élmezőny mel­lett további hét ország - Svájc, Olaszország, Ausztria, Csehor­szág, Szlovákia, Szlovénia és Ro­mánia - több mint 700 verseny­zője lépett tatamira Budapesten az Újpesti TE Jégcsarnokában rendezett legrangosabb magyar judo utánpótlástornán, a 19. Bu­dapest Kupán. A Sánta Diana, Böröcz Zsolt, Dobrotka Béla, Kéki Márton, ifjabb Kovács Fe­renc edzői team irányította Ka­posvári NehézaÜétikai SE re­ménységei négy aranyat, vala­mint két ezüstöt könyvelhettek el a fővárosban. Az Ull kategóri­ában a még csak 10 éves Tóth Krisztián (30 kg), valamint Buzsáki Bálint (45 kg), míg az U13-ban a csupán 11 esztendős, élete legjobb formájában ver­senyző Tóth Patrícia (35 kg), a serdülőknél pedig Hegedűs Bo- tond (55 kg) lett aranyérmes; valamennyien magabiztosan ju­tottak túl az ellenfeleiken. Az UlO-ben a 36 kg-os Kornya Krisztián, az U13-ban pedig a plusz 55 kg-os súlycsoportban versenyző Banicz Vivien szer­zett ezüstérmet a nála nagyobb termetű és egy-két évvel idősebb ellenfeleket felvonultató erős mezőnyben. A serdülők között Morapiüye Sunil (40 kg) - aki hiába maradt végig veretlen, előbb az elődöntőben, majd utá­na a bronzmérkőzésen is bírói döntéssel szenvedett vereséget - és Vancsura Ákos (73 kg) is egy­aránt az ötödik, az U11-ben pe­dig Vasas Mátyás (33 kg) a hete­dik helyen zárta a küzdelmeket. Az Ull-es korosztály csapatver­senyében az előkelő harmadik helyen zárt a Kaposvári Nehéz- atlétikai SE. ■ Fenyő Gábor Bronzérem Borosnak a fővárosi erőpróbán részt vett a nagyatádi Boros Bence is; a 9 éves tehetség az UlO-es mezőnyben a 27 kgosok kö­zött bronzérmet szerzett. Kettős somogyi siker a ralisok sprintbajnokságán A horvát határ közeli Magyar- bolyon rajtoltak a Figler kupa 2. futamának indulói. A közel 2000 fős nézősereg előtt az I. kategóriában Trabanttal ver­senyző nagyatádi Merencsics Árpád, Erdei Zsolt páros már az első gyorsasági után élre állt. Látványos és egyben gyors au­tózással nyertek, ezzel a baj­nokságban is vezetnek. Hason­lóan jól sikerült a viadal a siófo­ki Horváth András, Weifenbach Andrea párosnak is. A II. kate­góriában a tavalyi bajnokok a második helyen értek célba a Fiat Unóval. A bajnokság má­jus 20-21-én Kurd-Mekényesen folytatódik. ■ Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents