Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-23 / 119. szám
SPORT 11 SOMOGYI HÍRLAP- 2006. MÁJUS 23., KEDD Nem középszint a középmezőny kosárlabda nb i/A A legjobb négy gárda közül kettőt oda-vissza vert a Kaposvári KK A Balatonszabadi és a Gyékényes is kilencszer talált ellenfele kapujába A KKK (álló sor, balról): Fekete Ádám junior-edző, Horváth Tamás masszőr, Fílípovics Gordan, Brahíma Konare, Tömösváry Máté, Trepák Zoltán, Hendlein Roland, Marco Sanders, Sárdi Péter, Kovács László ügyvezető elnök, Nagy Imre technikai vezető. Ülnek: Kasza Dániel, Kestutis Marciulionis, Ledon Green, Dzunics Braniszlav vezetőedző, Erron Maxey, Gráczer Zsolt, Szőke Balázs A hetedik helyen zárta az NB I/A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokságot a Kaposvári KK együttese. A klub anyagi nehézségei ellenére tartotta pozícióját a középmezőnyben. Kun Zoltán A csapatot működtető kft. közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az elmúlt esztendők legkisebb költségvetésével „vészelték át” a bajnokságot. A játékoskeret késői kialakulása mellett tavaly december közepéig három győzelem, öt vereség volt a somogyiak mérlege. Ekkor döntött a szakmai vezetés az edzőváltás mellett. Farkas Lászlót Dzunics Braniszlav váltotta. Az elmúlt hónapokról őt kérdeztük.- Elégedett a történtekkel?- Több játékost ismertem a csapatból, de sok új kosaras is érkezett - kezdte értékelését a Zalaegerszegről visszatérő tréner. - Az első hetek azzal teltek, hogy kölcsönösen megismerkedjünk és megismerjék a munkamódszeremet. Ezért igaz, hogy előnyösebb helyzetben van az, aki már nyáron elkezdheti a közös munkát az adott kerettel. Mivel edzőként még kevés tapasztalatom van, így igazi mély víz volt ez számomra. Idő kellett, míg összecsiszolódunk a munka, a morál és az általam megkövetelt tempó terén is. A közös munka megkezdése előtt bíztam abban, hogy profikkal kell dolgoznom. Tapasztalataim ezt szinte teljes mértékben igazolták is.- Csak részben?- Igen, mert eleinte a külföldiek próbálták lazábbra venni a dolgokat, mondván, hogy ennyi pénzért ne várjunk többet. Más elképzeléseik voltak, mint nekem. Aztán ahogy múlt az idő, úgy fokozatosan ők is beálltak a sorba. Elsősorban talán azért, mert a bajnokság második felében már megmutatkozott az elvégzett munka gyümölcse. Tizenhárom meccsünk közül kilencet nyertünk, négyet veszítettünk el. Igaz, tavasszal többször játszhattunk hazai környezetben és olykor a szerencsével sem álltunk hadilábon.- A nyolc közé jutás is ennek köszönhető?- A bajnokság kiegyenlítettségét hűen tükrözte, hogy 25 fordulót követően még rengeteg volt a nyitott kérdés. Az utolsó összecsapásokon másodpercek alatt dőlt el egy-egy csapat sorsa. Az utolsó találkozó végső pillanataiban sikerült Körmenden nyernünk, de ettől függetlenül is megérdemeltnek tartom a felsőházi tagságunkat. Sokat elmond, hogy a legjobb négy közé jutó csapatok közül a Körmendet és a Pécset oda-vissza is sikerült verni, míg az Alba- compot és a Paksot hazai pályán vertük. A rájátszásban aztán a sorozatmeccsen már kijött, hogy a székesfehérváriak jobbak voltak.- Kritikusai főleg a sok cserét kérik számon.- Minden edzőnek van egyA kaposváriak mérlege KAPOSVÁRI KOSÁRLABDAKLUB (2005/2006-OS SZEZON) győzelem _n vereség ) Magyar Magyar Összesen Bajnokság Kupa 55% fajta filozófiája a kosárlabdával kapcsolatban. Ennek tudatában hozza döntéseit. Én olyan együttest szerettem volna kialakítani, amelyben egyenrangú emberek a pályára lépők, függetlenül attól, hogy a találkozó mely szakaszában és mennyi időt töltenek a pályán. Egy állandó erős ritmust próbáltunk fenntartani sok futással, lehetőség szerint gyors játékkal. Ezzel együtt bizonyára volt olyan, hogy túllőttem a célon, de azért, mert valaki egyet-egyet hibázott, soha nem cseréltem. Akik esetleg mégis kevesebbet szerepeltek, a csapat szempontjából azok is sok hasznos dolgot tettek. Szerettem volna olyan gárdát, amelynek valamennyi tagja - a találkozó bármennyire kiélezett szituációjában - bátran megy fel a pályára. Nem akkor cseréltem be valakit, amikor 20 ponttal nyerésre vagy vesztésre állt a csapat.- Mi volt a legrosszabb és a legjobb pillanat a szezonban?- A legkritikusabb helyzetben a zalaegerszegi súlyos vereség után éreztem magam, de rossz volt átélni a Szolnok elleni egypontos kupakudarcot vagy a MAFC otthonában elszenvedett szoros vereséget is. A leginkább felemelő momentumként természetesen a Körmend elleni győzelmet említeném, ahol négy másodperc alatt fordult jó irányba a sorsunk. Abban az egész szezon akarata, küzdelme benne volt. Egységes, a körülményekkel is dacoló, tisztességgel harcoló csapatot akartam látni a pályán. Ez az utolsó pillanatig megvalósult, emiatt külön is örülök a kedvező befejezésnek.- A bajnoki szezont Zalaegerszegen kezdte, a család is oda költözött, aztán ön ismét Kaposvárra került. Ez nem jelentett nehézséget?- Sajnos, ez velejárója a szakmának. Amikor csak lehetett, Kaposvárra utazott a feleségem és a kislányom. Vannak barátaim a városban, a szurkolók elfogadnak. Úgy érzem, a csapat mellett állnak, bizonyítva, hogy jó úton jártunk. Ez volt az ötödik kaposvári évem és igazán jól éreztem magam.- Lesz hatodik is?- Május végén jár le a szerződésem, ugyan még nem beszéltünk konkrétumokról, de jelenleg semmi nem szól az ellen, hogy továbbra is a Kaposvári KK vezetőedzője legyek. MEGYEI III. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG: KAPOSVÁRI CSOPORT 19. forduló: Zimány-Magyar- egres 4-2; Kaposfüred-Baté 0-0; Somogyaszaló-Orci 7-1; Somodor-Kazsok 0-1; Simon- fa-Patalom 2-3; a Gölle szabadnapos volt. az ÉLEN: 1. Magyar- egres, 2. Baté, 3. Kaposfüred. TABI CSOPORT 19. forduló: Somogyszil-Kereki 2-2; Kapoly-Nagyberény 2-4; Igal-Ádánd 6-0; Nak-Balaton- endréd 3-2; Somogymeggyes- Balatonszabadi 0-9; Kötcse- Kőröshegy 1-8. az élen: 1. Balatonszabadi, 2. Kőröshegy, 3. Igái. MARCALI csoport 19. forduló: Balatonfenyves- Alsóbogát 2-0; Ordacsehi-Ba- latonlelle IL-Somogybabod 7-0; Horvátkút-Gamás 4-4; Mesz- tegnyő-Szőlősgyörök 2-3; a Felsőmocsolád szabadnapos volt. A Balatonújlak-Mernye találkozó 2-2-es állásnál a 70. percben félbeszakadt, az élen: I. Felsőmocsolád, 2. Szőlősgyö- rök, 3. Ordacsehi. NAGYATÁDI CSOPORT 19. forduló: Somogyudvar- hely-Berzence 3-1; Gyéké- nyes-Potony 9-0; Somogy- szob-Görgeteg 3-3; Kutas-Há- romfa 4-3; Kaposvári Egye- tem-Homokszentgyörgy 3-0; a Csököly szabadnapos volt. az élen: 1. Kaposvári Egyetem, 2. S.udvarhely, 3. Gyékényes. ÍGY FOLYTATJÁK VASÁRNAP, 20. FORDULÓ (1? ÓRA) KAPOSVÁRI CSOPORT M.egres-Kaposfüred; Kazsok- Simonfa; Őrei-Somodor; Gölle- S.aszaló; Patalom-Zimány; a Baté szabadnapos lesz. TABI CSOPORT Nagyberény-Igal; Kereki-Ka- poly; Balatonszabadi-Kötcse; Balatonendréd- Somogymegy- gyes; Ádánd-Nak; Kőröshegy- Somogyszil. MARCALI CSOPORT Mernye-Balatonfenyves; Felső- mocsolád-Balatonújlak; Ga- más-Mesztegnyő; Balatonlelle II. -Somogybabod-Horvátkút; Alsóbogát-Ordacsehi; a Szőlős- györök szabadnapos lesz. NAGYATÁDI CSOPORT Berzence-Gyékényes; Csököly- S.udvarhely; Háromfa- KE SE; Görgeteg-Kutas; Potony-So- mogyszob; a H.szentgyörgy szabadnapos lesz. ■ Molnár Gábor Négy góllal verte a Szabás csapata a Somogygesztit MEGYEI IV. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG: 19. forduló: Somogyfajsz-Osz- topán 1-2; Somogygeszti-Sza- bás 1-5; Várda-Szentgáloskér 2-0; a Somogysárd és a Bodrog szabadnapos volt. A Kadarkút- Mike találkozó elmaradt. A BAJNOKSÁG ÉLCSOPORTJA: 1. Somogysárd II., 2. Kadarkút II., 3. Osztopán. ÍGY FOLYTATJÁK VASÁRNAP 20. forduló (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, kezdési időpont egységesen 17 óra): Bodrog- S.fajsz; Szabás-Várda; Osz- topán-Kadarkút; a Szentgálos- kér és a Somogysárd csapata szabadnapos lesz. ■ Molnár G. Veretlenek a Kékpárducok kosárlabda Újabb sikert ért el a kaposvári utánpótlás Selejtezőt játszhatott az országos elődöntős részvétel jogáért a kaposvári Toldi iskola IV. kor- csoportos fiú kosárlabdacsapata, miután a városi és a megyei diákolimpia-döntőben egyaránt 2. helyen végzett a Zrínyi Hona Általános Iskola együttese mögött. A toldisok a pécsi lókai iskola gárdáját legyőzve kerültek a dombóvári elődöntő-csoportba. A Komá- rom-Esztergom megyei bajnok visszalépésével háromcsapatossá olvadt a mezőny. A kaposváriak mindkét ellenfelüket legyőzve jutottak tovább. Eredmények: Toldi, Kaposvár-Szt. Orsolya, Dombóvár 70-63 (13-11, 20-14, 18-20, 19-18). Legjobb dobók: Mészáros D (34/6), Hideg N. (21/6). Toldi, Kaposvár- Tóvárosi Iskola, Székesfehérvár 69-63 (18-8, 13-19, 18-18, 20-18). Legjobb dobók: Mészáros D. (36/9), Slezák (13), Blum (10/6). A nyolccsapatos országos döntő június 9-én kezdődik Zalaegerszegen. Befejeződött a Kenguru Kupa (az 1995-ben és utána születettek országos versenye) regionális szakasza. A küzdelemsorozaton a Kaposvári Sportiskola utánpótlás-csapata Kaposvári Kékpárducok néven indult. A székesfehérvári központú régióban a somogyiak - a 8 forduló mind a 16 mérkőzését magabi- zosan nyerve - az első helyen végeztek. Az ország 16 legjobb csapata június 2-ától a négynapos Bajnokok Tornáján méri össze tudását Budapesten. A Kaposvári Kékpárducok csapata: Benke Szilárd, Papp Péter, Palavics Dávid, Csapó Dániel, Mihalics Gergely, Monok Mihály, Szigeti Balázs, Filipovics Márkó, Dross Bálint, Kovács Dániel, Herbel Péter, Héjjas Bence, Szabolcsi Ádám, Kiss Bálint, Kurucz lózsef, Bingler Arnold, Herceg Krisztián. Edzők: Csapó Gábor, Deák Zsuzsanna. ■ K. Z. ■ A kaposvári Toldi iskola csapata az országos döntőig menetelt Élen a házigazdák a rendező Kaposvári Nehézatlétikai SE csapata nyerte a bajaiak, illetve a siklósiak előtt a diák és serdülő dél-dunántúli regionális judo-rangsorversenyt. A házigazda kaposváriak összesen 26 medált (a 14 arany mellett hat-hat ezüstöt és bronzot), míg a barcsiak két aranyat, három ezüstöt és egy bronzot, a nagyatádiak pedig egy aranyat, három ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek össze; a mosdósiak két alkalommal állhatták fel a dobogó második fokára.