Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-17 / 114. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP CSUrgÓ EGYMILLIÓ FORINT pályázati támogatást for­díthatott a város szúnyog- irtásra. A településen és környékén a spanyolcsi­gák is előbújtak. A város vezetése azt reméli, hogy a kártevő irtására is írnak ki majd pályázatot, mert a forráshiány megnehezíti a védekezést, (va) Kadarkút tudatosan vásár­ló kisdiákok járnak a Já- lics Ernő iskolába, ahol a napokban a fogyasztóvé­delmi felügyelőség munka­társai és a megyei fogyasz­tóvédelmi egyesület szak­értői vettek részt a tanórá­kon. A gyerekek sok új is­meretet szereztek a vásár­lók jogairól és a kereske­dők kötelességeiről is. Kaposszerdaheiy elkezdő­dött a járdaépítés a kis- szennai lakótelepen, mely közel 2,5 millió forintból valósul meg. A felújításhoz a Regionális Fejlesztési Ta­nácstól nyert támogatást a település önkormányzata. A beruházáshoz ötvenszá­zalékos önerőt biztosít az Önkormányzat, (mg) Kutas egész napos tanul­mányi kiránduláson vettek rész az iskola pedagóusai. Egy budapesti általános is­kolában jártak. AIII. kerü­leti intézmény tantestületé­nek tagjai egyszer már el­látogattak Kutasra, amikor a hátrányos helyzetű gye­rekek oktatásában szerez­tek tapasztalatot. Most ezt a .látogatást viszonozták a somogyi iskola tanárai, akik színházlátogatással zárták a napot, (csm) Marcali a kulturális köz­pont helytörténeti akadémi­ájának újabb előadására ke­rült sor. Ezúttal Csordásné Hajdú Erzsébet és Kiss La- josné beszélt a marcali ele­mi és polgári iskolákról az érdeklődőknek, (ve) Mesztegnyő rendbe teszik az 1965-ben épült szökő- kutat a falu központjában. A teljes felújítás során új feltöltőrendszert és vízve­tőt is kap a kút. A felújítás települési összefogásból valósul meg, csak az anyagköltséget fizeti az önkormányzat, (ve) Célkeresztben a vadászok vizsga Nem lőnek bakot, ha megbuktatják a készületlen jelöltet Vadásznak a jó vadászokra. A gyakorlati vizsgán nemcsak a pontos célzás számít, hanem osztályozzák a biztonságos fegyverhasználatot is Már a sikeres vadászvizs­ga másnapján teljes jogú nimródként mehet ki a va­dász a területre. Ám a so­mogyi vadászok szerint vissza kellene állítani a vadászjelöltséget, így talán a halálos vadászbalesetek száma is csökkenne. F. Szarka Ágnes Évente Somogybán mintegy szá­zan akarnak vadászvizsgát ten­ni és vadászigazolványt szerez­ni. Ám szigorú a vizsgáztatóbi­zottság. Ennek, de főként a fel­készületlenségnek köszönhető, hogy a jelentkezők mindössze felének sikerül elsőre a megmé­rettetés. Legutóbb 27 vizsgázó­ból tíznek.- Sokan úgy gondolják, ha vol­tak már néhányszor vadászni, nem lesz gond a vizsgával sem - mondta Kemenszky Péter, a ka­mara titkára. - A vadászat veszé­lyes üzem, Somogybán csak az kap vadászigazolványt, aki is­meri a szabályokat és a törvénye­ket, rendelkezik lőkészséggel, is­meri a lőhető és védett állatokat. Az állami vadászvizsgának nincs egyéb feltétele, mint az állandó somogyi lakhely és a ti­zenhetedik életév betöltése. Még az sem feltétel, hogy valaki írni-olvasni tudjon vagy a nyolc általánosa meg legyen. Nincs felkészülési kitétel, a kamara szervez ugyan tanfolyamokat, de ezen nem kötelező részt ven­ni. Bár az a tapasztalat, hogy jobb arányban tesznek sikeres vizsgát azok, akik járnak a tan­folyamra. A kamara évente kétszer szer­vez tanfolyamot, általában negy­venen vesznek rajta részt, és mintegy hatvanan készülnek sa­ját maguk. Ez utóbbiaknál a si­keres vizsga aránya nem éri el az ötven százalékot. A gyakorlati vizsgán a lő- készség mellett a fegyver össze­rakása, szétszedése szerepel, va­lamint a zárdugattyú fesztelení- tése. Osztályozzák a biztonsá­gos fegyverhasználatot is. Csak ezeknek a megléte esetén lehet nekifutni az elméleti vizsgának.- Nem tudomá­nyos munkatársa­kat, vadgazdálkodá­si mérnököket kép­zőnk, de vannak alapvető isme­retek, amit tudni kell. A somogyi vizsgabizottságnak rossz a híre, minket a szomszédos megyék­kel szemben szigorúbbnak ítél­nek, de ez nem baj - tette hozzá Kemenszky Péter. - Következete­sen betartjuk és betartatjuk a A balesetek is rontottak a vadászok megítélésén Háromszor lehet ismételni az elméleti vizsgát sikeres gyakorlati vizsga után fél éven belül háromszor lehet elméletire jelentkezni. A teszt kitöltése legalább olyan szigorú, mint egy érettségi. Ti­zenkét hibapont alatt kell tel­jesíteni. A képfelismerésben azonban - a védett és vadász­ható apró és nagyvadak fotói­ban - nem lehet hibázni. Majd szóban kell bizonyítani a felkészültséget jogból, a vadgazdálkodásból, ökológiá­ból, valamint a fegyvertartás­sal és a fegyverjoggal kapcso­latos tudnivalókból. szabályokat. Már az is előfor­dult, hogy valaki bejelentkezett állandó lakosnak más megyébe, s ott sikeres vizsgát tudott tenni, míg nálunk nem. Akinek sikerül a gyakorlati és az elméleti vizsga, megkapja a bizonyítványát, ki­válthatja a vadász­jegyét, majd érvé­nyes orvosi igazolás birtokában jelent­kezhet a rendőrsé­gen, s megvásárolhatja élete el­ső fegyverét. A kamara titkára szerint sokan anyagi lehetősé­geik miatt meg tudják venni a több millió forintot érő puská­kat, akár első vadként a több mint tízkilós szarvasbikát, a méregdrága terepjárót, s úgy gondolják, a vadászvizsgán is elég a pénz, azt is meg lehet vá­sárolni.- Ebben a bizottság soha nem lesz partner. A vadászoknak nem túl jó a társadalmi megíté­lése, a balesetek pedig még ron­tanak ezen. Néhány éve még lé­tezett a vadászjelölt intézmé­nye. Sikeres vizsga ellenére is fél évig csak kísérővel járhattak a területen... Sorok állnak Siófokon szezonális munkára várva Adomány a krokodilotthonnak adomány A hüllők etetésére, gondozására fordítják a pénzt Az állásközvetítői csapatot erő­sítették meg belső átszervezés­sel a siófoki munkaügyi kiren­deltségen. így próbálják minél gördülékenyebbé tenni az ilyen­kor szokásos szezon előtti elhelyezkedési lázat. Az elmúlt he­tekben többször is sorok álltak a közve­títőkre, illetve állás- lehetőségre várva.- Az álláskeresők törik magu­kat, hogy ha mást nem, legalább szezonális munkát találjanak, s ez jó - mondta Komlósy Ist­vánná, a siófoki kirendeltség ve­zetője. - Abban bízunk, hogy a szezonra a tavalyinál több em­bert ki tudunk közvetíteni. Na­gyon hasznos az újból beindult közmunka-program, amire szin­te kizárólag hátrányos helyzetű állástalanokat szerveztünk be. Ők más módon csak nagyon ne­hezen vagy egyálta­lán nem tudtak vol­na elhelyezkedni. Most viszont fél évig tisztességes fizetsé­get kapnak, s kezük munkája a Balaton-part tiszta­ságán is meglátszik. Komlósy Istvánné arról is be­számolt: a hónap végére befeje­ződik a kirendeltség korszerűsí­tése, elkészül az önkiszolgáló érintőképernyős számítógépes rendszer és az ügyfélhívó. ■ Fónai Imre ■ Júniusra kor­szerűbb lesz a kirendelt­ség épülete Hétszázezer forintos fenntartá­si támogatásról szóló adomá­nyozólevelet adott át kedden délelőtt Szita Károly kaposvári polgármester Pécsi Tibornak, a megyeszékhelyen található ter- rárium vezetőjének. Ez az összeg képezi a műkö­désünk alapját - tudtuk meg Pécsi Tibortól. - A legkemé­nyebb téli hónapok kiadásait fe­dezi ez a pénz. A különleges terrárium ve­zetője elmondta: a kaposvári Európa legkisebb állatkertje, itt él - immár 16 éve - az or­szág legöregebb királypitonja. Ezen a helyen jelenleg hatfaj­ta krokodilból összesen tizen­két példány él, ezenkívül tízfé­Kígyóbűvölés a Pécsi-birodalomban le kígyót, kétféle teknőst is lát­hatnak az érdeklődők. Azt is megtudtuk: az állatkert legkü­lönlegesebb lakója most az a Cajmán Latirostris, amelyből a földön összesen kétezer, Euró­pában pedig csupán kettő él. Ezek közül az egyik éppen Ka­posváron. A tizenöt éves terráriumot évente tízezer látogató keresi fel. Szita Károly polgármester azt mondta: a kaposvári óvodá­sok és iskolások ingyenesen lá­togathatják az állatkertet. Gyer­meknapokon és az állatkert születésnapján pedig mindenki teljesen ingyen tanulmányoz1 hatja a hüllőket. ■ Márkus Kata 3 JEGYZET FÁBOS ERIKA Egyforintos emlékképek NA, MOST MONDJA VALAKI, hogy nincs értéke a forint­nak! Addig ugyanis, amíg megy a nyilatkozatháború euróügyben, kiderült, egy darab egyforintos öt forin­tot ér! Ennyiből lehet előál­lítani. A kettest pedig tíz­ből. Még az ötforintos tartja legjobban az értékét, hi­szen az is kijön egy tízes­ből. Bezzeg a tízes már csak egy húszasból. MIVEL ILYEN SOKBA KERÜL az országnak az aprópénz, többen felvetették: meg kel­lene szüntetni, ha mindet nem is, legalább az egy- és kétforintost. Ezzel évente úgy 7-800 milliót tudna megspórolni az állam, ám ennek többszörösét len­nénk kénytelenek mi, át­lagvásárlók pluszban elköl­teni. Hiszen az eddig 1-re és 2-re végződő árak azon­mód 5-re végződnének. Mert ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy akad kereskedő, aki lefelé kerekítene... az egyforintos megszün­tetésével azonban nem­csak anyagilag járnánk rosszul. Szerintem leg­alább ekkora lenne az er­kölcsi kár. Hiszen az én gyerekkoromban még lehe­tett egy gombóc fagylaltot kapni egy forintért, két fo­rintért pedig egy zacskó sa­vanyúcukrot adott a trafi- kos vagy egy ABC szeletet. De jó sokáig elég volt az alumínium egyforintos a budapesti metróhoz, a réz­kettessel pedig telefonál­hattunk évtizedekig. Hogy a P. Mobilról és a kétforin­tos dalról már ne is beszél­jünk, hiszen aki csak egy­szer is dobált „bélásokat” a koncertjükön a színpadra, az tudja, miről beszélek. arról, hogy két jelenlegi legkisebb pénzünk vissza­vonásával a fizetőeszközzel együtt egy csomó emléket vesztenénk el. A filléresek után a forintosokat is... Mégsem került végül az utcára a fogyasztóvédő Végül nem került utcára, to­vábbra is a teleházban fogadja a panaszos ügyfeleket - szá­molt be a jó hírről Takács Már­ta siófoki fogyasztóvédelmi ta­nácsadó. Néhány hete arról ír­tunk: az országos egyesület nem tudja fizetni a bérleti dí­jat, ezért iratait kerékpárra pa­kolja, fogadóóráját pedig a la­kása konyhájában tartja Ta­kács Márta. A napokban azon­ban kedvező hírt kapott: ma­radhat a teleházban, mert az or­szágos fogyasztóvédelmi egyesü­let elnöke ígéretet tett, hogy amint pályázati pénzhez jut­nak, rendezik a tartozást. Ta­kács Márta péntekenként fogad­ja a panaszosokat. ■ Fónai I.

Next

/
Thumbnails
Contents