Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-15 / 112. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP mmmmm Öröm vagy felelősség a háziállat? merczel Sára egyetemi hallgató: Nekem nincs szerencsém a háziállatokkal, ezért nem is próbálkozom már velük. Volt eddig két teknősöm és két macskám, de mindegyik gyorsan elpusztult. A szüleim szerint nem foglalkoztam velük eleget. Lehet. Szerintem nagy felelősség állatot tartani és nincs annyi időm, hogy örülni tudjak nekik. Ezért úgy döntöttem, hogy amíg tanulok, inkább lemondok róluk. aladics László néprajzkutató: Sajnos kis lakásbán élünk, nincs lehetőség állatot tartani. Ha lenne egy kertünk, kutya biztos lenne, de lovakat is szívesen tartanék, ha lenne hozzá hely és minden ami kell. Szerintem sok lemondással jár, de mindenképpen megéri állatot tartani. Persze fontos, hogy az állatok se érezzék magukat rosszul csak azért, hogy az ember kicsit jobban érezhesse magát tőlük. szabó Nikolett tanuló: Zákányban élek és ott lehetőség van sokféle háziállatot tartani. Nekem a kutya meg a macska a kedvencem és a cicákról gyakran gondoskodom. Én megtanultam, hogy az állattartás nagy felelősség és mindennapos elfoglaltság. Egyedül nem is vállalnám, a családommal közösen gondoskodunk róluk, persze a felnőttek többet vállalnak ebből a munkából. Teknősriadó a Dráva-parton környezetvédelem Számos veszély fenyegeti a somogyi állományt is A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos, vadon élő teknősfaja. A védelmi program szerint feltérképezik élőhelyét és fajvédelmi tervet készítenek Egyre több veszély fenyegeti a mocsári teknős somogyi élőhelyeit is. Ezért dolgozott ki egy közös védelmi programot több természetvédelmi szervezet. Terveiket egy őrtilosi találkozón is megosztották az érdeklődőkkel. Varga Andrea A békának nem nyirkos a bőre, a mocsári teknős pedig nem vízbe rakja a tojásait. Többek között ezeket a téveszméket cáfolta meg az a két őrtilosi nap, ami a mocsári teknős jegyében telt egy természetvédelmi program keretében. A WWF Magyarország, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület májusban az ország három helyszínén szervez mocsári- teknős-bemutató napokat, ebből az egyik volt az őrtilosi. A szervezetek 2002-ben indították el mocsáriteknős-védelmi programjukat. Azzal a céllal, hogy a hazai állomány természetvédelmi állapotát felmérjék, s hosszú távra biztosítsák a fennmaradását. Nyugat-Eu- rópában ugyanis - főként Svájcban, Németországban - erősen megfogyatkoztak a mocsári teknősök, mert a legtöbb vízpartot beépítették, s így a faj fészkelőhelyei megszűntek. Magyarországon még viszonylag nagy számban él, ám számos veszély fenyegeti, egyedszáma csökken. Élőhelyeit és tojásrakó helyeit gyakran tönkreteszik, emellett az autó- forgalom, az épülő sztrádák is veszélyeztetik az életét. Előfordul, hogy meggondolatlan hobbiállattartók szabadon engedik megunt kedvenceiket, s így kerülnek távoli tájakról származó vörösfülű ékszerteknősök a város környéki tavakba. Ez a teknős is, hasonlóan a mocsárihoz, főként rovarokkal, csigákkal, férgekkel, halakkal és algákkal táplálkozik, konkurenciát jelent őshonos teknősfajunk számára. A halastavakon a vélt károkozás miatt irtják a mocsári teknőst. Esetenként pedig otthoni tartásra fogják be. Mindez törvénytelen, hiszen a mocsári 110 éves teknős Rádióadóval felszerelt páncélosok a Naplási-tónál az EDDIG ISMERT legöregebb mocsári teknős, amit fogságban tartottak, 110 evetéit Az 1800as években az Osztrák-magyar Monarchiában a teknősleves kedvelt eledel volt, ezért a bécsi piacra sokfelől szállítottak teknősöket A középeurópai konyha- művészet napjainkra kiírta a teknőst az étlapról A BUDAPESTI NAPLÁSI TÓ a program modellterülete. Magyarországon első alkalommal rádióadókat szereltek fel az itteni mocsári teknő sökre, melyeket a Fő városi Állat- és vénykert bízta sított. így a szakemberek rádiótelemetriás módszerrel is nyomon követhetik az állat mozgáskörzetének a változását, s azonosíthatják vadásza, napozá és telelőhelyeiket. Az eredmények ismeretében készítik el a fajvédelmi tervet. teknős - a többi hazai hüllővel együtt - védett, eszmei értéke 50 ezer forint. A védelmi program során önkéntesek segítségével feltérképezik az élőhelyeket, majd a szakemberek elkészítik a fajvédelmi tervet.- Az őrtilosi horgásztóban nagyszámú, egészséges állomány él - tudtuk meg Kovács Tibortól, a program munkatársától. Alkalmanként 10-15 állat napozik egyszerre a „teknősstrandon”. Ezt a számot nagyjából tízzel megszorozzuk, még annyi teknős van a vízben. A Dráva-ártéren levő kubikgödrök mindegyikében is van mocsári teknős.- Sok téveszme él a gyerekekben az állatok kapcsán, ezért fontos lenne minél több biológiaórai terepgyakorlat - mondta a szakember. Még a falusi gyerekeknek sincs kézzelfogható tapasztalatuk, elszakadtak a természettől. A 10-12 éves gyerekben pedig már kialakul, hogy én lány vagyok, félnem kell a békától, mert ezt tanulta. Ebben a korban még változtathatunk, s ha a szülő és a pedagógus odafigyel erre, akkor nem tapossák el a békát, s nem undorodnak tőle. ■ Varga Andrea f~A Z Bafatonboglár támogató javaslattal a központi alaphoz terjesztette fel a megyei területfejlesztési tanács a város vismaior-igényét. Bogláron több mint 16 millió forintot kértek a Balaton áradásakor megrongálódott parti véd- művek helyreállítására, (ft) Balatonfenyves horgászversennyel kezdődött a falunap szombaton, majd a sportvetélkedőké és a helyi, valamint környékbeli kulturális csoportok színes műsoráé volt a főszerep. A hangulatot szumó-show és karaoke fokozta délután, a nap utcabállal zárult, (ft) Bőszénfa mintegy 720 ezer forintból valósulhat meg a sportpálya rendbetétele a településen, melyhez 50 százalékos önerőt biztosít az önkormányzat. A fennmaradó költségeket kistérségi pályázati támogatásból finanszírozzák. Nyitrai István polgármester elmondta: a munkálatok során tíz kültéri padot helyeznek ki a területre és elvégzik a belvíz- mentesítést is. (mg) Csurgó tizenkét gazda harminc borával nevezett be a Horvátországban megrendezett Gyurgyeváci borversenyre. A csurgói hegyközség a balatoni borvidékhez tartozik, így Balaton-parti borászokkal együtt mentek a csurgóiak. Összesen 400 bort bírált a zsűri. Egy aranyérmet és öt ezüstöt hoztak el a magyarok, a többi bor bronzérmes lett. (va) Fonyód hat kórus lépett színpadra a negyedik Fo- nyódi Nemzetközi Kórustalálkozón. Énekelt az eseményen a helyi és környékbeli tagokból álló Sotto Voce, akadtak a résztvevők között fővárosi, polgárdi kórusok. Németországból és Kárpát- aljáról egy-egy férfikar érkezett. (ft) Hetes hamarosan elkezdődik az első hatlakásos sorház építése a hetesi lakóparkban. A kivitelezési munkálatokkal az ön- kormányzat a Satsorbau Kft.-t bízta meg. Ádám László polgármester elmondta: az építkezés várhatóan szeptember elsejéig lezárul, (mg) Kimaradt a tervekből a szennyvíztisztító helye Uj utakon járhatnak már a törökkoppányi autósok Különleges szolgáltatások a munkaügyi központban Nem került a bonnyai önkormányzat településrendezési tervébe az a hasznosításra szóba jöhető terület, ahol a Koppány-völ- gye kilenc települését érintően természet közeli szennyvíztisztító létesülhetne. Bonnyapusztá- nak emiatt a tervezett beruházás kivitelezésére építési engedélyt sem ad ki a tabi elsőfokú építési hatóság. Márcz Konrád bonnyai polgár- mester azt mondta: a tárgyalások során szó volt arról, hogy szerepeltetik a rendezési tervben a területet szennyvíztelepnek, ám az valamiért kimaradt. Hozzátette: nem tudja pontosan, ki hibázott. Tény: nem volt körültekintő az önkormányzat sem, mert nem nézte meg tüzetesen az elkészített rendezési tervet... Az önkormányzat több mint hárommillió forintért készítette el az okmányt, s ahogy a polgár- mester mondta: nem áll rendelkezésükre újabb forrás a módosításra. Ha pénzt kapnak rá, akkor nincs akadálya a terület kijelölésének. Ez nemcsak Bony- nya, hanem a Koppány-völgye kilenc településének problémája. Korábban Somogyacsa külterülete szerepelt a létesítendő szennyvíztisztító telep helyeként, ám ott a képviselő-testület a megépítés lehetőségét elutasította. ■ Krutek József Finisébe érkezett az utóbbi idők legnagyobb beruházása Török- koppányban. A falu három rossz minőségű belterületi útjának aszfaltozása április végén kezdődött a lakosság nem kis bosszúságára. A munkavégzés ideje alatt ugyanis lezáratta az önkormányzat a Bajcsy-Zsilinszky, a Petőfi és a Dózsa György utcákat. Varga György polgármestertől megtudtuk: a zavartalan munkavégzés miatt az utcákban a teljes forgalmat le kellett állítani.- Személygépkocsival is csak a terítés után órákkal később lehetett az útra menni, tehergépkocsival való közlekedés pedig átmenetileg tilos volt A forgalom elterelésére más utcákba nincs a faluban lehetőség, ezért az önkormányzat a lakosság, a közlekedők türelmét kérte. Néhány nap múlva viszont lényegesen jobb utakon járhatnak majd. Megtudtuk: a beruházáshoz szükséges több mint 10 millió forint támogatást a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán nyerték el. Mellétettek mintegy nyolcmillió forintos önerőt, amelyre hosszú lejáratú hitelt vett föl az önkormányzat. A18 millió forintos beruházással másfél kilométeres szakaszon három utca kapott új aszfaltréteget. ■ Krutek J. A program egyik kiemelkedő eredménye, hogy olyan szolgáltatásokat is támogat a munkaügyi központ Somogybán, amelyek különlegesek, s más formában nem juthattak volna támogatáshoz - hangzott el az Új szolgáltatások-Fiatalok foglalkoztatása című regionális munkaerő-piaci program tavalyi, megyei tapasztalatait ösz- szegző munkaügyi tanácsülésén. - Ilyen például a magatartási problémás gyerekekkel foglalkozók vagy a börtönből szabadultak társadalmi beilleszkedését segítők támogatása. Somogybán a helyi igényekre épülő új szolgáltatások segítése keretében a programban összesen 21 szervezet részesült támogatásban s ezáltal 32 új munkahely létesült. A program másik célja a fiatal munkanélküliek tartós munkába helyezése: ennek részeként a megyéből pályázatíró és projektmenedzser-képzésen 14-en, informatikai képzésen pedig 7-en vettek részt. Induláskor összesen 33-an kapcsolódtak a rendszerhez, s időközben 11 -en kiléptek a programból. Közülük 9-en kedvezőbb állást kaptak, egyikük tovább tanult, s egyvalaki került a regisztrált munkanélküliek listájára. ■ Márkus Kata