Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-13 / 111. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 13., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP (ERCZA MRE Zászlóshajó A remény hajójának is nevezhetjük a Szent Miklóst. A Balatonra sokáig nem tudott felúszni. Az ősszel megtörtént a csoda: lett víz a Sióban. Diadalút következett, az ügyes kezű hajósok diadala, hogy a széles testű vízi járművet baj nélkül végignavigálták a szűk csatornában. Kétszer jártam a hajón. Első alkalommal hamarosan a megérkezése után, amikor már leszedtek róla minden borítást, s csak a méretei ejtettek ámulatba. Másodszor akkor, amikor az ügyes kezű munkások keze nyomán már a szépségét is megmutatta. évtizedek óta a legnagyobb hajóberuházás ez a Balatonon. A Szent Miklós - a hajósok védőszentjéről kapta pénteken a nevét - ezentúl a legnagyobb vízi jármű lesz: zászlóshajó. Nyaranta menetrend szerint közlekedik majd, és rendezvényeket tartanak a fedélzetén. MIÉRT REMÉNYHAJÓ? Mert nemcsak a szépséget, hanem a minőséget is képviseli, és lehetőséget ad az eddiginél jóval nagyobb forgalomban is a kényelmes, pihentető utazásra. Az pedig már régen bebizonyosodott, hogy a Balatonon is a szolgáltatás minősége hozza vagy küldi el a vendéget Hozzáteszem: az időjárás mellett. A Balatonnak pedig szüksége van a több vendégre. Az idei év biztatóan indult. Április végéig 15-20 százalékkal nőtt például a kompokon a hajósok bevétele. S hogy milyen fontos az időjárás, bizonyítja, hogy a május eleji hűvös, esős napok hűtötték a reményeket: kevesen utaztak akkor. a zászlóshajó nemcsak siklik a vízen, hanem irányt is mutat: a fejlesztés irányát, azt, hogy csak színvonalas szolgáltatással, sokféle kínálattal lehet előbbre lépni, vendégeket hívni a tóhoz. Ha így veszem, akkor a hajósok ebben is példát mutatnak. mendemondák Nem magtárnak használja, miséket tartanak benne Megvette a bábonyme- gyeri templomot Ágh János helyi mezőgazdasági vállalkozó. Krutek József Az országban az első és mindeddig egyedülálló eset, hogy templomot adott el a református egyház, amely során az magántulajdonba került. Csanádi József, a Somogy Megyei Református Egyház gondnoka mondta ezt. Hozzátette azt is, hogy a megyeri falurészen álló templom több évtizede kihasználatlanul, romos állapotban van. Az egyház, illetve a helyi gyülekezet semmiképp nem tudta volna felújítani. Ágh Jánossal néztük a málló vakolatot, a kitört ablakokat, a beszakadt tetőt és a megsüllyedt főfalakat. A templom - ahogy az adásvételi szerződésben is áll - életveszélyes. Amikor megkérdeztem, miként jutott eszébe egy mezőgazdasági vállalkozónak, hogy templomot vegyen, felém fordulva azt mondta: az Isten, a vallás miatti tisztelet miatt. Családjával együtt hívő és templomba járó ember, egyben a helyi gyülekezet presbitere is. Elképzelését örömmel fogadták a hozzátartozók is.- Tizenöt éve kötődöm Bá- bonymegyerhez, több mint ötszáz hektáron gazdálkodom - mondta a tulajdonos. - Naponta elmentem a romos templom mellett, szinte fájt a szívem. Azért vásároltam meg, hogy az eredeti állapotába visszaállítsam. Az adásvétel után sokféle mendemonda terjedt el a községben: volt, aki azt mondta, hogy biztosan magtár lesz a templomban. Más vélemény szerint azt lebontva a téglát hasznosítja majd az építkezésénél. A tudálékosok szerint spekulációs céllal vásárolta. Beszélgetésünk során Ágh János úgy fogalmazott: először az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség engedélyét kell megszereznie a helyreállításhoz.- Számításaim szerint legalább húszmillió forintba kerülhet a teljes rekonstrukció. - Egy építész által készített kalkuláció szerint pedig 35 milliót A templomról hullik a vakolat. Ágh János mégis nagyon örül, hogy a magáénak tudhatja a kulcsát Négy templom és egy kápolna van a faluban is kitehet az összeg. Pályázati támogatást is szeretnék igénybe venni, hogy minél előbb megkezdődhessen a munka, ami valószínűleg évekig eltart. A harangot már felújíttatta, s áramot vezettetett a templomba. Ennek köszönhetően sok évtizedes kihagyás után naponta délben ismét megszólal a megyeri falurész református harangja. A templom új tulajdonosa azt mondta: csupán tiszteletet és elismerést vár a közösségtől. BÁBONYMEGYER sajátossága, hogy négy temploma és egy kápolnája is van. Az 194043-ban épített katolikus templom modem épület. A bábonyi református templomot 1768-ban, az evangélikust 1832-ben emelték. A katolikusoknak bábony- ban kápolnájuk van. A hívők így három felekezethez tartoznak. A több mint 900 lakosú településen 75-80 személy vallja reformátusnak magát. Közülük is - ahogy Erdélyi Lajosné gyülekezeti gondnoktól megtudtuk - mindössze öt- venen fizetnek rendszeresen egyházfenntartói járadékot Ez évi 180 ezer forint, amiből fizetik a lelkészt. Hozzátette azt is, hogy a gyülekezet valamennyi tagja örömmel vette a templom értékesítését, mert így megmenekül az összedőléstől... Bábonymegyer Földmunkagépek dolgoztak az elmúlt napokban a Bábonymegyer- Tab közötti közúton. Letolták az útpadkán felgyülemlett főidet és mélyítették a vízelvezető árkot. Idén új aszfaltréteget terítenek a • Tab és Daránypuszta közötti útra, ezért végezték a mostani előmunkálatokat, (kj) Fonyód Kisosz emlékplakettet kapott a fonyódi Csapó Albertné, a siófoki Hegyi Károly, a balatonszentgyörgyi Kiss József, a nagyatádi Kovács János, az ádándi Komáromi Ferenc, a csurgói Kollár Zoltán, a látrányi Körmendi Péter, a kaposvári Mogyorósi Mihály, a balatonboglári Kovács József és a siófoki Bauer András, (hm) Kaposvár AZ egész Dunántúlról érkeztek szolgáltatók és önkormányzatok képviselői a Temetőkert 2006 címmel rendezett kegyeleti szakkiállításra a Klebelsberg középiskolai kollégiumba. A Temetőkertészek és Fenntartók Egyesületének rendezvényén szó esett a temetkezési törvény változásával kapcsolatos tapasztalatokról, s Szita Károly polgár- mester elmondta: a város évente 15-20 millió forintot fordít temetőinek fenntartására. (mk) Kaposvár átadták a Somogy megyei 1. és 2. számú egyéni választókerületekben a megválasztott képviselők - Lamperth Mónika és Kolber István - megbízólevelét pénteken. Szentes József, az 1. számú választókerületi bizottság elnöke és Tálasné Pandúr Hroska, a 2. számú választókerületi bizottság elnöke adta át a képviselőknek a megbízólevelet, majd Szita Károly polgármester mondott köszöntőt, (me) Llilla MEGKEZDTE a tabí gamesz és a megyei közútkezelő kht. Lullán a külterületek földútjainak, a zártkerti szilárd burkolatú utak, illetve a belterületi vízelvezető árkok helyreállítását. Erre az országos vismaior-ke- retből 2,4 millió forint támogatást nyert az önkormányzat. A munkát teljesen várhatóan a hónap végéig fejezik be a településen, (kj) JEGYZET Templomot vett a vállalkozó Próbálja ki tesztvezetésen a Renault Voyage limitált szériák kényelmét és nyerje meg a fődíjat, egy új diót, a wellness-hétvégék vagy a további ajándékok egyikét! Várjuk márkakereskedésünkben! www.renault.hu Az ajánlat 2006. 05. 01 -jétöl a készlet erejéig, a nyereményjáték 2006. 05. 01*20. között érvényes. A Renault Crédít finanszírozási ajánlata svájcifrank-alapú, árfolyam; 166 HUF/CHF (2006. 04.01.). A feltűntetett ár kizárólag speciális Renault Crédít finanszírozás esetén érvényes. Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 4,7-6,6; városi: 5,5 9,0; országúti: 4,0-5,2; CÖ2'kibocsá.tás g/kmc 120-175 (változattól függően). A képen látható amó illusztráció. A részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben! Fodor Autó Kft. Lantos Szerviz Kft 8600 Siófok Fő u. 264. 8700 Marcali Noszlopy u. 122. Tel:84/313-722; Fax;84/313-550 Tel: 85/415-717,313-018, Fax:85/5l0-516 Vízre szállt a Szent Miklós avatás Exkluzív rendezvények is lesznek a zászlóshajón A Balatoni Hajózási RL 2003- ban vette Törökországban a Lellén avatott személyhajót. A negyven méter hosszú és tíz méter széles személyhajó két éven át a Dunán volt bérbe adva, majd a Sió-zsilip tavalyi megnyitása után kerülhetett végső szolgálati helyére. Horváth Gyula vezér- igazgató elmondta: a Szent Miklós a Siófok-Tihany-Balatonfü- red útvonalon vesz majd részt a menetrend szerinti hajózásban. A tervek szerint a jármű cégek exkluzív rendezvényeinek helyszíne lesz, mi több: esküvők megtartására is megfelel. Ez utóbbit garantálja 250 négyzet- méteres, közbenső alátámasztás nélkül megépített utastere. Kardos János: nagyon tetszik a hajó A hajó teljes egészében klima- tízált, a berendezést egy, a Fonyód motoroson már bizonyított cég építette ki. Másfél hónapon át dolgoztak a korszerű technológián.- A második hajó ez, melyet folyadékhűtő rendszerrel készítettünk. Ez a legmegfelelőbb arra, hogy konferenciák alkalmával kellemes hőérzetet biztosítson - számolt be kardos János, a fonyódi Hűtő-Klíma Kft. ügyvezetője. A Szent Miklóssal májusban borhajóként találkozhatnak a látogatók, több rangos eseményhez kapcsolódva lesz balatoni borok kóstolójának helyszíne. ■ Füleki Tímea