Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-11 / 109. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 11. CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP Nagyatád a választókörzet polgármestereinek jelen­létében szerdán délután Nagyatádon vette át egyé­ni képviselői megbízóleve­lét Gyenesei István, a me­gye közgyűlés elnöke, a hatos számú választókör­zetében a Somogyért Szö­vetség színeiben egyéni mandátumot szerzett kép­viselőjelöltje. A térség új országgyűlési képviselője, május 16-án a parlament alakuló ülésén esküszik fel új tisztségére, (csm) Ráksi SZÁZEZER FORINTOT költött az önkormányzat a község virágosítására. A közhasznú és közcélú mun­kások ültették el a növénye­ket, cserjéket a buszmegál­ló környékére, a templom­kertbe, illetve a 61-es fő­útvonal mentén. Jelenleg mintegy egyhektárnyi zöld­terület rendbetétele, kaszá­lása folyik, (szá) Szenna tovább folytatódik a járdafelújítás a faluban. Az idén a tervek szerint az Árpád utcában újulhat meg közel négyszáz méter hosz- szan a gyalogút. A beruhá­zás, melynek értéke körül­belül három és fél millió fo­rint, pályázati támogatás­ból jöhet létre, (av) Ujvárfatva az önkormányzat húsz közmunkást foglal­koztat a településen. Fel­adataik közé tartozik töb­bek annak a közel hétszáz tő virágnak az elültetése, amelyek Vrácsik és Nada- los falurész köztereit díszí­tik majd. (bl) Várda véget ért a hulladék- gyűjtési akció a települé­sen. A program két fordu­lójában április 24-én a zöldhulladékot, május 8-án a műanyag, a papír- és a ve­szélyes hulladékokat szál­lították el. Varga András polgármester lapunknak el­mondta: a szokásos tavaszi lomtalanítást május végé­re tervezik, (sk) Visnye ÉLHETŐ faluért pá­lyázott a település önkor­mányzata. A kiírás szerint sikeres pályázat esetén há­rom hónapon keresztül há­rom személyt a házi segít­ségnyújtás területén foglal­koztathatnak. (szá) Iskoláját perli a pedagógus törvény és szív Elbocsátásokkal kerülné a csődöt az önkormányzat Halász Jánosné intézményvezető (képünkön) tovább taníthatja az alsó tagozatos diákokat. A falu amíg tudja, megőrzi az iskoláját Kilenc közalkalmazott ke­rült utcára Bedegkéren, mert megszűnt az iskola felső tagozata és a kony­hán a főzés. Közülük né­gyen munkaügyi pert in­dítottak. Sikertelenül. Krutek József Pénzszűke miatt az iskola-óvo­da vezetője fölmondta négy pe­dagógus és öt konyhai alkalma­zott munkaviszonyát. A telepü­lés képviselő-testülete még ta­valy döntött arról, hogy a csök­kenő gyereklétszám miatt meg­szünteti az iskolában a felső ta­gozatos képzést, illetve a napkö­zi otthonos óvoda konyháján a főzést. Steinbacher Jenő polgár- mester azt állította: kényszerű döntést hoztak. Ellenkező eset­ben az önkormányzat nem jut­hatna pénzhez az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe ke­rült településeknek szánt keret­ből. Másrészt önerőből képtele­nek voltak fenntartani az intéz­ményt. Hozzátette: az elnyert 16 millió forint önhikis támoga­tás tette lehetővé a 2004/2005- ös tanév zavartalan befejezését, illetve azt, hogy az önkormány­zat elkerülte a csődöt...- Jogerőre emelkedett a Ka­a zsáktelepülés önkor­mányzata a kilenc elbocsá­tott közalkalmazottnak a felmentési idő és a szabad­ság megváltása címén ősz- szesen 11,5 millió forintot posvári Munkaügyi Bíróság íté­lete két pedagógus esetében - árulta el a polgármester. - Az egyikük keresetét elutasították, s ez ellen nem fellebbezett. A másik felperes pedig kérte a per megszüntetését Tudomásom sze­rint az egyik konyhai dolgozó a per szüneteltetését kérte, mási­kuk ellen pedig első fokon pert nyert a munkáltató intézmény. Halász Lajosné intézmény- vezető megkeresésünkre azt fizet ki. Eddig négyen jutot­tak a pénzükhöz. Az önkor­mányzat az eset kapcsán tizenegymillió forintnyi tá­mogatást igényelt a Belügy­minisztériumtól. mondta: emberileg megérti az elbocsátott dolgozók reagálását. Volt olyan kollégája, akivel hu­szonöt évig dolgozott együtt. Ennek ellenére nem számított perre, hiszen a kialakult hely­zetből adódóan, a képviselő-tes­tületi döntés következménye­ként kellett lépnie.- Minden törvényes kötele­zettségnek eleget tettünk - ma­gyarázta. - A döntés előtt a közalkalmazotti tanáccsal is egyeztettünk. Az eset kapcsán az intézményben és a faluban is feszültség alakult ki, ami szerencsére az idő múlásával csökken. Számomra az elmúlt hónapok különösen sok nehéz­séget hoztak. Végül megnyug­tatott, hogy a bírósági ítéletek azt állapították meg, hogy tör­vényesen jártunk el... A tizenegymillió forint sem elég vigaszul Hol a pénz? LÁTOM MAGAM ELŐTT, amint a balatoni „idegenforgalmá- rok” a körmüket rágják a tévé előtt és azért drukkol­nak, hogy essen ki minél előbb a német válogatott a nyári labdarúgó-világbaj­nokságról. közeleg a szezon, s már hallani: idén a németországi esemény miatt „annyi” a ba­latoni turizmusnak; de ta­lán, ha a házigazda németek gyorsan kiesnek... elképzelem a bőrnadrágos, sörhasú bajorokat, amint bá­natukat azonnal egy balato­ni nyaralásba fojtják - bár számomra ez életszerűden. Mint ahogy a szakemberek előzetes mentegetőzése is. Amikor kevés volt a víz a Ba­latonban, arra lehetett fogni a turizmus visszaesését. Vi­szont számos balatoni ven­déglátó véleménye össze­cseng, hogy a 2005-ös sze­zon volt a mélypont, pedig víz volt elég a tóban. S a foci­világbajnokság sem marasz­talta otthon a németeket... másféle szezon előtti jajki­áltásokra talán érdemesebb odafigyelni. Az önkormány­zatok azt panaszolják: ren­dezvényre idén nem jut pá­lyázati támogatás. A vízi­mentők lassan a partról drukkolnak, hogy senki se kerüljön bajba a vízben. A balatoni rendőrök abban biz­tosak, hogy központi erősí­tésre most sem számíthat­nak, az viszont kérdéses, hogy jut-e elegendő benzin az autóikba. A Balatoni Szö­vetség friss állásfoglalásában ismét feltűnik a sokat idézett mondat: a tónál képződő tu­risztikai bevételnek legalább csak egy részét fordítsa visz- sza az állam erre a területre. a balatoni sztráda, amely remélhetőleg nem viszi, ha­nem hozza majd a vendége­ket, ha a vártnál lassabban is, de épül. De aligha vigasz­talja azokat, akik bizonyta­lanságban várják a nyarat. S jogosan teszik fel a kérdést, egy kampányszlogent köl­csön véve: hol a pénz? Feketemunka Kék könyvvel bélyeg Nőtt Somogybán az alkalmi munkavállalók száma Végleg vesztett a Kapós TV ítélet Megsértve a tényszerűség és kiegyensúlyozottság Kilencszeresére nőtt az alkalmi munkavállalói könyvet kiváltók száma Somogy megyében az el­múlt hat évben. A feketemunka azonban ennek ellenére sem szorult vissza. Az alkalmi munkavállalói könyvet a munkavállalók és a munkáltatók is szeretik alkal­mazni Somogybán is. A szociá­lis ellátásban részesülők és a regisztrált munkanélküliek vál­tották ki a könyvek kétharma­dát. Sokukat kertben és étte­remben dolgoztatják. A megyében közel harminc- kétezer könyvet adtak ki, s ti­zenhétezerbe ragasztottak a munkáltatók a ledolgozott na­pok után közteherjegyet bélyeg formájában. A munkáltató tu­lajdonképpen ezzel fizeti az adót és a társadalombiztosítást.- A kis könyv népszerűségét mutatja az is, hogy az elmúlt hat évben tizennyolcszorosára nőtt a ledolgozott napok száma Húszmilliós bírság amelyik munkáltató nem irattatja alá a könyvet, az 100 ezer forintos bírságra számíthat feketemunka mi­att. Ha ismételten szabály­talanságra derül fény, a jogszabály szerint akár 20 millió forintra is bün­tethetik a vétkest.- mondta Weisz Zoltán, a So­mogy Megyei Munkaügyi Köz­pont igazgatóhelyettese. - Eb­ből tavaly az államnak hat­vanmillió forint adóbevétele származott. Agócs Lajos, Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség szak­embere elmondta azt is, hogy az úgynevezett Kék könyv sok lehetőséget biztosít a szabályta­lankodásra is. Például az is elő­fordult már a praxisukban, hogy a napi munkavégzés ro­vatba nem írták be a dátumot. Összességében a Kék könyvvel foglalkoztatók kilencven száza­lékánál találtak szabálytalan­ságokat, ami riasztóan magas szám. ■ Gungel Mónika Másfél éves eljárás után pont került a megyei önkormányzat és a Kapós TV közt zajló - egyik - per végére. A Fővárosi ítélő­tábla jogerős ítéletében ki­mondta: a televízió 2004. októ­ber 3-i híradójában Aranykor címmel sugározott tudósítás, mely az idősek hónapjának me­gyei megnyitójáról, a somogyi nyugdíjasszervezetek és az ön- kormányzat közös rendezvé­nyéről szólt, megsértette a mé­diatörvény tényszerű és ki­egyensúlyozott tájékoztatásról szóló követelményét. A megyei önkormányzat szerint a tudósí­tásban minden információ, így Szita Károly polgármester meg­szólalása is arra utalt, hogy az eseményt a kaposvári városhá­za szervezte, ezért a tévéhez fordultak helyreigazítási kérel­münkkel. Ennek elutasítása után az ORTT Panaszbizottságát keres­ték meg: a grémium 2004. októ­ber 21-i határozatában elma­rasztalta a televíziót, mely az ORTT-hez fellebbezett - a testü­let a médiumnak adott igazat. Ezt a döntést azonban az önkor­mányzat támadta meg: a Fővá­rosi Bíróság tavaly július 12-i tárgyalásán egyetértett a megye álláspontjával, megváltoztatta az ORTT határozatát, s visszaál­lította hatályba a Panaszbizott­ság állásfoglalását. Az ügy vé­gére a pontot a Fővárosi ítélő­tábla tette ki: döntésében megfellebezhetetlenül helyben­hagyta a Fővárosi Bíróság ítéle­tét, mely szerint a televíziónak kommentár nélkül közzé kell tennie a Panaszbizottság elma­rasztaló határozatát. Megkérdeztük a Kapós TV ügyvezető igazgatóját, Katona Józsefet, aki többek között a következőket közölte: - A közleményből kitűnik, hogy a Panaszbizottság, majd az ORTT egymással ellentétes határoza­tot hozott. Nos, ezek után igyekezzenek a tévék és a rádiók betartani a média- törvényt. Súlyosabb problémái ne legyenek az önkormányzat­nak - és nekünk se.

Next

/
Thumbnails
Contents