Somogyi Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-04 / 79. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. ÁPRILIS 4., KEDD HIHSAV 500 ezer forintot loptak el Látrányban ismeretlen tettesek betör­tek egy látrányi családi ház­ba vasárnap. Amíg az ingat­lan tulajdonosa, egy idős asz- szony a templomban volt, az elkövetők befeszítették a há­zának ajtaját, és mintegy fél­millió forint készpénzt ellop­tak a lakásból. Az ügyben a fonyódi rendőrkapitányság rendelt el nyomozást, (mg) 200 ezer forintos kárt okoztak a tolvajok A biztonsági őrök tartották vissza a járőrök kiérkezéséig vasárnap délután azt a két inkei férfit, akik fenyőgallya­kat loptak a Berzence és Nagy­atád közötti erdőterületről. A férfiakat elfogásukat követő­en a Nagyatádi Rendőrkapi­tányságra állították elő. A lo­pással okozott kár elérheti a 200 ezer forintot, (mg) Feljelentik a tévések a szexhirdetőt feljelenti a TV2 azt az is­meretlent, aki a csatorna te­letexten szexuális szolgál­tatást ajánló hirdetést jelen­tetett meg. Az adó tájékozta­tása szerint ezentúl tétele­sen szűrik a napi több tíz­ezer üzenetet, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Vádemelési javaslat a droglabor ügyében lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a gyulai droglabor ügyében. Két gyanúsított ellen vád­emelést javasol a rendőrség. A nyomozók szerint 2003 és 2005 között tízszer állí­tottak elő drogkészítéshez szükséges alapanyagot. Egy holland személyt még ke­resnek az ügyben. Harmincán estek egymásnak négyen könnyebben megsé­rültek, amikor mintegy 30 főből álló tömeg verekedett össze a hajdú-bihari Báránd egyik szórakozóhelye előtt szombaton. Ismeretlen tet­tesek ellen garázdaság mi­att indult eljárás. @ további hírek: www.reggel.hu KEK TŰKÖR Tizenhét jármű ütközött tömegkarambol Busz és kamion közül mentették ki a sérülteket A sorozatos ütközések miatt lezárták az 52-es főutat, a helyszínelés miatt Kecskeméten is lelassult a forgalom Tömeges balesetet oko­zott egy félresikerült elő­zés az 52-es főút Kecske­mét melletti szakaszán. Miklós L. - Nagy. E. D. Ketten életveszélyesen, ketten súlyosan, további öten pedig könnyen sérültek meg egy hétfő reggeli tömegkarambolban, Kecskemét határában. Mint azt a rendőrségtől megtudtuk, egy Solt felől Kecskemét irányába tartó, előzésbe kezdő BMW okoz­ta a balesetsorozatot az 52-es úton: az autós belerohant egy kamionba, amely keresztbe for­dult az úton. A balesetben továb­bi tizenöten ütköztek. Hortobágyi István, a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője arról számolt be, hogy egy menetrend szerint köz­lekedő autóbusz is belekevere­dett a karambolba. Két súlyos sérült a busz utasai közül került ki. A másik két súlyos sérültet egy olyan autóból szabadították ki, amely egy kamion és egy busz közé szorult. A tömegbaleset miatt járhatat­lanná vált 52-es úton órákra megbénult a forgalom. A teljes útzár miatt Kecskeméten is dugó alakult ki, mert a főút kivezető szakaszán visszafordították a járműveket a városszéli be­vásárlóközpontnál. A 17 gép­jármű ütközésén kívül több koc­canásos baleset is történt a köd­ben, nem messze a tömegkaram­bol helyszínétől. A koccanások a közlekedési rendőrök járőrautó­ját sem kímélték. Arra nincs pontos adat, hogy hány tömeges baleset történik évente az országban, így a rend­őrség nem tudott választ adni ar­ra a kérdésünkre, hogy az el­múlt hónapokban történt, úgy­nevezett „több gépjárműves” koccanások száma nőtt-e a ko­rábbiakhoz képest. Jámbor Ist­ván, az Országos Rendőr-főkapi­Idei hasonló esetek március 27. Négy autó üt­között össze Budapesten, az Erzsébet hídon. A baleset­ben ketten sérültek meg. február ío. Négy kocsi, köztük egy baleset miatt helyszínelő rendőrautó ütkö­zött a 47-es főúton, Kopáncs- nál. Senki sem sérült meg. február 8. Összesen 12 autó ütközött az M3-as autópá­lyán. A három különböző balesetben hárman sérültek. tányság Közlekedésrendészeti Osztályának helyettes vezetője lapunknak azt mondta: álta­lában a rossz látási és útviszo­nyok okozzák az ilyen eseteket. Gyakran az is problémát jelent, hogy a sofőrök nem tartják be a követési távolságot, és túl közel mennek az előttük haladóhoz. Az álló járművekbe rohanó, és ezzel tömeges balesetet okozó vezetőnek viszont számolnia kell azzal, hogy nagy valószínű­séggel az ő felelőssége a soroza­tos karambol, így a vétlen jár­művekben okozott kárt is az ő biztosításából rendezik. Verte, molesztálta gyermekeit az apa Vádemelési javaslatot tett a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, aki a nyomozók szerint rendszeresen bántal­mazta négy gyermekét. Az eset­re akkor derült fény, amikor leg­idősebb gyermeke felhívta a köz­ponti segélyhívót, és bejelentést tett. A gyanú szerint az 5,7,9 és 11 éves gyermekek közül a két idősebb lányt az apa, K. Zoltán szexuálisan is molesztálta. Az apa és az anya jelenleg letartóz­tatásban van. A nő ellen azért indult eljárás, mert tudott az ese­tekről, mégsem tett semmit, sőt, több alkalommal ő is megütötte gyermekeit. ■ N. E. D. Közel 85 tonna húst foglaltak le Kiemelt biztonsági ellenőrzés során 35 fajta, együttesen 85 tonna lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert találtak egy hű­tőházban a Heves Megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer-el­lenőrző Állomás Szakemberei - tudtuk meg tegnap dr. Busák Károlytól, az intézmény igazga­tójától. Mint a szakember érdek­lődésünkre elmondta, a lefoglalt mélyhűtött áru - benne húsfé­lék és húskészítmények - értéke 27 millió forint. A hatóság 85 millió forint bírságot szabott ki a tulajdonosra, és kötelezte őt a termékek záros határidőn be­lüli megsemmisítésére. ■ Pénzbüntetésre ítélték a polgármestert somogybabod Hartung György a falujának akart jót tenni Közokirat-hamisítással és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vá­dolta az ügyészség Har­tung György somogyba- bodi polgármestert. A te­lepülés vezetője úgy adott be egy pályázatot, hogy nem volt hozzá megfelelő önerő, így azt egy baráti kölcsönnel pótolta. Sasvári Katinka A polgármester tudta, hogy nem rendelkeznek az állami tá­mogatás megszerzéséhez szük­séges önrésszel, ha bicikliutat szeretnének építtetni. Ennek el­lenére beadták a pályázatot. A falu első embere az önrészhez szükséges pénzt a barátaitól kapta. A kölcsönkapott 4 millió forintot egy bankszámlára befi­zette, ez képezte az önrészt, amiről a bizonylatot be kellett nyújtani a pályázathoz. Nyer­tek is két forrásból több mint 40 millió forintot. A pályázat­hoz ráadásul valótlan tartalmú képviselő-testületi határozatot adtak be 2002-ben, amit a pol­gármester felkérésére a jegyző készített. A képviselő-testületet ugyanis csak hónapokkal ké­sőbb tájékoztatták arról, hogy pályáznak a kerékpárút meg­építésére. A Kaposvári Városi Ügyész­Nem az első eset A POLGÁRMESTERNEK nem ez az első „ügye”. Koráb­ban gépkocsihasználat és a hivatali mobiltelefon el­számolása miatt is felje­lentették már. 1994-ben pe­dig annyira elmérgesedett körülötte a légkör, hogy a képviselő-testületével együtt lemondott. ség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette és hivatalos személy által elkö­vetett közokirat-hamisítás bűn­tette miatt emelt vádat a so- mogybabodi polgármester és Nagy Gábor körjegyző ellen. A bíróság halmazati büntetésként 400 ezer forint pénzbírságra ítél­te őket. A polgármester és védő­je elfogadták az ítéletet, a jegy­ző és az ügyész három napot kért, így az ítélet nem jogerős. A bíróság ítéletéről szeret­tük volna megszólaltatni Har­tung Györgyöt, ám ő röviden csak ennyit mondott: „Nem nyilatkozom”. Ellopták az autót, össze is törték, mire megtalálták Egy mecseknádasdi férfi lakása elől ismeretlen tettesek elvittek - az indítókulccsal együtt - egy személyautót vasárnap reggel, melyet az autózás során össze­törtek és a helybéli benzinkút közelében hagytak. A tulajdo­nosnak 45 ezer forintos kára ke­letkezett. A pécsváradi járőrök egy órán belül előállítottak egy 18 éves sárszentlőrinci és egy 23 éves sióagárdi fiatalembert, akik megalapozottan gyanúsít­hatok a jármű önkényes elvétele bűncselekménnyel. A gyanúsí­tottakat a Komlói Rendőrkapi­tányságon kihallgatták és sza­badon bocsátották. fi félszobás apartman 1-------1 7,6 M FMól na ppali + 1 háló 8,6 M FMól pv^l) nappali + 2 háló 14,7 M FMól LAKÁSOK, GARÁZSOK, ÜZLETEK, IRODÁK! I I sl / INGATLANKÖZVETÍTŐ KFT Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 315-821, 20/3908-196 perak.zsuzsa@pentz.hu www.pentz.hu kohíz ÉPÍTŐIPARI BERUHÁZÁSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Pázmány Péter utcai Patak-lakóparkban 70-75 m2 közötti sorház jellegű lakások értékesítését megkezdtük. Érd.: 72/232-130 ^ ’ Luxus társasházi lakások kitűnő' tájolással, panorámával, Pécs köz­pontjától 600 méterre, őszi áta­dással leköthetők./U5 m2+ 8 m2 erkély + teremgarázs/ 20-2421111, 72-555644 www.hunyadihaz.hu Pécsett a Gém itcátu, Ifényes 6 Mátéé társastiázban 49-90 nm-es Mások eladók. 249.000 Ft/nm. Költözés: 2009. nyár A.ÜEAV&k krJ l:pt1őipqfl (ti Szoígdilofó Kff Bciuhdzcs, terveiéi, kiviféléiét, mérnöki isnocsadcs. li . Nincs n,és meg vágyai kö zpontjában lakisa’Bzlele!? található 75 m’-es “T™. •• _ _ még kaphatók I B A# az Obsitos Udvarházban “f ■ ^,fr T Szekszárd belvárosában. bérleti joga eladó Érdeklődni: SZ+C Stúdió Kft. Marcali, Petőfi u. 2. 7100 Szekszárd, Tartsay u. 12. Tel.: 06-20-943-7681 M: 74/511'833- 30/267S­lr || MEDITERRÁN LAKÓPARK Új életminőség — elérhető áron ' HMMBIBia—intXL-------------------------­• szoc.pol. tómogotós íi . • illetékmentes ’dmm t-~ rf-||||)|| • szélei korú ügyintézés (bank, földhivatal, ügyvéd)’ ™lr~*iá8i’WÍÍÍ S\ • Pécs-Rigóder városrészben, zöldövezetben • panorámás, teraszos 48-80 nm-es lakások • kulcsrakészen2k>*Wmt 239 E Ft/nm áron • 4 épületben, összesen 24 lakás zárt, parkosított területen, mélygarázsokkal • Várható beköltözés ideje-. 2006. tavasz

Next

/
Thumbnails
Contents