Somogyi Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. ÁPRILIS 1, SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Gyorsan osztották a pénzt területfejlesztés Több mint másfél milliárd forint jut Somogynak A napokban döntött a megyei és a regionális fejlesztési tanács az idei pályázati alapok elosztásáról. Somogy jelentó's fejlesztési forrásokhoz jut a testületektől. Gyenesei Istvánt, a megyei területfejlesztési tanács elnökét, a dél-dunántúli regionális fejlesztési tanács társelnökét és a pályázati értékelőbizottság elnökét kérdeztük a sikeres pályázatokról. Gáldonyi Magdolna- Gyorsan döntött a megyei és a régiós testület, de kevesebbet osztottak szét Mennyivel?- A megyei területfejlesztési tanács 720 millió forintot, a dél- dunántúli regionális területfejlesztési tanács pedig 825 millió forintot ítélt meg a somogyi, többségükben önkormányzati pályázóknak. Ezzel tulajdonképpen felosztottuk a teljes 2006. évi keretünket. Nagy előrelépés, hogy március végéig meghoztuk döntésünket, szemben az elmúlt évvel, amikor csak kora ősszel született meg a határozatok többsége. Ugyanakkor kevésbé örömteli, hogy az ez évi két keret alig fele a 2005-ben felosztottnak. Még így is 394 pályázat kaphatott támogatást. Ezen belül a kistérségekkel együttműködve a megyei területfejlesztési tanácshoz benyújtott pályázatoknak gyakorlatilag mindegyike kedvezményezett lett. 208-ból 205 nyert, esetenként csökkentett összegű támogatással. Lényegesen rosszabb ez az arány a régiós pályázatoknál, ahol ugyan sikerült Somogy lakos- ságszám-arányánál nagyobb részt elhoznunk, de még így is csak a kérelmek negyedét tudtuk kielégíteni. A döntésünk alapját a szakértői pontozás adGyenesei István: a mi teendőnk most a szerződések megkötése ta, amit következetesen figyelembe vettünk - mondta Gyenesei István.- Hány pályázat érkezett? Mire kértek pénzt a települések és a kistérségek? Ezekkel a támogatásokkal mekkora fejlesztés valósulhat meg Somogybán?- A megyei források felosztásánál új elem a leghátrányosabb helyzetű térségek számára elkülönített összeg, amit csak a barcsi, a csurgói, a lengyeltóti és a tabi kistérségek települései vehettek igénybe. Jellemzően ön- kormányzati intézmények - oktatás, egészségügy, kultúra - felújítására, bővítésére, járdák építésére, a szociális feltételrendszer javítására, akadálymentesítésre, közösségi helyiségek kialaEgyre felkészültebben a pályázatírók GYENESEI ISTVÁN azt mondta: - Általános tapasztalatom, hogy megyénkben folyamatosan növekszik a pályázói kedv és szerencsére vele együtt a pályázatírói felkészültség is. Jó előjel ez és a nemzeti fejlesztési terv U., valamint a regionális operatív program jövő évi indítása előtt nagy szükség lesz erre, hiszen 2007-2013 között az eddigi források sokszorosához lehet majd hozzájutni kellő jelkészültséggel és ügyességgel Ennek a kihívásnak együtt kell majd megfelelnünk. Somogy számára nagy szükség van a fejlődést hozó többletforrásokra. kítására, turisztikai fejlesztésekre kértek és kaptak anyagi segítséget a pályázók. A 720 millió forinttal 1,8 milliárd forintnyi új érték teremtéséhez járultunk hozzá. A regionális pályázaton 165 pályázót forráshiány miatt kellett elutasítani. A 189 sikeres pályázón belül 153 önkormányzat, valamint 36 gazdasági vállalkozás és egyéb szervezett osztozott a 825 millió forinton. Többségük az igényeknél kisebb összegű támogatásban részesülhetett. Ennek keretében 225 millió forint támogatással 71 település 82 utcája újul meg, amihez a kiírás értelmében a települések ugyanennyivel kell, hogy hozzájáruljanak. 43 turisztikai rendezvény részesült összesen 38 millió forint támogatásban. 14 gazdasági vállalkozás nyert 119 millió forintot Ezen belül 9 pályázó ezzel a támogatással összesen 61 új munkahely létesítését vállalta. Nem utolsósorban 50 olyan nyertes önkormányzati somogyi pályázó volt, amely 343 millió forinttal indíthatja el a közel 700 millió forint összértékű beruházását- Ha az idei keretet kiosztották, akkor milyen területfejlesztési forráshoz juthatnak az önkormányzatok?- A jelenlegi ismereteink szerint ebben az évben már nem lesz lehetőségünk újabb pályázat kiírására Somogybán és a régióban sem. Az ágazati - országos - és uniós pályázatokat azonban érdemes lesz figyelni, hiszen ezek a helyi elosztású forrásokat jóval meghaladó lehetőségeket adnak majd. A mi teendőnk most a szerződések megkötésének elősegítése, a korábbi pályázatok megvalósításának ellenőrzése. Ennek során segítségnyújtás a nehézségek megoldásában. A visszavonással ugyanis csak nagyon ritkán élünk, hiszen közös érdekünk, hogy minél több pénz érkezzen és maradjon Somogybán. Nyúlfuttatás és táncverseny a kaposvári vásáron Április 6-án tizenötödször nyitja meg kapuit a kaposvári nemzetközi tavaszi kiállítás és vásár a Kaposvári Egyetemen. Mintegy 130 kiállító és sok program várja a látogatókat A szervezők célja: minden korosztály megtalálja a neki megfelelő szórakozást. Szabó Károly, a rendezvényt szervező DUÓ vásáriroda tulajdonosa elmondta: már a nyitónap is tartalmas szórakozást ígér: a gyerekek rögtönzött biológiaórán ismerkedhetnek az őshonos halfajtákkal. A húsvéti játszóházban tojáspatkolással próbálkozhatnak és egy hatalmas fából faragott nyulat is meglovagolhatnak. Ott lesz a somogy- sárdi nyúlfuttatás négylábú válogatottja is. Egy biztonságiöv- szimulátort állítanak fel, Kresz- vetélkedőt rendeznek a megyei rendőr-főkapitányság jóvoltából. Esténként operettest lesz a Kaposvári Egyetem zenés színész szakos hallgatóinak előadásában, húsvéti bál táncversennyel, és diszkó gondoskodik a jó hangulatról. A zárónapon, április 9- én tombolát sorsolnak értékes nyereményekkel. ■ Bartos L. ÁLLÁSPONT Rokonszenvet, megértést és türelmet kérek VANNAK JÓ ÚJSÁGOK ÉS ROSSZAK. Vannak jó újságírók és rosszak. Főszerkesztőkről nem szokás beszélni. Általában csak a bennfentesek tudják, ki irányítja a szerkesztőséget. Hiszen impresszumot, a lap névjegyét ritkán nézi az ember. Csak ha nagyon jó az újság, vagy ha bűn rossz. ENNÉLFOGVA az olvasó szempontjából az esetek többségében majdnem közömbös, ki egy lap főszerkesztője. Hogy most mégis közüggyé teszem a személyét, annak oka, hogy mától - a tulajdonos döntése alapján — átveszem a Somogyi Hírlap szerkesztőségének a vezetését. Új ember vagyok a lapnál, s fontosnak tartom, hogy - miként érkezéskor illik - köszönésként alázattal és tisztelettel kalapot emeljek. békés megyéből érkeztem, ott is lapot szerkesztettem. Igyekeztem úgy irányítani a szerkesztőséget, hogy jó lap kerüljön ki az újságírók kezéből. Volt, amikor sikerült, volt, amikor nem. Itt, Somogyországban jó alapra építkezhetem. Leköszönő fő- szerkesztő kollégám, az általa vezetett szerkesztőség és maga a lap tekintéllyel bírt nem csak a megyében, hanem annak határain túl is. Természetes hát, ha a Somogyi Hírlap legjobb hagyományaira építve szeretnék észrevételeikre — elismerő vagy kritikus megjegyzéseikre - támaszkodva munkatársaimmal lapot készíteni. Nem feltétlenül jobbat, de feltétlenül nem rosz- szabbat. Olyat, ami továbbra is Önökért, az olvasókért van. FŐSZERKESZTŐI MUNKÁM első napján mit is kérhetnék: rokonszenvet, megértést, türelmet. Ha megadják, igyekszem, igyekszünk meghálálni. árpási zoltán Ezermilliárd forintot kap a turizmus, a jövő iparága (Folytatás az 1. oldalról) Kovács Attila, az 1VM osztályvezetője azt mondta az EU 2007- 2013 közötti támogatási és vidék- fejlesztési rendszeréről, hogy a hazai gazdálkodóknak is új lehetőségeket teremt. Elhangzott: Magyarországon sokféle jogszabály gátolja a helyben értékesítést, pedig lenne eladnivaló bőven. Ausztriában például egy felmérés szerint 697 ezer háztartásban vásárolnak rendszeresen közvetlenül a termelőktől tejet, tojást, húst, tejterméket, gyümölcsöt vagy épp zöldséget.- A közvetlenül gazdától vásárolt terméH számos vevő szerint a boltinál finomabb, egészségesebb - mondta Pászthy György, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. Kifejtette: az osztrák vásárlók nagyra értékelik a'személyes kapcsolatot, az áru eredetét és garantált minőségét. Ez a fajta értékesítési módszer nemcsak munkahelyeket teremt, hanem a gasztronómián keresztül az idegenforgalmat is szolgálja. Rámutatott: érdemes változtatni a túlságosan szigorú magyar szabályokon. Asztali örömök a somogyi falvakban SOMOGYBÁN hosszú évek óta nagy jelentőséget tulajdonítanak a turizmusnak, mondta Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke: idén 36 helyszínen tartják meg az asztali örömök Somogybán rendezvénysorozatot Szita Károly, Kaposvár polgármestere (képünkön) jelezte: a város más alkalmat is kihasznál, hogy az ország elé tárja értékeit, kínálatát Célként fogalmazta meg: két éven belül szeretnék elérni, hogy a Kaposvárra látogatók legalább egy hetet töltsenek a megyeszékhelyen. Nincs helye az állati hulladéknak államigazgatási kollégium Bírság helyett megoldásokat javasol 3 Ríliyd ITIGIlti térségbeli- Még mindig léteznek működő dögkutak a megyében, holott az uniós csatlakozásunk napjától ezek használata tilos - mondta pénteken Lövey László, az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgató főorvosa a megyei államigazgatási kollégium ülésén.- Egy éve a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséggel egyeztettük azokat a szempontokat és minimális feltételeket, melyek betartása mellett állatihulladék-gyűjtő helyek alakíthatók ki az önkormányzatok vagy a kistérségi társulások területén. Az önkorLövey László: az uniós szabályozás szerint tilos a dögkút használata mányzatokat pedig tájékoztattuk a környezetvédelmi és infrastruktúra operatív program kínálta lehetőségekről, melyek segítséget nyújtanak az állatihullaHoffmanné Németh Ildikó: mulasztásos törvénysértés történik dék-kezelés megoldásában. Az önkormányzatok nagyobb része nem reagált megkeresésünkre. Hoffmanné Németh Ildikó, a megyei közigazgatási hivatal vezetője szerint a dögkutakat üzemeltető önkormányzatok mulasztásos törvénysértést követnek el.- Egy uniós rendelet még akkor is kötelező, ha nincs megfelelő magyar jogszabály - mondta. - Az unió előírásai szerint 2004. május 1-től nem lehet a dögkutakat használni. Nincs moratórium. A kollégium úgy döntött, hogy felhívjuk az önkormányzatok figyelmét a törvényi kötelezettség betartására, egyben mellékelünk egy szakmai anyagot az állatihulladék-gyűjtő helyek kialakításáról a racionális és gazdaságos megoldás érdekében. Ismét heves vita zajlott a térségi orvosi ügyeletről a Rinyamenti Többcélú Önkormányzati Társulás ülésén, melynek összehívását Mohr Tamás segesdi polgármester (képünkön) kezdeményezte. Az ügyeleti idő megállapításában nem értettek egyet. Korábban eldöntötték: délután 4 órától reggel 8 óráig tart a térségi orvosi ügyelet, most az orvosok egy része azt kérte, 15-től 7 óráig legyen készenlét.- A rendelési idők pontos megkezdése miatt lenne ez kedvezőbb, hogy az ügyeletet ellátó orvos is időben megérkezzen a hozzá tartozó település rendelőjébe - mondta Mohr Tamás, aki háziorvosként közvetít az orvosok és a társulás tagjai között. A polgármesterek többsége úgy véli: nem szerencsés, ha korábban kezdődik az ügyelet, mert a falu orvosa is hamarabb befejezi a rendelést. Ezért úgy határozott a testület, hogy április elsejétől az év végéig marad az elfogadott, 16 órától reggel 8-ig tartó ügyeleti rend. Decemberben pedig összegezik a tapasztalatokat. ■ Csikós Magdolna