Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-06 / 55. szám
4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 6., HÉTFŐ Siker lesz a Munkácsy-tárlat kiállítás Háromezer jegy már elővételben elfogyott A bemutatóra a kortárs somogyi művészeket is meghívták. Képünkön Kllng József szobrászművész és unokája Több mint háromezer jegy már elővételben elfogyott a március 9-én nyíló kaposvári Munkácsy- tárlatra. Ez is elhangzott azon a sajtótájékoztatón, amelynek keretében a média képviselőinek és a kortárs somogyi képzőművészet jeles reprezentánsainak mutatták be a különleges élményt kínáló kiállítást vasárnap a megyei múzeum épületében. Winkler Ferenc, a múzeum igazgatója azt mondta: új korszak veszi kezdetét ezzel a tárlattal a somogyi kultúra életében. A soha nem látott összefogás eredményeként létrejött tárlat ugyanis az első lehet a jövőbeni, európai mércével mérve is jelentős képzőművészeti attrakciók közül a somogyi megyeszékhelyen. £ Sárái Árpád, a megye közgyű- 1 lés alelnöke megköszönte a se- i gítséget a kiállítás létrejöttét tá- ö mogató Lamperth Mónika bel- * ügyminiszternek, valamint Vas Lajosnak, a kultusztárca államtitkárának. Elmondta: az eddig elővételben elfogyott több mint 3000 jegy azt igazolja, hogy nem volt hiábavaló a fáradozás. Lamperth Mónika Pákh Imre, Kanadában élő amerikai üzletembernek mondott köszönetét azért, hogy ötletét támogatva eljuthattak gyűjteményének értékes darabjai a kaposvári múzeum falaira. A belügyminiszter megköszönte Horváth János Milán művészettörténész munkáját a képek méltó elhelyezésében és a Somogyi Hírlap támogatását abban, hogy minél többen láthassák a kivételes tehetségű magyar festőgéniusz alkotásait. Pákh Imre arról beszélt, hogy jó helyen vannak ezek a képek Rippl-Rónai József városában, hiszen a két festő személyes kapcsolatban is volt egymással. Hozzátette: eddig a fővárosban, Debrecenben és Pécsen összesen több mint félmillióan láthatták az alkotásokat, ami azt bizonyítja, hogy szükség van ilyen értékes tárlatsorozatok megszervezésére. Pákh Imre azt is elárulta: 1953-ban volt az utolsó igazán jelentős Mun- kácsy-kiállítás hazánkban, ám ott az Amerikába került képeket nem láthatta a közönség. Az akkori kritika azt írta: csak a tengerentúli festmények láttán lehet teljes képet kapni Munkácsy művészetéről. Ez a ma közönségének megadatott, s ez adja az igazi különlegességét e tárlatnak. Vass Lajos, a Nemzeti Kulturális. Örökség Minisztériumának államtitkára elárulta: szolnokiként tudja, hogy vidéken legalább akkora az emberek kulturális igénye és igényessége, mint a fővárosban. Ezt bizonyítja, hogy mindenütt hatalmas siker ez a kiállítás is. Horváth János Milán, a kiállítás rendezője arra hívta föl a figyelmet, hogy a megye két állandó kiállítása - a Zichy Mihály Emlékmúzeum képei és a Rippl- Rónai-kiálh'tás - ezzel a mostani tárlattal válik teljessé. Zichy kortársa és barátja, Rippl-Rónai pedig a tanítványa volt Munkácsy- nak, így képeik együtt kirajzolják egy párizsi korszak látásmódját a 19. század második feléből. ■ Takács Zoltán Képek gyűjteményekből és magántulajdonból A kiállításon összesen 48 festmény látható. Ebből 29 származik a neves Pákh- gyűjteményből, míg nyolc a Magyar Nemzeti Galéria faláról került Somogyba. A magángyűjtőktől kapott festmények mellett a békéscsabai Munkácsy Emlékházból négy, a szegedi Móra Ferenc Múzeumból két kép érkezett Kaposvárra. A diákok képességeire szabják a tananyagot Huszonegyezer adózó már vallott a hivatalnak Az értékközvetítő és képességfejlesztő tanításról hallgattak előadást pedagógusok az osztopáni általános iskolában. A kistérségi iskolaszövetség intézményei számára tartott továbbképzésen tizenkét iskola igazgatója, illetve képviselője vett részt, akik bemutató-foglalkozás keretében figyelhették meg a pedagógiai program hatékonyságát - A háromórás bemutató alatt igyekeztünk megismertetni azt a tanítási formát, amelyet iskolánkban évek óta sikerrel alkalmazunk. Lényege, hogy minden tanulót a saját képességeinek megfelelően kell oktatni - mondta Mercz Bernadett tanító. Hozzátette: a program főként az alsó tagozatosokra koncentrál, 5. osztálytól azonban minden diáktól azonos szintű tudást várnak. ■ Bartos L. Március elejéig 20.982 magán- személy adta be a személyi-jö- vedelemadó-bevallását Somogybán. Koltainé Magyar Zsuzsanna, az APEH Somogy Megyei Igazgatóságának bevallási osztályvezetője azt mondta: a beérkezett bizonylatokat már fel is dolgozták. Idén is sok a hibás bevallás. Tipikus hiba, hogy az egyéni vállalkozók a számukra kötelező mellékleteket hiányosan nyújtották be és ahogy már szokásos, az aláírás is sok bevallásról hiányzik. Az szja-bevallásokkal ez ideig 4574 egyszázalékos rendelkező nyilatkozat érkezett. A következő csúcs májusban várható. Az önadózóknak ugyanis május 22-ig kell postára adni a papírjaikat az egyszázalékos rendelkezési nyilatkozattal együtt. ■ Fábos Erika A finomságok is jobbak egyenesen a háztájiból esély Program a kis településekért 270 kiállító részvételével nyílt meg március 3-án az Ab Hof (Az udvarból) elnevezésű mezőgazdasági szakvásár az ausztriai Wieselburgban. A cél, hogy népszerűsítse és bemutassa a közvetlen értékesítési forma előnyeit, a gazdaságra és a turizmusra gyakorolt hatását. Bartos László Már tizenkettedik alkalommal rendezték meg a szakvásárt, amelyre egész Ausztriából érkeztek kiállítók, akik zömét a kistermelők, illetve a parasztgazdaságok képviselői alkotják, akik az otthon megtermelt portékáikat árulják a standokon. Ezt Gerhard Daurer, a-vásár egykori igazgatója mondta lapunknak, aki a magyar szakmai delegációt vezette körbe a kiállításon. - Felismertük, hogy nemcsak a nagy cégeknek, de a kistermelőknek is lehetőséget kell biztosítanunk a bemutatkozásra. Ehhez azonban szükség volt egy, az egész direkt- értékesítést rendszerbe foglaló hálózat kiépítésre. Ma már ott tartunk, hogy a háztáji gazdálkodók összeállnak és kisebb boltokat üzemeltetnek, amelyekben csak az ő termékeik kaphatók - mondta a szakember. Az érdeklődők házakhoz is elmehettek, ahol a vásáron kiállított termékek gyártási folyamatába is betekintést nyerhettek. Megízlelhették a különféle sajtokat, sőt, a készítésük módját is megismerhették.- A program lényege az otthon megtermelt termékekből származó felesleg értékesítése, illetve ennek szabályozása - mondta Repkáné Eszterhai Ildikó projektgazda (képünkön). Főként a kis települések életében jelentene óriási előrelépést. A munkalehetőség mellett a turizmust is fellendítené. Erre itthon is lenne lehetőség, erről jelenleg is folynak a tárgyalások. A közvetlen értékesítés megvalósításával is foglalkozó konferenciát március 31-én rendezik meg Kaposváron. Utcára vonul Zamárdi a Brettyó érdekében- Húzzák az időt, lesöprik az érveinket. Nem maradt más hátra, végső eszközként forgalomlassító demonstrációval adunk nyo- matékot a tiltakozásunknak, amiért Zamárdi egyik értékes belterületét, a Brettyót indokolatlanul a Natura 2000 természetvédelmi övezetbe sorolták - mondta Csákovics Gyula, Zamárdi alpolgármestere. Megírtuk: közel kétszáz ingatlantulajdonos örült, amikor a szomszédos Szántóddal folytatott határvita lezárult, s a területet a bíróság Zamárdinak ítélte. Az önkormányzat különleges idegenforgalmi övezetnek jelölte ki a Balaton közeli Brettyót. Napvilágot látott azonban a Natura 2000 törvény, mely védetté nyilvánította külön a nádast, s külön az egész területet az élő társulások védelmére hivatkozva.- A közelmúltban előbb a szaktárca illetékesével, majd a Balatoni Nemzeti Park vezetőivel tárgyaltunk - folytatta az alpolgármester. - Kiderült: feloldhatatlan az érdekellentét a nemzeti park, valamint a tulajdonosok és az önkormányzat között. Elfogadhatatlan, hogy a nemzeti park ragaszkodik a természetvédelemhez, mondván: az érintetlen, egybefüggő zöld terület kapcsolódik a Balatonhoz. Csakhogy ez nem igaz, körbe van építve, s csak a határvita miatt hevert eddig parlagon. Úgy érezzük, szélmalomharcot vívunk. Környezetvédelmi indokokkal söprik le az érveinket valakik érdekében. Ha „elbukunk”, tudomásul vesszük: megint veszítettek a kisemberek a pénz hatalmával szemben. Addig is elmegyünk a végsőkig. Lakossági fórumon döntik el a tulajdonosok, utcára vonulnak-e tiltakozásul. Csákovics Gyula azt mondta: ha lesz üyen, minden olyan helybélit várnak a demonstrációra, aki úgy érzi, fejlődési lehetőségtől vágják el a falut ezzel a döntéssel. ■ Fónai I. SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Balatonboglár Nádorfi Lajos fotóművész, operatőr kiállításának megnyitójával ünnepélyesen is kezdetét vette a Balatoni Szél Tavaszi Fesztivál. Balatonboglár, Balaton-lelle és Fonyód többhetes programsorozatát és a bogiári származású művész kiállítását Haris László fotóművész nyitotta meg szombaton este a balaton- boglári művelődési házban, (ft) Balatonboglár Közel másfél százan vettek részt szombaton az első Boglárka Bakancsos Bandukolá- son. A balatonboglári Kentaur Üdülőfaluból induló teljesítménytúrára az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek természetbarátok, akik - dacolva az esővel - 15 kilométeres és 30 kilométeres gyalogtúraútvonalak között választhattak, (ft) Balatonföldvár Két alkotóház is várja Földváron a művészeket; mindegyik villa a századfordulón épült. Leggyakrabban zeneszerzők veszik igénybe. Az alkotóművészek országos egyesülete aláírásgyűjtésbe kezdett, mert attól tartanak: szállodává alakítják, s később esetleg privatizálják ezeket az alkotóházakat. Az egyik leghíresebb ilyen a Balaton északi partján található szigligeti művészműhely, (fi) Barcs A névadó iskola ünnepséget rendezett Arany János születésnapján. Volt kulturális, sportprogram és Arany diákká avatták az elsősöket. Átadták az Arany-díjakat is. Az elismerést idén Kiss Teréz, Hor- váthné Varga Márta, Jóna Teréz pedagógusok és Nógrádi Györgyné főszakács kapta, (ga) Bálványos A Béke utca felújításáról döntött a képviselő-testület A beruházás 5,5 millió forintba kerülne, melynek 58 százalékát állami támogatásból fedezné az önkormányzat. A regionális fejlesztési tanácshoz nyújtott be pályázatot. Sikeres elbírálás esetén újabb 500 méter út kapna szilád burkolatot. A településnek kilenc utcája közül a Béke van a legrosszabb állapotban, (kz) Bedegkér Mintegy tízezer forintot fizetett tavaly a bedegkéri önkormányzat a kányái mezőgazdasági rt.-nek a hóeltakarításért. Az önkormányzat az idén is a részvénytársaság munkagépét igényelte. A zsákfalu vezetése azt reméli, hogy 2006-ban sem kell majd többet fizetni a síkosságmentesítésért, mint a múlt esztendőben, (kj) Berzence Továbbra is csökken a határátkelőhely forgalma. 2005- ben 157 411 ember lépte át itt a határt, ami 35 százalékkal kevesebb, mint 2004-ben. A járműforgalom 37 százalékkal csökkent, tavaly mindössze 67 543 járművet regisztráltak. 40 százalékkal kisebb volt a kamionforgalom is. (va) Fonyód A rendelőintézet keleti szárnyának felújítására nyújtott be pályázatot a város a regionális fejlesztési tanácshoz. Az épületben a folyamatosan beázó lapostető helyett tervezik egy újabb szint kialakítását, melyre nyeregtető kerülne. Ebben az épületrészben kapna helyet az egynapos sebészet. A város ötvenmillió forintra pályázott, az önerőt a közhasznú társaság biztosítja, (ft) ELADNÁ, KIADNÁ, VÁSÁROLNA, ÁLLÁST KERES-KÍNÁL? Adja fel! Apróhirdetését a Somogyi Hírlapban naponta 151 ezren olvassák! Somogy megyében a leghatékonyabban a Somogyi Hírlapban hirdethet. Csomag ajánlataink révén kiadónk valamennyi termékében (Somogyi Hírlap, Grátisz, Vasárnap Reggel, Tempó, Internet) elhelyezheti apróhirdetését akár 40% kedvezménnyel