Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-05 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 9. szám
EGY PERCBEN Az ötös lottó nyerőszámai Jokerszam: 44 71 73 76 84 648971 Félholtra vert egy brit férfit három taxisofőr életveszélyesek a sérülései annak a brit férfinak, akit három taxis vert meg péntek hajnalban a fővárosban. A 38 éves, Budapesten élő külföldit és társát azután támadták meg, miután összeszólalkoztak a viteldíjon. A taxisok egyikét már őrizetbe vették. A brazilverő Bene Ferencet gyászolja a magyar futball Váratlanul hunyt el néhány hetes betegség után Bene Ferenc. ►$>. OLDAL Árokba zuhant az óvatlan túrázó, barlangi mentők húzták ki A barlangi mentők húztak ki egy négy méter mély árokból egy oda bezuhant negyven év körüli nőt a Budakeszi környéki hegyekben. A szerencsétlenül járt szombaton esett a gödörbe, mikor kirándulás közben egy farönkön akart átkelni az árok felett. A mentők súlyos mellkasi sérülésekkel szállították kórházba. Száguldott, fának rohant, a mellette ülő azonnal meghalt EGY 26 ÉVES FIATALEMBER MEGHALT, további hárman megsérültek, mikor szombatra virradóra autójuk fának csapódott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálhá- za és Mikóháza között. A rendőrök a baleset elsődleges okának azt tartják, hogy a sofőr rosszul választotta meg a jármű sebességét. A járművezető mellett ülő férfi a helyszínen életét vesztette. PILLANATFELVÉTEL A rózsa szerelmet jelent virágnyelv Idén tavasszal a pasztellszínű csokor a sláger Március 8-a nem csak a nők, a virágok ünnepe is. Sokan nem is gondolnák, hogy az „egy szál virág többet mond minden szónál” közhelyes megállapítás mennyire igaz. A virágtörténelem ezen az alapvetésen kívül is sok érdekességgel szolgál. Ha a középkorban egy lovag csokrot küldött kedvesének, azzal nem pusztán érzéseit vagy figyelmességét fejezte ki, hanem a pontos szándékait is. Vagyis a virágok színéből, fajtájából és elrendezéséből, akár a következő találkájuk pontos idejét és helyét is kiolvashatta a hölgy. Innét ered a virágnyelv elnevezés, ami persze már a múlté, néhány eleme azonban máig érvényes. Azóta tudjuk, hogy a vörös színű virágok a lángoló és viszonzott érzelmeket jelképezik, a sárgák a reménykedést, a lila a bocsánatot, a kék a meg- bocsájtást, a fehér az ártaüansá- got. De nem csak a színeknek, a virágok fajtájának is jelentősége van. így például a a liliom az ártatlanságot, a rózsa a szerelmes szeretetet, a szegfű a barátságot és a gyengéd érzelmeket, a krizántém a szabadságot, az orgona pedig a bizalmat jelenti. Stepán Árpádné virágkötő elmondta: nagyon sokan nem csokrot, inkább csak egy szál virágot visznek nőnapra. Általában rózsát. Ebből a virágból fogy a legtöbb, minden ünnepen. Az idei nőnapon pedig, akárcsak tavasszal általában, a divatos csokor pasztellszínű és nem kerek. ■ Fábos Erika Bokrétasztori a virágok mindig pozitív érzéseket közvetítettek. Csokorba azonban csak a romantika idején kezdték kötni őket. Addig koszorúkat, girlandokat készítettek, a rómaiaknál pedig a testet díszítették vele. A mai virágkötészetre leginkább a biedermeier csokrok és a japán virágrendezés, az ike- bana voltak hatással. Csúcsra jár a hollywoodi álomgyár oscar-díj Azt tippelik, független és művészfilmek arathatnak ma éjjel Már a vörös szőnyeget is kiporszívózták, minden készen áll a ma esti Oscar-gálára, a filmipar legnagyobb seregszemléjére. A hangulat forradalmi: a nagy stúdiók alig jutottak jelölésekhez, könnyen elképzelhető, hogy a függetlenek, a kis költségvetésű produkciók és a művészfilmek viszik el a pálmát, illetve az Oscar-szobrokat, amelyek ember nagyságú másait tegnap eső miatt kénytelenek voltak becsomagolni. A fentiekből következik, hogy a jelöltek között is rengeteg ismeretlen név található, még szerencse, hogy George Clooney három kategóriában is esélyes jelölt. Lehet belőle legjobb mellékszereplő, legjobb forgatókönyvíró, filmje pedig, a Good Night and Good Luck a legjobb film kategóriáért van versenyben. Az alkotás George Clooney három kategóriában jelölt, talán Spielberget is megveri a legendás CBS-riporter, Ed- ward R. Murrow személyére fókuszálva mutatja be a média politikaformáló erejét. A tekintélyes újságíró See It Now című televíziós műsorában szembeszállt a hírhedt Amerika-ellenes vizsgálóbizottságot felállító Joseph Mc- Carthy szenátorral az ötvenes években. A filmes döntőbe emellett a Crash, a Syriana, a München és az Elszállt diplomata jutott be, úgyhogy igencsak politikusra sikerült az idei döntő. A nagy vitát kiváltó, ellentétes érzelmeket gerjesztő München, Steven Spielberg Budapesten forgatott alkotása egyedül többe került, mint az ösz- szes többi jelölt film együttvéve, de a hollywoodi pletykák nem sok esélyt adnak neki, olyan is elhangzott már, hogy ez az év tévedése. Hazai kosársiker háromszori hosszabbítással Hatalmas csatában, háromszori hosszabbítás után mindösz- sze egy ponttal legyűrte a Kaposvári Kosárlabda Klub csapata az ősi vetélytárs Dombóvári. A két szomszédvár ösz- szecsapása inkább küzdelmes, mintsem látványos játékot hozott. Az első félidő biztos vezetése után a végén épp hogy döntetlenre mentették a mécsesét a hazaiak. Két hosszabbítás sem hozott döntést, végül a harmadikban, nem kis szerencsével Kaposváron maradt a két pont. ►!!. OLDAL Szálloda lesz a balatoni alkotóházakból Aláírásokat gyűjt az alkotóművészek országos egyesülete. Attól tartanak: szállodává alakítják, s lehet, hogy később privatizálják az alkotóházakat, s emiatt ők kiszorulnak onnan. A Balaton északi partján a szigligeti kastély, a déli oldalon pedig Balatonfóldváron két, a század- fordulón épült villa fogadja a művészeket. Csukás István, számos népszerű mesejáték szerzője szerint elfogyott a türelem, hallatni kell már a hangjukat. Az év jelentős részét Balatonszárszón töltő író úgy véli: a művészek kezébe kéne adni a vagyonkezelést. Az alkotóházakat jelenleg üzemeltető alapítvány az interneten meghirdette a szálláshelyeket, ezeket tehát nem csak a művészek vehetik igénybe mostantól. Az alapítvány kuratóriuma szerint az alkotóházak fenntartása nem gazdaságos, ugyanakkor az írók, festők, zenészek úgy vélik: az alkotómunka nem gazdaságosság kérdése. ■ Fónai Imre Berta kutya választási jogsértése Választási jogsértést követtek el Kaposváron. A kettes számú választókerületben több helyen is megrongálták a választási plakátokat. „Még több állatot a parlamentbe, le a populizmussal és Szavazz Berta kutyára” - ilyen feliratokat ragasztgattak ismeretlenek a Zöld Párt nevében a pártok plakátjaira. A választási iroda megállapította: választási jogsértés történt, felelősségre vonni azonban senkit nem tudtak, mivel senkit nem értek tetten, és a kalózplakátokon elérhetősége nincs a szervezetnek. ■ Fábos E. közszolgalati ^ .—_ •A/IPOSVAK* * : .. ÍS SIS™, SZTÁRMÜVÉSZEK JÁRJÁkTmAGYAR ““ŐÉÉTÍm.1 CSALÁDAPÁK, AZ ALFASOK „JínTAiiAmnnnAu-■ AZINTíRHÓDÍTANI AKARNAK.,, ,,™ BORTONSZINPADOKAT NETEN ml : Olvasóink véleménye : Ön egyetért azzal, hogy az államtitkárok, j miniszterek végkielégítést kapjanak? í Igen, de ne millt- (százalék) ás összegeket vehessenek fel ’Sf munkjvallalok I ... /-f: ■ Nem, mert a kor■ lenti, hogy rossz t" i.* tI I munkát végeztek ; SZAVAZÁSOK mindennap a reggelhu-n