Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-30 / 75. szám

BONNYA 032 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK Könyvek 62 ezer forintért együttélés Négy generáció kevés kilátással, fürdőszoba nélkül Tízmilliós tervek a zsáktelepülésen forrás A további fejlesztés is csak állami támogatással valósulhat meg Együtt a civil szervezetek a hagyományok ápolásáért Százhatvanegy ingatlan harminckilenc új könyvet vásárolt hatvankettőezer fo­rintért tavaly az önkormány­zat a községi könyvtárba, amely a polgármesteri hiva­tal épületében található. Ez­zel 2351 kötetes lett a téka. 2005-ben harminchét beirat­kozott olvasója volt, közülük huszonegyen tizennégy év alatti diákok. A múlt eszten­dőben 320 dokumentumot 856 látogató kölcsönzött ki. A könyvhasználók közül több mint félezer esetben használták az internetet, amely ingyenes. A figyelem középpontjában a legifjabb családtag. Tálos Ferenc, Selyem Edina, Tálos Melánia, Tálos Ferencné, Farkas Ferencné , Nyugdíjas-találkozó nyugdíjas-találkozót szerve­zett a helyi hatóság a kultúr- házban, melyre a zsáktelepü­lésen-élő 84 nyugdíjast hív­ták meg. Közülük hatvanan vettek részt az összejövetelen, amit vacsorával kötöttek ösz- . sge. A találkozó keretében iMárez- Konrád polgármester A szombati disznóöléshez ké­szülődtek Táloséknál, amikor betoppantunk a zsákfaluban élő Koppány-völgyi négygene­rációs családhoz. Tálos Ferenc tősgyökeres bonnyai, de már a harmadik házban lakik a tele­pülésen. A jelenlegit 1980-ban vették, ideköltözött a családjá­val. Belépve a kiskapun, a két­szobás parasztház előtti kert­ben szőlőültetvény. A járdától jobbra és balra is bor- és cseme­geszőlő. A lugasrendszerben mintegy 150 tő vár metszésre. Az udvaron Belorusz traktor, az egyik barátjáé. A hátsó kert­ben aprított tűzifa. Az 51 éves férfi harminc éven át traktoros­ként dolgozott a Kisbárapáti Mezőgazdasági Szövetkezet­ben, 2001 óta nincs állása. Az­óta csak alkalmanként kapott munkát az önkormányzattól.- Télen nehezen teltek a na­pok, most a tavasszal már köny- nyebb lesz - magyarázta. - Fát vágtunk ki a fiammal és össze­aprítottuk. Az elmúlt időben az előző disznóölés töltelékét, a sonkát és a szalonnát füstöltem. Aztán sokat játszottam a kis unokával. Sajnos, magas a vér­nyomásom és meszesedés van a Elégedett a végbe ment fejlődés­sel Márcz Konrád polgármester. A ciklusprogram terveit mint­egy 90 százalékban megvalósí­tották. Március végéig 62 millió forint értékű beruházás készült el, amelyhez 10 százalék saját erőt tett le az önkormányzat. Kü­lönösen örül annak, hogy közel 45 millió forintért a Kossuth és a Petőfi utca végén bővítették az ivóvízhálózatot. Olyan többgyer­mekes családok élnek ott, ahol még ásott kút sem volt és vödör­ben hordták az ivóvizet. Ezért az egészséges víz vételének megte­remtésére a területen szükség volt A kiépítést százszázalékos pályázati támogatásból valósítot­ták meg a többszörösen hátrá­nyos zsákfaluban. A vízhálózat megvalósításával mintegy ötven házhely kialakítására is sor ke­rült Ennek fele már eladó, ami részben önkormányzati, illetve magántulajdonban van. A pol­gármester azt reméli, hogy a So­mogy Kertje Üdülőfal közelében levő és értékesítésre váró ingat­lanok hamar elkelnek, ezzel is vonzóbbá téve a községet. Márcz Konrádtól megtudtuk azt is, hogy a ciklusprogramban lecse­rélték a falugondnoki autót Ez nélkülözhetetlen a mindennapi szolgálat ellátásánál. Pályázati támogatással elkészült a község­rendezési terv. Bonnyán és Bonnyapusztán felújították a ra­vatalozót, fóldgázfűtést vezettek a kultúrházba, a polgármesteri hivatalba és a leendő közösségi házba is...- A legnagyobb gond, hogy Bonnyapusztán nem került sor a Gáti utca murvázására - mond­ta a polgármester. - Ezt az idén pályázati forrás elnyerésével szeretnék megoldani. Tervezzük azt is, hogy a haranglábat a te­metőbe telepítjük, másrészt buszváró elhelyezése is nélkü­lözhetetlen a pusztán átvezető közút mellett. Bonnyán a Ko­ssuth és a Petőfi utcák végén ki kell építeni a szilárd burkolatú utat a falu belterületi határáig, valamint szükség van a több- funkciós faluház, játszótér-pi­henőpark kialakítása is. Csaknem egy éve alakult meg harminc taggal a Bonnyáért- Somogyért Egyesület. Elnöké­nek Grosch Jánost (képünkön) választották meg, aki korábban is éveken át végzett közösségi munkát a falu érdekében. Az egyesület elsődleges célként a település történeti hagyománya­inak megismerését, felkutatását tűzte ki, másrészt a faluból el­származottakkal való kapcsolat- tartás, a tudaterősítés is szere­pel programjukban. Döntöttek arról is, hogy segítséget nyújta­nak az önkormányzatnak a kö­zösségi programok szervezésé­ben, megtartásában. Grosch Já­nos elmondta: miután meg­szűnt a „Falun élő fiatalok szö­vetsége” a településen, azóta nincs civil szervezet, amely ösz- szefogná az ifjú­ságot, segítené a község kultu­rális életének szervezését. Hozzátette: az egy éve alakult egyesület az idén már bekap­csolódik a nyári falunapi ren­dezvény megtartásába, majd a szüreti felvonulás és bál szerve­zésébe.- Szívesen vállaltam az egyesü­let irányítását - mondta Grosch János. - Számítok a vezetőség és a tagok aktív munkájára is, mert csak így lehet hatékonyan tevékenykedni. lábamban, így aligha találok munkát... Nincs túl meleg? - kérdezte a fűtött konyhában a beszélgetés közben Farkas Katalin, a fele­ség. Az asztali tűzhely ugyanis ontotta a meleget. Megtudtuk, hogy négy generáció él a ki­csinyke házban. Az anyjáéknál lakik fiuk, Feri élettársával, Se­lyem Edinával, illetve a 17 hó­napos kislányuk, Melánia. A családhoz tartozik a ház végé­ben kialakított szobában lakó 76 éves özv. Farkas Ferencné, Katalin édesanyja is.- Örömmel mondom, hogy jól kijövünk egymással - mondta Tálos Ferencné. - Igaz, szűkö­sen élünk és a kényelmetlensé­geket el kell viselnünk, de tole­ráljuk egymás hibáit. Az utcára néző kisebb szobában lakunk a férjemmel, a konyha utániban a fiatalok, édesanyám pedig há­tul egy kisszobában. A legna­gyobb gondunk, hogy nincs für­dőszoba. Esténként a konyhá­ban mosakodunk, ide hozzuk be a fürdőkádat is. Nagyon megszerettem Bonnyát, Fiadról jöttem ide férjhez. Már több évet töltöttem a településen, mint a szülőfalumban. Minden ideköt. Néha azért elmegyek a fiadi temetőbe. Édesapám nyugszik ott. Valamennyien ra­gaszkodunk Bonnyához, csen­des és tiszta levegőjű falu. Tálosék havi bevétele csupán 150 ezer forint, hatan élnek belő­le. Nehezen jönnek ki a pénzből, de nem panaszkodnak. A főző­kanalat leginkább Edina, a me­nyük veszi kézbe, ám a főzési előkészületekben segít az apósa, A dédimama legnagyobb öröme a dédunoka A 76 éves dédi napjai boldo­gan telnek. Azt mondta: szeme fénye a 17 hónapos Melánia. Örül annak is, hogy a négy ge­neráció megérti egymást Ami­ben csak tud, segít Bevásárol, és a ház körüli teendőkbe is besegít. A nyugdiját is a „kö­zösbe” adja, hiszen megvan mindene. - A család pásztora a vejem - mondta özv. Farkas Ferencné. - Egy szavam sem lehet, mert még a reggeli kávét is a szobámba hozzák... valamint a dédimama is. Persze, ha a hűtőláda tele van hússal, nem nehéz kitalálni, hogy mi le­gyen a „kaja”.- Karádon a Jeans-Tex varro­dájában ismertem meg Ferit, az élettársamat - kapcsolódott a be­szélgetésbe Edina. - 1999. már­cius 26-a volt. Három-négy hó­napos együttjárás után ideköl­töztem Sotnogybabodról. Nem bántam meg. Tüdatosan vállal­tuk1 a picit1 is1 annak éllenére, hogy szűkösen lakunk. Sajnos kilátásunk sincs arra, hogy egy­hamar önálló házba költözzünk, hiszen anyagilag nem állunk úgy. A szülők sem tudnak segí­teni. A Feri munkanélküli, én gyesen vagyok. A család legna­gyobb öröme a kislányunk, aki egyre figyelmesebb és játékos. Gyakran produkálja is magát, nagyon szeret táncolni. Bonnyán kevés lehetőség van a szórakozásra, a kikapcsolódás­ra. Tálosék is leginkább a tévé műsorát nézik és a kicsivel „hancúroznak”. Persze, ha a községben rendezvény van, arra elmennek: legyen az borver­seny, bál vagy falunapi összejö­vetel. Ilyenkor összeegyezteti az időt apa és fia. Márcz Konrád polgármester Végh Lajost és ne­jét, Tippel Jánost és nejét 50., illetve Végh Vendelt és felesé­gét 58. házassági évforduló- jtik álkalmából. Mindhárom család ajándékkosarat és vi­rágcsokrot kapott ajándékba a község vezetőitől. Kerítés a közösségi házhoz KÖZHASZNÚ MUNKÁSOKKAL ke­rítteti be az önkormányzat a leendő több funkciót ellátó kö­zösségi házat és játszóteret, ahol a tavalyi évben már több mint 300 ezer forint érték­ben fából készült játékokat ál­lítottak föl. A kerítéshez a szolgálati lakás kertjénél fel­szabadult betonoszlopokat használják majd föl. Az oldal cikkeit Krutek József írta Fotók: Gáti Kornél Az oldal megjelenését az önkormányzat támogatta SZÁMOKBAN bonnyán 161 ingatlant tarta­nak nyilván, amiből 23 üresen áll, lakatlan. Jelenleg 318-an él­nek a zsáktelepülésen, öt évvel korábban még 350-en lakták. A 18 év alattiak száma 87, az aktív korúak 147-en vannak. Közülük 35 százalék állástalan. A községben 84 nyugdíjast tar­tanak nyilván. Tavaly két kis­gyermek született, öt személy halt meg. A legidősebb polgár özv. Gyors Lajosné, aki 1914. március 31-én született. A leg­fiatalabb bonnyai pedig Nieder Máté, mindössze hét hónapos. Nyolcmillió fejlesztésre a képviselő-testület által elfo­gadott idei költségvetés fő ősz- szege 49,8 millió forint, ám a forráshiány nyolc és fél milliót tesz ki. Ez kétmillióval halad­ja meg az előző évi hiányt. A Kisbárapáti körjegyzőség fenn­tartásához 3,6 millióval járul­nak hozzá, míg az igali és a -kisbárapáti óvodát 3,5 millió­ival tálíipgatják. RECEPT Fóliás hús gelencsér józsefné felhasz­nál hozzá 8 szelet sertéska­rajt. Kiklopfolja, tetszés sze­rint fűszerezi borssal és deli­kát ételízesítővel, majd egy órát állni hagyja. 1 kg krump­lit meghámoz, karikákra vág, hogy minden szelethez hat­hat karika jusson. Három fej vöröshagymát megtisztít és karikákra szel. Alufóliából 15 cm csíkokat szakít, megkeni kevés zsírral, ráhelyez 3 kari­ka krumplit, majd egy-egy szelet húst, megint krumplit és 3 karika hagymát. A fóliát összehajtja és tepsiben 45 percen át süti. Harminc perc után megfordítja, hogy mind­két oldala ropogósra süljön. Savanyúval kínálja. Ragaszkodnak a zsákfaluhoz

Next

/
Thumbnails
Contents