Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-20 / 66. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ 3 MARCALI TÜKÖR A diákok kezébe került a hatalom a szakképzőben Vajai Letícia (középen) és csapata kezébe került egy napra a hatalom Egy napig diákuralom volt a szakképző iskolában. Bodrogi Csaba igazgató elmondta, a győztes Vajai Letícia lett. A diákigazgató arról számolt be, hogy csapatával hónapok óta készültek a választásra. Kampányújságot, sok-sok plakátot és filmet készítettek. A rendhagyó iskolai napon volt fordított óra, teaház, kézművesműhely, sminkszoba, tréfás sorverseny. A mini galériában saját műveiket állították ki a tanulók. A fordított napot a diákönkormányzat kezdeményezte, szeretnék, ha 5 éves szünet után ezentúl minden évben egy napra a diákok kezébe kerülne az iskola. Virágba borult a majomkenyérfa a Csík családnál A Csík család házában a növények uralkodnak. A legbüszkébbek most a majomkenyér- fára, ami december óta virágzik. Ez nagyon ritka. A majomkenyérfa harminckét éve a budapesti állatkertből hajtásként került Csíkékhez. Először húsz év után hozott virágot, azóta minden télen fehérbe borul. Képünkön: Csík József a ritka növénnyel. Sokszor alapos indok nélkül hívják az ügyeletes orvost ügyelet Többet futott a szolgálat autója, mint ahogy tervezték Januártól a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás kereteiben elindult az orvosi ügyelet. Az elmúlt három hónap tapasztalatai azt mutatják: az emberek gyakran fordulnak az ügyeletes orvoshoz. Az autó a tervezettnél kétszer annyit futott. A'legtöbbször indokolatlanul hívják házhoz az orvost. Vigmond Erika A térségi orvosi ügyelet nemcsak hétvégi, hanem hétközi ügyeletet is ad. Hétközben 16 órától, másnap reggel 8-ig, hétvégén pedig péntek délután 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. A térségi ügyeletet 24 orvos látja el. Bár egyéves előkészítő munka után lendült mozgásba a rendszer, már látható, hogy néhány dologban változtatni kell: az orvosok közül néhá- nyan jelezték, hogy szeretnének több ügyeleti időt vállalni. A kéréseket figyelembe veszik a következő beosztásoknál. Dénes Zsolt ügyeletvezető orvos elmondta: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy jó úton haladnak, de számítanak arra, hogy esetleg több nem várt kihívással is szembe kell Indul az ügyeleti autó: Dénes Zsolt ügyeletvezető orvos szerint sok az indokolatlan házhoz hívás nézni. Többek között most még holt szezon van, de az idegen- forgalom fellendülése után várhatóan gyakrabban lesz szükség orvosi segítségre. A számításokhoz képest így is kétszer annyit futott az ügyeleti autó. Ez abból is adódott, Ötvenmillió forintos költségvetés AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI Pénztár 42,5 millió forinttal finanszírozza az egészség- ügyi szolgáltatást. A társulás orvosi ügyeletének jóváhagyott költségvetése viszont 49,5 millió forint. A különbözeiét a települések fizetik a lakosság arányában. Ebből Marcalira kétmillió háromszázezerforint jut. Négymillió-hétszázezer forint pedig az összes többi település között oszlik meg. hogy nagy távolságokat kell megtenni. A másik oka az, hogy tíz hívásból átlagosan négy, ami tényleg sürgős ellátást kíván. Természetesen az ügyeletes orvos minden házhoz híváskor kocsiba ül és kimegy a beteghez. Ott derül ki, hogy például azért kérte a hívó a segítséget, mert már egy hete fáj a dereka és elfogyott a gyógyszere. Az indokolatlan hívások amellett, hogy a költségeket megnövelik, a sürgős esetektől veszik el a gyors ellátás lehetőségét. A rendelőben is hasonló a helyzet. Jó né- hányan azért keresik fel ügyeleti időben az orvost, mert akkor nem kell sorban állni, hamarabb lehet gyógyszert íratni vagy éppen vérnyomást méretni. Hartal Katalin, a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ vezetője elmondta: nagy az ellátandó terület, a marcali kistérség 34 települése mellett az ügyelethez tartozik négy Ba- laton-parti település is. A városi kórház melletti rendelőben fogadja a betegeket az ügyeletes orvos. Néhány hét múlva azonban költöznek, mivel áprilisban elkezdődik az épület átalakítása a feladatok ellátásához szükséges további feltételek megteremtése miatt. Matematikával szereztek pénzt a kirándulásra A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola lett a megye 91 iskolája közül a legeredményesebb a matematikában. A címet a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjében nyújtott kimagasló teljesítménnyel vívta ki. A feladatlapokat Somogy iskoláiban egy időben írták a diákok, Marcaliban 15 intézmény 250 tanulója versenyzett. Á noszlopysok szép sikereket értek el: öten kerültek az évfolyamonkénti legjobb tízbe: a hetedikes Térjék Dávid 2., az ötödikes Orsós Péter 3., a nyolcadikos Táskái Norbert 5., a hatodikos Bencze Klaudia 8. és a harmadikos Nyakas Péter a 9. helyen végzett. Kiss Lajos igazgató elmondta: tavaly is megnyerték a kupát és ha jövőre is sikerül elhozni, akkor végleg az iskolánál marad. A díj mellé ötvenezer forintot is kaptak, amiből kirándulásra viszik a verseny eredményes tanulóit. A tanítás ezüst érdemkeresztje elismerés Harmincöt éve éli mindennapjait a gyerekek között A Hétszínvirág Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény pedagógusa, Tamasián Jánosné megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet az oktatási minisztertől. A rangos kitüntetést harmincöt éves munkája elismeréseként vette át. Tamasián Jánosné bevallása szerint már kisgyermek korában arra készült, hogy pedagógus lesz. Pályafutása során elsősorban hátrányos helyzetű diákokat tanított.- Azt mondják, hogy ezekhez a gyermekekhez türelem kell, én viszont nem vagyok türelmes - árulta el mosolyogva. - A legfontosabb szerintem inkább az, hogy hinni kell bennük és akkor bármire képesek. Nem azt kell elkönyvelni sikernek, hogy milyen tanulmányi versenyen hogyan szerepelnek, hanem azt, hogy nap nap után mindig egy kicsit jobbak, boldogan dolgoznak és felfedezik, mi mindennek lehet örülni. Az a feladatunk, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak igazi gyermekkort biztosítsunk. Nekik sajnos nehezebb ez az időszak, mint a többi gyermeknek, mivel meg kell élniük a mindennapi családi lelki, anyagi gondokat. Az egyik diákom úgy fogalmazott: számára az osztály jelenti a nyugalmat. A pedagógus elmondta azt is: mindig azon gondolkodik, mit lehetne másképp tenni, hogy a Tamasián Jánosné 1949-ben született Puszta- kovácsiban. 1971-ben végzett a pécsi tanárképző főiskolán magyar-történelem szakon. Ugyanebben az évben fezdett el tanítani Böhö- nyén és ekkor ment férjhez is. Három fia van. 1979-ben került a marcali Hétszínvirág Általános Iskolába és azóta is ott dolgozik. Nyelveket tanulnak a mozgáskorlátozottak BEFEJEZŐDÖTT az alapfokú angol nyelvtanfolyam, amely a mozgáskorlátozottak számára ingyenes volt. A képzést mintegy húszán végezték el. A kezdeményezésnek akkora sikere volt, hogy Salamon Györgyné, a Mozgáskorlátozottak marcali csoportjának vezetője már az újabb nyelvtanfolyamokat szervezi. Hamarosan indul, szintén térítés- mentesen az angol haladó és az alapfokú német nyelvtanfolyam. A tűzoltók harcoltak a viharos széllel a viharos erejű szél Marcaliban és környékén megkezdte a házak tetőcserepeit és megtépázta a fákat. A marcali tűzoltóságra több mint félszáz riasztás érkezett, túlnyomórészt a kidőlt fák miatt. Ezek eltávolításához és a kivágásokhoz a nagyatádi és a keszthelyi tűzoltóktól is segítséget kértek. Legtöbbször Marcali és Nagyszakácsi közötti területen kellett beavatkozni, tudtuk meg Gombos János tűzoltó őrnagytól. Kitüntetést kapott a leköszönt elnök nemzeti ünnepünk alkalmából a honvédelmi minisztertől kitüntetést kapott Fehér János, a marcali Bajtársi Egyesület tagja, a szervezet korábbi elnöke (képünkön). A Honvédelemért kitüntető címet a honvédelem érdekében végzett eredményes tevékenysége elismeréseként vehette át a leköszönő elnök. QT) ESÉLY-M \CX/ Egészségügyi Szolgáltató v és Kereskedelmi Bt Gyógyászati segédeszközök és gyógyhatású termékek forgalmazásai 8700 Marcali, Hősök tere 1. Tel.: 85/314-800; 06-20-5575-916 Nyitva: H-P. 9-12; 13.30-16.30, Szó. 8.30-11 óráig Szalonautók árengedménnyel! Atos Prímé^ /Iccén/ Get modellek kedvezőbb áron a készlel- erejéig! •Autók 10% befizetéssel / \ • 20%-tól cascomentesen I nrJR IOO hónapra A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! <@>HYUnDfll NAGY Márkakereskedés és Szerviz - gyártótól független gyerekeknek még jobb legyen. A kitüntetés ehhez adott újabb lendületet számára.