Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám
7 2006. MÁRCIUS 12., VASÁRNAP RIPORT, INTERJÚ Szörényi levente Az Árpád népét elkerülhetetlenül leöntötték politikai mázzal, mivel ősbemutatóját a választások előttre időzítették. A misztikus rockopera szerzőjét, Szörényi Leventét nem érdekli, beleszaladt-e művével a kampányba vagy sem. ÁRPÁD NÉPE KAMPÁNYBA GYALOGOL? Szörényi Levente: „teljesen mindegy, ki mit mond, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy miért éppen a választások első fordulója előtt lesz a bemutató. Elkészült a darab, ebben az időpontban üres a Sportaréna. Ennyi.” Az Árpád népe nagy részét tavaly nyáron a pilist ásatásoknál, a parancsnoki sátorban írtam, és időközben ott felépült új otthonomban fejeztem be. Műveinkkel amúgy nem időutazásra hívjuk a közönséget, de a bennük rejlő mondanivaló időszerűsége nem kampányfüggő.- Múltvallatása olykor áthallásokat eredményezhet. Egyik nyilatkozatában például megemlítette, hogy az Árpád népében egy ezer évvel ezelőtti „kis 1956” is fellelhető.- Az Árpád népe az István király halála utáni időkben, Orseolo Péter uralkodása idején játszódik. A Képes Krónikában olvasható, hogy a magyari urak a zsarnok, magyargyűíölő Péter király elűzésére hazahívják bán András elárulja Leventét és a közös ügyet. Ez merőben más István és Koppány összecsapása volt. Ott két nagy ideológia, az őshagyományokhoz ragaszkodás és az úgymond modernizáció ügye feszült egymásnak, itt a gyávaság, a megalkuvás árulásba torkollik. Fontos a felismerés, hogy a magyar történelmet át- meg átszövi a gyanús halálesetek, megalkuvások, önző döntések és árulások hálója. Nem csodálkozhatunk, hogy napjainkban nincs közös alapja a magyarságnak, alig van olyasmi, amiben egyetértünk. Az ötvenhattal kapcsolatos párhuzam zenei nak csupán a szelleme jelenik meg, a darab nem róla, hanem az ő népéről szól. Milyen az ön Árpád-képe, és miért nem a hont foglaló vezérről írt rockoperát?- Mert nem lehet. Az árpádi honfoglalás nagy műve nem szorítható be egy zenés színpadra. Egy jó film persze más, de ez a hajó már elment. így született meg a Vászoly-fiak története, amelyet átszőttünk az ősök lelkének megjelenéseivel. Hogy milyen kép áll össze bennem róla? Már hallom a felzúdulást, mégis kimondom: sze- Az a lényeg, hogy a magyarság felfogja-e végre, hogy semmi esélye a megmaradásra, ha nem keresi meg a közös alapokat, az egyetértés minimumát. De úgy is mondhatnám, ha nem áruljuk el egymást percenként, esélyünk marad a túlélésre. Sajnos jelenleg az a helyzet, hogy szívesebben fojtaná meg egyik a másikat, mint hogy egyezségre jutna. Nagy kár lenne, ha feloldódna ez a nagy múltú, rendkívüli szellemi, érzelmi képességekkel rendelkező, színes genetikájú nemzet ebben a máris megmutatkozó áradatban.- Legújabb művének bemutatója óhatatlanul a belpolitikai csatározások részévé válik, hiszen két héttel a választások első fordulója előtt mutatják be. A jobboldal nyilván dörzsöli a tenyerét, mert úgy véli, a? időponttal és a témával kampányprogram hull az ölébe, a baloldal esetleg bosszankodik, neki miért nem jutott egy misztikus opera. Nem zavarja?- Annak idején, 93-ban Bródy azért nem írta meg az Atilla szövegét, mert úgymond nem óhajtotta az MDF választási esélyeit erősíteni. A darabot végül Lezsák Sándor szövegével mutattuk be tizenhat előadásban, az MDF 94- es bukásáról pedig ma sem beszélek szívesen. Ez nem így működik. Viszont mára eljutottam odáig, hogy teljesen mindegy, ki mit mond. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy miért éppen a választások előtt lesz a bemutató. A látszat ellenére az ember normális életmenete nem egy folyamatos kampány választástól választásig. Korábban nyári bemutatóra gondoltunk a visegrádi Mogyoró-hegyen, ezen az „összement” Csíksomlyón, de sokáig kellett volna várnunk az engedélyekre. Ezután január közepére tervezte az iroda, az alkotási folyamat azonban nem vezényszóra működik. Elkészült a darab, ebben az időpontban üres a Sportaréna. Ennyi. Ez a negyedik rockoperánk, az utolsó gondolatfüzér arról, hogyan vélekedünk alkotótársaimmal a magyar múlt történelmi eseményeiről. El is keserednénk, ha csak bizonyos kampányértelmezés okán válna népszerűvé az előadás. Annyi bizonyos, hogy gondolatmenetünk, amely ezer évvel ezelőtti történést idéz, örök érvényű tanulságokkal szolgál. Vászoly fiait, az árpádi vér igazi örököseit, Andrást és Leventét. Levente Vata vezérrel szövetkezve Andrást segíti trónra. Ebből mára annyi maradt a tanult emberekben, hogy Vata szította a pogánylázadás tüzét. Aki viszont ennél az egyoldalú tudósításnál nem áll meg, történészi munkákból megtudhatja, hogy a vallási kérdéseknél nagyságrendekkel fontosabb dologról volt szó: a szabadságról, az elnyomás megszüntetéséről. Ennyiben vélek párhuzamot ötvenhattal. Azonmegközelítést is előhívott bennem: tizenegy éves voltam akkor, emlékszem, a rádió egész nap Beethoven Egmont-nyitányát játszotta. Ezért szerepel az Egmont- nyitány az Árpád népe élőzenéjeként, miként az István, a király előtt Beethoven István-nyi- tánya. És megszólalnak a műben az Atilla, Isten kardja, az István, a király, a Veled, uram zenei motívumai is.- Operáját többek között az teszi misztikussá, hogy Árpádrintem a leglényegesebb, hogy Árpád fejedelem nem volt megosztó személyiség, mint a később szentté avatott István király. Vagy el tudnánk képzelni a hét plusz három kabar törzs letelepítését a Kárpát-medencében a mi Istvánunkkal? Ugyan!- Ismét kiderül, hogy sokszor másként gondolkodik sorskérdéseinkről, mint honfitársainak többsége. Kínál-e túlélési technikákat az Árpád népe?- Melynek múltját úgy is kutatja, hogy a Pilisben - részben saját finanszírozással - régészeti ásatásokat folytat Olyannyira kultikus helynek tartja a Pilist, hogy új házát is ott építette fel. A hely szelleme alkotás közben is dolgozott önben?- Nehéz ezt így megfogalmazni, de tetten érhető. A napokban mondta valaki, annyira elszántan ragaszkodom bizonyos témákhoz, hogy talán Vászoly fia, Levente herceg reinkarnációja vagyok. Nem tudhatom, ki él bennem tovább, de kihívásnak éreztem a Pilisbe költözést, miközben jól elvoltam a hidegkúti házamban is.Végül a fiamék költöztek oda, és van már család is. Ha valaki tudja, hogy ott lakom a Pilisben, és úgy nézi az Árpád népét, hogy ismeri új lakóhelyemet, talán odaképzeli a történetet. Aki viszont nem, és nyilván ők vannak többen, érzéketlen marad erre a körülményre. Persze nem kell kizárni a környezet keltette lelki hatásokat, különösképpen, hogy a bő kétórás mű nagy részét tavaly nyáron a Hold- világ-árok-beli régészeti tábor parancsnoki sátrában írtam. Egy hetet dolgoztam az Adrián, ahol a gyerekekkel nyaraltunk, és az új otthonomban karácsony előtt fejeztem be a komponálást.- Igaz, hogy az Árpád népéből oratórikus változat is készült, amelyet jövőre mutatnának be Árpád fejedelem halálának 1100. évfordulóján?- Nem. Az Árpád népéből film készül, amelyet a későbbiekben sugároz a Duna Televízió. Tervezem egy rövidebb opus megírását, amelyet a jövő nyári napfordulón, Árpád pozsonyi csatában bekövetkezett halála évfordulójának előestéjére időzítünk.- Az ülés tavalyi Csíkszeredái koncertje idején a helyi polgármesternek pedig azt ígérte, hogy az Árpád népe szabadtéri ősbemutatóját Csíksomlyón tartják. Áll még az alku?- Sok mindenen múlik, lesz-e csíksomlyói bemutató. Ha lesz rá pénz, megyünk, és ha időközben nem történik olyasfajta elárul- tatás, mint amilyen az István, a király erdélyi előadását hosszú ideig akadályozta. ■ Csontos Tibor 99 Már hallom a felzúdulást, dé kimondom: Árpád fejedelem nem volt megosztó személyiség, mint a később szentté avatott István király.