Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-09 / 58. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK 5 KAPÓSVÁR HÍREK Béke utcai óvodások nagy sikere a kiáilításon pülés 3 fős csapatai verseng­tek egymással a Kaposvári Egyetem Pedagógus-tovább­képző és Szolgáltató Intézettel közösen szervezett ügyességi vetélkedőn. Az 1. helyezett a Kodály Zoltán Általános Isko­la csapata lett, akik ezután a szolnoki országos versenyen bizonyíthatnak, (sk) Tavaszköszöntő műsor a kollégiumban KRÓNIKÁS TAVASZ címmel mű­sort adtak Dévai Nagy Kamil­la és a Krónikás Ének-zenei Iskolai növendékei a Klebels- berg Középiskolai Kollégium­ban szerdán. A rendezvényen az évszakkal kapcsolatos vi­rágénekeket, népdalokat és megzenésített verseket is hallhattak az érdeklődők. Szolnoki döntőbe jutott a kodályos csapat MEGYEI TECHNIKAVERSENYT rendeztek a Honvéd utcai ál­talános iskolában. Nyolc tele­Tíz kaposvári óvoda kisgyer­mekeinek alkotásaiból nyílt ki­állítás a Berzsenyi iskolában. Kovács Zoltán igazgató el­mondta: az 52 rajz zömét gra­fittal, színes ceruzával, vízfes­tékkel és pasztellel készítették a gyerekek, amelyeken ked­venc sportjukat jelenítették meg. A versenyen első helyen végzett Plantek Virág, meg­előzve Vető Ákost és Kárpáti Vivient Ők mindhárman a Bé­ke utcai óvodába járnak, (mg) Egy nap az eredményes uniós pályázatokért Európai pályázatok - Európai vállalkozók 2006 címmel már­cius 13-án egynapos képzést tart a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány Kaposváron az inkubátorházban. A délelőtt 9 órakor kezdődő rendezvényre az uniós Strukturális Alapok keretében pályázatot készítő mikro-, kis- és középvállalkozá­sok képviselőit várják. Kocsis Tamás, az SMVKK ügyvezető igazgatója elmondta: a résztvevők a program során többek közt tájékozódnak az itt­hon fellelhető pályázati kiírá­sokról, megismerkednek az új pályázati rendszer szabályai­val, eljárásrendjével, és pályá­zatkészítési gyakorlatot is sze­reznek. Az előadásokat követő­en gyakorlati bemutató megte­kintésére is lesz lehetőség. A képzést európai uniós témakö­rökben jártas, megfelelő szak­mai háttérrel rendelkező vállal­kozás-, terület- és vidékfejlesz­tési szakemberek tartják. A tan­folyam végén a résztvevők ke- rekasztal-beszélgetés formájá­ban összegzik a tapasztalato­kat. ■ Bartos László KÖZLEMÉNY A TÖRZSÖK TEMETKEZÉSI KFT Kaposvár összes temetőjében jogosait temetkezési szolgáltatást nyújtani. A hozzátartozók megtévesztését a törvény tiltja! Törzsök Temetkezési Kft. Kaposvár A torkoskodás folytatódik t gasztronómia Az éttermek felismerték a marketing erejét A csülök nem csak fél áron kedvenc. A Csalogányban legtöbben ezért a finomságért ülnek asztalhoz Kaposváron öt étterem neve­zett be a torkos csütörtök akci­óba. A különleges kulináris reklámot először szervezték meg, de mint kiderült, nem utoljára. Az éttermek és a tu­risztikai szakemberek egy­aránt úgy látják: érdemes foly­tatni. Múlt csütörtökön a torkosko­dás miatt, tegnap pedig a nőnap okán voltak csordultig a kapos­vári vendéglátóhelyek. A Kapós étteremben például tegnap tor­kos szerda volt, igaz, ezúttal csak a hölgyeknek engedték el a céh felét Pólyák Tibor, a Kapós étterem szakácsa azt mondta: az újabb akció és a megújult étlap ismét telt házat csinált az étteremben. Ebből pedig ismét felismerték: reklámmal könnyebb „megetet­ni” az embereket. Csordás Dénesné, a Csalo­gány étterem vezetője azt mondta: náluk egész hétvégén érezhető volt a csütörtöki kü­lönleges reklám. Igaz, aznap egy fillért sem kerestek, mivel az ő hasznuk a vendégek zsebé­ben maradt, de megérte. Éppen ezért kitalálták: ezentúl min­den csütörtökön kedvezményt adnak a náluk étkezőknek. Rá­adásul nem az étlapról válogat­nak, hanem elfelejtett ízeket idéznek fel csütörtökönként. A régi kisvendéglők klasszikus receptjeiből és a somogyi kony­ha hagyományos remekeiből válogatják majd össze a kínála­tot akciós áron. Nagy Gyula, a Túrul vendéglő tulajdonosa is folytatni szeretné a bevált vendégcsalogatást. Azt mondja, hogy a mai kor fogyasz­tóit annyira kényelmessé tették a reklámok, hogy e nélkül már lehetetlen eladni. Ő nem is szo­morkodik ezen, inkább alkal­mazkodik. Fél áron ugyan rend­szeresen nem tud kiszolgálni, de havonta egyszer, jelentős kedvezménnyel, igen. Ahogy a Teniszklubban is er­re készülnek. Jászkai János, az étterem üzemeltetője azt mond­ta: nála is havonta egyszer, pén­teken lesz akció. Akkor olcsóbb árakkal és élőzenével várják majd a vendégdömpinget Az ugyanis nyilvánvaló lett a múlt héten, hogy lenne, aki étterem­be jár, ha érdemes és van miért útnak indulni. ■ Fábos Erika Kegi hagyományok, ujaoD akciók A turizmus zrt. a torkos csü­törtök sikerére alapozva továb­bi hasonló akciókat szervez. Hegyi Zsuzsa, a Turizmus zRl regionális igazgatója azt mondta: most mérik jel, hogy az éttermek részéről lennee igény erre. Ezt, ahogy a torkos csütörtököt is, valamilyen ha­zai hagyományhoz kötnék. Ne gyedévente szerveznék meg és a korábbihoz hasonló reklám­mal támogatná az éttermeket a TUrizmus zRt A mostani ak­cióban aDél-Dunántúlról 63 étterem vett részt A belvárosban lesznek a március 15-1 ünnepségek 9.00: Széchenyi tér: közreműkö­dik a Déryné Vándorszíntársulat és a Somogyi Huszár Egyesület 9.30: Petőfi tér: Közreműkö­dik a Füred Rock Szín Kör és a Somogyi Huszár Egyesület. 10.00: Kossuth tér ünnepi kö­szöntőt mond Szita Károly pol­gármester, közreműködik a Déry­né Vándorszíntársulat, a Somogy Táncegyüttes, a Somogyi Huszár Egyesület és a Honvédzenekar. 19.30: Csiky Gergely Szín­ház: a 15. Kaposvári Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye. Közreműködik: a Kaposvári Szimfonikus Zenekar és Kokas Katalin hegedűművész. Személyiségfejlesztő képzések műhelymunka Tréninget szervez a családsegítő központ Három különböző típusú akkreditált továbbképzést indított a kaposvári Regi­onális Családsegítő köz­pont. Erre az évre vonat­kozóan összesen hét al­kalommal kerül sor a Családsegítők Szakmai Műhelyére. Sasvári Katinka- Két helyszínen biztosítjuk a továbbképzést a jelentkezők számát figyelembe véve, Ka­posváron és Komlón - tudtuk meg Jászberényi Ágnestől, a Módszertani Csoport vezetőjé­től (képünkön). A Műhelyek té­mái többek között a Családsegí­tő és Gyermekjóléti Szolgálatok közötti feladatmegosztás és együttműködés, a szenvedély­betegségekkel kapcsolatos se­gítségnyújtás lehetséges for­mái, illetve a családsegítéshez köthető speciális feladatok. Az intézmény ebben az évben megrendezi még a Gyermekjó­léti Szolgálatok Kistérségi Szakmai Műhelyét is. Hat-hat alkalommal kerül erre sor a megyében Kaposváron, Csur­gón, Marcaliban és Siófokon.- A Műhelyek témái szerint a szakemberek olyan témák­ban mélyíthetik el tudásukat, mint például a veszélyeztetett­ség, a kapcso­lattartási prob­lémák, a gyer­mekbántalma­zás vagy a gyer­mekjóléti és családsegítő szol­gáltatás közötti feladatmegosz­tás - mondta a vezető. Hozzá­tette: harmadik, három évre akkreditált továbbképzésük a hatékonyságot elősegítő, szak­mai személyiségfejlesztő tré­ning, melynek vezetője képzett és gyakorlott tréner. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Marcali Harmadik alkalommal rendezték meg a Berzsenyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában a szülők a Berzsenyi-bált. A táncos mulatsá­got palotással nyitották meg és a vacsora stílusosan Berzsenyi-tál volt Az est bevételét pedig az iskolának ajánlották fel. (ve) Nagyatád Iskolakukucskáló né­ven iskolalátogató programot szer­veztek a leendő első osztályosok­nak a Bárdos Lajos Általános Is- * kólában. A most még óvodába járó, iskolaválasztás előtt álló gyerekek megismerkedhettek az intézmény érdekességeivel, az oktatási renddel, az iskola profiljá­val is, emellett tanórára is beme­hettek. Az ovisok nagyon élvezték az iskolai kirándulást, a tanulás körülményeinek megismerését s a színes programot is. (csm) Siófok A kórház vérellátó állo­másán tartottak sikeres véra­dást, melyen hetvenegy fő vett részt. A donorok harminckét liternyi vérhez segítették az in­tézményt. (kz) Tarany Márciusban is folytatódik az az orvosi előadás-sorozat, melyet a Taranyért Egyesület szervezett a faluban. Az elmúlt időszakban több szakorvos - kardi­ológus, ideggyógyász és reuma- tológus - tartott tájékoztatót egyes betegségcsoportokról a helybe­lieknek, s ezeken a találkozókon kérdezhettek is a jelenlevők. Elmondhatták panaszaikat, melyre szakszerű választ kaptak, (csm) Kaposvár INFO I Plaza . ®naN»— ...^ jegyrendelés Be rzsenyi u. 1-3. (82) 527-070 Pk MINDEN, AMI MOZI KAPOSVÁR • MŰSOR március 9-15. BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET (i 2) KÚTFEJEK (12) (in) 18.30,20.30 (sz) 9-13-ig és 15-én 18 30.21.00 10-15-ig 16.30 11-12-én és 15-én 12.30 is KORTÁRS FILMKLUB! IIOTEL RUANDA (12) (0 TIBOR VAGYOK, DE HÓDÍTANI 14-én 1900. AKAROK (12) (m) 9-én és 11-15-ig 15-45 GAGYI MAMI 2. (12) (sz) 16.30 11-12-én és 15-én 11.45,13-45 is 9-13-ig és 15-én 18.45.21.00 11-12-én ésl5-én 12.00.14.15 is MÜNCHEN (l6)(f) 20.00 ROKONOK (12) (m) 17.45 RAP.REVŰ, RÓMEÓ (16) 11-12-én és 15-én 14.30 is (m) lúénés 14-én 13.15 BAMBI 2. BAMBI ÉS AZ ERDŐ HERCEGE (kn.) (sz) 16.45 GETNO (kn.) 11-15-ig 15.00 (m) 11-12-én és 15-én 11.30,13.15 is 9-én és 13-ánl3.15 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei jogú Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti a kaposvári 17/3. hrsz-ú - Somogy parkoló - területét. Részletes pályázati kiírás átvehető 2006. március 10-25. között Kaposvár Megyei jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet 411. szoba) A pályázatok beérkezési határideje: 2006. március 30-án, 10 óra. Érdeklődni lehet a vagyongazdálkodási igazgatóságon, valamint a 82/501 -589 telefonszámon. A pályázati kiírás megtalálható a www.kaposvar.hu internetes honlapon, valamint a Kapós TV oldalain. A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! E-mail címünk: somogy.terj@axels.hu Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80-200-434

Next

/
Thumbnails
Contents