Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-01 / 27. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 1., SZERDA GAZDASÁGI TŰKOR Milliárdokat ajánlanak a településeknek hitelprogram A pénz többségét lakásvásárlásra és felújításra szánják az önkormányzatok Hatvanmilliárd forintnyi kedvezményes hitelre pályázhatnak mától az ön- kormányzatok, amelyet bérlakások építésére, felújításra, vásárlásra is fordíthatnak. Körképünkből kiderül: országszerte sokan várnak bérlakásra. Europress-összeállítás Pécsett 1999-ben indult meg a szociális bérlakás-építési program, s az első 30 garzonlakásos épületet 2000-ben átadták. Azóta több nagy és néhány kisebb beruházást hajtottak végre. Bókay Endre, a lakásfejlesztési és -gazdálkodási bizottság elnöke elmondta, szeretnék folytatni a programot. Egy átlagos kétszobás szociális bérlakás havi bérleti díja átlagosan 6-8 ezer forint havonta. Pécsett az elmúlt hat évben összesen 476 új építésű bérlakást adtak át, ám 150-et visszavásároltak, rendbe tettek, 70 lakhatatlan állapotút pedig teljesen felújítottak, így majd 700 bérlakásról beszélhetünk 2000 óta Pécsett. A Komárom-Esztergom megyei Nagyigmánd 6 lakásos társasháza a múlt évben épült fel, itt a bérleti díj négyzetméterenként 441 foirnt. Nyergesújfalu 2004 év végén 18 bérlakást alakítottak ki az egykori Viscosa munkásszállóból, a lakbér 115 forint négyzetméterenként. Somogybán az országos átlag felénél is kevesebb a bérlakás. A megye városaiban több mint 1200 család szeretne bérlakásba költözni, de már nincs üres. Kaposváron van a legtöbb bérlakás a megyében. 1284 család lakik ilyen otthonban, de még így is négyszázan várnak arra, hogy bérlakásba költözhessenek. Idén 14 új önkormányzati lakás tervei készültek el, emellett kijelöltek egy területet, ahol 2 épületben összesen hatvan lakás épül majd. Az elmúlt két évben Barcson készült el a legtöbb bérlakás, 88 család költözhetett ezzel új otthonba, de a Dráva menti városban is tervezik, hogy újabb bérlakásokat építenek a kedvezményes hitellehetőséggel. Egerben 2005 februárjában újabb tizenöt költségelvű önkormányzati bérlakást adtak át a Pozsonyi úton. A 60, 70, és 80 négyzetméteres alapterületű ott1 honok úgynevezett költségelvű bérlakások, a piaci ár közelében, négyzetméterenként 533 forintot kért értük a város a már kijelölt bérlőktől. Ugyanitt korábban 64 szociális és 24 költségelvű bérlakást építtetett az önkormányzat, s itt található a 69 lakásos Ifjúsági Garzonház is. Szántósi Rafael gazdasági alpolgármester elmondása szerint már senki nem vár bérlakásra, így újabb önkormányzati építkezést egyelőre nem terveznek. Gyulán legutóbb 2002-ben adtak át 40 szociális bérlakást, azA kistelepüléseken szociális bérlakásokat, a megyeszékhelyeken a nagycsaládosoknak építenek új házakat óta nem építettek a városban - tájékoztatott Szabó lenő alpolgármester. Az igénylő több, de pénz híján nem gondolhattak a lakásállomány bővítésére. Tolna megyében a kilencvenes évek elején rendelet tette lehetővé, hogy a bérlakásokat a lakók rendkívül kedvezményesen- a forgalmi érték 16 százalékáért - megvásárolhatták. Ekkor az ingatlanok többsége magán- tulajdonba került. Új bérlakás az elmúlt tizenöt évben alig épült. Szekszárdon egy lakásra 25-30 jelentkező van - tudtuk meg dr. Kiss Gyulától, a Vagyonkezelő Kht. igazgatójától. Dunaföldváron évek óta nem építettek bérlakást, Bátaszéken viszont évről évre átadtak egy-egy bérházat. Tavaly nyolc új lakásba költözhettek be a lakók, akik pályázaton nyerték el a bérleti jogot. Az nyert, aki előre a legtöbb hónapra kifizeti a bérleti díjat, mondta Bozsolik Róbert jegyző. Kecskeméten 2000 óta állami támogatás és saját erő segítségével 240 bérlakás létesült - Szakmailag indokolt, és igény is van arra, hogy még több épüljön, de ez inkább politikai, gazdaságpolitikai, semmint szakmai kérdés - mondta az önkormányzat illetékese, Bak Sándor. A homokbányái volt laktanyán most egy hatvanlakásos tömbre bent van az igény, hogy visszakapja a város a Kincstári Vagyonigazgatóságtól. Ezeket mindenképpen fel akarják újítani. Törökszentmiklóson 16 költség alapú bérlakást építettek, egy 30 lakásos fecskeházat, egy 24 lakrészes nyugdíjasházat, összesen 70 új lakást néhány évvel ezelőtt. így már nem volt szükség szociális bérlakásokra. Fegyverneken a már meglévő önkormányzati bérlakásokat használják, ezeken kívül nem igényelt a lakosság bérlakást. Jászberényben még idén befejezik négy önkormányzati bérlakás átalakítását. Egyelőre a panelprogram keretében szeretnének fejlesztéseket végrehajtani. A fővárosban a kerületi önkormányzatok hatásköre, hogy miből mennyi bérlakást építenek. Hunvald György VII. kerületi polgármester elmondta: tavaly egymilliárd forint kedvezményes hitelt vettek fel bérlakásépítésre. Ebből 200-300 új lakást építenének évente, várhatóan 2008 elejéig. Ekkorra megújul az erzsébetvárosi bérlakáspark. A bank szerint 10-12 ezer bérlakás épülhet hónapokig egyeztettünk a hitelprogram részleteiről a polgár- mesterekkel - nyilatkozta lapunknak Aladics Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese. Az eddigi tárgyalásokból az látszik, hogy körülbelül a pályázatok 40 százalékát fordítják majd az önkormányzatok új bérlakások építésére, és a 60 százalékát lakásvásárlásra illetve a meglévő bérlakásállomány felújítására. Várhatóan a kistelepüléseknél a szociális jellegű pályázatok lesznek a „slágerek”. A megye- székhelyeken pedig elsősorban az új munkahelyekhez kapcsolódó, foglalkoztatási célú lakásBudapest a legolcsóbb Közép-Európában az eu-hoz 2004-ben csatlakozott országok közül még mindig Budapesten a legolcsóbb a megélhetés. A világ legdrágább városa már nem Tokió, hanem Oslo. Az amerikai jegybank elnökének utolsó napja alan greenspan tegnap töltötte be utoljára az amerikai jegybank, a Fed elnöki tisztét. 18 évi kormányzás alatt arra törekedett, hogy elkerülhetők legyenek a nagy gazdasági kilengések. Helyét Ben Bénánké veszi át. A HÍRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT építések, valamint részben a nagycsaládosoknak szánt programok iránt érdeklődnek. A főváros például várhatóan a pályázati pénz többségét a nagy- családosok megsegítésére fordítaná, mondta Aladics Sándor. A Magyar Fejlesztési Bank becslése szerint a hitelprogram révén 10-12 ezer bérlakást építhetnek vagy újíthatnak fel az önkormányzatok. A pályázathoz 10 százalék önerő szükséges, a 2000 főnél kevesebb lakosú települések esetében pedig csak 5 százalék. Fontos könnyítés, hogy a saját erőbe beszámítható más állami vagy uniós támogatás. A BUX-index 2006. január 31-én MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. január 31-én €/Ft $/Ft €/$ t t 252,43 208,55 1,21 +1,07 Ft +0,76 Ft Ocent Önök igénylik a hitelt? PÉCSETT elképzelhető, hogy nem ezt a hitelt veszik fel. szekszárdon csatlakoznának a programhoz, ha marad a tíz- százalékos önrész. TÖRÖKSZENTMIKLÓSON idén biztos, hogy nem veszik igénybe a hitelt. Talán jövőre merik az ezzel járó kockázatot vállalni. fegyverneken a Fecskeház- programban nem nyertek, így nem is próbálkoznak újabbal, nem is lenne hozzá önerő. JÁSZBERÉNYBEN 1990 óta nem épültek bérlakások, ám a hitelre nem pályáznak az idén. Budapesten, a VII. kerületben inkább vissza nem térítendő támogatásra pályáznának. NYERTESEK __________________2006.01.31. Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft BorsodChem 2 550 +0,75 142 FHB 1449 +0,63 102 Egls 24400 +0,41 680 Émász 11540 +0,35 77 Rlchter 43355 +0,01 3259 VESZTESEK____________F0RRAS;B6T Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft PannonPlast 2 290 -2,09 62 OTP 7150 -2,05 5573 Mól 21550 -1,15 5874 Mtelekom 978 -0,71 877 Synergon 595 -0,34 269 A BUX-index az elmúlt napokban * 21 23250 23000 22750 22516 nWl 22500 Pn*^2420 22250 22 350 f 22000 \( 22202 21 750 21996 21500_____________________ po nt./ 01.24 01.25 01.26 01.27 01.30 01.31 / naP FORRÁS: BÉT AGRO + MASHEXPO 24. Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás 2006. február 08-11. HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont Zi Jó termést! Szeretne tájékozódni a mezőgazdaság világában? Az AGRO+MASHEXPO kiállításon gazdálkodóként és kertbarátként Is mindent megtudhat a mezőgazdasági termelésről és termesztésről, annak technikai-technológiai hátteréről. • Mezőgazdasági gépek • Állattartás és eszközei, takarmányok, tápok • Parkok és kertek létesítésének, berendezésének és gondozásának eszközei, felszerelései • Mezőgazdasági informatikai eszközök és rendszerek • Mezőgazdasági gépek vizsgálata, mérőműszerek és berendezések • Vetőmagvak, virágmagvak és egyéb szaporító anyagok < Vegyipari termékek • Mezőgazdasági szolgáltatások • Mezőgazdasági területek környezetbarát fejlesztése Nyitva tartás: naponta 9-17 óráig (11-én 16 óráig). Bővebb információ: HUNGEXPO Zrt., Budapest X„ Albertlrsai út 10. Telefon: 263-6537, Fax: 263-6340 Internet: www.agromashexpo.hu E-mall: agromashexpo@hungexpo.hu 50% vouUaosz kedvezmény AGRO+MASHEXPO. A jó gazda választása <|UHASC0 hungexpo