Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-28 / 50. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 28., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Balaton, az élhető régió fejlesztés Hálózatba kapcsolják a turizmus helyszíneit A Balaton régió vezetői folyamatosan lobbiznak a minisztereknél. Képünkön: Persányi Miklós környezetvé­delmi miniszter (balról), Sütő László, a BFT elnöke és Kolber István területfejlesztésért felelős miniszter BALATONI MAGAZIN Favágó szolgáltató a hegyen határidő Az e.on nem magyarázza, miért vágatta ki a fákat (Folytatás az 1. oldalról) Az e-on azt állítja, a városi önkor­mányzat illetékesével egyeztetve végezték a fák metszését, kivágá­sát Hartner Rudolf kaposvári vá­rosgondnok viszont azt mondja, velük ugyan senki sem egyezte­tett az ivánfahegyi munkáról. Szerinte örökös, visszatérő prob­léma tulajdonosok és szolgálta­tók közt országszerte, kinek és hogyan kell gondoskodnia a fák metszéséről a balesetveszély el­kerülése érdekében. Nemcsak a mi fáinkat vágták ki, a szomszédékét is, s mivel ő éppen nem volt kint a kertjé­ben, el is vitték a fáját - mond­ta Tóth Zoltán. - Nem értem, mi­ért nem volt elég legallyazni a fákat, miért kellett tőből kivág­ni őket. Ha elindul a méteres partfal, mert kivágták a több év­tizedes akácokat, hársakat, ak­kor eljön az e.on tartani a part­falat? - háborgott a tulajdonos. Hartner Rudolf városgond­nok szerint a terület tulajdono­sának kötelessége rendben tar­tani a fáit, s gondoskodni arról, hogy ne kerüljön a villamos ve­zeték veszélyes közelségébe. - Ha ez nem történik meg, akkor a szolgáltatónak magánterület esetében a tulajdonossal, közte­rületen pedig a városgondnok­sággal kell egyeztetnie a mun­ka elvégzéséről - mondta Hartner Rudolf. - Ez esetben ez nem történt meg. Az e.on Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Zrt. lapunkhoz eljut­tatott közleményében viszont azt állítja, hogy egyeztettek a városi önkormányzat illetékesé­vel. A szolgáltató szerint az álta­luk megbízott alvállalkozó min­dig szakszerű munkát végez, ám ebben az esetben, idézzük: „...úgy tűnt, hogy a kérdéses te­rület közterület (és az önkor­mányzati megegyezés szerint közterületről a fát el kell szállí­tani). Miután a tulajdonossal a helyszínen egyeztetés történt és megállapítást nyert, hogy az az ő területe, a kivágott faanya­got természetesen a rendelke­zésére bocsátották”. A közle­mény arról is szól, hogy a part­falat továbbra is kellőképpen tartják a gyökerek és a sarjak. Ám arról egytelen szót sem ejt az e.on írásos válaszában, miért volt olyan sürgős a munka el­végzése, hogy a hirdetésben megadott határidőt sem lehetett megvárni a fák kivágásával. Szereptévesztésben az engedélykérők ,...A HELYI ÖNKORMÁNYZAT VÓrOS­gazdálkodási munkatársával történt egyeztetéseket követően került sor a fák metszésére, vá­gására... - áll az e.on közlemé­nyében. Ha valóban egyeztetett a szolgáltató az illetékessel ­amit a városgondnokság cáfol -, lehet, hogy illene tudni, ki­vel is egyeztettek valójában. A városgazdálkodás ez esetben ugyanis árkon túli gyepmester, fák kivágására a városgond­nokság adhat engedélyt A Balatonnál élők legfontosabb célkitűzése, hogy Európa legél- hetőbb régióját teremtse meg a II. Nemzeti Fejlesztési Terv idő­szakában, 2007-13 között - mondta Sütő László, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke egy Zala megyében tartott konferen­cián. - Mindez a táj adottságai­nak kihasználásával, a környe­zet értékeinek megóvásával ér­hető el. Az érintett egyetemek tudományos kutatásai pedig biztos alapot nyújtanak a tudás­alapú gazdaságfejlesztés elindí­tásához. A Zala megyei Balaton-part fő húzóereje a turizmus, erre épül­nek a tervezett projektek. A kü­lönböző helyszínek; többek kö­zött éttermek, tanösvények, strandok, kerékpárutak, szál­láshelyek fejlesztése és hálózat­ba kapcsolása a fő cél. Mindeh­hez további állami támogatá­sokra számítanak. Biztató - hangzott el -, hogy míg tavaly ötvenhárommillió jutott, az idén 114 millió forint támogatást bo­csát a társulás rendelkezésére a Belügyminisztérium. Eredmé­nyesek voltak a keszthelyi köz­pontú kistérségi társulás hatá­ron átnyúló pályázatai. A szlo­vén foglalkoztatási programra 220 ezer eurót, a Hídépítés a ré­gió partjai között című pályázat­ra pedig ötmillió forintot nyer­tek. Mohácsi József elnök sze­rint egy óriási idegenforgalmi fejlesztési program alapját ké­pezhetné, ha a Hévízi- tó, a Ta­Nyolcmilliók A keszthelyi kistérségi társu­lás tavaly a Hévízi tó, a Ta­polcai-medence tanúhegyei, valamint a Badacsony térsé­gének világörökségbe való fel­vételének programjához, vala­mint a sármelléki reptér inf­rastruktúrájának javításához nyolc-nyolcmillió forintos tá­mogatáshoz jutott a Balaton Fejlesztési Tanácstól. polcai-medence tanúhegyei, va­lamint Badacsony térségének együttesét felvennék a világ- örökségbe. Ennek kapcsán egy nagyszabású nemzetközi konfe­rencia megszervezése is a tár­sulás tervei között szerepel. HÍREK 15 milliárd forint kármentesítésre Balatonfűzfőn Tizenötmilliárd forintot költ az ÁPV Rt. a balatonfűzfői Nitro- kémia Rt. területének környe­zeti kármentesítésére. Az el­múlt három évben több mint százezer tonna hulladékot mozgattak meg. A munka vár­hatóan fél éven belül befejező­dik. Ezt követően elkezdődhet a terület fejlesztése. Ipari park alapítása jelentheti a kitörési pontot. A terület infrastruktú­rája jó, van megfelelő közúti és vasúti csatlakozása is. Nemrég létrehozták a Fűzfői Ipari Park Kft.-t, amely százmillió forint saját vagyonnal és mintegy százhektáros beépíthető terü­lettel fog rendelkezni. Az ipari park három település; Balaton- fűzfő, Litér és Királyszent- istván közigazgatási területén fekszik. A polgármesterek örülnek a kezdeményezésnek, amely révén akár több száz új munkahely teremtődhet. Ezért készek azonos feltételeket szabni a befektetőknek. Javul a régió közlekedése A balatoni közlekedési lehető­ségeket jelentős mértékben ja­vítja az épülő M7-es autópá­lya. Elkezdődött a tó keleti partját elkerülő út építése Balatonakarattya és Balaton- fűzfő között. Már készülnek a tervek a második kompjárat beindítására. Sármellékre egy­re több repülőgép száll le. Mindez vonzó a turisták és a vállalkozások számára. Napi­renden van a vasúti közleke­dés infrastruktúrájának javítá­sa, valamint annak a régi problémának a megoldása, hogy a Balaton régiót gyorsab­ban el lehessen érni a nyugati országhatár felől. Készülődnek a vízimentők A balatoni vízimentők már februárban készülődnek a sze­zonra. Bagyó Sándor, a Vízi­mentők Balatoni Szakszolgála­tának elnöke szerint a tavalyi százhetvenhét, mentéssel fog­lalkozó önkéntes számát meg kellene duplázni. A szakem­ber jelenlétére nem csak a Ba­latonnál, de más fürdésre al­kalmas vizek közelében is szükség volna. Az egyesület nyaranta évek óta szervez tá­borokat, ahol a gyerekek már tízéves kortól a vízi mentés alapjaival ismerkedhetnek. A pihenés biztonsága a legtöbb nyaraló számára elsődleges szempont. Horgászöröm a kikötő Nagy népszerűségnek örvend a horgászok körében a Vo­nyarcvashegyen tavaly át­adott, 70 helyes csónakkikötő. A Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával, több mint tíz­millió forintból épült meg a lé­tesítmény. A Lidó Strand má­sik oldalára egy hasonló befo­gadóképességű csónakkikötőt építenek majd; a beruházást nagyban segíti, hogy tavaly az idegenforgalmi adóból a hoz­zátett állami támogatással együtt 57 millió forint folyt be a falu kasszájába. Készen áll­nak a 150 helyes vitorláskikö­tő elvi tervei is. Készült a Balaton Fejlesztési Tanács Balaton támogatásával Fejlesztési Tanács Vízhőmérséklet: 4,7 C-fok Átlagmélység: 359 cm Vízállás: 113 cm Vízminőség: kiváló Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 Viharjelző Obszervatórium Siófok: 84/310-466 Fehér Gyűrű Egyesület: 84/310-655 Balaton Fejlesztési Tanács 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel./fax: 84/317-002 www.balatonregion.hu Üjabb álláshelyek a közmunkával a Dráva mentén Háromszáz állástalan jut mun­kához március elsejével a Dráva mentén. Mindez annak a nagy­szabású közmunkaprogramnak köszönhető, amely december óta tart a térségben és amélynek költségét a munkaügyi miniszté­rium pályázatán nyerték el a te­lepülések. 83 ember már három hónapja dolgozik, így összesen 420 embert juttat megélhetés­hez a program. A legnagyobb számban Barcson dolgoznak: itt december elseje óta ötvenen vannak a város alkalmazásában s mellettük most további kétszá­zan állhatnak munkába. Ungvári Zoltán városgazdálkodási igaz­gató elmondta: két hete tart a vá­logatás, s olyan munkanélkülie­ket választottak, akik már leg­alább egy éve nem tudnak elhe­lyezkedni. A közmunkások fel­adata lesz az illegális szemétle­rakók megszüntetése, metszés, esőelvezető ároktisztítás, bozót­irtás. A brigádok többek között a kikötőben és a Dráva-strandon dolgoznak majd, s sok feladatuk lesz Somogytarnócán is. Június végéig van munkahelyük. ■ Nagy László Ader: munkahelyből több, adóból kevesebb kellene A Balatont egész éven át von­zóbbá tenné a horgászturiz­mus fejlesztése - mondta hét­főn Siófokon Áder János. A Fidesz-MPSZ frakcióvezetője szerint a családoknak több se­gítséget, a gazdaságnak pedig nagyobb ösztönző erőt adna az autópályadij felére csökkenté­se, mint amennyit ezzel az in­tézkedéssel veszítene az álla­mi költségvetés.- A szocialisták elutasították kezdeményezésünket, hogy hét témában beszéljük meg az or­szág ügyeit - állította Áder Já­nos. - Pedig drámák a helyzet. Míg az Orbán-kormány idején 9,1-ről 5,7 százalékra csökkent, az utóbbi négy évben 7,5 száza­lékra nőtt a munkanélküliség. Kaposvári sajtótájékoztatóján a frakcióvezető azt mondta: nincs olyan régió Magyarorszá­gon, ahol ne nőtt volna a mun­kanélküliség az elmúlt négy év­ben. A szocialisták négyszáz- ezer új munkahelyet ígértek, ezzel szemben a legfrissebb adatok szerint jelenleg 436 ezer az állásnélküli hazánkban. Az Orbán-kormány négy éve alatt Áder János szerint drámai a helyzet 236 ezer új munkahely jött lét­re - érvelt Áder János. A frakcióvezető továbbá a la­kásépítések és lakásfelújítá­sok általános forgalmi adójá­nak csökkentéséről beszélt, a mostani 20 százalékról 5 szá­zalékra kívánják csökkenteni az áfát. Hozzátette: amennyi­ben a következő négy évben a Fidesz kerül kormányra, visz- szaállítják a korábbi családtá­mogatási rendszert ■ Czene A.-Meiszterics E. SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Balatonföldvár Április elsejétől ok­tóber 31-ig információs terminál segíti majd a turisták tájékozódá­sát a hajókikötőben. A képviselő- testület döntött erről, s meghatá­rozta a hirdetések, reklámok elhe­lyezésének díját, (ca) BalatonSZabadi Együttes ülést tar­tott a balatonszabadi és a siójuti képviselő-testület. Elfogadták a kö­zösen fenntartott óvoda, általános iskola és a körjegyzőség költségve­tését. A körjegyzőség számára meghatározták az idei évre érvé­nyes teljesítményértékelési szem­pontokat. (ca) Barcs „Emeljétek fel a ti fejeteket" címmel folytatódott a bibliaismereti előadá&sorozat a városi könyvtárban. Egerváriné Árvái Márta kaposvári hit­oktató arról beszélt, hogy a problé­mák között miként őrizhetjük meg nyugalmunkat és jókedvünket (ga) Csurgó Balláné Barbócz Erzsébet és Klung László alkotásaiból nyílt kiállítás a közösségi ház kupolater­mében. Előbbi a sárospataki Rajz­tanárok Zempléni Alkotó Körének a tagja, számos csoportos és egyé­ni kiállításon szerepeltek már a festményei. Klung László helyi amatőr alkotó, (va) Hetes Már lelkesen készülnek a település idős férfitagjai a közelgő kulturális rendezvényre. Ádám László polgármester elmondta: a nyugdíjasklub nőtagjainak készülő színvonalas ünnepi műsornak a fa­luház ad majd helyet. Az esemé­nyen a képviselő-testület nevében a polgármester köszönti a nyugdí­jas hölgyeket, (mg) Kaposvár Hétfőn kezdődtek meg az alkalmassági vizsgák a Zichy Mihály Iparművészeti és Ruhaipari Szakkép­ző Iskolában az iparművészeti szakra jelentkezett diákoknak. Az összesen 130 jelentkező március 3-ig csopor­tokra osztva mutatja be a már régi és a helyben készített rajzaikat (szk) Kaposvár Az idén valószínűleg 115 ezer hektáron termesztenek takar­mánykukoricát, a gazdálkodók egy része már megkezdte a vetőmag-vá­sárlást A szaporítóanyag költsége hektáronként 13-32 ezer forint Az FM-hivatal hétfőn közölte: Somogy­bán előreláthatólag 2,4-2,9 milliárd forintot költenek a fémzárolt, csává­zott vetőmagok beszerzésére, (hm)

Next

/
Thumbnails
Contents