Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-28 / 50. szám

Elhunyt Bene Ferenc HATVANKÉT ÉVES KORÁBAN elhunyt Budapesten Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó, az 1964-es tokiói ötkarikás játékok gólkirálya. Bene Ferenc Balatonkeresz- túron született, majd 14 éves korában Marcaliban, 16 esz­tendősen pedig a Kaposvári Rákóczi elődjében, a Kinizsiben játszott. A nyolcszoros bajnok Bene Ferenc 76 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben. ►12. oldal Szerdán indul a balatoni komp MÁRCIUS ELSEJÉTŐL, szerdától újra indul a komp a Balatonon. A járatok Szántó révből 7-18, míg Tihanyból 7.30-18.30 között óránként közleked­nek. A kompot a tó jegesedése miatt állították le. Tavaly csak március 17-én tudott újra útra kelni. 2005-ben így is 863 ezer utas, valamint 290 ezer gépjármű kelt át a réven. Újra leeresztik a Balaton vizét ÚJRA MEGNYITOTTA hétfőn a Sió-csator- na zsilipjét a Közép-dunántúli Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igazgató­ság. A tó üzemeltetési szabályzata alapján a megengedhető vízszint ugyanis 110 centiméter, aminél a tó már három centiméterrel magasab­ban áll. Csonki István igazgatótól tud­juk, hogy március elsején az optimá­lis vízszint száz centiméter lenne a tavasszal érkező csapadék miatt. IDŐJÁRÁS Hol kisüt a nap, hol beborul az égbolt 16. OLDAL INKE 2 LENGYELTÓTI TÜKÖR 3 MEGYEI KÖRKÉP ___4 KA POSVÁR 5 HAZAI TÜKÖR 6 VILÁGTÜKÖR 7 GAZDASÁG B EGÉSZSÉG 9 KÉK TÜKÖR 10 SPORT 12-13 HIRDETÉS______ 14-15 VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy egyre inkább a múlt ködébe vész nagyanyáink szilvás gombó­ca. Kezembe akadt egy zacskó, benne némi zsemlemorzsával. Még Schobert Norbert is elsápadna a bosszúságtól, ha látná, hogy a „kilométeres” felirat tanúsága szerint a modern zsemle mi­lyen rengeteg összetevőből áll A teljes­ség igénye nélkül van benne: E471, E322, E202, E330, E160, E100, E260, E170, E472, E322, E260, E300. Végezetül álljon itt kommentár nél­kül e termék márkaneve: Házi morzsa. TAKÁCS ZOLTÁN Iliim ■ Favágó szolgáltató a hegyen határidő Az e.on nem magyarázza, miért vágatta ki korábban a fákat Tóth Zoltánék fáit kivág­ták Ivánfahegyen. Állító­lag túl nagyra nőttek, kö­zel voltak a villamosveze­tékhez, balesetveszélyes­sé váltak. Tóth Zoltánék mégis háborognak. Márkus Kata Az e.on február 10-én lapunk­ban közzétett ugyanis egy hir­detést, amelyben 15 napos ha­táridőt szabott, amíg a telektu­lajdonos bejelentheti, hogy el- végzi-e fáinak gallyazását. El­lenkező esetben a 16. naptól az e.on alvállalkozója kezdi meg a növényzet csonkítását. Tóth Zoltán azonban a hirde­tés megjelenésének napján megdöbbenve tapasztalta, hogy az ivánfahegyi telke előtt lévő, de még a tulajdonát képező fá­kat az e.on által megbízott al­vállalkozó máris kivágta. Rá­adásul, ha nem érkezik idő­ben, még a faanyagot is elszál­lítják. Tóth Zoltán azt mondja: a fák a méteres partfalat is tar­tották, amely félő, hogy a nagy esőzésben ledől. ►A. OLDAL Tájkép „csata” után az Ivánfahegyen. Tóth Zoltán nem érti, miért nem volt elég legallyazni a fákat, miért kellett tőből kivágni őket fotó: lan<, Újabb esélyt adnak a berzencei átkelőnek Vevőre talált a szállodasor hotelsors Fővárosi kézben a siófoki szálláshelyek Felújítják a berzencei határát­kelőhelyet. Lukács Sándor, a nagykanizsai határőr-igazga­tóság megbízott igazgatója el­mondta: várhatóan tavasszal vagy nyár elején kezdődnek a munkálatok. Elképzelhető, hogy a felújítás idején a forgal­mat is át kell szervezni. El­avult az épület, rosszak a nyí­lászárók. A határátkelőhely 1982-es átadása óta nem volt jelentősebb felújítás. Az átke­lőhely régebben önálló forga­lom-ellenőrző pontként műkö­dött, 2004. július 1-től a Bolhói Határrendészeti Kirendeltség alárendeltségében látja el fel­adatát. ■ Varga Andrea Egy budapesti vállalkozás tu­lajdonába került a siófoki szállodasor a Somogyi Hírlap információja szerint. írtunk róla korábban, hogy az eddigi tulajdonos Accor Pannónia Rt. a nyári szezon végeztével mindenképpen szabadulni kívánt a valaha oly' patinás négy hoteltől. Több érdeklődő is akadt az eladásra meghir­detett szállodákra; felmerült, hogy apartmanházakká ala­kítanák az épületeket. Az a vállalkozás azonban, amelyik végül megvásárolta a Bala­tont, a Lidót, a Hungáriát és az Európát, elsősorban az if­júsági turizmusra kíván kon­centrálni. Terveik szerint mind a négy épületet rendbe hozzák a nyári szezonra, s hármat külföldi fiatalokkal - az új közkeletű elnevezésük szerint bulituristákkal - töl­tenek fel, csak a legpatiná­sabb Európa marad meg a ha­gyományos turizmusnak. A szállodasor új tulajdonosá­nak a fővárosban akadnak idegenforgalmi érdekeltségei, övé a seregélyesi kastélyszál­ló és a siófoki Aranytűd hotel. Az ifjúsági turizmus fellegvá­ra lesz az Ezüstpart hotel is. Az elmúlt években már csak a legújabban épült tízemele­tes szállodát működtette a Hunguest Rt., de a társaság most attól is megszabadult; hazai tulajdonosra lelt egyéb­ként az is. ■ Fónai Imre Rivaldafényben a legjobb sportolók A 2005-ös esztendő nemzetközi helyezettjeit, illetve ma­gyar bajnoki címet szerzett sportolóit és edzőiket köszöntötték hétfő délután a kaposvári városházán. Díjat kaptak az Év Utánpótláskorú Sportolója cím nyertesei és a legkiemelke­dőbb teljesítményt nyújtó fogyatékkal élő sportolók is. Képünkön Horváth Gréta triatlo- nista (balra) és Wirtz Melinda uszonyos és búvárúszó. Fort, láng Róbert Vörs egy kis faluból lett a Kis-Balaton fővárosa szabadalom Címhasználat 4 év után Nagyot lépett előre Vörs. Falu­ból főváros lett. A település 2002-ben adta be kérelmét a Kis-Balaton fővárosa címre. Idén pedig megkapta a hivata­los okiratokat is a Magyar Szabadalmi Hivatal bejegyzé­sével, hogy használhatja az el­nevezést. A cím elsősorban reklámfogás, azonban nem csak egy ötlet volt, hanem ko­moly hagyományokat vettek alapul. Például Vörs régen a Kis-Balaton kapuja volt, amit az is erősített, hogy egykor itt volt a Kis-Balaton egyetlen ha­jókikötője is. Farkas László polgármester elmondta: mindig is a vörsiek ismerték a legjobban a tó- rendszert és fontos volt szá­mukra a Kis-Balaton, azzal együtt a Balaton sorsa is. Az elődök évszázados munkáját folytatva rászolgáltak a fővá­rosi címre. Már nagyon várják, hogy befejeződjön a Kis-Balaton be­mutató partszakasza. A jelleg­zetes élővilágot parkerdők, ki­látók, tanösvények, bemutató­ház segítségével lehet majd felfedezni. A Kis-Balaton körü­li kerékpárút is a turizmus fel­lendítését szolgálja majd. A lá­togatókat pedig Vörs falusi vendégszeretettel és fővárosi ranggal fogadja. ■ Vigmond E. ^ ___________* •t oros#*---------------------------------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu ------------------------------------------------------------------------------------------­Somogyi Hírlap S ^ 0? §§ Telefon: 82/421-421 XVII. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM. ÁRA: 90 FT, ELŐFIZETVE: 65 FT______________________________________KÖZÉLETI NAPILAP___________________________________________________________________________2006. FEBRUÁR 28., KEDD

Next

/
Thumbnails
Contents