Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-24 / 47. szám

4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 24., PÉNTEK Karcsúsító kórházi koszt súlycsökkenés A szakemberek szerint a betegségektől fogynak a betegek Ételosztás a siófoki kórházban. Guttmann Józsefné (balról) és Hammer Gézáné osztályvezető főnővér ebédidőben a kórteremben fotó: gáti körnél Egységes közösségi jog bírák találkozója A legújabb ítélkezési gyakorlat is téma volt Luxembourgban Vas András Hetente két kilót fogy a kórházi kezelés idején egy átlagos beteg a Magyar Dietetikusok Orszá­gos Szövetségének felmérése szerint. A szervezet - elismerte, hogy felmérése nem reprezenta­tív, ám szerinte megkérdőjelez­hetetlen - több mint 200 beteg vizsgálata alapján megállapítot­ta: a betegek kétharmada akara­tán kívül veszített a testsúlyából.- Eleve értheteüen a végső konklúzió, miszerint egy heti fel­mérés eredményeit tették közzé - reagált Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója. - Magyar- országon az áüagos ápolási idő 5,3 nap, kevesebb, mint ameny- nyivel a jelentés számol. Akad beteg, aki csak egy napot tölt va­lamelyik osztályon, de vannak, akik hetekig bent fekszenek. Őket nem lehet összehasonlíta­ni, külön-külön kellene vizsgál­ni a helyzetüket. Siófokon éven­te végzünk betegelégedettségi vizsgálatokat, ezek kitérnek az étkezés minőségére is. A bete­gek általában elégedettek, bár vannak szélsőséges esetek, akik mindent kifogásolnak. A szakemberek azért is kétel­kednek a felmérés pontosságá­ban, mert a legtöbb betegség testsúlyvesztéssel jár: rengeteg az éhgyomorra végzett vizsgálat. A kórházakban sok az idős em­ber, aki többféle gyógyszert is szed, ezek mellékhatása okozhat étvágytalanságot. A szépkorúak- nak kisebb a szomjúságérzetük is és a kor előrehaladtával csök­ken szomjúságérzetük.- Azért sem értek egyet a vizs­gálat eredményeivel - tájékozta­tott Vágvölgyi Erna, a kaposvári (Folytatás az 1. oldalról) Hajdú Vilma azt mondta: egyes településeken az emberek - Csokonyavisontán, Rinyaújla- kon, Darányban, Istvándiban - szeretik ugráltatni az ügyeletet. A statisztikák szerint a hívások tetemes része indokolatlan. So­kan úgy viselkednek, mint az egyszeri pásztor, aki minden semmiségért farkast kiált. Nuszpl Árpád, a központi megyei kórház orvos igazgatója -, mert kórházanként más az ét­keztetés színvonala. Nálunk az ellenőrzések során a betegek többször is nyilatkoztak az éte­lek mennyiségét, minőségét, hő­mérsékletét, a tálalás körülmé­nyeit illetően, és általában nincs panasz egyikre sem. A különféle igényeket, mint a vegetáriánu­sok kérései, nem lehet mindig ügyeletet ellátó orvosok képvise­lője azt mondja: az ügyelet nem azt jelenti, hogy ha valaki füty- tyent, az orvos máris ugrik. - So­kaknak kényelmesebb kivárni a hétvégét és kihívni a szakem­bert, mint hét közben felkeresni a háziorvost. Erről árulkodnak az olyan panaszok, hogy már egy hete fáj a lába a betegnek, napok óta rosszul érzi magát. Sok szülő riaszt bennünket, kielégíteni. A különleges étkezé­si terápián levőknek a dietetiku­sok grammra kiszámolják a mennyiséget és az összetevőket. Egy kórházi kezelésnek nem el­sősorban a súlygyarapodás a cél­ja, többen szorulnak a betegsé­gük miatt valamiféle diétára. A beteg állapota, a rá váró különfé­le vizsgálatok amúgy alapvetően meghatározzák étkeztetését. hogy lázas a gyerek, szaladjunk. Amikor visszakérdezünk: adott- e már neki lázcsillapítót, beültet­te-e a kádba, gyakran kiderül, hogy semmit sem tett. Sokszor ennyi is elég lenne, nincs szük­ség az orvos jelenlétére. Mi is hi­bázhatunk, ezért vállaljuk a fele­lősséget. Nem védjük egymást: két orvossal azért bontottunk szerződést, mert rosszul végez­ték a munkájukat. Azonban az Csalóka volt a rangsor A NEMRÉGIBEN KÉSZÜLT S a kórházak körében nagy visszhangot-felháborodást keltő internetes felmérés - az eredeti tervek szerint a betegek pontozhatták a lé­tesítményeket, ám az ano­nim szavazás visszaélések­hez vezetett - vizsgálta a betegellátás színvonalát is. A somogyi intézmények kö­zül ebben a rangsorban a legjobb helyen a siófoki végzett: az országos lista 79. helyén zárt. A mosdósi kórház a 112., a marcali a 122., a nagyatádi a 136., a megyei kórház pedig a 182. volt a rangsorban. Az utób­bi éppen azt mutatná, hogy a kaposvári intézményben meglehetősen rossz a koszt, ám ennek ellentmond, hogy rengeteg külsős, azaz nem kórházi dolgozó vá­lasztotta napi étkezésének színhelyéül a megyei kórhá­zat - a számuk folyamato­san növekszik s őket vél­hetően senki sem kényszerí­ti önsanyargatásra. Egy korábbi vizsgálat szerint a betegek súlycsökkenésének nemcsak mennyiségi okai van­nak: sokszor a fehérje-, energia- és vitamintartalom is hiányos.- Az étkezésre fordítható fej­kvóták sok mindent meghatá­roznak - állította Varga Ferenc. - Ha egy kórházban több jut egy beteg napi élelemnormájára, ér­telemszerűen vitamin- és kaló- riadúsabb táplálékot kap. A le­hetőségek különbözőek, éppen ezért általánosítani sem lehet. embereknek azt meg kell érteni­ük, hogy nem minden esetben ugorhat az orvos. Előfordulhat, hogy csak telefonon ad tanácsot. Ez nem restségből fakad, hanem azért, mert amíg egyhetes lábfá­jást kezelgetünk, addig egy má­sik faluban meghalhat valaki. Szerencsére ma már minden hívásról hangfelvétel készül, bi­zonyítható, hogy mi is történt va­lójában, hibázott-e az orvos!? Ahhoz, hogy Európa verseny- képes legyen és 50-100 év múl­va is megmaradjon, össze kell kapaszkodniuk a tagországok­nak. A jogrendszerben meglé­vő és egyéb fejlettségbeli kü­lönbségeket össze kell hangol­niuk az európai országoknak, mert nincs más alternatívájuk, így vélekedik Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke (képünkön), aki egy nyolctagú magyar delegáció élén a közel­múltban Luxembourgban ta­nulmányozta az Európai Közös­ségek Bíróságának működését.- Viszonylag keveset tudunk erről a szervezetről, a köztu­datban gyakran keveredik a strasbourgi emberi jogi bíró­sággal - mondta Ujkéry Csaba. - Az Európai Közösségek Bí­rósága a nemzeti bíróságokkal közösen biztosítja az igazság­Bár három hét tapasztalatából nehéz hosszabb távú prognó­zist készíteni, annyi már pilla­natnyilag megállapítható: a föl­det életjáradékért program ez­úttal is sok idősebb személyt foglalkoztat. Mint megírtuk: a negyedik ütem február elejétől Narancssárgába borult Siófok. Völgyi Lajos, a szocialisták helyi elnöke, a párt országgyűlési képviselőjelöltje tett kifogást csütörtökön a város jegyzőjénél a fideszes Gruber Attila válasz­tási plakátjai miatt.- Siófokon közterületen tilos a politikai hirdetés elhelyezése; mégis tele a város Gruber Attila plakátjaival - mondta. - Meg­jegyzem: Gruber Attilának tisz­tában kell lenni a helyi rende­lettel, önkormányzati képvise­lő, a városfejlesztési és környe­zetvédelmi bizottság elnöke. Szélyes Miklós jegyző azt mondta: a bejelentés előtti na­pon észlelték a tiltott plaká­tolást, és intézkedtek: - Jegyző­könyv, fényképfelvétel készült, szolgáltatást a huszonöt tagál­lamban, legfontosabb feladata a közösségi jog egységes értel­mezésének ki­alakítása. A bí­róságot hu­szonöt bíró al­kotja, akiket a tagállamok kor­mányai neveznek ki hat évre, az elnököt pedig maguk közül választják. A közösségi bíró­sághoz előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthet elő bármely nemzeti bíróság, ma­gánszemély is fordulhat a tes­tülethez bármely szervezet el­leni jogvitában. A közösségi bí­róság tulajdonképpen jogot al­kot, amikor egy ügyben döntés születik, az ugyanis kötelező érvényű a tagországok számá­ra is. ■ Márkus Kata április 7-ig tart. Száznál több pályázatot fogadtak be a körzeti földhivatalok, összegzett szer­dán Miklós Róbert, a megyei földhivatal osztályvezetője. So­mogybán egyébként a jelentke­zők nagy része barcsi, illetve dél-somogyi. ■ Harsányi M. és felszólítottuk az illetékese­ket a plakátok eltávolítására. Amennyiben ezt nem teszik meg, a bírság mellett az eltávo­lítás költségeit rájuk terheljük. A helyi rendelet értelmében közterületen tilos a hirdetés, ki­vétel különengedélyre egyedi hirdetőberendezés esetén tehe­tő. A helyi önkormányzati vá­lasztások előtt a város több pontján is elhelyezünk ilyene­ket; a pártok ezt most nem igé­nyelték.- Örülünk, hogy a közterü­let-felügyelők megelőzték az emeszpéseket - mondta Gruber Attila. - A jogos bírságot ki fog­juk fizetni; túlbuzgó aktivistá­ink nevében is elnézést kértem a jegyzőtől. ■ Fónai Imre Távkezeléstől idegesek lesznek a betegek hétvégi ügyelet Hiába hívták Csokonyavisontára a barcsi orvost Életjáradékért földeket ajánlottak fel a gazdák Narancsba borult Siófok, holott tilos a plakátolás Balatonszárszó Megalakulásának huszonötödik, újjáalakulásának ötö­dik évfordulóját ünnepli a Szárszó Néptáncegyüttes. Az évfordulóra nép­táncgálával készül a csoport, melyen régi és jelenlegi tagjai is színpadra áll­nak március negyedikén, (kz) BŐSZénfa Elkezdődött a település föl­des útjainak rendbetétele. A munká­latokat két közmunkás és egy kom­munális dolgozó végzi. Nyitrai István polgármester elmondta: március el­sejétől pedig további 11 közmunkás dolgozik majd a településen, (mg) Biissii Már lelkesen készülnek a far­sangi mulatságra az Idősek Klubjá­nak tagjai. Szegvári József polgármes­ter elmondta: a zenés rendezvényen többek közt kulturális műsort ad a klub közel harminc nyugdíjasa, (mg) CsokonyaVÍSOllta Legutóbbi ülésü­kön fogadták el a környező nyolc település alapszolgáltatási költség- vetését. Csik László polgármester elmondta: ez mintegy 47,5 millió forintos költséget jelent, (mg) Hetes Tízéves jubileumát ünnepli az idei évben a Hetes Közbiztonsá­gáért Alapítvány. Ennek kapcsán alapítványi bált is rendeznek a tele­pülés sportcsarnokában. Bézsenyi József, a civil szervezet kuratóriu­mának elnöke elmondta: a jótékony- sági bál bevételét az alapítvány mű­ködésére fordítják majd. (mg) Iharosberény Idén ünnepli megala­kulásának tizenötödik évfordulóját az önkéntes tűzoltó- és polgárőr­egyesület. Ebből az alkalomból nagyszabású ünnepséget rendez­nek, amelyet a megyei polgárőr nap­pal együtt tartanak meg. Jelenleg 64 tagia van a szervezetnek, (va) Kaposfő Közel 40 diák lépett fel az általános iskolában tartott farsangi bálon. Horváth Zoltán polgármester elmondta: a színvonalas jótékony- sági rendezvényen befolyt bevételt az alapfokú oktatási intézményben tanulók kirándulására és nyári tá­boroztatására fordítják majd. (mg) Kaposvár Nyílt napot tartottak a Kisfaludy iskolában a leendő első osztályosok szüleinek. Mindezek mellett az intézmény tanárai a nagycsoportos óvodások részére szombatonként játékos kézműves­foglalkozásokat is tartottak, vala­mint a kicsik az iskolával és a ne­velőkkel ismerkedhettek meg. (mg) | c Kaposvár Egy melléképület égett ki a Zöldfa utcában Kaposváron csütörtö­kön. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: a tűz­ben senki sem sérült meg. Az épületből egy gázpalackot is kihoztak a szak­emberek. A tűz okát szakemberek bevonásával vizsgálják, (mg) Kadarkút Testületi ülésen döntöttek arról, hogy új utat építenek a temető bejáratához. A17 millió forintos be­ruházáshoz 2 millió forint CÉDA-tá- mogatást használnak fel. Az ülésen szó esett két utca felújításáról, ingat­lan-értékesítésről, építkezésről és a település folyékony hulladékának kezeléséről. Ezt közbeszerzési pá­lyáztatással három évre hirdeti meg a város, (szk) Nagyatád Kamionnal ütközött egy tanulóautó csütörtökön a belváros­ban. A baleset a Tarany felé vezető úton történt, az éppen forgalmi gya­korlaton lévő oktatóautó becsúszott a kamion alá. Személyi sérülés nem történt, s nagyobb kár sem keletke­zett a járművekben. A helyszínelési munkák alatt részleges forgalomkor­látozás volt. (csm)

Next

/
Thumbnails
Contents