Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-14 / 38. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 14., KEDD 5 KAPOSVÁR Falfirka a Kodályban Fekete cipőpasztával és filccel rajzolták össze az épület falát Ismeretlen rongálok ellen tett feljelentést Szabóné Kudomrák Zsuzsanna, a Kodály Zoltán iskola igazgatója. Tegnap reggel iskolakezdéskor azt látták a tanítók, hogy valakik összefirkálták az iskola egyik belső falát. Valószínűleg hét végén mászhattak be a tettesek, s fekete cipőpasztával és filccel rajzoltak az épület falára. Ezzel 57 ezer forintos kárt okoztak az iskolának, nem számítva a munkadíjat. Az intézményt csaknem húszmillió forintból újították föl múlt nyáron. Az igazgató hozzátette: lehet, hogy kodályos diákok is részt vettek a rongálásban. ■ Meiszterics E. Nemcsak kaszinóztak az évi közgyűlésen Továbbra is hiányoznak a fiatal értelmiségiek a Kaposvári Polgári Casino tagjainak sorából, ám így is több mint húszféle programra vártuk tavaly az érdeklődőket - hangzott el az 1995-ben újjáalakult civil szervezet rendes évi közgyűlésén. Szép Tamás elnök beszámolójában egyebek között kitért arra is, hogy az újjászerveződés tizedik évfordulója alkalmából tartott programok jórészt az értékteremtést és - megőrzést szolgálták komolyan vett szórakozás formájában. - A leghangulatosabb rendezvény Rostás László kardiológus előadása volt, melyet szekszárdi borászok bemutatójával fűszereztek - mondta Szép Tamás. - A legtöbb vendéget szokásos szen- tivánéji vigasságunk vonzotta, a legtöbb élményt pedig őrségi kirándulásunk adta. A tervek szerint a polgári casino az idén is megrendezi egyebek között költészetnapi versmondó versenyét, s homo ludens elnevezéssel műveltségi csapatjátékra is várják az érdeklődők jelentkezését. ■ Márkus Kata Az MSZOSZ Somogy Megyei Szervezete 2006. február 15-én szerdán 17 órától fórumot tart az Egészségügyi Főiskola nagy előadótermében. A rendezvény vendége: Horn Gyula és Dr. Lamperth Mónika Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Dr. Lamperth Mónika MSZP-SZDSZ országgyűlési képviselőjelölt Kaposváron 6 különböző helyszínen rendezett találkozón várja azon támogatóit, akik személyesen kívánják ajánlószelvényeikkel segíteni ismételt megválasztását. 2. találkozó: Február 14. kedd 16.30 órakor MTESZ székház (Bajcsy-Zsilinszky u. 1/c) 3. találkozó: Február 14. kedd 18.00 órakor Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázum (Szondi u. 3.) 4. találkozó: Február 16. csütörtök 16.00 Kaposszentjakabi Művelődési Ház (Pécsi u. 126.) Szeretettel várunk minden támogatót! Fizetett politikai hirdetés Négyen a tapsviharban szórakoztatás Csanádi György az igényes zene híve Madarat lehetne fogatni Csanádi György basszus- gitárossal. Huszonöt éve zenél, és 15 éves a Happy End Bánd, rock-, pop- és örökzöld slágereket játszó zenekara. A közelmúltban adták ki harmadik lemezüket, fellépéseikre százak zarándokolnak el. Harsányi Miklós- Mennyire követi a divatot a zenében?- A zene minősége kifejezi a csapat ízlését - mondta Csanádi György basszusgitáros, a 15 éves Happy End Bánd zenekar- vezetője. - Azt elfogadjuk, hogy elsősorban a közönség kérését kell teljesíteni, de ilyen feltételek közepette is tisztességesek maradunk: igényes számokat adunk elő e zeneileg ínséges, „lakodalmas” időkben. Olyan zenei csemegét kínálunk a közönségnek, amilyet talán nem g mindennap hall. Nagyon szeret- e jük a Dire Straitst, Gary Moore- | t vagy a hazaiak közül például | az LGT-t. Igyekszünk befolyá- = solni a közönséget; a jó ízlés határain belül persze mindent eljátszunk.- És hol ér véget a határ?- Nálunk a lakodalmas technorock veri ki a biztosítékot.- Névjegykártyáján az áll: zenekarvezető.- Sok energiát kivesz belőlem a munka és a muzsika. A 25 éves gyakorlatnak köszönhetően azért gyorsan összeállítjuk a műsort. S az a boldogság, ha a színpadon vagyunk és a közönség velünk dúdolja a húsz-harminc éves slágereket.- Zenei pályafutása 1981-ben Indult A Havernek utána a Nostra következett, harmadik csapata, a Happy End Bánd az idén 15 éves. Koncerteznek, egymást követik a fellépések. S készítenek-e lemezt?- Lassan összeáll az életmű. A nekünk kedves és fontos dalokat igyekszünk megörökíteni az utókor számára. Négyen játszunk a zenekarban, s mindenkinek más az ízlése. Hamarosan összeállítjuk az újabb lemezt, erre gyönyörű dalokat rögzítünk. Olyat is, amit korábban nem vettünk föl vagy ritkán játszottunk; a válogatott művek nem sikkadhatnak el.- Milyen zenésznek tartja magát?- Ösztönösnek. Korábban azt mondták, hogy jó a hallásom. Nem szeretem azokat a zenészeket, akik kottából kiválóan játCSANADIGYÖRGY 1961-ben született Kaposváron. 1979-ben érettségizett a Táncsics gimnáziumban. 1981-ben alapította a Havernek együttest, később a Nostrában zenélt, 1991-től a Happy End Bánd frontembere. A zenekar tagjai: Deutsch István, Kováts Sándor és Kerekes László. Nős, két fia van. szanak, ám a koncertjüknek nincs hangulata. Én extra adag érzést igyekszem a dalokba vinni, ettől lesz hiteles és jó. A Happy End Bánd erőssége az, hogy a színpadon mindent belead. Meg is követeli a közönség, hogy szívve 1-lélekkel játsz- szunk.-'Sok száz fellépés után nyilván nehéz kiragadni a legjobbat- A legfantasztikusabb koncert Taszáron volt. A katonák elözönlötték a hatalmas sátrat, és a végén olyan koncert kerekedett ki, amilyenre egész életemben vágytam. A srácok együtt énekeltek velünk, angolul poénkodtak, s valóságos tapsvihar tört ki a műsor végén. Még a katonai rendfenntartóknak is tetszett.- Előfordult, hogy felsült a zenekar?- Ezt megúsztuk, a buktatón átsegít sokéves zenészmúltunk. Persze, adódnak nehéz bulik is. A lakodalmakon rengeteg kérést kapunk, s előfordult, hogy pár rövid pihenőt leszámítva 16 óra hosszat voltunk színpadon. Másnap szédelegtünk a fáradságtól. A csapat persze örömmel vállalja a fellépéseket, és teljes erőbedobással muzsikál.- Mennyire hűséges az együtteshez?- A 15 év bizonyítja; szeretünk együtt játszani. Ismerjük egymás erősségeit, gyengéit és rigolyáit. Mindenkinek megvan a helye a zenekarban; én vagyok a frontember. Négyen kiválóan megértjük egymást, általában jól kijövünk a színfalak mögött is.- Miért a basszusgitárt választotta?- A történet még a gimnáziumban kezdődött. Hárman kezdtünk zenélni: egyik barátom dobolt, a másik gitározott, s rám osztották a basszusgitáros szerepét. Zenei tudás nélkül tanulgattuk a rockszámokat. Lelkes kamaszok voltunk, de éreztük, hogy hiányoznak az alapok. Mégis szép emlék a gimnáziumi zenélés. Az volt a hőskor.- A családban folytatják a zenélést?- A nagyobbik fiam, Gyuri egy színkörben énekel. Ricsi fiam még csak 8 éves. S bátyjához hasonlóan jó a hallása és a ritmusérzéke, imádja a dobokaL Egyelőre otthon „lép föl”. HÍREK Citrusokkal ismerkedtek a kinizsis diákok Vetítéssel egybekötött tájékoztatót tartottak a gyümölcsfogyasztás népszerűsítésére a Kinizsi iskolában. Egy budapesti cég munkatársai a citrusfélék élettani hatásaival ismertették meg a gyerekeket. Az előadá- • són az intézmény 147 harmadik, negyedik és ötödik osztályos tanulója vett részt. „Kaposvár a mi városunk” diákszemmei Kiállítás nyílt a megyei könyvtárban a Kaposvári Városszépítő Egyesület 13. alkalommal meghirdetett rajzpályázatának válogatott munkáiból. A kiírásra hat iskolából 84 alkotást küldtek be. Vékony László, az egyesület elnöke elmondta: a tárlaton a pályamunkák közül ötvenhatot látnak az érdeklődők. Az első díjat a zrínyis Neiczer Martinnak (felvételünkön) ítélte a zsűri; a második lett Hegedűs Réka, a Toldi iskola diákja, a harmadik pedig Orsós Andrea, a Durán- czky módszertani központ tanulója. Az SMK különdíját a toldis Márffy Benjámin, a zsűriét Horváth László nyerte el. A Kapós Art különdíját lobbik Eszter, a Berzsenyi iskola diákja kapta, (mg) HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! ZATHURA? AZ ÚRFOGÓCSKA (12) (sz) 15.00, 17.30, 20.00 PREMIER! AZT BESZÉLIK (12) (f) 15.15, 19.15 KORTÁRS FILMKLUB! MEZÍTLÁBAS SZERELEM (12) (f) 19.00 TIBOR VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK (12) (m) 15.00, 17.00 MÜNCHEN (BA) (f) 20.30 ÜVEGTIGRIS 2. (12) (m) 16.00 CSAK SZEX ÉS MÁS SEMMI (16) (m) 17.15,21.15 *169054* Balatonszárszó A szóládi Régmúlt a Jelenben Egyesület szervezett önképzőkör! estet a művelődési házban. Vígh József egyesületi tag tartott előadást „A keresztények és a zsidók együttélése Szent Istvántól Mátyás királyig’’ címmel. Hallgatóságát végigvezette a magyar királyok uralkodásának különböző korszakain, s kitért az akkori nyugati világ politikájára is. (fi) BarCS Az Arany János Általános Iskola 15 tanulója és 3 felnőtt táborozott egy hétig a szlovéniai Bohinjban Honfi Zsolt testnevelő tanár vezetésével. Már 12 éve hagyomány az intézmény sítábora; évente újabb gyerekek sajátítják el e téli sport alapjait (ga) Bolhás Nagyszabású farsangi mulatságot rendeztek a bolhásiak SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG tudtuk meg Galba Mihály polgár- mestertől (képünkön). A jelmezbált az óvodások szülei szervezték, s nemcsak a kicsiket hívták meg: együtt mulattak a nyugdíjasok és a falu apraja-nagyja. A jól sikerült rendezvényen mindenki jelmezben vett rész, a polgármester is játékvezetői ruhát öltött, (csm) Csorna Pályázatot nyújtott be a képviselő-testület a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz a Kossuth utca Széchenyi tértől az önkormányzatig tartó szakaszának felújítására. Király Péter polgármester elmondta: a mintegy 5,7 millió forintos beruházáshoz ötvenszázalékos önerőt ad a községi önkormányzat. (mg) Hollád Bár a településen még nincs teleház, az önkormányzat számítógépeit használhatják a holládiak, s még a polgármester is átadja a számítógépét, ha többen jelentkeznek. Természetesen nem bármikor, hanem előzetes megbeszélés után, akár hét végén is. A gépeket általában a diákok igénylik, s leggyakrabban interneteznek. (ve) Kadarkút Elfogadta a város képviselő-testületé az idei költségvetést Egymilliárd forintnál valamivel több bevétellel számolt és több mint 1,2 milliárd forint kiadással. Csaknem 200 millió forint működési, beruházási hitelt vesznek föl, s ezt az önerővel kiegészítve a város arculatának szépítésére költik - mondta Verkman József polgármester, (szk) Kisbárapáti Több mint ötvenezer forint bevétele maradt a Kisbár- apátiért-Somogyért Egyesületnek a hétvégén rendezett felnőtt farsangi mulatsággal egybekötött Valentin- napi bálon. A faluból és a környékbeli településekről több mint kétszázan mulattak a hajnali négy óráig tartó rendezvényen, ahol a „Szaturnusz” slágerzenekar húzta a talpalávalót. A bevételt az egyesületi tagok kirándulásának támogatására fordítják, (kj) Marcali Megtartották a kulturális központ helytörténeti akadémiájának újabb előadását. Az érdeklődők ezúttal Marcali fél évszázados katonavárosi múltjába tekinthettek be Fehér János és Balogh Miklós segítségével, (ve) Szólód Közösségek régen és most címmel tartottak összejövetelt a szóládi kultúrházban a Régmúlt a Jelenben Egyesület szervezésében. Az volt a céljuk, hogy körüljárják a problémát: rohanó világunkban miért olyan nehéz közösségi életet élni még falun is? Hajdú Zoltán Levente helyi református lelkész is beszélt a közösségépítésről. (fi)