Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP természetvédelem A Murára tervezett erőművek a Drávát is veszélyeztetik Varga Andrea Újabb vízi erőművek építése ellen tiltakoznak a horvát, szlovén, magyar és osztrák természetvédők. A szlovén környezet- védelmi minisztérium ugyanis engedélyt adott a Dravske Elektrámé Maribor (DEM) nevű cégnek nyolc vízi erőmű építésére a Mura folyón, az osztrák határ mentén. Mindezt annak ellenére, hogy a szlovén kormány kötelezettséget vállalt a Mura védelmére a Natura 2000 program keretében, s ha ezzel ellentétesen jár el, akkor az EU környezetvédelmi szabályozása ellen vét. A DEM ugyanakkor felvette már a kapcsolatot az Austrian Hydropower Company-val, amely Ausztria legjelentősebb cégének számít a vízenergia-hasznosítás terüleA Drávát „megmentették”, de ha a Murán erőművek épülnek, akkor a határfolyó Is károkat szenved tén. Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke elmondta: a Murának vannak még viszonylag természetes szakaszai, többek között ott, ahol az erőművek építését tervezik.- A Mura a Dráva mellékfolyója, ezért a rajta létesítendő erőművek a Dráva vízjárását is megváltoztatnák, amely károsan hatna annak élővilágára - összegezte Toldi Miklós. Erőművek ellen tiltakoznak A SOMOGYI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁG YONBE VALLÁSÁBAN SZEREPLŐ ADATOK 1 Név Ingatlan Autó Egyéb ingóság Pénz, értékpapír Képv. juttatáson felüli jöv. Tartozás Csákabonyi Balázs (MSZP) Kaposvár, 91 m2-es öröklakás 1/2 tulajdon; Balatonföldvár, 604 m^- es kert, rajta 80 rrf-es nyaraló, 1/4 tulajdon; Kaposvár, 15 m'-es garázs 1/2 túl; Kaposvár, 1242 m2 beép. better. telek 1/2 túl. FordMondeo 2 laptop, mobil Banki megtakarítás: 3 millió Ff Befektetési jegy 4 millió Ft 3 MFt devizában Magyar Ügyvédi Kamara: 128 000 Ft/hó Gruber Attila (Fidesz) Siófok, 776 rrf-es telken 84 m2-es lakóház, 1/2 tulajdon; Törökkoppány, 2,9 hektár szántó, Siófok 3006 m2 szántó, 1,8 ha út Siófok, 3026 m2 szántó Saab 99 GL Saab 900 SE 1 laptop Életbiztosítás 4 millió Ff 1,7 milliós takarékbetét, 169 400 Ft önkormányzati képviselői és bizottsági tíszteletdQ 4 millió Ft Herényi Károly (MDF) 156 m2-es balatonföldvári családi ház fele vitorlás kishajó 1,8 millió Ft, 2,5 millió Ft készpénz 6 millió Ft Kolber István (MSZP) 2 260 m -es kaposvári ikerház 5/20 része, 28 m2-es budapesti társaslakás fele, 53 m -es lakás fele, 800 m2-es desedai zártkert fele. Renault Twingo Renault Megane 2 laptop mobiltelefon 50 ezer Ft M0L részvény, 6,5 millió Ft megtakarítás 1,4 millió R miniszteri jövedelem 5,5 millió Ft Kuzma László (Fidesz) Barcs, 106 nfes családi ház fele tulajdon .... Fo rd Mondeo 1 laptop Évi 1,2 millió Ft magántervezésből 4 millió Ft Lamperth Mónika (MSZP) ■ 82 m2-es kaposvári lakóház fele, 58 m2-es bajai társasházi lakás negyede • Laptop 160 és 655 ezer Ft, mobilok, festmény 340 ezer R Banki biztosítás: 4 MFt Devizában: 810 eFt banki: 19 millió Ft Optima befektetésért 9 millió Ft Mátrai Márta (Fidesz) 230 m2es kaposvári családi ház haszonélvezője, 58 m2-es balaton- fenyvesi üdülő fele, 18 m2es garázs, 58 m-2es szövetkezeti lakás 1/4 része. egyszgk. 1 laptop, mobiltelefon 1,1 millió forint készpénz, 1000 dollár. 1,1 millió forint banki megtakarítás 12 millió Ft Mézes Éva (SZDSZ) Egy 96 m2-es fonyódi lakóház tulajdonosa 1.6osWgolf 1 db 665 ezer Ft 150 eFR/hó bruttó eü kht-tól, Mézes Eü. Szolgáltató Bt tulajdonosa 7,9 miliő Ft Móring József Attila (Fidesz) Egy 100 m2-es sornogyvári lakóház fele, 700 négyszögöl so- mogyvári szántó Skoda Octawia 600 ezer Ft értékű laptop 297 500 Ft-os polgármesteri jövedelem 8,5 millió banki, 500 ezer forintos ma gántartozás Pásztohy András (MSZP) Egy 110 m2-es memyei lakóház fele, egy 43 hektáros somodon szántó, egy 66 hektáros somogyaszalói szántó, 2,9 hektáros erdő tulajdonosa 2 laptop, 1 mobil 20 eFt értékű részjegy, 8,9 millió Ft készpénz, 909 ezer Ft államtitkári jövedelem 8,3 millió Ft Suchman Tamás (MSZP) Egy 64 m!-es marcali lakóház tulajdonosa, 60 m2-es marcali zártkert 26 800 m2-es marcali erdő, 24 ezer m2-es marcali szántó Audi' 5,2 Mft kötvény, banki betét 8 millió Ft 1,8 milliós takarék 991 ezer Ros államtitkárijövedelem 4 millió Ft Szabó József Andor (Fidesz) Egy 143 m2es kaposvári társasházi lakás 1/3-része, egy 90 m2-es kaposvári lakóház 1/4, egy 36 m2-es kaposvári társasház 1/2, egy boglárt 120 m2es lakóház 1/4, egy kaposvári 21 m2-es garázs, egy 1846 m2-es bárdudvarnok) művelés alól kivont terület Peugeot • 2 milliós takarékbetét 100 ezer R önkormányzati képviselői tiszteietdj, a Réna Bt kültagja Szászfalvi László (Fidesz) Nincs ingatlanja Renault Scenic, Skoda Fabia 1 laptop, 1 mobil Értékjegy 15 ezer R 1,4 millió Ft BEMUTATJÁK A JELÖLTEKET Gyenesei István munkát és jó eredményeket ígér Fábos Erika Gyenesei István, a Somogyért Szövetség országgyűlési képviselőjelöltje a barcsi központú 6- os választási kerületben. Kováts Imre, a Somogyért Szövetség elnöke mutatta be tegnap a sajtó képviselőinek.- A Somogyért Egyesület elismertsége közismert, három ön- kormányzati választáson is a megye meghatározó jelölő szervezete tudott lenni, s jelenleg is ez a szervezet adja a megyei közgyűlés elnökét - mondta Kováts Imre. - Ezt az erőt kívánjuk a hatos számú választókerület és a megye érdekében az országos politikában is megjeleníteni. Gyenesei István alázatos és következetes munkát ígért a közlekedési és munkahely- teremtési feltételek javításáért és a természeti értékek kiaknázásához. Kiemelte: az elmúlt négy évben megfordult a 6-os Gyenesei István 57 éves mérnök közgazdász. A megyei közgyűlés elnöke, a megyei és a regionális terű- letfejlesztési tanács elnöke. 17 éve dolgozik Somogyért vezető tisztségben. A Somogyért Egyesület elnöke. Országosan is ismert és elismert önkormányzati, területfejlesztési és sportvezető. Nős, három gyermeke és három unokája van. körzet minden településén, s ezentúl sem csak a kampány idején szeretne jelen lenni a térség mindennapjaiban. Gyenesei István az MSZP jelöltjével, Rákóczi Attilával és a Fidesz-MPSZ színeiben induló Kuzma Lászlóval méri majd ösz- sze erejét a hatos körzetben. Fidesz: romlott a megyei foglalkoztatás helyzete F. Szarka Ágnes Komplex kormányzati beavatkozást sürget a Fidesz-MPSZ a somogyi foglalkoztatás javítása érdekében - derült ki szerdán Szászfalvi László és Móring József Attila országgyűlési képviselők sajtótájékoztatóján.- A munkaügyi központ statisztikái alapján kiderült, hogy a megye foglalkoztatási helyzete az elmúlt évek során fokozatosan romlott - mondta Móring József Attila. Szászfalvi László szerint a járulékok radikális - tízszázalékos - csökkentése jelentősen növelné a munkahelyek számát. - Nem hivatkozhat a kormány a piacra és a versenyre. Hosszú évek óta Somogy foglalkoztatási problémái nem oldódtak meg, így hathatós állami beavatkozás kell. Egyéves fészekrakás miniszteri gólyapárral Somogyi Hírlap-információ A Fővárosi Állat- és Növénykert adott otthont a Fészekrakó Program egyéves évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatónak a fővárosban. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a program apropóján egy gólyapárt fogadott örökbe. Az Örökbefogadásról szóló oklevelet Gálvölgyi János, az „Alapítvány a Budapesti Állatkertért” fővédnöke nyújtotta át a miniszternek. Elhangzott: a 2005. február 1- jén indult Fészekrakó Program rendkívül sikeresnek bizonyult a fiatalok körében. Egy év alatt több mint 22 ezer 200 ügyféllel került sor szerződéskötésre több mint 60 milliárd forint összegben. Balatonberény Megszavazta a testület a Naturisták Baráti Körének járó kedvezményeket. Gazda János polgármester elmondta: korábban a kör tagjainak 40 százalékkal olcsóbb volt a kemping, s az idén 20 százalékra csökkentették. A testület most úgy döntött, az elő- és utószezonra plusz ötszázalék kedvezményt ad a naturistáknak, (me) Balatonszabddí Szép sikert értek el az Apáczai Kiadó által szervezett megyei mesemondó versenyen az általános iskola diákjai. A negyedik osztályos Nyers Szandra második lett, eredményéért emléklappal jutalmazták Májer Adriennt és Mile Mariannát (ca) Balatonvilágos Sok helyütt tükörsimára fagyott a Balaton felszíne. Az északi part előtt a búvároknak húsz centiméteres jeget kellett átvágniuk ahhoz, hogy bemutató merülést tarthassanak az összegyűlt érdeklődők számára, (ca) Barcs a szövegértés, illetve a fejlesztés lehetőségeiről tárgyaltak a helyi és környékbeli pedagógusok, mintegy 35-en. Az Apáczai Kiadó és Kistérségi Munkaközösség rendezte tanácskozásra meghívták Széplaki Erzsébet tankönyvírót is. (ga) Csurgó Lemondott a helyi önkéntes tűzoltó-köztestület elnöki posztjáról Kiss Zoltán. Az mondta: a tűzoltóság nem kapta meg a szükséges anyagi és erkölcsi támogatást a várostól, továbbá a szakmailag illetékes szervezetektől is többet várt. Attól tart, hogy mindennek a feladatellátás látja kárát, (va) Fonyód A külföldi megrendelések miatt a hideg ellenére is dolgoznak a tavakon a Balatoni Halászati Fit. munkatársai. Elsősorban pontyra van igény. Nehezíti a halászok feladatát hogy a tavak befagytak, s a vízből kihúzott hálók gyorsan megfagynak, (ca) Kaposmérő Rendkívüli testületi ülésen döntött a képviselő-testület, hogy ismét pályázatot nyújt be a Dózsa György utca felújítására. Víg József polgármester elmondta, az egy kilométeres útfelújítása húszmillió forintba fog kerülni, melyhez 50 százalékos támogatást remélnek, (szk) Kaposvár Az országos folyamathoz hasonlóan tavaly megyénkben is csökkent az élőállat- és az állatiter- mék-termelés, ugyanakkor tovább javult a minőség. A földművelésügyi hivatal tanulmányában megállapította: a feldolgozók számára eladott nyers tej 99 százaléka extra minőségű volt, s szakmailag szép eredményt értek el a sertéstartók, (hm) Kastélyosdombó A Drávakastély Szociális otthon lakói is labdába rúgnak a barcsi kétnapos megmérettetésen. Ugyanis a hétvégén rendezik meg az értelmi fogyatékosok regionális teremlabdarúgó tornáját a Dráva-völgye középiskola sport- csarnokában. (ga) Lulla Csaknem 2,5 millió forint vis- maior-támogatást biztosított a Belügyminisztérium a lullai önkormányzatnak az augusztusi rendkívüli esőzések miatt az utakban keletkezett károk helyreállítására. A pénzből a zártkerti utakat javítják, (kj) Nagyatád Hamarosan végeznek a kemping mögötti kiserdei út megtisztításával a városgondnokság munkatársai. Zöldi Aranka, az intézmény vezetője elmondta: a brigád 2,5 kilométeres szakaszon kiirtotta az elburjánzott bokrokat, cserjéket. Most kedvező az idő efféle munkához, s így több helyen is végeznek ilyen területrendezést, (csm) fotó: csikós Magdolna