Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-11 / 36. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 11., SZOMBAT ZIMANY -241 Együtt a nagycsalád. Rózsa Lászlóné, Rózsa László unokájával, Ildikóval, Vershnitzer Pálné, Rózsa László és Orsolicsné Rózsa Renáta Ádám fiával Négy nemzedék egy családban mindennapok Összetartás és alkalmazkodás a békesség alapja Egyetlen boltban vásárolnak a helyiek néhány évvel ezelőtt még egy második bolt megnyitása is szóba került a faluban, ám a város s ezáltal a hiper- és szupermarketek közelsége ezt meghiúsította. A Kapós Coop ugyan nem nyitott új boltot, de a régit átépíttette és korszerűsíttette. Ma már ön- kiszolgáló rendszerben vásá­rolhatnak a betérő vevők. Októberben ünnepük a kórus születésnapját ötéves lesz az idén a település asszonykórusa. A születésna­pi ünnepséget októberre ter­vezik. A rendezvényre meg­hívják a környező falvak kó­rusait és nyugdíjasklubjait is. Újjáalakulhat a nyugdíjasklub néhány éve még nyugdíjas- klub is működött a község­ben; a klubvezető halála után azonban egyre kevesebben jártak az összejövetelekre, s végezetül pedig meg is szűnt a klub. A település vezetői most ügy döntöttek, újjászer­vezik a klubot, s hivatalossá teszik a működését is. Mert csak a bejegyzés után lesz le­hetőségük különböző pályá­zatok benyújtására. Bezárás helyett fejlesztették az óvodát bezárás fenyegette a telepü­lés óvodáját, ám ehelyett in­kább fejlesztettek. Az intéz­mény konyhája ma már meg­felel a HACCP-rendszer elő­írásainak. Az önkormányzat mintegy hárommillió forintot költött a beruházásra. A cikkeket F. Szarka Ágnes írta. Fotó: Láng Róbert Az oldal megjelenését az önkor­mányzattámogatta Zimányban kevés a nagycsalád. A polgármester szerint a fiata­lok amint tehetik, különköltöz­nek. A kivételek egyike a Rózsa család, ahol négy nemzedék él egy fedél alatt. Az hamar kide­rült, hogy Rózsa Lászlóné - Erika - viseli a nadrágot Ekkora csa­ládban kell is egy kapitány, aki mindenütt segít ellátja a csalá­dot és elsimítja az esetleges konfliktusokat. Tizenhármán él­nek egy fedél alatt, s ottjártunk- kor csak a család felével találkoz­tunk, a többiek iskolában vagy munkában voltak.- Vita ritkán van nálunk; az összetartás a jellemző, és az, hogy mindenki igyekszik alkal­mazkodni a másikhoz. Bár néha előfordul nézeteltérés, de azt kö­zösen megoldjuk - mondta. - Együtt élünk az édesanyámmal, van négy gyermekem, s közülük kettő még iskolás. Aztán a másik lányom két gyermekével és a fér­jével, a fiam a kislányával és a feleségével. Rózsa Lászlónénak egészség- ügyi végzettsége van, de hiába próbál elhelyezkedni, nem talál munkát. Hajdanán, mint a zimányiak többsége, ők is állat­tartással foglalkoztak, mára azonban csak a baromfi ma­radt, meg néhány nyúl és a ga­lambok.- Nagyon szegények voltunk. Egy komfortos lakásból indul­tunk négy gyerekkel, és nagyon sokat kellett dolgozni, hogy ed­dig eljussunk. Tenyésztettünk sertést, birkát, kecskét. Jelenle­gi otthonunk megvásárlásához a két utóbbit el kellett adnunk. A férjemnek köszönhetően mindig tudtuk, hogy éppen mi­re van szükség a piacon. Ha ol­csó volt a hízott sertés, akkor anyadisznót neveltünk, s az na­gyobb hasznot hozott. Ám az ál­lattartás olyan mélypontra ke­rült, hogy most már nem éri meg foglalkozni velük. A Rózsa családban Erika kel először. Iskolába indítja a lá­nyát, ő pedig megy a boltba, ha éppen szükség van valamire. A nagyobb bevásárlásokat in­kább a városban intézik.- Ekkora családban az ember­nek meg kell nézi, mit s mire költ. Kenyeret a mozgóárustól ve­szünk, tejet a tanyán. Ott még tar­tanak szarvasmarhát, és olcsóbb is. A havi nagyobb bevásárlásra megéri Kaposvárra menni a hiper- és szupermarketbe. Per­sze, előfordul, hogy valami hirte­len kell, olyankor a helyi boltba térek be. A délelőtt a főzés, a ház­tartás ellátásának ideje. Orsolicsné Rózsa Renáta két kisgyermek édesanyja. Mint mondta, akad szórakozási lehe­tőség a faluban, hiszen van disz­kó is, de ritkán mennek el hazul­ról.- Két gyerek mellett az ember­nek sem kedve, sem ideje szóra­kozni járni. A teleházban már voltam, s időnként bálba is el­megyünk a párommal - mondta. - Az idősebbek is inkább bálba járnak - vette át a szót az édes­anyja, Erika. - Jómagam nagyon szeretek a teleházba menni: ez az egyetlen kikapcsolódásom. Nagyon tetszik az internet Időn­ként pedig besegítek a rendez­vények szervezésébe is. Valami­kor volt nyugdíjasklub is; ígér­ték, hogy újjászervezik az egye­sületet. Rózsa Lászlóné szerint jó Zimányban lakni. Nemcsak a friss levegő, a csend, a város kö­zelsége miatt, hanem mert nyi­tott a falu vezetése. Segítik azt, aki maga is akar valamit. Orsolics Ádám és Rózsa Ildikó unokatestvérek. Mindössze pár hónap különbséggel születtek. A felületes szemlélő testvéreknek gondolná őket- Nagyon sokat vannak együtt a gyerekek, s általában én va­gyok velük - mondta Erika. - Ők tényleg úgy nőnek fel, mintha testvérek lennének; időnként még verekednek is. Ildikó édesapja, az ifjabb Lász­ló ácsként dolgozik. Ritka, ami­kor együtt lehet a lányával. Most éppen ilyen időszakot élnek, mert a családfő táppénzen van. Játék a számokkal a költségvetést még nem fo­gadta el a képviselő-testület, de előzetes számítások szerint az önkormányzat az idén több mint 66 millió forintból gaz­dálkodhat. Állami támogatás­ként 36 millió 700 ezret kap­nak, adókból 7,5 millió folyik be. Önhikis támogatásként 12,5 millióra számítanak. nyolcmillió forint hitelt vesz­nek fól, s ingatlan értékesíté­séből befolyik még kétmillió. Megszűnt az elvándorlás A településnek 637 lakosa van. Az elvándorlás megszűnt, sőt egyre több fiatal költözik a faluba. A legidősebb lakos, Bizderi Elekné 91 éves; a férfi­ak között Hideg József 86 éves. A legfiatalabb gyerek Hideg Sára, januárban látta meg a napvilágot. Jelenleg 183 lakóház van a faluban, ezeknek mintegy a fele az 1900-as években épült, a másik részük 1960-70 között. RECEPT Pörcös pogácsa zánkai károlyné hagyatékából került elő ez a recept, melynek elkészítéséhez fél kiló lisztet, 1 deka élesztőt, 1 tojás sárgáját, csipetnyi sót, 2 deci tejfölt és 50 deka pörcöt használunk fól. Rétestészta keménységű tésztát gyúrunk. A tésztából cipót for­málunk, és egy óra hosszat pi­hentetjük. Közben a pörcöt le­daráljuk, sóval és tört borssal ízesítjük. Ha a tészta megkelt, négyszögletűre nyújtjuk és az összes pörcöt rákenjük. Össze­hajtjuk, majd a műveletet két­szer megismételjük. Utána ujj­nyi vastagságra nyújtjuk, a te­tejét bevagdossuk és megken­jük tojással. A kiszaggatott pogácsát kizsírozott Tepsibe tesszük, de sütés előtt még tíz percet állni hagyjuk. Teli hűtővel indultak a télnek a rózsa család fölkészült a télre. Jó néhány baromfi kapir- gál a gazdasági udvaron, s nem kerülik el a sorsukat, előbb-utóbb fazékban végzik. Az év közben termesztett zöld­ségfélét a mélyhűtőben tárol­ják, s ugyanez a sors jut álta­lában két sertésnek is. Ekkora családban tél végére már el­fogy a jóféle, saját töltésű füs­tölt áru, szalonna is. Jelentős, de nem feltűnő fejlesztések beruházás Három év alatt készül el a csatornahálózat Zimányban az apró lépések tak­tikáját választották az utóbbi időben. Bírálták is sokan Takács János polgármestert, hogy sem­mi sem fejlődik a faluban. Ezt cá­folja a falu első embere; azt mondta, a beruházások, fejlesz­tések ugyan nem látszanak, de annál fontosabbak.- Eredményes munkát végez­tünk, jól gazdálkodtunk, hiszen nem kényszerültünk hitelfelvé­telre. Szememre vetik, hogy lát­ványos fejlesztés nem történt - mondta Takács János. - Ennek oka, hogy tudatosan készültünk a szennyvízberuházásra. Mini­málisak a saját bevételeink, így állami pénzből kellett megtaka­rítani a felhasználható összege­ket. Az óvodát azonban sikerült megmentenünk, bezárás helyett fejlesztettünk. Ez sem látszik, hacsak valaki nem megy el meg­nézni az intézmény konyháját. Megfelel a legszigorúbb uniós előírásoknak is. így már arra is lehetőség lesz, hogy innen old­juk meg - összefogva a szom­széd településsel - a szociális ét­keztetést Gazdálkodáshoz az önkor­mányzat nem kényszerült hitel- felvételre, sőt egyre gyarapszik banki betétjének az összege.- A csatornázással teljesen komfortos lesz a falu, ez előbbre hozza az új utca kialakítását. Igény van rá, s ezzel nemcsak a helyi fiatalokat segítjük önálló Takács János polgármester életre, hanem a Kaposvárról ki­költözőket is. A fiatalok letelepí­tése pedig a falu, a jövő érdeke. Nemcsak új utcát terveztek Zimányban, hanem már évekkel ezelőtt szó volt egy új út építésé­ről is. Ez megszűntémé a telepü­lés zsákjellegét, sőt, fejlődést hozna Patalomnak is.- Hivatalosan Kisgyalán felé nyitna az új út, s erre csatlakoz­na Patalom is. Konkrét ígéretet nem, csak miniszteri biztatást kaptunk. Az elképzelések sze­rint 2007-13 között uniós for­rásból lehetne pályázati támoga­tást elérni. Az egész igali mikrotérséget érintené ez a be­ruházás, hiszen Tolna megye fe­lé átjárhatóbbá válna Somogy. Színészpalántákat toboroz a teleházban a könyvtáros A telefonhálózat hiánya miatt több mint két évig húzódott a teleház kialakítása. Végül az informatikai minisztérium sie­tett a falu segítségére, s a támo­gatás folytán egy műholdas pa­rabolaantenna elhelyezésével biztosítani tudták a szélessávú internet-hozzáférést. A kis te­lepülés életében ez meghatáro­zó, hiszen sok olyan fiatal él itt, akiknek otthon nincs számító­gépe. A teleház gépeit a kul- túrházban helyezték el, ahol a könyvtár is helyet kapott. így a fiatalok nemcsak a világhálón kalandozhatnak, hanem a szép- irodalmi kötetek lapjain is. A bibliotéka és a teleház vezetője Szépics Tiborné (képünkön), aki szabadidejében a falu fiatal­jaival kulturális műsorokat is szervez.- A könyv­tárt csaknem tíz, a teleházat két éve veze­tem - mondta. l,.«--------------- - A teleház vonzza a fiatalokat a könyvtár­ba is, hiszen amíg várakozniuk kell, unaloműzésül olvasgat­nak. Mintegy háromezer kötet­ből választhatnak a szótára­kon, lexikonokon kezdve a me­sekönyveken át a szépirodalo­mig. S érdekes, hogy a fiatalok mellett a középkorúak is kez­denek megbarátkoznia a vi­lághálóval.

Next

/
Thumbnails
Contents