Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-30 / 25. szám
TIKOS 225 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 30., HÉTFŐ Rómeó a család szeme fénye. Orsós Ferencné, Orsós Edit, Orsós Ferenc és a legkisebb családtag: Bilibók Alex Rómeó Fiatalos faluvá lett Tikos nagycsaládosok Három-négy gyermeket vállalnak a szülők nagycsaládosok Három-négy gyermeket vállalnak a szülők Több ütemben készül az önkormányzat épülete tikoson az önkormányzat épületének felújítását 2004- ben kezdték el. Elsőként a külső tatarozást végezték, rendbe tették a homlokzatot és új vakolatot kapott. Néhány nyílászárót is kicseréltek és lebetonozták a mozgás- korlátozottak számára a feljárót. Eddig több mint másfél millió forintot költöttek rá. A munkák még nem értek véget. A feljáróra korlát kell és a tetőzet is javításra szorul. Még további másfél millió forintot igényel a beruházás. Balatonszentgyörgyről érkezik az ebéd A BALATONSZENTGYÖRGYI idősek otthonából hozza nap mint nap a két település közös falugondnoka, Bene István az ebédet. A faluban az elmúlt évek alatt megfogyatkoztak azok az idősek, akik a szociális étkeztetésre rászorultak, a többi nyugdíjas korú tikosi pedig főz magára, vagy a családja gondoskodik róla. Konditermet kértek és kapnak a fiatalok A POLGÁRMESTERI HIVATAL mellett áll egy kis tizennyolc négyzetméteres épület. Hosz- szú ideje üresen állt és már a lebontása is szóba került. Végül az önkormányzat úgy határozott, hogy a saját erejéből mégiscsak helyrehozza és a tikosi ifjaknak adja. Több éven keresztül a közhasznú munkások apránként tették rendbe. A fiatalokra bízták a választást, mire szeretnék felhasználni az épületet. Ők a konditerem mellett döntöttek. Az oldal cikkeit Vigmond Erika írta Fotók: Kovács Tibor Az oldal elkészítését az önkormányzat támogatta Tikos fiatalodik. A lakosságnak csaknem negyven százaléka tizennyolc év alatti. Ritka az olyan család, ahol három-négy gyermeknél kevesebbet vállalnak. A falu legfiatalabb lakója, Bilibók Alex Rómeó még nincs egy hónapos. Idén január másodikán született. Édesanyja, a 19 éves Orsós Edit mosolyogva mesélte, a nővérek a kórházban azt mondták: nagy nőcsábász lesz a fiúból. Edit szüleivel, testvéreivel és férjével egy négyszobás házban lakik. Az egyik bátyja, Orsós Ferenc fogad bennünket, fékezve az idegeneket megugató kutyákat. - Mindjárt melegítem á kávét, csak kikísérem a barátomat - mondta. Bogdán György Szegerdőről kerékpározott át a családhoz. - Már régen találkoztunk és kíváncsi voltam a kisbabára is - mondta a fiatalember. - Később már nem nagyon lesz időm, a téli szünet után hamarosan kezdődik a munka. Tikos kevés lehetőséget tud nyújtani a munkahelyek terén, az emberek többsége Battyány- pusztára, Balatonszentgyörgyre vagy Nagykanizsára jár dolgozni. Az Orsós család férfitagjai a legidősebb fiú, Ferenc kivételével - aki segédmunkás egy balatonszentgyörgyi kőművesnél - a Dél-balatoni Mezőgazdasági Rt.-nél dolgoznak. Még Edit férje is, a holládi Bilibók László, akivel három év után, tavaly házasodtak össze. Míg a férfiak keresik a pénzt, Edit és édesanyja, a 49 éves Orsós Ferencné vezeti a háztartást. Természetesen azért a férfiak is besegítenek. Dolog van is bőven. A településen egyedül ők nevelnek még disznókat és az apróállatokból is, nyulakból, récékből, tyúkokból valóságos kis farm van az udvarban.- Karácsony előtt vágtunk disznót, olyan száznyolcvan- százkilencven küó volt - mesélte büszkén a nagymama. - Nagy a család, muszáj állatokat tartanunk, és a kertben is sok minden megterem. - Nem is tudom, mi lenne nélkülem, ha nem lenne ekkora nyüzsgés körülöttem. Szeretem, hogy ennyien vagyunk, és sok unokát várok. Bár még a három fiam közül egyik sem nősült meg - folytatta Orsós Ferencné. - Egy percig sem lehet unatkozni, én is majd nagy családot akarok, egy egész focicsapatot - mondta tréfásan Orsós Ferenc. Eiúga, Edit azonban legfeljebb még egyet vállalna Alex Rómeó mellé. - Fel is kell nevelni ám őket - érvelt a fiatal- asszony. Most, hogy egyel többen lettünk, nagyobb hely is kell. Nem megyünk messzire, azt tervezzük, hogy a házat bővítve építkezünk. A család tizenkilenc éve költözött Tikosra Balatonberényből, ahol a termelőszövetkezet szolgálati lakásában laktak. A telken, amit megvettek, lebontották a kis házat és újat építettek helyette szociálpolitikai támogatással kétmillió-kétszázezer forintból. Az otthon minden szeglete takaros és hangulatos. Az eltelt évek alatt pedig egyre komfortosabb lett, semmi nem hiányzik, ami egy ekkora család életéhez szükséges. - Szeretünk itt élni, nyugodt, csendes falu, példamutatóan összetartok az emberek és bizony nagyon sokat fejlődött a település - mesélte Orsós Ferencné. - Mikor idejöttünk, a víz kivételével még nem volt semmi közmű. Még rendes út sem volt. Ma már ott tartunk, hogy nemsokára szennyvízcsatornánk is lesz. A faluban amúgy nem jellemző, hogy több generáció lakik együtt. A legjobban akkor érezni hiányát, mikor a nyári szünetben meg kell oldani, ki vigyázzon a gyerekekre. Tavaly nyáron elindult egy kezdeményezés, hogy az önkormányzat segítő kezet nyújtson ebben. A család- gondozó segítségével játszóházat szerveztek a kicsiknek. SZÁMOKBAN Ugyanannyian laknak a faluban, mint öt éve összesen hatvanhárom ingatlan van Tikoson, amiből ötvennégy a ház és kilenc az üres telek. A faluban száznegyvenha- tan laknak, akárcsak öt éve. Öt- venheten tizennyolc év alattiak. Három óvodás és tizennyolc általános iskolás van, akik a balatonszentgyörgyi intézményekbe járnak. Mintegy húsz százalékot tesz ki az idősek aránya az összlakosságból. A település legidősebb lakosa Gulyás János, a legfiatalabb pedig Bilibók Alex Rómeó. Az elmúlt évben harminchétmillió- ötszázháromezer forintból gazdálkodott a település. Ebben szerepel a legnagyobb beruházás, a szennyvízcsatorna-hálózat építési költségének egy része is. A csatornázás csaknem húszmillió forintba kerül pályázati támogatásokkal együtt Emellett kisebb beruházások és a szociális kiadások viszik el a forintokat. Az önkormányzat takarékosan bánik pénzével, nem vett fel és a jövőben sem akar hitelt felvenni. Csiilkös pacal Két darab paprikából, két darab paradicsomból és egy fej vöröshagymából lecsóalapot készítünk. Közben egy csülköt - nem füstöltet- kicsontozunk és csíkokra vágunk, akárcsak az egy kilogramm félkész pacalt. Hozzáadjuk az alaphoz és egy kanál őrölt pirospaprikával elkeverjük és felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje. Beletesszük a csülök csontját is és ízlés szerint borssal, sóval, fokhagymával, valamint vege- tával fűszerezzük. Az ínyencek egy deciliter, kifejezetten száraz vörösbort is önthetnek hozzá. Lassú tűzön addig kell főzni, amíg a szaftja sűrű, ragacsos lesz. Elhagyott telkek a külföldiek tulajdonában Az Orsós család házával szemben egy több mint öt évvel ezelőtt elkezdett építkezés nyomai látszanak. A gaz, a rep- kény lassan már belepi a félig felhúzott falakat Kónya László polgármester arról beszélt, hogy volt egy hullám, mikor a külföldiek telkeket vásároltak a faluban. A jelenlegi kilenc üres telekből nyolc külföldi tulajdonban van. A probléma az, hogy semmilyen építési szándékot nem mutatnak és csak hellyel-közzel teszik rendbe. Van olyan is, akit a vásárlás óta nem is láttak. Némelyiknek tartozása is van az ön- kormányzat felé, de a felszólításoknak nincs foganatja. Épül a csatornahálózat, szépül a hivatal hitel nélkül Apró lépésekkel váltják valóra legtitkosabb álmaikat Összetartja a könyvtár a település nemzedékeit Kónya László, Tikos polgármestere arra a legbüszkébb, hogy bár amolyan falusias apró lépésekkel, de fokozatosan fejlődik a település. - Amit csak tudunk, minden lehetőséget, pályázatot kihasználunk, amivel szebbé, komfortosabbá tehetjük a falut - mondta. - Mindig abból és azzal gazdálkodunk, amink van, mert nem szeretnénk hitelt felvenni. Fontosabb számunkra, hogy a település és a lakosság létbiztonsága meglegyen, mintsem, hogy belevágjunk egy rizikósabb beruházásba. Az elmúlt években a szennyvízcsatorna-hálózatért küzdöttek, aminek kiépítésére nyolcvanszázalékos támogatást sikerült elérni. Tavaly el is kezdődött a beruházás. A Táncsics utca teljesen készen van, a Béke utcából öt ház és az Iskola utca teljes egésze várat még magára. A rendszerre minden ingatlan rácsatlakozik majd, portánként százezer forintért. - Bár a csatornahálózat a legmeghatározóbb beruházás, azért másra is jutott - tette hozzá a falu első embere. - Fejlesztettük az informatikát, folytattuk a hivatal épületének felújítását, ahol az orvosi rendelő és a könyvtár is van. Elkészíttettük a rendezési tervet, a hulladékgazdálkodási és a környezetvédelmi programot is. Az utóbbinak egyik kiemelt pontja a település mellett Kónya László polgármester épülő M7-es forgalmára számolva a zajártalom csökkentésének módjai. Jutott pénz ezenkívül a fiatalok beiskolázási és a nyugdíjasok gyógyszertámogatására is. Az év végén kétszázötvenezer forintot költöttek arra, hogy a gyerekeket, családokat, időseket megajándékozzák. Az idei tervek is szerények, de a falusiak életében sokat jelentenek. Ilyen például, hogy az Iskola utcában van egy szakasz, ahol még nincs járda - ezt szeretnék megépíttetni, valamint az utca elején egy autóbusz-fordulót kialakítani. Folytatják a hivatal felújítását és a fiatalok konditermét is berendezik. Igazi közösségi színtér a falu könyvtára. A teremnek egyedülálló múltja van: régen ez volt a pártház és a templom is egyben. Még ma is az egyik falon a címer és a zászlók vannak, vele szemben pedig egy kereszt Kivételes alkalmakkor még most is misét celebrálnak a könyvek között és az önkormányzat is itt tartja rendezvényeit. A nyugdíjasok is összejárnak néha, a fiatalok pedig rendszeresen ülnek le a számítógép elé. Emellett természetesen könyvtárként is működik. - Szombat délutánonként vagyunk nyitva - mondta Vida ]& zsefné könyvtáros. - A fiatalok leggyakrabban interneteznek, vagy játszanak a számítógépen. Sokszor még vasárnap is bekéretőznek, mikor hárman- | négyen össze- j jönnek. Az idő- j sebbek pedig I leginkább a fo- j lyóiratokat bön- | gészik. Jelenleg ......................I nyolc folyóirat is jár. A kiskönyvtár újabb könyvek fogadására készül, hogy még több olvasnivalót tudjon kínálni. A Marcali Városi Könyvtártól kapnak köteteket a mozgókönyvtári szolgáltatáson keresztül. Az önkormányzat már meg is vette az új polcokat. Egyrészt az újságoknak, másrészt pedig hogy az érkező könyveknek helye legyen.