Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-28 / 24. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 28., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Középpontban az agrárgazdaság. Radravecz Károly, a nemzeti földalap munkatársa (balról), Domonkos László gazdálkodó, Varga Gábor, a megyei FM hivatal vezetője és Pásztohy András államtitkár fotó: kovácstibor ca. Ilyen a sertés- és baromfi- ágazat fejlesztése, a feldolgozó-kapacitás bővítése és a földbirtok-fejlesztési program. Pásztohy András azt mondta: ezekkel a forrásokkal és az elindított átfogó programok segítségével a mezőgazdaság hazai szerkezetváltása megvalósítható és 2009-ben már az üzemi típusú támogatási rendszer szerint működhet, ahogy azt az unió elvárja. A falugazdászok a következő egy hónapban 35 mezőgazda- sági fórumot tartanak az ágazat aktuális kérdéseiről és az idei támogatási rendszerről Somogybán. Ezt annak a párbeszédnek a részeként szervezik meg országszerte, amelyben a gazdákat minél szélesebb körben szeretnék első kézből informálni az őket érintő támogatási és pályázati lehetőségekről. Nőttek a jövedelmek az államtitkár szerint az külön örömteli, hogy 168 milliárd forintot beruházásra vettek igénybe a gazdák, az pedig már a fejlődést jelzi, hogy a mezőgazdasági vállalkozók tavaly 19 milliárd forint jövedelmet regisztráltak, idén pedig több mint 50 milliárd forint jövedelemmel számolnak. Több forrás jut a gazdáknak támogatás Pásztohy szerint ígéretesek az agrárkilátások Az unió országai között Magyarország a harmadik a rangsorban, ami a mezőgazdaságra fordított területalapú források nagyságát és a kifizetések gyorsaságát illeti - erről a megye gazdálkodói előtt beszélt Pásztohy András, az FVM politikai államtitkára Kadarkúton. A fórumon az is kiderült: az idei évben a tavalyinál valamivel több pénz áll majd a gazdák rendelkezésére, és az európai forrásokból is 30-40 százalékkal nagyobb támogatás érkezik. Fábos Erika Pásztohy András a szakmai fórumon elsőként a hazai mező- gazdaság elmúlt egy évéről készített gyorsmérleget. Ebből kiemelte: 2005-ben 440 milliárd forint támogatáshoz jutottak a mezőgazdaságból élők, és ha az intervenciós felvásárlásra fordított költségvetési forrást is ehhez számolják, akkor 572 milliárd forint került az ágazatba, ami jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest. Az idei évre 412 milliárd forint támogatást osztanak majd szét. Ennek a felét normatív alapon utalják, 50 milliárd forintot azonban azokra a célokra fordítanak, amelyeket stratégiai fontosságúnak tart a tárCégbe fektetnek a fiatalok nemzetközi felmérés Somogybán nem csökken a vállalkozó kedv (Folytatás az 1. oldalról)- Változás és rövid távú fel- emelkedés csak akkor várható, ha a hagyományos, mezőgazdasághoz kapcsolódó tevékenyséRegisztráH vállalkozások somogybán 2005. szeptember végén 40 757 vállalkozást tartottak nyilván. Kft: 4120, rt: 95, bt.: 4558, szövetkezet: 231, egyéni vállalkozás: 16 663 gek - a termékelőállítás és a termékek, például a zöldségek, gyümölcsök - magasszintű feldolgozása teret kap - mondta Mayer Tibor. Hozzátette: a csurPályáznak a központnál A megyei vállalkozói központnak hét városban van irodája. A szervezet 6,35 millió forint hitelt ad minden vállalkozónak, aki pályázik erre. gói vállalkozó profitorientált, nem igazán lokálpatrióta. A vállalkozások méreténél és alultő- késítettségénél fogva gondolkodásukból hiányzik még a szolidaritás a helyi közösséggel, hiányzik az adakozás, az ösztöndíjak és alapítványok támogatására való hajlandóság. Kocsis Tamás úgy gondolja: szükséges volna a kedvezőbb adópolitika és a vállalkozástámogató rendszer bevezetése. Legalább olyan helyi adókedvezmények kellenének, mint amilyet a multinacionális vállalkozások kapnak a letelepedéskor.- A jövőben azok a vállalkozások lehetnek sikeresek Somogybán, amelyek az itteni hagyományokra alapoznak, hiányt pótolnak és a vállalkozó felkészülten kezdi meg tevékenységét - mondta. - A vállalkozói kultúrán is van mit javítani, mert e területen ugyancsak nagy a lemaradásunk az EU-tól. Féltik a folyókat a drávai és a murai természetvédők dráva A kormányok nem döntöttek (Folytatás az 1. oldalról)- A Dráva és a Mura menti régió mindkét államban hátrányos helyzetű térség, ahol a természet közeli gazdálkodási módok elterjesztése, a hagyományos gazdálkodási formák felelevenítése és a turisztikai adottságok kihasználása lehetne a jövő záloga - tette hozzá Gruber Tamás, a WWE Magyarország projektvezetője. Az 1990-es években a folyó magyar oldala természetvédelmi oltalom alá került, így ma a teljes magyar Dráva-szakasz a Duna-Dráva Nemzeti Park területe. A hor- vát oldalon vízerőmű építését tervezték. Ez ellen magyar és horvát civil szervezetek is tiltakoztak, tizenötezer aláírást gyűjtöttek össze. Az intézmények egymást ajánlják az időseknek F. Szarka Ágnes Egyedülálló megállapodást kötött a patalomi Park Szociális Otthon és a Koppányvölgye Idősek Otthona és Ápolási Központ.- Somogy időskorúinak javára és a szociális szolgáltatások színvonalának emelése érdekében jött létre a megállapodás - mondta Varga Zsolt, a Park otthon vezetője. - A bentlakásos szociális otthonra várakozók magas számán kívánunk enyhíteni úgy, hogy a Patalomba várakozók figyelmébe ajánljuk a törökkop- pányi otthont. A megegyezésben Gyenesei István, az intézményt fenntartó megyei önkormányzat elnöke közreműködött.- Törökkoppányban a Park Szociális Otthonra várakozó több mint száz időskorúból húsz-harminc ember számára tudjuk a gyorsabb elhelyezés lehetőségét kínálni - tette hozzá Zana Szilvia orvos-igazgató, a Koppány-völgye otthon vezetője. Varga Zsolt azt mondta: Az együttműködés humánus próbának is tekinthető. Százezer forintba kerülhet az erdőn gyűjtött hóvirág jogszabály Csak kutatási célra szedhető (Folytatás az 1. oldalról) Többnyire vidéki nyugdíjasok szedik a virágot, tőlük erre szakosodott csoportok veszik át: 20- 40 forintot adnak azért a virágért, amit 100 forintért árulnak. Ha a vidékiek maguk értékesítik, örülhetnek, ha „csak” a virágokat verik ki a kezükből. A jogszabály-módosítás a hóvirágot az unióban a jelentős és veszélyeztetett növények sorába helyezte, a washingtoni egyezBiztató jelek SZAKEMBEREK SZERINT biztató jel, hogy egy-két éve megjelentek a cserépben hajtatott hagymás hóvirágok a virágboltokban, a kertészeti csomagküldő szolgálatok kínálatában is találkozni hóvirághagymával mény is veszélyeztetett növényfajként említi. Eszmei értéke egyedenként tízezer forint, tudtuk meg Riskó Andreától, a Déldunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség természet- és tájvédelmi osztályának vezetőjétől:- A jogszabályok megsértése esetén azok súlyosságától függően a felszólítástól több ezer forintig terjedhet a bírság összege. A természetvédelmi hatóság és a természetőrök is ellenőrizhetnek. A szigorítás célja, hogy a kirándulók a természetben gyönyörködjenek benne, az árusok hagyják élni a növényt. A saját erdejében sem szedhet hóvirágot a tulajdonos, a természetkárosítás bárhol megvalósulhat. Az más, ha valaki üzleti célból termeszti a kertjében, ám igazolnia kell, honnan való a hóvirág. PIACI KÖRKÉP ' Kaposvár Siófok Nagyatád Szigetvár Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 80 70 70 60 60-70 70 Káposzta 120 99 120 100 130 100 Kelkáposzta 200 189 200 180 250 180 Paprika 500-700 650 350-600 40-80/db 420-530 480-530 Paradicsom 680 480 550 400-500 450-1050 500 Uborka 650 690 600 200/db 860 700 fttrezsetyem 450 430 480 500 520 450 Sárgarépa 180 159 250 150 180 150-200 Tojás 22 20 20 20 20-22 18-21 Hagyma 120 99 120 100 95 110 Fokhagyma 550-580 600 600 600 640 580 Karfiol 380 399 450 350 450 380-480 Karalábé 180 139 100 150 180 160 Sütőtök 150 149 150 150 180 170 Sampinyon 450-480 500 500 500 520 460 Bab 600 600 500 450 480 480 Saláta 130-150 100 100 130 120 130 S. káposzta 250 220 250 200 220 250 Alma 130-200 119 100-150 80-160 85-220 60-160 Narancs 230 175 280 200-250 175-195 170-280 Banán 350-380 399 350 350 360 320-350 Dió 1000 1200 700 800 950 1000 Mák 600 600 500 400 460 400-450 SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG forintot költenek, ehhez 4,2 millió forintot nyertek pályázaton, (mg) Bodrog Elkészült a település rendezési terve. Az önkormányzat kijelölte a faluban azokat a területeket, ahol nagyobb beruházást lehet végezni. Ezeken elsősorban turisztikai jellegű létesítményeket szeretnének látni, de a szociális ágazatban hasznosítható beruházásoknak is teret adnak. A terv elkészítése 2,2 millió forintba került, (sk) Csurgó A böhönyei Papp Sándor nyerte a Csurgón tartott Fedák Sári ultiverseny vándorkupáját. A versenyre három megyéből 42 versenyző jött. Második lett a csurgói Somogyi Bálint 3. a csurgónagymartoni Vass Zoltán. A legfiatalabb résztvevő 18, a legidősebb 81 éves volt (va) lieknek, hanem a turisták számára is szeretnének minél árnyaltabb képet festeni a településről, (ni) Bálványos Az üresen álló régi iskolaépületet is hasznosítani akarja az önkormányzat; már tárgyaltak több lehetséges befektetővel, ám egyezség eddig nem született - mondta Sebestyén Gyula polgár- mester. Leginkább öregek otthonaként szeretnék hasznosítani, ez nemcsak bevételt hozna a településnek, hanem növelné a lé- lekszámát is. (kz) Bárdudvarnok Befejezték az általános iskola belső felújítását, s hamarosan az épület tetőszerkezetét is kijavítják a szakemberek. Forintos László polgármester elmondta: a beruházásra mintegy hatmillió Andocs Egymillió forint támogatást kapott az andocsi napközi otthonos óvoda a Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulástól eszköz- fejlesztésre. A pénzből kicserélik a gyermekintézmény bútorzatát: új fektetőket, szekrényeket, játéktároló polcokat és székeket vásárolnak. Az eszközöket közbeszerzés keretében rendelték meg, s a következő hetekben kapja meg az óvoda - tudtuk meg Theisz And- rásné óvodavezetőtől, (kj) Barcs Munkacsoportot hoznak létre az önkormányzatnál a barcsi honlap fejlesztésére és folyamatos frissítésére. A honlapot másfél éve hozták létre, s a vártnál jóval nagyobb a látogatottsága. A fejlesztésére idegenforgalmi szempontból is szükség van; nemcsak a helybe-