Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-24 / 20. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 24., KEDD HAZAI TÜKÖR HÍKSÁV Fantomcégügy: Gyurcsány perel a miniszterelnök ezen a héten teszi meg pontos bejelentését arról, milyen pontokon és miért indít pert a Magyar Nemzetben őt ért rágalmak miatt - mondta tegnap Batiz András kormányszóvivő. A napilap múlt héten kezdett cikksorozatában azt állította, hogy a Gyurcsány Ferenc kormányfő tulajdonában álló Altus Rt. egy fantomcég közreműködésével épült fel. Pelenkaáfát törölne az ellenzéki párt a költségvetésnek le kellene mondania a pelenkákat terhelő 15 százalékos áfáról- jelentette be tegnap Gógl Árpád (Fidesz). Hozzátette: az egészségügyben sürgős változtatásra van szükség, mert a pénzhiány már a működést fenyegeti. Gógl példaként említette, hogy az Országos Vérellátó Központ idei költségvetése csak márciusig elegendő a biztonságos működéshez. Küszöbön a digitális televíziózás A kormány elfogadta a digitális műsorterjesztésről szóló törvényjavaslatot, és a tavaszi ülésszak alatt beterjeszti az Országgyűlés elé- jelentette ki tegnap Kovács Kálmán. Az informatikai és hírközlési miniszter tájékoztatása szerint 2012-ig egymilliárd forinttal támogatják az átállást a digitális televíziózásra, hiszen akkor „kapcsolják le” Európában a hagyományos, analóg műsorterjesztést. Cenzúraügy: Demszky is elítéli az esetet ostoba és megfontolatlan döntésnek tartja, és elítéli Demszky Gábor az őt kifigurázó Budapest Riport reklámplakátjainak BKV- területekről való eltávolítását. A Fidesz tegnap cenzúrával vádolta a közlekedési társaságot. A BKV azt közölte: az ügyben csupán „kérte” az illetékes céget, hogy vegyék le a plakátokat. @ további hírek: www.keggel.hu Hómaró dolgozik a 37-es úton, a Borsod megyei Gesztely határában. A viharos szél folyamatosan visszahordta a havat az utakra. Életveszélyben az utcákon sarkvidéki hideg Több település elzárva. Csúcson a gázfelhasználás. Elzártak egyes települések, néhány út járhatatlan északon. A kormány szerint nem veszélyezteti a gázellátást az időjárás. Dreissiger Ágnes A rendkívüli időjárás tegnap tizenöt települést zárt el Borsod- Abaúj-Zemplén megyében. Tizennyolc alsóbbrendű útszakasz volt járhatatlan, és 24 úton csak folyamatos ekézéssel tudták fenntartani a forgalmat. Különösen nehéz volt a közlekedés a 37-es út Felsőzsolca és Szerencs közötti szakaszán. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy járhatatlan út és négy elzárt település volt tegnap este. Ezenkívül további hét útszakasz volt nagyon nehezen járható, Kisvárdát, Dombrádot, Tiszadobot és Tiszaeszlárt csak nehézségek árán lehetett megközelíteni. A dél-borsodi térség több településén, Borsodiván- kán, Tiszabábolnán, Tiszadorog- mán rendeltek el tanítási szünetet az általános iskolákban. A vonatok is jelentős késéssel indulhattak, a MÁV azonban nem fizette vissza az Intercity- pótj egyek árát akkor sem, ha a szerelvények időjárási okokból többet késtek 15 percnél. „A rendkívüli hideg miatt megsokszorozódtak a bejelentések a hajléktalanokkal foglalkozó diszpécserszolgálatoknál” - mondta Vecsei Miklós hajléktalanügyekért felelős miniszteri biztos. Az intézmények országosan összesen 9500 embert képesek befogadni. A hazánkat elért hidegben a hajléktalanok közvetlen életveszélyben vannak, ezért az éjjeli menedékhelyekről senkit nem utasítanak el. Hétfőtől megerősített szociálismunkás-hálózat dolgozik az utcákon, és ha kell, a nappali melegedők éjszaka is nyitva tartanak majd. Egy tavalyi felmérés szerint egyébként Budapesten legalább nyolcezer hajléktalan él. Demszky Gábor főpolgármester 65 új férőhely megnyitását rendelte el tegnaptól. „Sem az áram-, sem a gázellátás biztonságát nem veszélyezteti a rendkívüli időjárás” - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A kormányfő hangsúlyozta: az előrejelzések szerint várható hideg miatt fel kell készülni a rendkívüli helyzetek kezelésére. Hozzátette: nincs szükség további gázkorlátozásra azon túl, hogy 34 nagyfogyasztót már korábban átállítottak olajtüzelésre. A gazdasági tárca vezetője felkészült a stratégiai kőolajkészletek felszabadításának engedélyezésére. Az energiabiztonsági stratégiai stáb 24 óránként ülésezik. „A gázfelhasználás kapacitásának határához közeledik, de a kormány nem számít arra, hogy túllépi azt” - mondta tegnap Kóka János gazdasági miniszter. A tegnapi mínusz 11 fokos átlag mellett a Földgázellátó Rt. előzetes becslése szerint 86 millió köbméter volt a fogyasztás, ami éppen csak elmarad a kapacitások végét jelentő 87,5 milliótól. Kontinensszerte áldozatokat követel a hideg LENGYELORSZÁGBAN CSük a hét végén 27 ember fagyott meg, ezzel a tél halálos áldozatainak száma már 150-re emelkedett. A lengyel gazdasági minisztérium közlése szerint Oroszországból 34 százalékkal kevesebb gáz érkezik a szokásos mennyiségnél, emiatt a nagyfogyasztók gázfelhaszná- lását korlátozni kellett Németországban ketten fagytak meg az ország déli részért Törökországban is komoly gondot okoz a hideg. Isztambulban a havazás miatt egyetemeket zártak be, és a Boszporusz-szoros- ban leállta hajóközlekedés. Orbán kórházakat és ingyenes gyógyszert ígért „Miért is fontos számunkra az egészségügy?” - tette fel a kérdést Orbán Viktor a pécsi sport- csarnokban, amely ezúttal zsúfolásig megtelt, így a rendezők kénytelenek voltak a kapukat sokak előtt bezárni. Válaszolva saját kérdésére azt mondta: „azért kellett ezt a témát a legfontosabb kérdéskörök közé vonni, mert a nemzeti konzultáció során kiderült: az emberek félnek attól, hogy tovább emelkednek a gyógyszerárak”. A korábbi miniszterelnök azt mondta, az emberek attól is tartanak: privatizálják a kórházakat, s idővel megszűnhet az ingyenes orvosi ellátás. „Kérik tőlünk, garantáljuk azt, hogy a kórházak állami tulajdonban maradnak, garantáljuk, hogy a gyógyszerárak nem szöknek az egekbe” - mondta. A volt kormányfő az egybegyűltek előtt a Fidesz győzelme esetén négy új kórház építését, továbbá egyes esetekben - a három év alattiaknak és a hatvanöt év felettieknek - ingyenes gyógyszert ígért. ■ A Fidesz elnöke úgy véli, az emberek többsége tart a kórházak privatizációjától. A Fidesz elnöke szerint manapság feltűnő az is, hogy először azokat a kórházakat magánosítják vagy akarják átjátszani befektetők kezébe, amelyeket éppen a közelmúltban újítottak fel tetemes állami pénzeken. Másrészt ma már a legtöbb magánkézbe került intézmény pénzügyi gondokkal küzd. Orbán szerint nem arról van szó, hogy a Fidesz a magánkórházak ellen van. Aki ilyet akar, bátran kezdeményezzen és építsen magának. Másrészt ha már szinte minden gyógyszergyár és gyógyszer-kereskedelmi cég külföldi kézben is van, a hazai gyógyszertárak külföldi kézbe adását meg kell akadályozni. Az egészségügy gondjait említve Orbán Viktor beszélt a gyatra fizetésekről, és arról a hivatás- tudatról, amely a mai magyar egészségügyet ideig-óráig még összetartja. Szerinte ezzel a hivatástudattal nem szabad egyetlen kormánynak sem visszaélnie. A gyűlést meglátogatta Toller László pécsi polgármester is, aki jelenlétét azzal kommentálta: kíváncsi az ellenzék gondolataira. ■ Kozma Ferenc Titok, mit mondott a túlélő katona katasztrófa Kitüntették a repülő mentésében részt vevő szakembereket Még vitáznak, meddig tartson az ülésszak Havril András vezérkari főnök (jobbra) a katonák munkáját méltatta „Még öt perc kellett volna, vagy párszor tíz méterrel nagyobb magasság. Ennyin múlott az élet” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben. A kormányfő tegnap elismeréseket adott át azoknak, akik a borsodi Hejce mellett lezuhant repülőgép mentésében részt vettek. A tűzoltók, rendőrök, határőrök, mentők és katasztrófavédelmi szakemberek mellett civileknek is köszönetét mondtak. Összesen harmincötén részesültek elismerésben. Közben Szlovákiában 24 órás nemzeti gyász kezdődött hétfő délben. A középületeken félárbocra eresztették a zászlókat, az emberek pedig egyperces néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt. Várhatóan a hét második felében Eperjesen búcsúztatják a szerencsétlenségben elhunyt katonákat. A repülőgép-szerencsétlenség okáról egyelőre nem lehet sokat tudni, ám a szlovák hatóságok szerint műszaki hiba történt. Az egyetlen túlélő - a repülő első tisztje - állapota folyamatosan javul, orvosai szerint hétfőn már járni, beszélni és enni is tudott. Ezért kezelőorvosai megengedték, hogy a beteggel a baleset körülményeit vizsgáló légügyi szakértők is beszélhessenek, de nem tudni, mit mondott nekik a fiatalember. ■ Nagy Eszter Dóra „Nem tudott megegyezni a négy parlamenti párt a tavaszi ülésszak hosszában” - jelentette ki Szili Katalin, miután félórás megbeszélést folytatott tegnap a parlamenti pártok frakcióvezetőivel. Az Országgyűlés elnöke tájékoztatása szerint utolsó ülésnapként a tárgyaláson felmerült a február 13-ai időpont, valamint egy hónap végi dátum is. Előbbit az indokolja, hogy akkor már tart az ajánlószelvények gyűjtése, amely elszólítja a honatyákat a T. Házból. Az ülésszak hosszáról legközelebb csütörtökön egyeztetnek a frakcióvezetők, amikor már a végső döntést is meg kell hozniuk. Folytatják az egyeztetést az alkotmánybírók jelöléséről is, amelyben egyelőre szintén nincs meg a kellő konszenzus a pártok között. Egyezségre jutottak ugyanakkor a politikusok az öt országos választási bizottsági tag személyében. Konkrét személyek nevét Szili Katalin nem árult el. A legfőbb ügyész májusban esedékes utódlásáról még nem tárgyaltak: arra ugyanis addig nincs ráhatása az Országgyűlésnek, amíg az államfő meg nem nevezi jelöltjét. ■ Vég Márton Döntöttek az országos választási bizottság tagjairól. Nevek még nincsenek.