Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-23 / 19. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 23., HÉTFŐ 17 A NAP TEMAJA karnevál Feje tetejére áll az egész világ, felszabadulnak a tabuk, elszabadulnak az indulatok. Az egész világon elérkezett a farsang, a fékevesztett mulatozás, bolondozás. A télűző mulatságok után úgyis a negyvennapos böjt ideje jön el. HÁROM NAP A FARSANG FARKA Elűzzük a telet, nyugta­lanul várjuk a tavaszt. Ma már illedelmes bálok­kal, régen vért kívánó áldozatokkal is. De egy­valami minden korban azonos: a farsang a felhőt­len mulatozás időszaka. Rados Virág „Elmúlott a hosszú farsang,/bú­sulnak a lányok./Ettől a sok bú- sulástól/ráncos a pofájuk/Nem tudsz férjhez menni,/vőlegényt szerezni,/Vedd elő az olvasódat, /kezdj el imádkozni!” Vénlánycsúfoló a fenti versike a javából: hiába a sok bál, a szeb­bik nem sok képviselője hoppon maradt. Nem akadt férjjelölt a horgára. Régen ugyanis csupán a farsangi bál volt egész évben az egyetlen lehetőség, hogy a ha­jadon jövendőbelijére találjon. A mulatságokon mutathatta meg bájait, amelyektől elbűvöl­ve a legényemberben feltámadt a vágy az udvarlásra, és járni kezdett a lányos házhoz. A 19. században egymást kö­vették a fényesebbnél fényesebb farsangi bálok. Vay Sarplta gróf­nő, aki D’Artagnan álnéven újságíróskodott akkoriban, ér­zékletesen írja le őket. „Az 1835- iki pesti farsangot az asszonyi egyesület báljával kezdték meg. Tulajdonképpen álarcosbál volt ez, és néhány igen csinos álar­cost lehetett is látni, de azért az előkelő hölgyek nagyobbrészt báli öltözékben jelentek meg. Legdivatosabb volt a selyem- foulard, a batisztmuszlin és az orgadil. A férfiak kék és fekete frakkokban jelentek meg.” Bizonyára már akkor sem gon­dolt senki a szokás eredetére, afnely az ókorba vezet vissza. A szaturnáliák, a Dionüszosz- és Mithrász-kultusz, a tél és a ta­vasz, a meghaló és feltámadó ter­mészet ünnepét hirdették. A káosz és a rend párharca, a fel­nőtté válás, a szerelem, a termé­kenység és a házasság motívu­ma mind jelen volt e hetekben. Csakúgy, mint a szerencse és a kiszámíthatatlan sors, amely el­A világ egyik leghíresebb farsangi ünnepén, a velencei karneválon a városközpontban rendezik meg évről évre a hatalmas mulatságot len hiába lázadunk. A római szaturnáliák tragikus hősét pél­dául kockadobással választották ki. A férfi, akire a sors keze mu­tatott, végzetes órája eljöveteléig az ünnepség királya lett. Meg­kapott mindent, ami szem-száj­nak ingere, összes kívánsága tel­jesült. Hanem a szaturnália után önkezével kellett véget vetnie éle­tének. A mítoszok világában élő ember számára az aktus jelké­pes volt: a zűrzavar zárlatát és az új rend nyitányát szimbolizálta. A jóval szelídebb farsangi szo­kások nálunk a középkorban kezdtek terjedni. Maga az idő­szak vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig vagy hamvazó­szerdáig tart. Vagyis a negyven­napos böjt kezdetéig, amely a húsvétot előzi meg. Az utolsó há­rom nap a legfékevesztettebb mulatozás ideje. Ez a „farsang farka”, amelyről ismét csak egy ókori kép juthat eszünkbe. Még­pedig a falloszkultusz jegyében felvonuló férfiak, akik óriási hímvesszőt kötöttek magukra, így hódolva a termékenység esz­ményének. De még a keresztény erkölcs is megengedte, hogy far­sangkor a népek házasságtörők­ről, kerítőkről, örömlányokról szóló dramatikus játékokat ad­janak elő. A magyar kifejezés egyes források szerint a né­met Fastnacht szóból származik, amely hús- hagyókeddet, farsangéjszakát jelent. Mások úgy vélik: a ba­jor-osztrák Vaschang az eredet, amit németül Faschingnak mondanak. így nevezték a kö­zépkorban a „bolondosán be­szélők gyülekezetét”. Tagjai a farsang időszakában bátran kimondhatták a máskor tilos igazságot - éppen A mohácsi busók a telet hivatottak elijeszteni fából faragott álarcaik­kal, mozgásukat, viselkedésüket is a hagyomány szabja meg a „bolond beszéd” védőpajzsa alatt. A zajos mulatságok alapja mindenképpen ősi hiedelem. Eleink úgy képzelték, a tél utol­só napjaiban a nap elgyengül, és a gonosz szellemek életre kel­nek. Őket kellett a nagy csinnad­rattával elüldözni. Jelmezbe is azért öltöztek, hogy elriasszák a halált, az ártó erőket és a hideget. A hiedelmek feledésbe merül­tek, a harsányság és a jelmezbe öltözés megmaradt. A mulatsá­gokon az elbujdosott tél helyett néhol egymást ijesztgetik a részt­vevők. Feje tetejére áll az egész világ, felszabadulnak a tabuk, el­szabadulnak az indulatok. Né­melyik népszokásban már any- nyira, hogy az a külső szemlélő számára bizony állatkínzásnak számít. Itt van például a húsha­gyókeddi gúnárnyakszakítás. Ebben - mint afféle véres ügyes­ségi próbán - a mészároslegé­nyek versengtek. Az aktus ugyanis mesterré avatásuk része volt. Egy 17. századi útirajz így ír­ja le a jelenetet: „A mészároslegé­nyek a lőcsei vendéglőstől a má­sik oldalon fekvő őrházig kötelet húznak, közepére egy fonallal összekötözött libát akasztanak, lábánál fogva. A legény nyerge- letlen lovon futtat el a kötél alatt, és igyekszik elkapni a liba nya­kát A kapkodás és nyargalás ad­dig tart, amíg valamelyik a lúd fejét le nem szakítja. Elvágtat ve­le, és jól elrejti, mert a többiek ül­dözőbe veszik, és igyekeznek tő­le elragadni. Aki a fejet elvitte, egy évig főlegény, és a mester- ségbeüek között különös kivált­ságokat élvez.” A legfeltűnőbb mozzanat ré­gen és ma is a jelmezes-álarcos alakoskodás. A 15. század óta szólnak leírások a férfi-női ru­hacseréről, maszkviselésről. Napjaink leglátványosabb far­sangi alakoskodása a mohácsi délszlávok csoportos busójárá­sa. A busók a telet hivatottak el­ijeszteni fából faragott álarcaik­ban; mozgásukat, viselkedé­süket rituálé szabja meg. A farsangi alakoskodók általá­ban kis párbeszédes jelenetet adnak elő. A lakodalmas játékok közül pedig a nyugat-dunántúli, rönkhúzással összekötött móka­házasság a legérdekesebb. A lá­nyokból, legényekből álló párok a kidöntött fát húzták végig az úton. A rituálét akkor rendezték meg, ha a faluban abban az esz­tendőben nem volt lakodalom. A világ farsangjai közül a két leghíresebb a velencei és a riói karnevál. Velencében a városköz­pontban, a Szent Márk téren, sza­bad ég alatt rendezték meg a ha­talmas színjátékot. Szereplői maguk a városlakók voltak. Bra­zíliában, Rio de Janeiróban a szambaiskolák felvonulása szín­pompás látvány. A legegyszerűbb kosztüm is száz dollárba kerül. Végül, ha már csúfolóval kezd­tük, álljon itt egy farsangi köszön­tő, teli jókívánságokkal. „Hipp- hopp, farsang!/ Megölték az ár­iám}// nem adják a máját\/ csak a szalonnáját/ Adjon az Úristen/ ennek a gazdának/ hat szép ök­röt,/ nyolc kis bérest,/ arany ekét a kezébe,/ arany búzát a földjé­be!/Hipp-hopp, farsang!” Mese az Isten dicsőségére eljárt farsangi táncról Volt egyszer egy mutatványos, aki városról városra járt, míg csak bele nem fáradt a nyughatatlan életbe. Belépett egy kolostorba, ám a szerzetesi élet idegen volt szá­mára. Egy napon bánatában levette szerzetesi ruháját, felöltötte tarka köntösét, és táncolni kezdett A legnehezebb táncot járta, hogy Istent dicsőítse vele. Addig tán­colt, míg össze nem esett. Egy szerzetestársa megleste, és titokban odahívta az apátot. Az apát hívatta a mutatványost, mire az leborult: „tudom, nem maradhatok itt”. De az apát így szólt: „Kértek, járj közben mindnyájunkért Istennél, hiszen tán­cod közben őt dicsőítetted. Bárcsak Isten megbocsátaná nekünk olcsó szavainkat, melyeket szánk kimond anélkül, hogy szívünk küldené őket”. ■ (Francia legenda) Jeles napok nagyböjtig január 6.: vízkereszt. Krisztus meg- keresztelkedésének ünnepe, a kará­csonyi tizenketted zárónapja. január 22.: Szent Vince napja. A zaragozai püspök segítője volt, vele együtt szenvedett vértanúságot a ke­resztényüldözések idején. Ünnepe termésjósló nap: „Ha megcsordul Vince, teli lesz a pince”. február 2.: Gyertyaszentelő Boldog- asszony napja. Mária tisztulása, gö­rögül Hypapanté, vagyis találkozás; e napon mutatta be Mária Jézust a templomban. A szentelt gyertya Krisz­tus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgáljon. Időjósló nap. február 3.: Szent Balázs napja. Örmény vértanú orvos-püspök. A le­genda szerint megmentette egy özvegyasszony fiát, aki halszálkától fuldoklóit. A balázsolás hagyománya máig éb gyerekek járják a házakat adományokat gyűjtve. Néphit: ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog DOROTTYA CSÚFSÁSÁVAL ijeszti el a zord időt A tavaszváró mu­latozás fél évszázados hagyo­mány február elején. Dorottya csúfsága egy kissé megkopott az idők folyamán. Nem keresi far­sang hercegének kegyeit, a her­ceg sem töri már magát, hogy a hölgyet kedvesévé tegye. A her­ceg ma már felajánlja mások­nak a lehetőséget. így kerül a képbe, egy középkori lovag, aki a tér és az idő logikáját felborít­va megkéri a néhány száz évvel korábban élt Dorottya kezét február 8-A időjárásjósló nap is. A néphagyományban Do­rottya és Julianna között ellen-1 tétes összefüggés található: ha Dorottya szorítja, akkor Juli­anna tágítja a fagyot, és ha Dorottya locsog, akkor Julián- é. na kopog.

Next

/
Thumbnails
Contents