Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-04 / 3. szám
4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 4., SZERDA SOMOGYI MAGAZIN Gyenesei István, a közgyűlés elnöke (balról a második) fölkarolta a Somogy hosszú távú terveihez illeszkedő kerékpárút-építő kezdeményezést. Képünkön Bihariné Asbóth Emőke csurgói és Ormai István nagyatádi polgármesterrel, valamint Kuti Béla barcsi és Hosszú András marcali szakértővel. Somogyország együtt hajt az észak-déli kerékpárátért fejlesztés Két keréken a Balatontól a Dráváig Uniós csatlakozásunk óta a legnagyobb határon átívelő beruházás lehet Somogybán annak a - leágazásokkal - 250-300 kilométeres kerékpárúinak a megépítése, ami a Balatont kötné össze a Drávával, illetve a szomszédos Verőcével. A 3-4 milliárd forintos projektet a második Nemzeti Fejlesztési Tervhez csatlakozva, közös magyar-horvát- szlovén pályázattal tervezik az érintett kistérségek, valamint a Somogy Megyei Önkormányzat, amely a gesztorságot vállalta. A közelmúltban az érintett kistérségek és szakmai szervezetek részvételével több egyeztetést is tartottak a Megyeházán.- A program országosan is példaértékű leheti Olyan európai értékek, mint a környezetvédelem és az egészséges életmód, szolgálata mellett feltárja és bemutatja Somogyország legszebb épített és természeti kincseit - mondta Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, aki személyesen vesz részt az előkészítő munkában. - Azt hiszem, ennél kiválóbb, határokon átívelő programot keresve sem találnánk, s most a lehető legszélesebb összefogással dolgozunk a pályázat sikere érdekében. A 250-300 kilométeresre tervezett bicikliút ideális nyomvonalát a fonyódi, marcali, csurgói, nagyatádi és barcsi kistérségek, a közútkezelő kht. és a Duna- Dráva Nemzeti Park együtt jelöli ki. A pályamunkát a megyei önkormányzat koordinációjával e hónapban adják be a mintegy 30 millió forintos megvalósíthatósági tanulmányra. Az engedélyeztetésnél később további 300 millióra tervezik a pályázatot.- A megvalósítás, ami a nyomvonaltól függően 3-4 milliárd forintba kerül majd, a Nemzeti Fejlesztési Terv támogatásával történne, ezért mindenkinek egy emberként kell dolgoznia, hogy az észak-déli kerékpárút bekerüljön annak céljai közé - mondta az elnök. Ismét pályázhatnak a civilek dél-dunántúl 37 millió forintos keretről döntenek A napokban kiírta újabb pályázatát a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) dél-dunántúli kollégiuma. Az NCA honlapjáról letölthető információ szerint a tavalyi működéshez kapcsolódó kiadásokra összességében 37 millió forintot osztanak szét. Pályázni január 30-ig lehet. A Nemzeti Civil Alapprogram dél-dunántúli regionális kollégiumának eddigi kétéves működése alatt 445 somogyi pályázó összesen 184 millió forintot nyert. Az újabb pályázatot december 29-én jelentette meg a kollégium. A kiírás ezúttal is a civil társadalom erősítését, a szervezetek társadalmi szerep- vállalásának segítését célozza. Időközben az ország 2100 szervezete jelezte, részt kíván venni a civil szférát érintő döntésekben. Az országos tanácsot január végén, a regionális kollégiumokat februárban választják a bejelentkezett elektorok. így még a jelenlegi ösz- szetételű testület dönt a mintegy 37 millió forintról. MI, SOMOGYIAK Megyeszerte ma, illetve az elkövetkező napokban kerül a képernyőre a Mi, somogyiak... című televíziós magazin, a megyei önkormányzati stúdió és a városi televíziók stábjainak közösen készített heti krónikája. A rendhagyó adásban évértékelő, évindító beszélgetést láthatnak Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével, s terveiről megszólal néhány somogyi város polgármestere is. A következő héten már ismét a megszokott félórás magazin jelentkezik, amelyben a Mi, somogyiak szerkesztősége beszámol a holnap kezdődő megyenapi programsorozat valamennyi eseményéről. Balatonberény: szerda 18.00Balatonboglár: szerda 19.30 szerda 22.30 hétfő 19.20 Balatonföldvár: csüt. 18.30Balatonlelle: hétfő 20.00Balatonszárszó: (2.4. hét) csüt. 19.00 Barcs: hétfő 19.30 szerda 19.30 Beleg: péntek 19.00 szombat, vasárnap Berzence: csüt. 18.00 péntek 18.00 Bélavár: péntek 20.00Bolhó: vas. 10.00 vasárnap 15.00 Csurgó: szerda 18.30 péntek 13.00 vasárnap 13.00 Fonyód: kedd 19.00 péntek 19.00 Igái: szerda 18.00Kadarkút szerda 19.00 Kaposfő: szerda 18.00 csüt. 18.00 Kaposmérő: csüt. 19.00 hétfő 19.00 Kaposvár (City Kábel) szerda 19.00 szerda 23.00-tól vasárnap 18.00 Kéthely: péntek 19.00Lábod: hétfő 18.00Lengyeltóti: szerda 20.00 hétfő 19.00 Marcali (VTV): szerda 19.10 péntek 20.00 Mesztegnyő: szerda 19.30 péntek 10.00 Nagyatád: szerda 18.00 csüt. 17.00 vasárnap 14.00 Osztopán: szomb. 18.00 Segesd: csüt. 20.00Siófok (Sió Tv): csüt. 18.30 péntek 9.00 vasárnap 8.00 Somogyjád: szerda 18.30 szombat 18.30 Somogyszob: csüt. 19.00 vasárnap 14.00 Tab: szombat 18.00 vasárnap 11.00 és 16.25 Tarany: csüt. 19.00Vízvár: hétfő 20.00Összeállításunk a Somogy Megyei Önkormányzat támogatásával készült Belvízveszély a Balaton-parti települések vízgyűjtőin észak-somogy A települések felkészültek az áradásra (Folytatás az 1. oldalról) A működésképtelen szivaty- tyútelep miatt'30-40 ingatlan van veszélyben az üdülőterületen, továbbá kritikus a helyzet Balatonboglár déli részén. Ez utóbbi az ordacsehi szivattyútelep térsége, ahol másodfokú a belvízvédelmi készültség - erősítette meg a minisztérium közlését a vízitársulat ügyvezetője. Balatonfenyvesen másfél száz ingatlan van veszélyben a nyugati partszakaszon, s földeket öntött el a víz. A Hullám közben kedden volt olyan lakóház, aminek már vízben állt a lábazata, s érintett a Kaposvári és a Máriái utca által határolt belterület - tudtuk meg Heizler Györgytől, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatójától. Lombár Gábor, Balatonfeny- ves polgármestere hangsúlyozta: az alacsonyan fekvő területek kritikus helyzetének rendezését tekintik az év fő feladatának. A község első embere beszámolt arról: a település kormányzati segítséget kért, ám a Sió megnyitásán kívül egyéb ígéretet nem kapott. A marcali polgári védelmi ki- rendeltség huszonnyolc településsel vette fel a kapcsolatot tegnap - tudtuk meg Bohár Lászlótól, a kirendeltség előadójától. Egyik településről sem jelezték, hogy gondot okozott a hóolvadás. A tűzoltók sem hívták vízszivattyúzáshoz. A települések felkészültek az esetleges áradásra. Fábos István, Tapsony polgármestere például végigjárta a falu utcáit, szerencsére sehol nem találkozott problémával. Ez köszönhető annak is, hogy a helyi termelőszövetkezet traktorja rendszeresen tisztította az utakat. Somogy- simonyiban pedig ahol nem megoldott a csapadék elvezetése, ott ideiglenesen utat ástak a falusiak a víznek. Komári Jó Bácsai Zoltánná és Tóth Árpádné a fenyvesi Hullám közben zsef, Szőkedencs polgármestere elmondta: korábban már megerősítették a földtöltéseket, melyek a kritikus részeken útját állják a víznek és az árkokat is kitisztították. Folyamatosan figyelik a vízszint emelkedését és ha szükséges, újabb homokgátakkal akadályozzák meg az áradást. Somogyváron is készenlétben állnak a szivattyúk. Móring József Attila polgár- mester elmondta: a Kossuth utcában van néhány ház, melyek mindig veszélyeztetettek az utca mély fekvése miatt. Ezekre fokozottan figyelnek. Molnár István, a csurgói katasztrófavédelem kirendeltségvezetője elmondta: a csur-gói térségben egyelőre nincs árvíz-, illetve belvízveszély. Azok a települések, amelyek korábban hasonló helyzetben veszélyeztetve voltak, többnyire pályázati pénzből megoldották a vízelvezetést, így történt például Somogy-csic- sóban, illetve Csurgón, ahol kialakítottak egy tározótavat. Pogányszentpé-teren a Dózsa utcában van egy árok, amely a környéken lévő házakra nézve lehetne veszélyes, ám a közeli halastóban jelenleg nincs víz, így az árok vize most odafolyhati Varga László, a marcali Mező- gazdasági Rt. igazgatója arról beszélt, hogy a földeken sincs egyelőre probléma. Mivel nincs fagy a hó alatt, ezt a csapadékmennyiséget még elnyeli a talaj. Ám kritikus helyzetet teremthet, ha a következő napokban a lehűlést tartós fagy váltja fel. Belvízvédelmi készültség Az első- és másodfokú belvízvédelmi készültséget januártól rendelheti el az FM-hivatal. Az úgynevezett belvízöblözetű szivattyútelepeken - többek között Balatonőszödön, Za- márdiban - a vízitársulatok másodfokú védelmi szinten végzik a vízátemelést. Megtudtuk: Somogybán egy hét alatt 75-80 millimé- ternyi csapadék hullott. Kifagyhat a vetésállomány Varga Gábor, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője közölte: érezhetően felgyorsult a hóolvadás, a talaj felső rétege átázott, sok területről a falugazdászok jelezték, hogy káros mértékben túlnedvesedett. A mély fekvésű területeket belvíz borítja. Az eljegesedett felületen kifagyhat a vetésállomány, és kár keletkezhet abból is, ha a növények „kipállanak”. Andocs Több mint 250 nyugdíjast hívott meg az idősek napi ünnepségre az andocsi önkormányzat az általános iskola aulájába. A tanulók adtak műsort: szerepelt a tánckar, a fúvószenekar, s felléptek a zongorát tanuló diákok is. Az ünnepségen adták át az időseknek az ajándékcsomagot, erre mintegy 130 ezer forintot költött az önkormányzat - tájékoztatott Törőcsik Ferencné polgármester, (kj) Bőszénfa Közmunkaprogram kereteiben pályázott az önkormányzat. Azt szeretnék, ha a településen dolgozó 11 közmunkás munkaidejét május 31-ről későbbire változtatnák. Nyitrai István polgármester elmondta: a pályázattal még egy hónapig szeretnék meghosszabbít- tatni a munkások szerződését, (sk) Csurgó A térségben tervezett Magyar Népmesevidék, illetve Magyar Népmese Park programhoz kapcsolódóan néhány fafaragó mese- paddal ajándékozza meg a településeket. Többek között Csurgóra is megérkezett már a pad, csak még végső helyet nem találtak neki. (va) Iharos Szépkorúak napját tartottak a településen. A karácsonnyal egybekötött ünnepségen óvodások, iskolások és a kaposfői Rockszínkör adott műsort. Kisházi Ferenc polgármester elmondta: az önkormányzat által megszervezett ünnepségen minden 60 év feletti szépkorú kapott ajándékot, (sk) Kaposvár A kormány módosította a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedéki adó-visszatérítés feltételeit és szabályait. Varga Gábor, a földművelésügyi hivatal vezetője kedden közölte: 2006. január elsejétől nem a szarvasmarha tulajdonosát, hanem a mindenkori jogszerű tartót illeti a jövedékiadó-kedvezményt. Bővebb tájékoztatást a falugazdászok biztosítanak, (hm) —--------1