Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-19 / 16. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 19., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Hajóroncs a Dráva mélyén összefogás Nemzetközi búvárcsapat kutatná a folyó medrét Tucatnyi vízimalom-maradványt azonosítottak be eddig a folyami régészek, s feltételezésük szerint egy hajóroncs is rejtőzik a Drávában. A szakemberek hosszabb kutatásra készülnek Barcsnál, s nem kizárt, hogy amerikai támogatásból tehetik ezt. Nagy László Nagy a várakozás a szakemberek körében; a folyó medre rengeteg meglepetést tartogathat, hiszen a történelem során fontos hajózási út volt jelentős átkelőkkel, s a főbb észak-déli útvonalak is erre vezettek. A folyami régészek egy csoportja tavaly nyáron már Barcson töltött néhány napot, s akkor Barcs és Drávatamási között tucatnyi bödönhajót azonosítottak be, amelyek feltehetően vízimalmok tartópillérei voltak valaha. - A már megtalált bödönhajók dokumentálása hosszabb időt igényel, s azóta Török flotta a Dráván Barcs térségében már a római korban is volt átkelő a Dráván, s Barcsnál állomásozott egy időben a török hadiflotta. A folyóból került elő az a bronzkori kard is, amely ma a Dráva Múzeumban látható. A ritka fegyverből Somogybán mindössze kettő van. azt is feltételezzük, hogy egy hajóroncs is rejtőzik a Drávában - mondta Tóth János Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal főosztályvezetője. - Több nemzet búvár-régészeit foglalkoztatja a folyó, szívesen jönnének ide kutatni. A költségek előteremtésére az amerikai National Geographic-hoz pályáztunk, az első fordulón már túljutottunk. Emellett olyan cégeket is megkerestünk, mint a MÓL Rt., amelynek magyar és horvát érdekeltsége egyaránt van. Szponzor azonban egyelőre nem akadt. A magyar-horvát keretegyezményben szerepel ugyan a búvár-régészet, pénz azonban ettől még nem lesz több. A folyami régészeti program uniós támogatással indulhatott nemrégiben hazánkban. A profi búvárok és folyami régészek munkáját fémkeresők és ultrahangos kutatókészülékek segítik. Tavaly Győrnél a Dunában végezhettek nagyobb kutatást. A Drávába a múlt év nyarán merültek először szakemberek. Merülésre várva. Tavaly már kutathattak a búvárrégészek fotú: láng Róbert Támogatás nélkül nincs termelés agrárium Megkezdődött a nemzeti kiegészítő pénzek kiosztása Hazánkban a határidő lejárta előtt hónapokkal elkezdték kifizetni a területalapú támogatás uniós részét. A héten rajtolt a program második fele; a csaknem 68 milliárd forint kiegészítő nemzeti támogatás kiutalását megkezdte a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal. Harsányi Miklós- A kiegészítő nemzeti támogatás keretében hektáronként 19 142 forintot kapnak a regisztrált termelők - közölte szerdán lapunkkal Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági Hivatal vezetője. Hozzátette: azok jogosultak erre a támogatásra, akik az úgynevezett Gofr-növé- nyeket (gabona, olajos, fehérje) termesztették. Az uniós szabályok szerint december elejétől június végéig kell kiutalni a területalapú támogatásokat. Ettől az időponttól nem szabad eltérni. Az MVH somogyi vezetője leszögezte; az agrármegállapodásban vállalt kötelezettséget meghaladó mértékben és ütemben folynak a kifizetések. Decemberben kezdték kiutalni a területalapú támogatás uniós részét; azóta 200 e- zernéi több gazdálkodó csaknem 87 milliárd forintot kapott meg. Baranyai Sándor reményét fejezte ki, hogy a nemzeti kiegészítő támogatás kiosztásával sem adódnak nehézségek. Kiemelte: csaknem 68 milliárd forint illeti meg a termelőket, amelyből a héten már több mint 50 milliárd forint támogatást utaltak ki. Somogybán mintegy 7500 termelő jogosult a pénzre. Varga Gábor, a Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője elmondta: a nemzeti támogatást február végéig kell kifizetni. Teljes egészében - egy hektárra vetítve - a termelők mintegy 38 ezer forintot vehetnek fel. Azt is elmondta: a megyébe áramló mintegy 8,9 milliárd forint közel hatszor annyi, mint a 2003-as támogatási keret volt. Akkor - elevenítette fel - csupán nemzeti forrásból állt össze a pénz. Új esélyek, források az agráriumban Az agrár- és vidékfejlesztési operatív programon belül megnyílt 9 támogatási lehetőségről esett szó a somogyi falugazdászok szerdai találkozóján. Harminckét szakember és az MVH képviselői tekintették át a következő hónapok feladatait. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás kifizetéséről és egyéb szakmai információkról is beszámoltak a tanácskozáson. BEMUTATJÁK A JELÖLTEKET Fidesz: az őszinte a nyerő Ma megtudjuk, hogy mikor lesznek az országgyűlési képviselőválasztások. A pártok azonban már megkezdték jelöltjeik bemutatását Tegnap Pokomi Zoltán, a Fidesz alelnöke a Somogy megyei 1-es és 2-es választókerület jelöltjeit mutatta be az újságíróknak. Az 1-es választókörzetben Heintz Tamás kaposfüredi orvost, a 2-esben Szabó József Andor állatorvost, országgyűlési képviselőt indítja a párt A fonyódi 4-es választókörzetben közös jelöltje lesz a Fidesznek és a KDNP-nek: Móring József Attila somogyvári polgármester, országgyűlési képviselő, őt Harrach Péter, a parlament jelenlegi alelnöke (Fidesz) mutatta be. Füleki Tímea, Márkus Kata Pokorni Zoltán azt mondta: mindkét képviselőjelölt rendelkezik a manapság legfontosabb tulajdonsággal: az őszinteséggel. Eddigi politizálásukkal pedig bizonyították, hogy igyekeznek szavukat megtartani. Az 1- es választókerületben Heintz Tamás, orvos, Kaposvár alpolgármestere, a kaposfüredi település- részi önkormányzat elnöke száll harcba a mandátumért Neki az MSZP-s Lamperth Mónika belügyminiszterrel kell megküzdeni. A 2-es választókerület fi- deszes jelöltje a jelenlegi képviselő Szabó József Andor állatorvos, akivel szemben Kolber Istvánt, a párt megyei elnökét, tárca nélküli minisztert indítja az MSZP. Pokomi Zoltán azt mondta: az első és legfontosabb, amit a Fidesz ígérni tud, az egyenes beszéd. Ezenkívül többek közt garanciát vállal arra, hogy a gyerekek számától függetlenül megmaradnak az óvodák és az általános iskolák a kis településeken. Kormányváltás esetén helyreállítanánk a falvakban a postai szolgáltatást, a vasutat pedig nem eladni, hanem korszerűsíteni kívánjuk. Harrach Péter, a párt politikusa Balatonlellén Móring József Attilát, a Fidesz-KDNP közös jelöltjét mutatta be. A Somogy Aes számú választókörzetében induló politikusnak a kihívója Kolmann Gergely (MSZP) vállalkozó és Mézes Éva orvos, az SZDSZ országgyűlési képviselője lesz.- Nem kívánok beszállni az ígéretversenybe. Azokat a célokat képviselem, melyeket a Nemzeti Konzultáció során és egyéb alkalmakkor az itt élők megfogalmaztak - hangsúlyozta Móring József Attila. Kiemelte: ezek alapján a turizmus fejlesztésében látja a jövő legfontosabb feladatát. Az idegenforgalom területén a rivalizálás helyetti összefogás fontosságáról beszélt, s állította: nem elhanyagolható az autópálya melletti mellékutak korszerűsítése. Heintz Tamás 15 éve dolgozik orvosként Kaposfüre- den. 1986 óta él a település- részen, 2002 óta politizál, három és fél éve a településrészi önkormányzat elnöke, 2005 novembere óta pedig Kaposvár alpolgármestere. Azt ígéri, hogy a közösség többségének érdekeit képviselve azt a munkát folytatja, amelyet három és fél éve végez Kaposfüreden többek közt a szociális problémák kezelése terén. Szabó József Andor Állatorvos, lógus. 1994 óta politizál, 1998 óta a 2- es somogyi választókerület országgyűlési képviselője. 2002 óta a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője. Két ciklus után folytami szeremé képviselői munkáját Mivel szerinte a mostani kormány elfeledkezett a falvakról, a vidéki embereknek munkát, lét- biztonságot ígér. Móring József Attila 1998 óta Somogyvár polgár- mestere. Azt megelőzően a község nevelőintézetében dolgozott, gyógypedagógiai tanár végzettséggel rendelkezik. Szita Károly visszalépését követően 2002 decemberében lett országgyűlési képviselő. A parlament oktatási szegregáció okait vizsgáló albizottságának társelnöke. Alsóbogát Az Alsóbogáti Új Élet Nyugdíjasklub pótszilvesztert szervezett, melyre meghívták a képviselő-testület tagjait és a pártolótagokat. A rendezvényen huszonötén vettek részt. Az ünnepély költségeit az egyesület a saját költségvetéséből fizette, (szk) AlldOCS Költségvetéséből idén is támogatja a képviselő-testület a falu civil szervezeteit - tudtuk meg Törőcsik Ferencné polgármestertől. Éppúgy, mint a korábbi években, 50-50 ezer forintot ad a nyugdíjasklubnak, a polgárőrségnek, a gazdaköri egyesületnek, az önkéntes tűzoltóknak és az Andocsért, So- mogyért Egyesületnek is. (kj) Balatonföldvár A Balaton kereskedelmi szálláshelyei az elmúlt években 25-30 százalékos arányban részesedtek hazánk külföldi idegenforgalmából. A vendégek hatvannégy százaléka a szállodákat választotta, (ca) BarCS Eredményes évet zártak a barcsi cselgáncsozók, s nagy tervekkel kezdték ezt az évet is. Az utánpótlás-nevelés érdekében hamarosan már ovisoknak is tartanak edzést. A szakosztály szeretné, ha a diákolimpia döntőjének is a Dráva- parti város adna otthont, (ga) Böhönye Komposztálótelepet szeret- | he a település. A zöld hulladék kiváló O alapanyag lehetne a virágkertésze- ^ tekben. A komposztáló kialakításé- 2 hoz 140 millió forintra pályáztak, a CsÖlUend Elkészültek a falu templomának új padjai. A csömendi egyháztámogatási kérelmüket befogadták, község a kaposvári püspökségtől nyert egymillió forintot a beruházásra, s jelenleg tartaléklistán vannak. ebből tíz ötüléses padot készíttetett Sallai András helybeli asztalossal, (ve) Fonyód Elfogták és előállították kedden reggel a Fonyódi Rendőrkapitányságjárőrei Niklán azt a 26 éves helybeli férfit, aki ellen a Somogy Megyei Bíróság bv-csoportja adott ki elfogatóparancsot, mivel nem'kezdte meg szabadságvesztésének a letöltését. Kadarkút Pályázati anyagot készít elő az önkormányzat a Nagy és a Hódosi utca, valamint a Hősök tere burkolatának és díszburkolatának helyreállítására. A kivitelezőt pályáztatás útján választják majd ki. A beruházás költsége a tervek szerint 20 millió forint lesz. (szk) KapOSmérŐ Csatlakozott a Szókratész programhoz, majd négy és fél ezer eurót nyert a település általános iskolája. A pénz egy részéből eszközöket vásárolnak, egy részéből pedig a külföldi tanulmányuta- kat finanszírozzák. Kaposújlak Megépült a falu átjárhatóságát biztosító út. A települést átszelő volt földút egy SAPARD pályázatnak köszönhetően aszfaltot kapott és kiszélesítették. Rózsás Gyula polgármester elmondta: a négy méter széles út felújítása csaknem nyolcmillió forintba került, amiből 20 százalék önrészt vállalt magára az önkormányzat, (sk) Kaposvár A kamion nyitott állapotát használta ki az a tolvaj, aki kedden kora délután Kaposváron a Guba Sándor utcában parkoló tehergépkocsiból ellopott két pénztárcát, s ezekben csaknem százezer forint volt.