Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-16 / 13. szám
BABONYMEGYER 02 2 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 16., HÉTFŐ Ritka a mosoly a nehéz időkben. Szappanos Józsefné, Németh Istvánné karjában a kis Danival és Németh István Gyertyafénynél tanulnak nemzedékek Három generáció villany és fürdőszoba nélkül Játék az óvodába A napközi otthonos óvoda a többcélú kistérségi társulástól kapott több mint 500 ezer forinton játékokat, eszközöket vásárolt. 230 ezer forintért favonatot vettek az udvarra kocsival, illetve asztallal, paddal és tetővel ellátott fdagória-padot. 30 ezer forintért labdákat, tornához karikát és egyéb udvari műanyag játékokat vásároltak. Vismaior-támogatás Ennek keretében 136 ezer forintot kapott az önkormányzat az Árpád utcában a gyalogjárda melletti vízelvezető árok rendbetételére. A településen a múlt évi augusztus 17-i nagy esőzés során - az árok hiánya miatt - befolyt a víz egy családi ház melléképületébe, amelyet alá kellett dúcolni. Ennek a költségeit is a falu állta. Eladott templom Eladta a helyi református egyházközség a megyeri falurészen levő, évek óta kihasználatlan és romos állapotú templomot egy bábony- megyeri vállalkozónak, aki tervezi annak helyreállítását. Szóba került az is, hogy a templom előtt levő földterületet - ami az önkormányzat tulajdona - szintén megveszi. Pénz az egyesületeknek A sportegyesület tavaly félmillió forintot kapott az ön- kormányzattól. A polgárőrség számára 100 ezret biztosítottak, míg a nyugdíjasegyesület részére a siófoki régiós rendezvényen való részvételre és bemutatkozásra harmincezer forintot hagyott jóvá a testület. A cikkeket Krutek József írta. Fotó: Gáti Kornél Az oldal megjelenését az önkormányzat támogatta Krutek József Tab felől Bábonymegyerre érve az első házban él a Susóczki és a Szavári család. Susóczki József, a felesége, a felnőtt fiúk, lányuk a rendőrnek tanuló vejükkel, valamint az ötesztendős kis unoka, Szavári Virág. Susóczki József 56 évesen rokkantnyugdíjas. Huszonkét éven át maszekként dolgozott mint karosszérialakatos és fényező. Négy éve adta visz- sza az ipart betegsége miatt.- Mindössze ötvenszázalékos szociális járadékban részesülök - mondta szomorúan. - Ez havi 22 ezer forintot jelent a családnak. Amíg „űztem” az ipart, tisztességesen megéltünk. Most nagyon össze kell húzni a nadrág- szíjat. A faluban csak a Béta-Roll Rt. biztosít munkát, egyéb lehetőség nincs. A feleségem és a fiam Siófokra jár, a lányom Tabon dolgozik, a vejem pedig rendőrnek tanul. A kicsi oviban van, egyedül vagyok itthon. Megtudtuk, hogy az elmúlt évtizedekben keményen dolgoztak azért, hogy felépüljön a ház, a műhely, de sok pénz kellett a szerszámok, eszközök megvételére is. Az egykor használatos berendezések, a műhely most kihasználatlan. Nyugdíjban a szerszámok is...- Már csak nosztalgiából nézek be egykori munkahelyemre - mondta elcsukló hangon. Régi, düledező fakerítés a háromszobás szegényes ház előtt a Rudnay utcában. Se villany, se fürdőszoba. Itt lakik a 39 éves Németh István a feleségével és négy gyermekükkel. Velük van a férfi édesanyja, a 70 esztendős Szappanos Józsefné is. Három generáció egy tető alatt Az apa hajnali három órakor kelt A feleségével megetették a három hónapos Danit. Azután nem tudott visszaaludni. Azt mondta: sok minden motoszkál ilyenkor a fejében. Nyugtalan, mert nincs munkahelye. Gál Ferenc a falu utolsó házában él a Szent István utcában. Tíz kutya csaholt az udvaron. Anyakocák és tehenek tartásával foglalkozik a feleségével A kismalacokat ad- Nagyon nehéz körülmények között élünk - mutatott a ház felé. - Még egy hónapra való fánk van, de hogy mi lesz utána, azt nem tudom. A gyerekek hat órakor keltek, majd gyertyafénynél készülődtek. Az áramszolgáltató fél éve kikötötte a villanyt. A legidősebb gyermek, Fruzsina 17 éves és cukrásznak tanul. A 15 esztendős Anna a víz- gazdálkodás rejtelmeivel ismerkedik. Mindketten naponta ingáznak Siófokra. Harmadik gyermekük a megyeri falurészen tanul. Hetedikes.- Bolti eladó a szakmám, ám tavaly nyár óta állástalan vagyok - folytatta. - Siófokon dolgoztam, ám epilepsziás rohamom miatt közös megegyezéssel eljöttem. A faluban nincs munkahely, tengődéssel telnek a napjaják el, jelenleg is hatvanról gondoskodnak. Elmondta: csak időleges piaca van a malacnak Hét szarvasmarhájuk is van, de ezzel sem éri meg foglalkozni - tette hozzá im. Reggel hasogattam egy kis fát, majd kenyeret vettem a boltban. Tétlenül járok fól-alá... Csaknem delet ütött az óra, amikor a feleség ölében a picivel hazaért a postáról. Arról érdeklődött, hogy mikor kötik vissza az áramot. Semmivel sem biztatták...- Már szeptemberben befizettük a tartozást, mégsincs villanyunk - háborgott Némethné. - Lehetetlen helyzetben vagyunk, fürdőszobánk sincs. Több mint 15 éve Kőbányáról kerültem a faluba, de nagyon megbántam, hogy ide jöttem. Nem érzem jól magam. Nagyon nehéz a megélhetés, nem tudok itt megszokni, de esélyünk sincs a változtatásra. Csupán a Kátai Kálmánnéval járok össze, nincsenek társak sem. Minden reménytelen...- A Pista anyja vagyok - fordult felém Szappanos Józsefné. - A gyerekekkel élek, jól kijövök velük, beosztjuk a kevéske pénzt. Segítünk egymáson, ahogy tudunk. A mai fiatalok azonban nemigen tudják, mit jelent több generációnak együtt élni, alkalmazkodni. A nyomorúság azonban nagy úr... SZÁMOKBAN Kilencszázan lakják Bábonymegyeren 2001 óta folyamatosan csökken a lakosság száma. Öt éve 929-en éltek a településen, jelenleg 905 állandó lakost tartanak nyilván. Ez 14-gyel kevesebb, mint fél évtizede. Tavaly 15 személy hunyt el és mindössze kilenc csecsemő született. A község legidősebb lakói: Kovács Józsefné (Tringet Margit), illetve Harangi József. Mindketten 1911 decemberében születtek. A legfiatalabb lakost Sándor Eszternek hívják, aki két hónapos. A faluban több mint 210 nyugdíjast tartanak nyilván. A 2006. évi koncepció 101,6 milliós bevétellel és kiadással számolt. A forráshiány várhatóan 33 millió forintot tesz ki. A működési hitelre önhikis pályázatot nyújtanak be. A településen ebben az évben felújításra és fejlesztésre 5.4 milliót terveztek. Ebből számítógép-hálózat fejlesztésére, valamint a szélessávú internet kiépítéséhez önerőként 3,9 milliót szánnak. Útfelújításra pályázati önerőhöz 1.5 milliót tesznek félre. RECEPT Újévi malacleves Ruff Flóriánná az újévi malacleves főzéséhez malacfejet, körmöt, vesét és májat használ. Hozzáad sárga- és fehérrépát, egy szelet zellert, egy paszternákot. A levest a zöldségekkel együtt teszi fel főzni. A fűszertartóba fehér mustármagot, szegfűborsot, fekete borsot, borókabogyót, tárkonyt és bazsalikomot tesz. A majdnem készre főtt levest citromlével és mustárral ízesíti, beletesz egy félbe vágott citromot. Ha mindez összefőtt, vékony paprikás mártást ad hozzá, majd tejföllel behabarja. Az újévi malaclevest zsemlegombóccal és tejföllel kínálja. Anyakocák és tehenek a falu szélén Húszmilliót költöttek beruházásra siker Megmaradt az iskola, helyben tanulnak a gyerekek Sikereket és gondokat egyaránt említett Ruff Flórián polgármester a ciklusprogram eddigi végrehajtása kapcsán. Örömmel újságolta, hogy kívül és belül is felújították a polgármesteri hivatalt. Erre hatmillió forintot költöttek, 4,2 milliót pályázaton nyertek. Kiépítették a fóldgázfű- tést egyebek mellett a hivatalnál, az orvosi rendelőkben, a könyvtárban és a kultúrházban, de felújították a meglevő cserépkályhákat is...- Zömében mégis fával tüzelünk, mert az ingyen van, így a földgázt csak kiegészítésként használjuk - mondta. - Az Árpád utcában részben elkészült a gyalogjárda csaknem 5,5 milliós költségből, ám az árkolást az idén fejezzük be. A bábonyi és a megyeri részen is bekerítettük a temetőt, buszvárót cseréltünk, valamint vismaior-támogatással a megyeri falurészen az árkolást is elvégeztük. A három évben összesen mintegy húszmilliót költöttünk beruházásokra. Kritikaként mondta, hogy a pályázaton nyert pénzeket nem egy összegben, hanem évekre elosztva kapták. Ez nehezítette a célkitűzések megvalósítását. Nem elégedett azzal sem, hogy a feladatok ellátásához az állami támogatást általában nem kapták meg. Fájó pont a tabi kistérség orvosi ügyeleti díjazása is: a felmerülő költségek harmadát Ruff Flórián polgármester biztosítja csak a MER Ez a községnek évente 1,7 millió forint pluszkiadást jelent.- Nem tudtuk felújítani a sportöltözőt, holott kétszer is pályáztunk - magyarázta. - Elmaradt a szennyvízhálózat kialakítása is, de remélhetőleg 2007-től uniós támogatással megvalósulhat Csaknem egy évtizede szerepel a tervek között a Petőfi utca aszfaltozása. Gond, hogy a kiírt pályázatok egy részére a feltételek miatt a kis települések nem is pályázhatnak. A község első embere a legnagyobb sikernek azt tartja, hogy megmaradt az iskola. A bábonymegyeri gyerekek így változatlanul helyben tanulhatnak. Őrzik a hagyományokat a lelkes nyugdíjasok A nyugdíjas-egyesület a 2003. februári megalakulása óta szervezi a szabadidős tevékenységet, az egészségmegőrző tájékoztatókat, a kulturális programokat. Legfőbb feladatuknak azonban a hagyományőrzést tartják. Gyűjtik a régi paraszti élet szokásait és azokat feldolgozva színpadra viszik. Pataki Lászlóné (képünkön) 2004 májusától látja el az elnöki teendőket. Azt mondta: 21 tagja van az egyesületnek, legtöbben idős nyugdíjasok. Céljaik között szerepel az is, hogy igyekeznek felkeresni az egyedül, magányosan élő embertársaikat, hogy lelki vigaszt adjanak nekik.- Sok időt elvesz az egyesület irányítása, a programok szervezése, azokon való részvétel - mondta. Mindezt a községért, az itt élő lakosságért teszem. Azt szeretném a társaimmal együtt, hogy az idősek számára is legyen közösségi élet, kikapcsolódás. Ezt szolgálják a havi összejövetelek a kultúrházban. Ilyenkor sütemény és üdítő mellett beszéljük meg a programokat. A paraszti élet szokásaiból nagy sikerrel több településen is bemutatták a pinceszert, valamint a tollfosztást. Most a fonó feldolgozása a cél.