Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-15 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 2. szám

« Sport 11 2006. január 15., vasárnap A haj rában kapott ki a kaposvári gárda Az amerikai Maxey (a labdával) ezúttal tizenhárom ponttal segítette csapatát A bajnokesélyes Debre­ceni Vadkakasok ottho­nában kapott ki a Kapos­vári KK a férfi kosárlabda NB l/A 10. fordulójában. Debreceni Vadkakasok­Kaposvári KK 94-91 (30-22,14-25, 21-24, 29-20) Az első negyedben főleg a bos- nyák center, Sejo Bukva révén szerezte pontjait a hazai csapat. A vendégeknél Marciulionis igyekezett és kezdetben Maxey is kivette részét a pontgyártás­ból. Már-már úgy tűnt, hogy si­ma mérkőzést láthatnak a né­zők, hiszen már 12-vel is vezet­tek a debreceniek. Ám innen egy 16-0-ás rohamot produkáltak a Dzunics-tanítványok és ezzel nyílttá tették a találkozót. Ezt kö­vetően szinte Végig a rengeteg fa­ulttal, ám mégis hatékonyan vé­dekező kaposváriak tartottak előrébb; a harmadik negyed kö­zepén 10 pont volt az előnyük. A somogyiak litván irányítója ellenálhatatlanul játszott, ám a hajdúságiak Tóth G. és Williams találataival tartották a lépést. A negyedik etap elején több kulcs­emberét is elveszítette a Kapos­vári KK, ennek ellenére a Vadkakasok csak a 37. perc vé­gén tudták ledolgozni hátrányu­kat (86-86). Az utolsó percek­ben Williams már nem hibázott, s mivel a túl oldalon Marciulionis egyedül maradt, a debreceniek nyerték az ütközetet. ÍGY JÁTSZOTTAK Debrecen, 1500 néző. V.: Valovics, Csősz, Gorka. Debreceni Vadkakasok: Fodor (4), Williams (24/9), Molnár A. (6/3), Andriukaitis (10), Bukva (13). Csere: Horváth (6/3), Tóth G. (17/15), Powell (14). Vezető­edző: Rajkó Toromon. Kaposvári KK: Marciulionis (38/18), Maxey (13), Szőke (7/3), Sanders (13), Trepák (5). Csere: Hendlein (8/3), Konare (7), Varga (-), Filipovics (-). Ve­zetőedző: Dzunics Braniszlav. Kipontozódott: Andriukaitis 38. percben, illetve Hendlein a 31. p„ Trepák a 31. p„ Sanders a 32. p., Szőke a 40. p Jók: Williams, Tóth G., Bukva, illetve Marciulionis, Sanders. Rajkó Toroman: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Hiába kezdtünk jól, a folytatás­ban egy hosszú ideig tartó rövid­zárlat majdnem megpecsételte a sorsunkat. A vendégek irányító­ját, a litván Marciulionist nem tudtuk tartani és a védekezé­FOTÓ: LÁNG RÓBERT sünk is csak az utolsó négy perc­re állt helyre. Dzunics Braniszlav: - Klasszi­kus egál végjáték volt. A hajrá­ban a debreceniek bátrabbak voltak és a kezük sem remegett meg. A junior mérkőzésen: Debreceni Vadkakasok- Kaposvári KK 75-79 A kaposváriak legjobb dobói: Kasza 38/9, Kiss 16. Bánhidi Richárd Budapesten vesztett az MCM A férfi röplabda Extraliga 11. fordulójában a MAFC- Hartmann otthonában szenvedett vereséget az 1. MCM RC Kaposvár csapata. SPORTMŰSOR A Vegyészt fogadja a Kométa RÖPLABDA Közép-európai Liga (férfiak) - 12. forduló: Kométa- Kaposvár-Vegyész RC Kazinc­barcika. Kaposvár, Városi Sport- csarnok, 18 óra. Kovács Rezső Kupa megyei téli felkészülési tor­na (öt női és hét férfi csapat rész­vételével) - első játéknap. Kapos­vár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka (három pálya). Mérkőzések: 8.45 órától. KOSÁRLABDA NB I/B, Nyu­gati csoport (férfiak) - 12. fordu­ló: MAFC-Siókosár UK. Buda­pest, 16 óra (junior mérkőzés 15.45-kor). SAKK Megyei egyéni (pénzdí­jas) bajnokság. Kaposvár, Sefag- székház. Mérkőzések (negyedik forduló): 10 órától. TEREMLABDARÚGÁS Vili. Colors Futáré Serlegüzlet Kupa - második játéknap. Szentbalázs, tornacsarnok. Mérkőzések: 9 órától. MAFC-Hartmann- 1. MCM RC Kaposvár 3-1 (16,18, -19,17)- A bemelegítésnél majdnem bot­rányba fulladt a mérkőzés, ugya­nis a fővárosiak egyik játékosa szerintünk szándékosan labdával fejbe ütötte a röplabdázónkat, Affentáler Gábort - mondta a mérkőzés után Nyári Tivadar, az 1. MCM RC Kaposvár elnöke. - Szerencsére azonban a rutinos já­tékvezető, Hóbor Béla megnyug­tatta a kedélyeket és kezdődhetett az összecsapás, Affentálerra azonban csak csereként számít­hattunk. Az első két szettet meg­érdemelten nyerték meg a buda­pestiek. A harmadik játszmában sokat javult a nyitásfogadásunk és a sáncmunkánk is hatéko­nyabb lett, így közelebb lopóz- tunk a házigazdához. A negyedik etapban rengeteget hibáztunk, és ezt a rutinos ellenfelünk könyör­telenül kihasználta és megnyerte a mérkőzést. ÍGY JÁTSZOTTAK Budapest, 100 néző. V.: Hóbor, Ortner. MAFC-Hartmann: Vocskó (-), Honti (11), Győri (19), Forgó (15), Bokor (18), Körösi (9). Cse­re: Németh G. (liberó), Tóth M. (2), Markovits (-), Apró (4). Edző: Vocskó György. 1. MCM RC Kaposvár: Puspán (-), Nyári T. (13), Takács G. (5), Pócza (18), Koós (4), Selega (7). Csere: Torma (liberó), Stier (2), Affentáler (6). Vezetőedző: Kele­men István. Játékosedző: Nyári Tamás. Jók: Honti, Győri, Forgó, Bo­kor, Körösi, Németh G., illetve Nyári T., Pócza. Nem termett babér a kaposváriaknak a fővárosban fotó láng Róbert Somogyi Hírlapul /TI®/ Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj 1 hónapra 445 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1786-8378 TENISZ Öt győzelem egy napon Tizenhárom évesen egy nap | alatt öt kőkemény csatát vívott - ráadásul mind az ötöt győz- | tesen. Aki esetleg kétségbe vonná a tenisz embert próbáló jellegét, annak végig kellett volna kísérnie a barcsi Szilovics Nikoletta „útját” | Keszthelyen. A zalai kisváros ranglista versenyén a barcsi diák alaposan megdolgozott az első helyért, csakúgy mint a pécsi salakpályás tornán.- Három éve kezdtem teni- ! szezni, s mert Barcson nem űzik ezt a sportágat, ezért | kénytelen vagyok vidéki, pécsi egyesületben versenyezni - mondta a Dráva-völgye Kö­zépiskola diákja. - Ilyenkor té­len az edzésekre helyezzük a | hangsúlyt; hetente 2-3-szor is í átjárok Viroviticára, ott van | fedettpályás csarnok. Ottho- j; nosabban érzem magam sala- | kon, tavaly sikerült nyernem két versenyen. Keszthelyen di- I adalmaskodtam, oda szeret- | nék visszatérni az idén is, a pé- | esi torna győztese is lettem, / ahol a végjátékban éppen Z klubtársamat vertem. Hónap- | ról hónapra érzem, hogy job- I bán játszom, de van még mit csiszolnom a technikámon: az | adogatások, alapütések hibáit javítani kell - folytatta a ma­gyar ranglista 36. helyén álló I teniszezője. A páros ugyan | szép, és élvezetes, de én az egyesre összpontosítok. Az Szombaton a harmadik fordulóval folytatódtak a küzdelmek Kaposvá­ron a megyei egyéni pénzdíjas sakkversenyen. fotó törökanett Szerezzen mesterlevelet! A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara várja a mestervizsgára jelentkezőket. A mestervizsgára felkészítő tanfolyam rövidesen indul. Várunk még jelentkezőket, különösen a következő szakmákban: Pék, cukrász, szakács, autószerelő, villanyszerelő, gázvezeték­es készülék-szerelő, kőműves, ács-állványozó és asztalos. Pályázati támogatás a tanfolyamdfi 80%-ára igényelhető. Bővebb felvilágosítás az összesen 86 mestervizsgás szakmáról a 82-501 -023 telefonszámon Rohtmer János szakképzési referenstől kérhető és a www.skik.hu honlapon található Baromfitartásra is alkalmas szarvasmarhatelep eladó vagy bérbeadó! 7,8 ha területen, 4 db tégla istálló, összesen 2720 m2 alapterülettel, 600 tonnás sík-terménytároló, 20 tonnás hídmérleg, szilárd út, víz, villany. Irányár: 20 M Ft+ÁFA Érdeklődni: Csurgói Zrínyi Mezőgazdasági Rt Csurgó, Táncsics tér 1. Tel: munkaidőben 82/471-089 Szilovics Nikoletta idén is elsősorban pontszerző versenyeken szeretnék indul- ni, mert azok jelentik az igazi megmérettetést. Az a célom, hogy év végére az első har­minc közé kerüljek a ranglis- j; tán. Nikoletta elmondta: évek j óta rendszeresen Umagon | nyaralnak; a horvát tenisztor­nán élőben csodálhatja ked- | vence Carlos Moya és a többi világsztár tudását, lábmunká­ját, fejjátékát. Gamos Adrienn TONDACH '/* CSEREPEK RENDKÍVÜLI ÁRAKKAL, INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL! ...ÉS MINDEN, AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! 8230 Bahtonfüred, Fürdő u. 21. L.J.P!.toanyag ...j TeL/fqx: 87/341-349; 87/341-459

Next

/
Thumbnails
Contents