Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-29 / 304. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 29., CSÜTÖR1 GAZDASÁGI TŰKOR Évről évre apad az adó megtakarítás A helyi bérletet csak jövőre adják oda a dolgozónak Ingyenes repülőjegyek Sármellékről Londonba A ryanair diszkont légitár­saság 2006. február 18-tól heti három járatot indít a sármelléki Fly Balaton Air- portról Londonba. Január 5-ig ingyenjegyeket lehet foglalni az odaútra február 21. és március 30. közötti időszakra. Ebben az esetben is meg kell fizetni a repülő­téri illetéket, (tm) Olcsóbb a kávé, többet is veszünk belőle a teafogyasztás nem nőtt hazánkban, de kávéból 3 százalékkal többet vettünk 2004. október és 2005. szeptember között, derül ki az ACNielsen piackutatásá­ból. A kávé átlagos fogyasz­tói ára 1-8 százalékkal csök­kent 2005. augusztus-szep­temberben az előző év azo­nos időszakához képest, (tm) A Mercedes hívja vissza a legtöbb autót Németországban a Merce­des vezeti a visszahívási statisztikákat, eddig 350 ezer gépjárművet rendelt vissza a társaság. A leggya­koribb problémát az elektro­nika és az elektromos rend­szer meghibásodása okozta. A cég az utóbbi évben igye­kezett kampányszerűen fel­deríteni és kijavítani a hi­bák nagy részét, (tm) A HÍRSAV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Öt év alatt a duplájára emelkedik az a határ, ameddig az alsó kulccsal, vagyis 18 százalékkal adóznak a magánszemélyek Idén először öt évre előre elfogadta a parlament az adótörvényeket, melyek szerint egyre kevesebb pénzt vonnak el. Füsi Piroska Már csak néliány napig mond­ható el Magyarországról, hogy azon uniós országok közé tarto­zik, amelyekben a legmagasabb az áfa kulcsa - emelte ki tegnap Katona Kálmán, a Pénzügymi­nisztérium közigazgatási állam­titkára, a parlament által elfoga­dott adótörvények ismertetése során. 2006. január 1-jétől már csak Svédországban és Dániá­ban lesz 25 százalékos áfakulcs érvényben, nálunk az általános kulcs 20 százalék, ami kisebb eltérésekkel az unió többi orszá­gára is jellemző. Ugyanakkor ki­fejezetten jól állunk az államtit­kár szerint az átlagos terheket tekintve. Az idén a GDP 37,9 szá­zalékát teszi ki az adó- és járu­lékbevétel, jövőre a 36,3 százalé­kát, míg öt évvel ezelőtt még 39,5 százalék volt ez az arány. Az idei év az első, amikor öt évre előre elfogadta a parlament az adójogszabályokat. Ezek szerint fokozatosan mérséklődik a személyi jövedelemadó. Jövőre 38 százalékról 36-ra apad a fel­ső szja-kulcs. Az alsó, 18 száza­lékos határa pedig évi 1 millió 500 ezer forintról 1 millió 550 ezerre emelkedik. így csökken az átlagos adóterhelés vala­mennyi jövedelemszintnél, a leg­nagyobb mértékben az átlagke­resetnél, 2,3-2,4 százalékpont­tal. Az apadó adóbevételek és az emelkedő családtámogatási ki­adások hatása 61 milliárd forint­tal kurtítja meg a költségvetést. A kis- és középvállalkozások működését segíti, hogy 2006- ban ötmillió forintos adóalapig 10 százalékra csökken a fizeten­dő társasági adó. Ez mintegy 40 ezer vállalkozást érint. Ötmillió forintos adóalapot feltételezve a kedvezménnyel élő vállalkozás­nak 300 ezer forinttal kevesebb társasági adót kell befizetnie jö­vőre. További kedvező változás, hogy a mai 50 százalék helyett 2006-tól az iparűzési adó teljes összegét le lehet vonni a társasá­gi adó alapjából. így a kivetett 2 százalékos ipából ténylegesén 1,68 százalék terhel majd több mint 70 ezer vállalkozást. 2008- ban pedig megszűnik az ipar­űzési adó, pontosabban átalakul. Az új rendszert 2006-ban dol­gozza ki a kormány és 2008. ja­nuár 1-jén lép hatályba. Előnyösek a tb-terheket érintő A13 lépés az elkövetkezendő öt évben 1. Általános, 20 százalékos áfakulcs bevezetése 2006-ban 2. Felső szja-kulcs 36 száza­lékra csökken, az alsó sávha­tárt emelik 50 ezer forinttal 3. Nő 150 ezer forinttal az al­só sávhatár 2007-ben 4. Eltolják 200 ezer forinttal az alsó sávhatárt 2008-ban 5. Nő 400 ezer forinttal az al­só sávhatár 2009-ben 6. Nő az alsó sávhatár, 700 ezer forinttal 2010-ben 7. Csökken, 10 százalékra, 5 milliós adóalapig a társasá­gi adó kulcsa 2006-ban 8. Az iparűzési adó 100 szá­zaléka levonható 2006-ban 9. Eltörlik az ipát 2008-ban 10. Megszűnik a tételes EHO 2006 novemberében 11. Csökken, 3 százalékpont­tal, a munkaadói tb 2008-ban 12. Mérséklődik újabb 2 szá­zalékponttal 2009-ben 13. Ingatlan-luxusadó jövőre módosítások. Idén november 1- jétől a 3450 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás ösz- szege 1950 forintra csökkent, 2006 novemberében pedig meg­szűnik az EHO. Egyidejűleg szé­lesedik a járulékalap, azon jöve­delmek után is meg kell fizetni a 4 százalékos egyéni egészség- biztosítási járulékot, amelyek ma még mentesek e kötelezett­ség alól. Létrejön a nemzeti kockázat- közösség, ami azt jelenti, hogy a saját jövedelemmel nem rendel­kezők után a költségvetés fizeti meg az egészségügyi járulékot. 2007-ben 3 százalékponttal csök­ken a munkáltatók által fize­tendő tb-járulék. A mai 11 száza­lékos munkáltatói egészségbiz­tosítási járulék 9, a jelenlegi 18 százalékos munkáltatói nyugdíj- biztosítási járulék 17 százalék lesz. 2009-ben mindkét teher to­vábbi 1-1 százalékponttal apad, így a béreket terhelő összes járu­lék mértéke a mai 33,5 százalék­ról 28,5-re csökken. A luxusingatlanokat 2006-tól adóztatják meg. A100 millió fo­rintnál értékesebb ingatlanok után a 100 millió feletti rész 0,5 százalékának megfelelő összegű éves adót kell fizetni a társadal­mi igazságosság jegyében. Trükkök az év végére és jövőre több mint 200 jogcímen ad­hatnak a munkaadók adé mentes jövedelmet jövőre a dolgozóiknak. Ebből 10-et emel ki a törvény, amelyek együttes összege nem halad­hatja meg éves szinten és do gőzönként a 400 ezer forin­tot. Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium helyet­tes államtitkára felhívta a fi­gyelmet arra, hogy nem csök­kenti ezt a keretet a termé­szetbeni étkeztetések összege, ami melegutalványok esetén (idetartozik a kocsonya is) havi 8000 forintról 9000-re nő, a hidegutalványok adó­mentes értékhatára 4000 fo­rintról 4500-ra. Nem vonat­kozik az éves 400 ezer forin­tos korlát a vidékről bejárók költségtérítésére sem. Kieme­lendő, hogy ezen bérletek száz százaléka adómentesen kifizethető a dolgozóknak! Továbbá a három alkalom­mal adható csekély értékű ajándék (ez a minimálbér 10 százaléka lehet) sem ter­heli az éves keretet. újdonság 2006-ban, hogy a helyi bérletet is adómentesen bocsáthatja dolgozói részére a munkaadó (ez viszont csökkenti az éves 400 ezerfo­rintos keretet). Év végi apró trükk, de sok pénz spórolha­tó meg azzal, ha ezt a bérle­tet csak 2006. január első napjaiban adják át a mun­káltatók, függetlenül attól, hogy esetleg idén veszik meg. Ugyanis az átadás napján ér­vényes adójogszabályokat kell figyelembe venni a bévé tel elszámolásakor, idén pe­dig még nem adómentes a helyi bérlet. további fontos változás, hogy a saját személygépkocsit hi­vatalos célra használó mun­kavállalók az eddigi három forint helyett kilométerenként 9 forint adómentes térítést kaphatnak. a belföldi kiküldetést teljesí­tők napidíja a mai 110 forint­ról 500 forintra emelkedik. Külföldi munka esetén pedig a devizaellátmány 30 száza­léka, maximum 15 euró lesz adómentes, szemben a mai 10 dollárral. FONTOS TUDNIVALÓ OZ év VŐ gén, hogy ha vásárlás esetén idei az előlegfizetés, akkor azt 25 százalék áfa terheli, míg a jövő évi teljesítéseket 20 százalék. Megkapja a pénzt a pókeres törvénytelen A Szerencsejáték Felügyelet lépésekre készül Huszonkilencezer dollárt, azaz több mint hatmillió forintot nyert egy magyar játékos a múlt héten egy internetes pókerver­senyen. A Sportingbet 121 ezer dolláros nyereményalapjából 58 ezret (12,1 millió forintot) aznap magyarok vittek el. A játék nem, ám a nyeremé­nyek és a tétek átutalása ellenté­tes a 2005. november 1-től ha­tályos, a szerencsejáték szerve­zéséről szóló törvénnyel. Csak az a cég szervezhet szerencsejáté­kot, amely rendelkezik a Szeren­csejáték Felügyelet engedélyé­vel. A Sportingbet egy külföldi székhelyű vállalkozás, melynek szervere sem Magyarországon található. Ezért a törvény gya­korlati alkalmazása számos problémába ütközik. A szeren­csejáték-törvény hatálya ugyan­is Magyarország területére kor­látozódik, így kizárólag a ha­zánkban bejegyzett társaságok­kal szemben van módja a ható­ságoknak fellépni - tájékoztatta lapunkat a Pénzügyminisztéri­um sajtóosztálya. Szerintük a fo­gadási összeg utalásával a ban­kok már részt vesznek a szeren­csejátékban. Pedig a pénzügyi szervezetek és a hírközlési szol­gáltatók nem működhetnek köz­re az engedély nélküli játékban. A Szerencsejáték Felügyelet részéről Oravecz László főosz­tályvezető is ugyanerről tájékoz­tatta lapunkat. Mint elmondta, a tétek átutalása a szerencsejá­ték szervezőjéhez az engedély nélküli szerencsejátékban való részvételt segíti elő. A felügyelet felvette az érintett hatóságokkal a kapcsolatot a törvény előírása­inak érvényesítése érdekében. A bankok egy lista alapján tudnák azt, hogy mely számla­számokra nem utalhatnak pénzt. A Szerencsejáték Fel­ügyelet azonban jogszabályi fel­hatalmazás hiányában csak olyan listát tud összeállítani, amely az engedéllyel rendelkező cégeket tartalmazza. így a ban­kok nem tudják, melyek azok a számlaszámok, amelyekre nem utalhatnak és amelyekről nem fogadhatnak pénzt. ■ Tóth M. Hatmillió forintot nyert egy magyar az interneten, társaival együtt 12 milliót EQ333SH A BUX-index 2005. december 28-án 21100 Mz“ naP' i Változás; -0,95%] zaroertek t ­210001 20877 ........................1 20 00(W Záróérték: | 20 800 ^........ 20678 \ 20 700 V\ í \ 20600 Nyitóérték; 20 500 20 903 15.30, a New York-i o tőzsde nyitása ' 20 400_________—.....I____ po nt. 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK___________2005.12.28. Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Hűmet______30 +20 11 Be liem 2339 +1,43 51 Fotex 350 +1,16 108 ÁNyomda 6020 +0,33 47 FHB 1309 +0,31 19 VESZTESEK________ _ HIKRÁS; Bt I Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Mól 19 600 -2,15 1254 Rtehter 37900 -1,43 656 OTP 7 000 -0,43 1414 Mtelekom 950 -0,42 887 Pplast ~ 1930 -0,05____87 A BUX-index az elmúlt napokban 21750 21 500 21250......................................... 21 054 21 000 D“"C1 20877 21092 \ JN 20 750 \ 20500 2^T 20734 20 678 20 250 20 000____________________ po nt 12.20 12.21 12.22 12.23 12.27 12.28 / naP . FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. december 28-án €/Ft $/Ft €/$ ti­251,29 211,13 1,19 +0,06 Ft -0,57 Ft 0 cent

Next

/
Thumbnails
Contents