Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-23 / 300. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 23., PÉNTE Dobogóra vágyó amazonok teke A Közutasok KTK-nál az érem és a csapatépítés a cél Játékvezetői fronton is erősíteni akar Somogy Minden bizonnyal a nyu­galom szigetét jelentette Vörös Tamás számára a SLASZ elnökségi ülése egy nappal az MLSZ kül­döttközgyűlése után. A budapesti „megmozdu­lást” ugyanis az acsarko- dás, egymás köpködése jellemezte, ellenben a csü­törtöki kaposvári összejö­vetellel, ahol még ajándék is jutott mindenkinek. Fenyő Gábor- Az idei utolsó elnökségi ülé­sünk egyik legfőbb témája a já- tékvezető-utánpóüásunk helyze­te volt - mondta Vörös Tamás (képünkön) megyei főjegyző, a SLASZ elnöke, aki a kaposvári összejövetelhez hasonlóan egy nappal korábban a fővárosban az MLSZ küldöttközgyűlésén is levezető elnökként ténykedett. - A megyében több mint 100 bíró működik; mintegy 10-12 olyan 25 éven aluli sípmestere - köz­tük két nő - van Somogynak, akiknek esélyük lehet bekerülni ülés János lemondott a 14 tagú MLSZ-elnökség 9 főre fogyatkozott, miután öten is lemondtak a posztjuk­ról; az „ötök” tagja volt Illés János, a Kaposvári Rákóczi FC ügyvezető elnöke is. az országos keretbe. A távlati cé­lunk, hogy idővel a nemzetközi keretnek is adjon játékvezetőt Somogy. Az ülésen ér­tékelték az edzőbizottság munkáját is, amely idén két sikeres rendez­vényt is tartott; a nyár elején a brazil napon, s most december­ben Jámbor László előadásán is mintegy félszáz somogyi edző vett részt. Természetesen jövőre is folytatják az edzőképzést, lesznek UEFA „B” és „D” liszences tanfolyamok. A me­gyei szövetség elnöksége idei utolsó összejövetelén nyolc felle- bezési ügyben is döntött, s ezzel teljesen lezárták az őszi félévet. A Magyar Kupa megyei selej­tezőjének újabb körét - amely­nek a sorsolását szintén ezen az ülésen készítették el - március első hétvégéjén, a tavaszi bajno­ki nyitány előtt egy héttel játsz- szák. A párosítás: Mernye-So- mogysárd; Szőlősgyörök-Karád; Balatonföldvár-Kadarkút; Zamárdi-Inke; Böhönye-Ta- rany; Kaposszerdahely-Bala- tonszárszó; Balatonszemes-So- mogyvár; Kiskorpád-Buzsák. A négy kiemelt csapat - azaz a há­rom NB III-as együttes, valamint a megyei bajnokságot vezető Csurgó - a következő körben kapcsolódik majd be a küzdel­mekbe, az országos főtáblára pe­dig hat somogyi csapat jut fel. Csernus Anita csapata egyik vezére volt az őszi szezonban fotő. láng Róbert hírek Tornagyőztes házigazdák vízilabda A házigazda Szink­ron Kaposvári VK csapata nyer­te a Kacsó-Gép Kupa serdülő fiú vízilabdatornát. A Nagy Pé­ter edző vezette társulat a Du­naújvárosi FVE együttese el­len 8-8-as (2-0, 4-3, 2-3, 0-2) döntetlent játszott - a gólok közül Domokos hármat, Kiss- Péter kettőt, Piltner, Vörös és Stickel pedig egyet-egyet vál­lalt -, a Pécsi VSK gárdáját pe­dig 7-6 (3-3,1-1, 1-2, 2-0) arányban legyőzték; ezen a ta­lálkozón Vörös három, Kiss- Péter két, Juhász-Szelei és Stic­kel pedig egy-egy alkalommal talált az ellenfél kapujába. A torna 3. összecsapásán: Pécsi VSK-Dunaújvárosi FVE 6-6 (1-2, 2-2,1-0, 2-2). (fg) A Táncsicsban játszanak TEREMLABDARÜGÁS A 6. fordu­ló mérkőzéseivel folytatódik pénteken a Táncsics gimnázi­um tornacsarnokában az Iro­dagép Kupáért kiírt kaposvári városi kispályás teremlabda­rúgó-bajnokság. A párosítás: Kaposvári Egyetem-Zselici Hi­énák 17.30 órakor; Izomláz- King1 A Ford ATI 18 órakor; Szódavíz AC Roberto Csempe- Kapos-Atlas 18.30 órakor; Ha- verok-CD Box 19 órakor; Bom- bardier Pub-Béke Étterem 19.30 órakor; MelaFeed FC-M- Car Autókereskedés 20 óra­kor; Magyaregres SC-Nyár FC 20.30 órakor; Mil-Int-Postás SE 21 órakor; a Logisztikai Ez­red és a FIFA 2005 Nepa Sport csapata szabadnapos lesz. (fg) Vesztett állásból fordított a Kométa junior csapata Molnár G. Röplabda NB II, nők Szombathely-Nagybajomi DRC 0-3 (-10, -7, -4) Nagybajom- György, Holbis, Mik- lai, Albertus, Cseh, Noé. Csere: Bezniczáné (liberó). Vezetőedző: Nagy Zoltán. Edző: György Beáta. Idegenben aratott könnyed di­adalt a Nagybajom. Jók■ Bezni­czáné, Noé, Miklai. Junior: Szom­bathely-Nagybajom 0-3. Röplabda NB II, férfiak: Progress RK- Kométa-Kaposvár junior 2-3 (22,-23,18,-9, -14) Kométa-Kaposvár junior: Drá- vecz, Kelemen, Szabó D., Kovács M., Dömötör, Farkas. Csere: Nagy A. (liberó), Váli, Szlábi. Ed­ző: Varga Péter. A kaposváriak hatalmas küz­delemben, vesztett helyzetből tudtak fordítani. Varga Péter le­génysége küzdeni tudásból je­lesre vizsgázott. Jók: Nagy A., Drávecz, Farkas. PTE-PEAC-Tabi RK 3-1 (18,-17,17, 24) Tabi RK: Fiiin, Kurcz, Sümegi, Su­dár, Szokodi, Nagy A. Csere: Illés, Magyar Zs. Edző: Hajba Dezső. A hazaiak a játék minden ele­mében felülmúlták a tabiakat. A női teke Szuperligában a Ritmus SE Kaposvár az ötödik, a férfiaknál a Nagyberki-Attala Tenge­riszem SE a nyolcadik, az NB I-ben a Közutasok Kaposvári TK a negyedik helyről várhatja a tava­szi folytatást. Molnár Gábor Ritmus SE Kaposvár A somogyiak 3 győzelemmel, 3 döntetlennel és 2 vereséggel az 5. helyen állnak. A Ritmus SE egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott, mint a riválisai; a Pécsi der­bit a tavaszi idényben pótolják.- Nagyon jól sikerült a csapat felkészülése és már az- előké­születi mérkőzéseken is lát­szott, hogy a bajnokságra jó for­mában lesznek a játékosok - mondta Horváth László, a Rit­mus SE Kaposvár edzője. - A pontvadászat kezdete előtt a kö­zépmezőnybe kerülést tűztük ki célul és ezt sikerült megvalósí­tani. A legnagyobb erősítésünk az volt, hogy együtt tudtuk tar­tani a csapatot. Ősszel Horváth Valéria, Csernus Anita és Hor- váthné Steinbacher Veronika volt az egyletünk vezére, de a többi­ekre sem lehet panasz, hiszen mindenki a maximumot hozta ki magából. Remélem, a lányok lendülete tavasszal is kitart, és ha a szerencse is mellénk szegő­dik, akkor akár a dobogóra is odaérhetünk. Nagyberki-Attala Tengeriszem SE A nagyberkiek 3 diadallal, egy döntetlennel és 7 vereséggel a bentmaradást jelentő 8. helyről várhatják a februári folytatást.- A vezetőség a szuperligás tagság megtartását tűzte ki célú - felelte lapunk kérdésére Her Ferenc, a Nagyberki-Attala Tengeri szem SE szakosztály-elnöke. - 7 bajnokság előtt Kecskés Miklós Tóth Balázs és Sághy Tamás is el hagyott minket, helyükre Gáboi Levente és idősebb Horváth Lász ló érkezett. A pontvadászat elsc felében Oláh Krisztián, PállAndoi és Németh Tibor nyújtott kiemel­kedő teljesítményt, idősebb Hor váthtól azonban sokkal többel vártunk. Gábor Leventét sérülő sek hátráltatták, de reményeink szerint a folytatásban már ő is meghatározó tekézőnk lehet. Közutasok Kaposvári TK A kaposváriak 5 győzelemmel, egy döntetlennel és 5 vereség­gel a tabella 4. helyén állnak.- Az együttesünk célja a csa­patépítésen kívül az első három hely valamelyikének a meg­szerzése - mondta Schleining Endre, a közutasok technikai ve­zetője. - Az idény előtt idősebb Horváth László és ifjabb Horváth László is eligazolt tőlünk, Sághy Tamás, Matáncsi László, Láng József és Mettner Zoltán pedig minket választott. Lapat Kriszti­án, aki egyben az együttes edző­je is, és Láng József az összes mérkőzésen remekül gurított, de a többiek is hozták a tőlük el­várhatót. A tavaszi folytatásban nem lesz könnyű dolgunk, de mindent meg fogunk tenni, hogy elérjük a céljainkat. Kettős győzelem az Atomerőmű serdülői ellen K. Z. Dombóváron rendezték a fiú ko­sárlabda Országos Serdülő Baj­nokság Dél-dunántúli régió V. fordulóját. Eredmények Kapos­vári Sportiskola-Paks ASE 81-74. LcL: Nagy B. (26/6), Hi­deg N. (26/3), Kovács G. (13), Kalmár (10). Kasi-Paks ASE 92-68. DL: Hideg N. (29/3), Nagy B. (20/9), Baki (12), Mar­tinka (10). A sorsolás szeszélye miatt a Csapó Gábor edző vezet­te Kasi kétszer játszott a hatcsa­patos tornán a paksiakkal. A rájátszással folytatódik a megyei bajnokság Januárban folytatódik az OTP- Ingatlan Kupa 2006 Somogy Megyei Férfi Kosárlabda-bajnok­ság. XI. forduló, január 13. (pén­tek). Barcs, Városi Sportcsarnok: Barcs-Építőipari 18.30 óra. Ja­nuár 14. (szombat), Kaposvár Táncsics Mihály Gimnázium: Cifa KSE-Faló Egyed-Hús Szé­chenyi 8 óra; Vízcoop Henger- Fiat KK I. 9.30 óra; Kasi „A”- Taurina KK 11 óra; Kasi „B”-Ba- latonboglári SC 12.30 óra; Szer­vo Sziget KK-Nagyatád KK 14 óra. Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola: Karg Autó TKK-Baglyok 8 óra; Füredhol- ding Meló-Diák-Tüskevári SE 9.30 óra; ELSZER TRADE KK- Zselici Hiénák 11 óra; Bom- bardier Pub KK-Briganti BC 12.30 óra; Fiat KK II.-Agricon- sult SE 14 óra. Címvédésre készül a Nagyatád kézilabda nb i/b Mindössze három pont a hátrányuk A címvédés a célja tavasz- szal az őszi szezont a má­sodik helyen záró Nagy­atádi Női KK együttesének a kézilabda NB I/B-ben. Kun Zoltán Remek őszi szezont produkált a bajnoki cím védője a bajnokság Nyugati csoportjában. A nagy­atádiak három pont hátránnyal a második helyen állva várhat­ják a tavaszi folytatást.- Milyen változások történtek a csa­pat Játékoskeretében?- Hagyánek Barbara és Csiz­madia Edina Marcaliba igazolt, Horváth Kata, Simon Eszter, Sza­bó Ágnes és Burainé Somlai Vik­tória pedig befejezte az aktív já­tékot - mondta Mód János, a Nagyatádi NKK edzője. - Az el­ső fordulóban Bárány Henrietta megsérült, ráadásul utána kide­rült, hogy anyai örömök elé néz, ezért ő nem is szerepelt az ősszel. A Goldbergertől Burai Edina, a PEAC TASI-tól pedig Somlai Viktória érkezett hoz­zánk. A szezon közben csatla­kozott a csapathoz Szloboda Ju­dit.- Ml volt a célkitűzés?- Olyan őszt szerettünk volna produkálni, hogy a dobogós he­lyek egyikén „telelve” reális esélyünk maradjon a bajnoki címünk megvédésére. A nyári alapozás hat hétig tartott, és na­pi egy edzésen gyakoroltak a já­tékosok. A szezonban heti há­rom tréninggel készültünk. Az érkezők jól pótolták a távozó­kat ezért úgy érzem, erősödött a csapatunk, így a kitűzött cél reálisnak mondható. Idén ősszel is parázs rangadót vívott a Nagyatád a Marcalival- Ml jellemezte a Nagyatádi NKK teljesítményét?- Meghatározó volt, hogy baj­noki címünk ellenére nem tud­tunk elindulni az élvonalban. A motivációval a rangadókon nem volt probléma, hiszen ezekre a találkozókra mindig nagyon felkészülten álltak oda a csapat tagjai. Sajnos, a gyen­gébb ellenfelek ellen ez nem mindig sikerült, ezért elhullaj- tottunk néhány pontot, ami le­het, hogy hiányozni fog a végel­számoláskor.- Kik nyújtották a legjobb teljesít­ményt?- Elsőként Pásztor Rita ka­pust kell kiemelnem, aki több 7 méteres hárítása mellett olyan bravúrokat mutatott be, amely az eredményességünket tekint­ve meghatározó volt. Mellette Karsai gólerőssége és Simon védekezőmunkája emelkedett ki. Nagyon hiányoztak Bőzsöny góljai, de rendszeres Achilles- problémája meghatározta telje­sítményét.- Ml várható a tavasszal?- Az elmúlt években rendre jobban sikerült számunkra a ta­vaszi szezon, ezért bizakodóak vagyunk. Három pont a lemara­dásunk a listavezető Veszprém­mel szemben, tehát a sorsunk nemcsak tőlünk függ. Erősíté­sen is gondolkodunk, de konkré­tumokkal egyelőre még nem szolgálhatok. A játékosok jelen­leg pihenőjüket töltik, az alapo­zás január 3-án kezdődik. Több előkészületi tornával hangolunk a február 26-i bajnoki rajtig.

Next

/
Thumbnails
Contents