Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-22 / 299. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK 15 HIRDETÉS 4K Somogy Temetkezési Kft mZff Kaprai.Kait< Ügyelet:S2/52S-5U • 0W0/(36M38 , ™ MM: Kaposvár. Fő a. 57.« 82/511-505 ♦ teüietkez@axeteroJiuy „Örök az arcod, nem száll szavad, mosolyod mindig szívünkben marad." Emlékezünk IFJ. CSÁSZÁR ISTVÁN halálának 3. évfordulójára. Szentmise december 27-én 18 órakor lesz a kaposvári Nagyboldogasszony katolikus templomban. Felesége: Ibolya, lányai: Ildikó, Mónika és családjuk „Most hívnak, elmegyek örökre, De higgyétek el, veletek leszek mindörökre. Oly sok tervem volt, mit megcsinálok, Most mégis váratlanul továbbállok. Ne sírjatok, hiszen szeretlek titeket, Majd onnan fentről vigyázom léptetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BETZ JÁNOS mernyei, volt ecsenyi lakos életének 65. évében elhunyt. Temetése december 23-án, pénteken, 10.30 órakor lesz a mernyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Áldott jó szívét, dolgos két kezét Áldd meg Atyám, Köszönjük, hogy ö lehetett az Édesanyánk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZEMÁN ISTVÁNNÉ Kovács Margit kadarkúti lakos életének 70. évében csendesen elhunyt. Temetése december 23-án, pénteken, a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor a kadarkúti Mikei úti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Fiatalon, tragikusan mentem el tőletek, de azért ott fentről kísérem léptetek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIS-FONAI ZOLTÁN kaposkeresztúri lakos 46 éves korában tragikus baleset következtében örökre itt hagyott bennünket. Temetése december 24-én, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően lesz a kaposkeresztúri temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei INGATLAN LAKÁSHOZ JUTHAT 15-25% önrésszel, jövedelemigazolás nélkül. Felvehet jelzálog alapú, vállalkozói és lakossági hiteleket. Végrehajtás és BAR lista is kezelhető. Főnix Team Kft 20/422-4243. •167917’ KAPOSVÁRON Toldi utcai két és fél szobás második emeleti lakás eladó. Telefon: 06/20/525-7195 *167924* BALATONBOGLÁR központjában éven át működő 40 m2-es üzlethelység eladó. Tel.: 70/243- 7533. JÁRMŰ AUTOHIFIBOLT Kaposvár, Zárda u. 12. 82/424-954 www.mobildata.hu *153606* TETŐBOXOK, tetőcsomagtartók. 82/423-171. w ' •1C700Q* Sport - játék vendéglátás alaptevékenységű franchise világhálózat létrehozására alakuló menedzsment, jogász - közgazdász (nőt) keres. Telefon: 06-70-283-6889. * 168797* ÖN DIPLOMÁS és elégedetlen anyagi és egzisztenciális helyzetével? Nehezen tűri, hogy keveset keres? Ha szeretne ezen változtatni, jól kommunikál, könnyen teremt kapcsolatot átképzés után várja Önt az ING a verseny- szférában. Interjúra jelentkezés: Telefon: 30/9564-039. •168836* KÖNYVELŐIRODA adatrögzítőt keres, minimum középfokú végzettség. Pályakezdők előnyben. Leveleket 168837 számra a kiadóba kérjük. ' *168837* KAPOSVÁRI sütőipari cég, kishaszongépjár- művel rendelkező szállítót keres 20/9318- 329 •168871* IGÉNYES naprakész, pontos könyvelőt keresünk főállásba a Rinya menti kistérségből. Pályázatokat 168886 számra a kiadóba kérjük december 29-ig. 0 *168886* BETEGÁPOLÓT keresek mozgáskorlátozott néni mellé, Kaposvárra, éjszakára és nappalra is. Tel.: 06/30/9511-807. *168923* GYAKORLATTAL rendelkező bér- és munkaügyi ügyintézőt keresünk januári belépéssel. Önéletrajzokat Pro Fashion Kft. 7570 Barcs, Dózsa Gy. u. 18. címre várjuk. Telefon: 82/463- 265. •168953* VERSENYZÉSRE is alkalmas, fiatal lovászt felveszünk. Lakást biztosítunk. Tel: 30/9295-833. *168959* OKTATÁS KIADÓ SÍBOX BÉRELHETŐ Tel.: 30/7488-466. •168852* MAZDA 323 6 éves megkímélt, kevés km-rel, sok extrával eladó. Tel.: 30/6323-696. •168931* LANOS 5 éves sok plusszal 1250000 Ft-ért eladó. Tel.: 30/281-3443. •168941* ÁLLÁST KÍNÁL 120.000 FT! Területi képviselőket keresünk minden városból. 06-20/222-0066. KŐMŰVEST, közp.fűtés- és gázszerelőt keresünk januári belépéssel. Szakmai életrajzot a „168802" számra kérjük a kiadóba. •168802* KAPOSVÁRI sörözőbe fiatal pultos hölgyet felveszek. 30/901-3539. ÚTSZÓRÓ SO Magn.klorid 10, 25, 50 kg. SZÉ-BA Bt 82/310-429, 318-400. In^enes kiszállítás. PB-GAZ rugalmasan és mint mindig, a városban a legolcsóbban házhoz szállítva. Telefon: 82/413-382. *168908* TÁRSKERESÉS SZABADIDŐPARTNERT keresek. 30/585-0865 ' *168778* SZABADIDŐPARTNERT keresek. 70/629-6827. *168812* CR0N0S: a korrekt társkereső Telefon: 30/9945-968. *168939* __________ÁLLAT _________ VÁ GÓ szarvasmarhát vennék helyszíni fizetéssel. 06-30/3046-592, 74/480-653. •168520* BOGLÁRI BAROMFITENYÉSZTŐ Kft. ezúton kíván minden kedves vevőjének kellemes ünnepeket. Egyben tudatjuk, hogy elkezdtük a jövő évi baromfi igények összeírását! Bofeker Kft. Tel.: 85/353-200. ' * 168708* PULI kiskutyák eladók. Telefon: 82/375-139, 16 után *168810* _____APRÓ-CSEPRŐ_____ PAR KETTA Szalagparketta: barkács 1300 Ft/m2-től, rövidáru 2200 Ft/m2-től, lambéria 1000 Ft/m2-től. Barcs. 06-30/9466-174. *168068* KARÁCSONYFÁNAK fenyő nagy választékban kapható. Kaposvár, Pázmány u. 100. r r 1 *168517* ________GARÁZS________ KA POSVÁRON, a Kontrássy u-ban aknás, villanyos garázs (zárt udvarban) eladó. Tel.: 30- 367-8180. •168019* KAPOSVÁRON a Honvéd u.-i iskolával szemben, fűtött garázs kiadó. 06-20/9758-988. *168845* MEZOGAZDASAG KÖR- ÉS kisbálás széna eladó. Telefon: 82/701-235. ADÁSVÉTEL APRÍTOTT tűzifa 9000 Ft/m. Telefon: 70/941- 5812 *168798* PÉNZPIAC HITELÜGYINTEZES! Személyre szabott hitelkonstrúkciók. Hívjon: Telefon: 30/683- 4003. •168961* RENDEZVÉNY SZILVESZTERI BULI Dr Jones Pizzéria és Söröző Kaposmérő, Fő tér. Disco, tánczene, tűzijáték, svédasztal, belépő 6000 FL 82/480-800, 70/5656-126. •168683* UTAZAS TÖLTSE az év utolsó hetét barátaival Balatonbogláron! Panzió szaunával, masz- százs medencével 12-24 fő részére. 30/9130-430. *168919UZLETHELYISEG VENDÉGLÁTÓ EGYSEG bérleti joga eladó Kaposváron. Tel.: 06- 20/995-3532. *167712* GYROS-BÁR bérleti joga forgalmas helyen Kaposváron eladó. 70/621-9989,17 óra után. SZEMÉLY-VAGYONŐR tanfolyam. Kaposvár- Marcali-Fonyód. Tel.: 06-70/319-7413, 06- 30/405-7041. —l__----------------- *166410* VA GYONŐR-tanfolyam indul januárban Kaposvárott. Érdeklődni lehet:Telefon: 06-30/306- 4524. •168769* NYUGDÍJAS tanárt keresek ötödikes fiú mellé délutáni tanulásra. Tel.: 20/419-5561. KAPOSVÁRON irodák kiadók. 06/30/958- 3Í80. ; GRILLCSIRKESÜTŐ BÜFÉ autó bérbe adó teljes felszereléssel. 20/ 9437-767. _________VEGYES_________ AZ ÉRELMESZESEDÉS korai észlelésére a szív- infarktus megelőzésére arteriográfos vizsgálat Fonyódon. 4500-9000 Ft (csatolt vizsgálattól függően). Előjegyzés: Plell Enikő 06-20/967- 4411. *168827* HASZNÁLT, bőr ülőgarnitúra olcsón eladó. Érdeklődni: 30/959-2109 *161348* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRI 1,5 sz. lakás kiadó Telefon: 70/365-9034. ' *168887* KAPOSVÁRON szoba, konyha, fürdőszoba kiadó 38 e Ft rezsivel. Tel.: 20/225-3677.------------------------------—--------- *168933* SZOL GÁLTATÁS KATONAI BAKANCSOK Használt és új cipők, csizmák, mikádók, téli zoknik, pulóverek, terepruhák, kesztyűk stb. Katonai Munkaruházati Üzlet Kaposvár, Petőfi u. 13. (Domus mögött). t Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, KOLESZÁR ISTVÁNNÉ Juliska néni jákói lakos életének 82. évében elhunyt. Temetése december 23-án, pénteken, a 13.30 órai gyászmisét követően lesz a jákói temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy ZSOBRÁKJÁNOS jákói lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése december 23-án, pénteken, a 12.30 órai gyászmisét követően lesz a jákói temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL LÁSZLÓNÉ Somogyi Magdolna volt zalai lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése december 23-án, pénteken a 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a zalai temetőben. Gyászoló szerettei t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POSZA LÁSZLÓ marcali lakos, a ruházati áruház volt vezetője 70 éves korában elhunyt. Temetése december 23-án 9.30 órakor lesz a marcali központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Vágytam maradni még szeretteim között A sors végül ellenem döntött. I Búcsúzni nem tudtam, ajkam nem engedett, ~ Amit mondtam volna, tudja, aki szeretett." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZEG JÓZSEF férfiszabó Kaposvár, Benedek E. utcai lakos, volt ruhagyári dolgozó hosszú szenvedés után 54 éves korában elhunyt. Temetése december 23-án, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei Lapunkat ingyenesen hívható telefonszámunkon is megrendelheti: 06 80/200 434 MEGRENDELŐLEVÉL Ezennel megrendelem 2006 .............................................hónaptól a következő lapokat, és vállalom, hogy 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak. a Somogyi Hírlap és/vagy Soffkogyi Hírlap [j] Előfizetési díj 7 hónapra: Somogyi Hírlap 1650Ft Somogyi Hírlap VR 445 Ft Előfizetési időszak a Somogyi Hírlapra: □ hónap □ 1 egyedév □ félév □ egy év I Előfizetési időszak a Somogyi Hírlap VR: □ ] hónap □ negyedév □ lélév □ egy év I Az első időszak előfizetési díját a kézbesítőnek fizetem. A folytonosság megtartása céljából a továbbiakban a fizetés módja: □ lakossági folyószámláról rendezem □ készpénzzel a kézbesítőnél fizetek Előfizető neve: ................................................................................................................................... Cí me:................................................................................................................................................... Te lefon:.................................................Aláírás:................................................................................. Tá rgyhó 25-ig beérkező megrendelés teljesítését a következő hónap l-jétől. a később ideérkezőket az. ^ azt követő hónap J -jétől vállaljuk. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatásL A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal