Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-03 / 283. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 3., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Kötvény az újszülötteknek támogatás A somogyi települések szívesen adnak a családoknak Két lábra állhatnak. 18 évesen könnyebben „Startolnak" a fiatalok Fidesz konzultációs iroda nyílt Kaposváron Bartos László Január elsejétől bevezetik az újszülöttek életkezdését segítő babakötvényt. Minden 2005. december 31-e után született gyerek állami támogatást kap. Több somogyi településen a kötvény mellett is támogatják a csecsemőket. ____________ So mogyi Hírlap-összeállítás A szülő valamelyik banknál megnyithatja az újszülött nevére szóló Start-számlát, amelyre az első évben az állam negyvenezer forintot utal át. A hetedik és a tizennegyedik évben az állam a rendszeres gyermeknevelési támogatásban részesülők számláját további harminc-harminc- ezer forinttal pótolja ki. Azoknak a gyerekeknek a számára is automatikusan megnyitják a számlát, akik állami gondozásban vagy nevelőszülőknél élnek. Több somogyi településen a kötvény mellett is támogatják az újszülötteket. Várdán negyvenTakarékos szülök a Jövő évtől érvényes baba kötvényt a családok is gyarapíthatják. A szülők évi 120 ezer forint erejéig kipótolhatják az állami pénzt, és a befizetéseik mentesülnek a kamatadó alól. (Folytatás az 1. oldalról.) Megszűnik a borok jövedéki adója, a literenkénti 8 forintot ezentúl is befizetnék az érintettek újfajta járulék formájában. Egy részét a borhamisítás elleni küzdeCsökken az export- A VÁLTOZTATÁSOKRA szükség van. A borexport 700 ezer hektoliter alá csökken idén. - mondta Cziráki Imre. Összehasonlításképpen: a kilencvenes évek elején 1,5 millió hektoliter bort exportáltunk. ezer forintot ajándékoz az önkormányzat minden év Mikulásnapján annak a családnak, ahol baba születik.- Három év után idén végre gyermek született a településünkön. Ennek örömére megszavazta a testület, hogy támogassuk az újszülötteket - mondta boldogan Varga András polgármester. A nemrég született kislány családja december 6-án kapja meg a támogatást. Csokonyavisontán 10 ezer forint egyszeri támogatást ad az önkormányzat a kisbabáknak. Csík László polgármester elmondta: a rosszabb körülmények között élőkön igyekeznek ezzel is segíteni.- Amikor megtudjuk, hogy megszületett a kisbaba, meghívjuk a szülőket a hivatalba, ott adjuk át a pénzt - mondta a polgár- mester. Mesztegnyőn 2002 óta kapnak támogatást az újszülöttek. A személyenkénti huszonöt- ezer forintot ünnepélyes keretek között nyújtják át a szülőknek.- A támogatás feltétele, hogy az édesanya legalább egy éve mesztegnyői lakos legyen - tudtuk meg Nemes László polgár- mestertől. Zákányfaluban a szociálisan rászoruló családok kaphatnak alkalmi juttatást, ha kisbaba születik. Rada János polgármester elmondta: tavaly hármas ikrei születtek egy fiatal házaspárnak, és a testület gondolkodás nélkül megszavazta a támogatást. A szülők pénzt kaptak, a kicsik pedig tápszert és lemre és marketingre fordítanák. Erre évente legalább 1,5 milliárd forint állna rendelkezésre. Úgy tudni: a nagyobb részt fordítanák a marketingre. Horváth Csaba kifejtette: azt szorgalmazzák, hogy az új járulék befizetése a jövedéki adó elvei szerint, azaz utólag történjen. A tárca előzetes befizetést szeretne. A főtitkárhelyettes szerint felmerül az is: a jövedéki adó nem vonatkozik az exportőrökre, míg a marketingnek ők is haszonélvezői. A balatonboglári borvidéken is rengeteg kérdés fogalmazódik bébiételt, valamint egy légzésfigyelő készüléket. Somogyváron tizenötezer forinttal segíti a kisbabákat az önkormányzat. Móring József Attila polgármester elmondta: az összeget egy betétkönyvben helyezik el. A pénzt meg az érintettekben. Cziráki Imre, a borvidéki hegyközségi tanács elnöke is azzal kezdte: örvendetes, hogy változás mutatkozik, ám kérdés, hogyan működik majd, s lesz-e eredménye az új elgondolásnak.- Gondok helyben is vannak, a borok tekintetében eltűnt az egykor fogalomként emlegetett „Bogiári” név, ma már szinte csak pezsgőként létezik - utalt a BB Rt.-nél bekövetkezett változásokra az elnök. Trunkó Ferenc borász (képünkön) az összefogás hiányában látja a borvidék gondjait a markamataival együtt 18 éves korukban vehetik fel a fiatalok. Ezt a támogatási formát 2000- ben indította el az önkormányzat. Az évek alatt természetesen a szülők is bármikor hozzátehetnek a forintokhoz. keting terén. Állítja: a kisebb borászatok egyedül képtelenek látványos eredményekre. Ahhoz, hogy a balatoni borok ne tűnjenek el külföldön a köztudatból, egységes megjelenésre lenne szükség. A szőlősgyöröki borászhoz hasonlóan Pócz József is kiemelte azt: a tervezett változtatásokról szóbeszéd útján értesültek csak eddig, ám bíznak abban: ezúttal talán a megfelelő helyre kerül a pénzük. Hiánypótló az a kezdeményezés, amely a somogyi választó- polgárok számára megkönnyíti a hazai és uniós ügyekben az eligazodást. Ezt Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő mondta pénteken a kaposvári Európai Parlamenti és a Fidesz Konzultációs Iroda közös megnyitóján. Hozzátette: a nemzeti konzultáción 2 millióan mondták el véleményüket a haBéki Gabriella országgyűlési képviselő (SZDSZ), a parlament szociális és családügyi bizottságának alelnöke és Mézes Éva országgyűlési képviselő, az egészségügyi bizottság alelnöke tartott sajtótájékoztatót pénteken Kaposváron, a Pártok Házában.- Rászorultság elvű szociálpolitikát kívánunk bevezetni, (Folytatás az 1. oldalról) A dobozoknak örülnek a patikusok, de vannak fenntartásaik. Szili Ferencné szerint nem elég nagy a kartondoboz. - Úgy tűnik, hamar meg fog telni, pedig csak kéthavonta cserélik. Egy vásárló már jelezte, hogy neki egy nagy zsákra való hulladéka van otthon. Szerencsére, ha hamar megtelik, szólhatunk és három napon belül elszállítják a dobozt - mondta a kaposvári Arany Oroszlán gyógyszertár tulajdonosa. A nagyatádi Szent István gyógyszertárban még nem használták ki a lehetőséget a lakozai gazdaságról és arról, milyen változtatásokat szeretnének. Ezt mostantól itt is megtehetik. Az iroda az unióval kapcsolatos információkkal is ellátja majd a somogyiakat. Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő elmondta: nemcsak a magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is segítséget nyújtanak az uniós és hazai pályázati lehetőségek ismertetésével, illetve szakmai tanácsadással. vagyis fel kell mérni a segélyt igénylő tényleges rászorultságát, és ahhoz mérten megállapítani a támogatás összegét. A szociális program fő pontja a romák élethelyzetének javítása. Ezt kistérségfejlesztéssel, munkahelyteremtéssel szeretnék megvalósítani. Ehhez viszont egy globális problémát kell megoldani, az egész magyar gazdaságnak fejlődnie kell - mondta Béki Gabriella. sok, de Gasparics Lászlóné szerint van rá igény.- Többször érdeklődtek már, hogy hol lehetne összegyűjteni a feleslegessé vált gyógyszereket. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan bejönnek ezek a vásárlók, és szép lassan megtelik a dobozunk - mondta a nagyatádi dolgozó. A marcali Hársfa patikában eddig is összegyűjtötték a hulladékot Hanyecz Imréné szerint azonban jó ötlet volt ezeknek a dobozoknak a kihelyezése.- Eddig mi gondoskodtunk a hulladék megsemmisítéséről. Szerencsére ez mostantól nem a mi feladatunk és nem is a mi pénzünkbe fog kerülni. Több száz tonna veszélyes hulladék A gyártók becslése szerikt évente 300-500 tonna veszélyes hulladékot gyűjthetnek össze a lakosságtól. A költségeit a gyógyszergyártók fedezik, ami évente elérheti a 200 millió forintot A lejárt gyógyszerek veszélyeshulladék-égetőkben végzik. A borászok bíznak a cégérben bormarketing A gazdák járulékából reklámoznák a hazai nedűket A rászorultaknak adnak többet a liberálisok Szabó Kornél Tablettakukákban gyűjtik a lejárt gyógyszereket Sasvári Katinka PIACI KORKÉP Kaposvár Siófok Nagyatad Szigetvar Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 60-70 65 60 60 60-70 60-70 Káposzta 100 89 100 80 100 80 Kelkáposzta 120 149 200 150 180 160 Paprika 280-580 279 280 200-250 230-470 180-360 Paradicsom 280-380 399 350 300 320-400 320-350 Uborka 300-350 299 400 400 300-370 400 Petrezselyem 350 299 400 400 350 350 Sárgarépa 130 109 200 150 180 150-200 Tojás 18-25 20 20 20 20-22 21-24 Hagyma 100 99 80-100 100 85 80-100 Fokhagyma 500-550 500 500 600 560 550 Karfiol 300 300 300 300 290 320 Karalábé 120 69 100 80 90 100 Sütőtök 150 99 100 100 150-180 160 Sampinyon 500 500 500 500 480 450 Bab 500-700 500 500 500 480 550 Hetek 150 99 100 100 110 100 S. káposzta 250 200 250 200 220 250 Alma 70-160 129 140 100-150 80-130 60-160 Narancs 200-230 199 300 250-300 180-200 280 Banán 350 340 350 350 340 250 Dió 800 1350 700 700 950 800 Mák 600-800 600 500 600 480 400-450 SOMOGYBÁN A TOL Z-IG BalatonfÖldvár A KvasSay sétányon gyakorta áll a víz. Szakemberek szerint fontos volna egy kiemelt gyalogossétányt létesíteni a hajókikötő és a Széchenyi úti sorompó között, amely háromnégy méter széles és díszburkolattal ellátott, (ca) Balatonszabadi a képviseiő-testü- let elfogadta a Stadler Építész Iroda által készített településszerkezeti tervet. Ezek után ennek megfelelően megalkották a község új építési szabályzatát, (ca) Barcs Nagy értékű műszert helyeztek el a szociális központban. A Szív Egyesület egymillió forintot fizetett ki a defibrillátorért. A készüléket alapítványi pénzből, illetve adakozásból vásárolták, (ga) Bárdudvarnok Az ünnep közeledtével 250 idős embert támogat az önkormányzat. Forintos László polgármester (képünkön) elmondta: a szépkorúaknak házhoz viszik még karácsony előtt az ajándék- csomagokat. (mg) BiiSSÍi Előre láthatóan 8-10 százalékkal kevesebb pénze lesz jövőre az önkormányzatnak. Szegvári József polgármester elmondta: emiatt módosítaniuk kellett a következő évi költségvetési koncepciót, hogy minden fontosabb dologra jusson elég pénz. (sk) Csurgó Önkormányzati bérlakást alakítanak ki a könyvtárból. Az épületet nem könyvtárként, hanem raktár céljára használták az utóbbi időben, (va) Hajmás Fákat vásárolt az önkormányzat, amelyeket az idei évben átadott játszótéren ültettek el. A beruházás 54 ezer forintba került, amelyet az Állami Erdészeti Szolgálat pályázatán nyert a falu. (bl) Hetes A képviselő-testületi ülésen az önkormányzat jövő évi költségeit tekintették át. Ádám László polgármester elmondta: ha a kormány a következő évi önkormányzatokra vonatkozó főköltségek számait nem módosítja, a településnek várhatóan 35 millió forintos működési hiánya lesz. A képviselő- testület tagjai kérték a polgármestert: levélben forduljon az ország- gyűlési képviselőkhöz, (mg)