Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 49. szám

2005. december 11., vasárnap Riport, interjú 7 A boldog halálhoz vezető út Bitó László író, agykutató, szemfiziológus professzor. Több mint harminc évig oktatott New Yorkban, a Columbia Egyetemen. Nemzetközileg ismert a zöld hályog kezelési módszerének megújításáról. Regényei mellett könyve jelent meg az eutanáziáról.- Kereste az emberi kegyet­lenség okát, és nem akarja elfogadni, hogy ez genetikus dolog.- Azért nem tudom elfogadni, hogy a kegyetlenség genetikus, mert valószínűtlen, hogy egy agresszív anyának, aki győlöli a gyerekeit, túl sok utódja maradt volna. Az evolúció soréin a szere­tetnek, az együttműködésnek döntő szerepe van. Hiszen mi egyedül túl gyengék, tehetetle­nek vagyunk.- A szeretet is központi témá­ja. Az hol található ben­nünk?- A legkönnyebben nem a szeretet, hanem az agresszió helyét lehet kimutatni, tudjuk, hogy az agyban hol van a köz­pontja. Ha oda beteszünk egy elektródát és stimuláljuk azt a részt, akkor a legcsöndesebb macska is megtámadja az em­bert.- Akár egy „rendes” növény­evő is ezt teszi?- A bika egy növényevő. Ha az agyába elektródát helyeznek, kész bárkit feldöfni, de abban a pillanatban, hogy nem ingerük tovább, megáll és bámul, hogy miért is volt olyan dühös.- Állítólag cirkuszokban nem is a vadállatszámok, hanem az elefántattrakciók a legveszé­lyesebbek, mert ha feldühöd­nek, bárkit agyontaposnak.- Az elefántok a kicsinyüket különösen védik. Körülfogják, támadnak. Az önvédelem min­den állat sajátja. De amikor mi agresszióról beszélünk, általá­ban nem erről van szó. Elme­gyünk kétezer mérföldet, hogy ott embereket öljünk, akiket soha életünkben nem láttunk előtte. Ezt az agressziót belénk nevelik.- Nyilván különböző ideoló­giákkal lehet elérni, hogy a katona győlölje a személye­sen nem is ismert ellenséget.- Rendszerint azt verik a ka­tonákba, hogy az ellenfél nem ember. Az első öbölháborúnál hónapokig folyt a propaganda Amerikában, hogy akik ellen az ország háborút folytat, nem em­berek. A klasszikus történet az volt, hogy egy fiatal lány köny- nyezve mesélte el, az egyik ku­vaiti kórházban az iraki katonák hogyan dobálták ki és csapták földhöz az újszülötteket az inku­bátorokból. Kiderült, hogy en­nek a lánynak csak betanították ezt a történetet, és nem járt Ku- vait közelében sem. Az első vi­lágháborúban is nagy propagan­dát igényelt, hogy az amerikaiak a németek ellen induljanak, hi­szen sok német élt Amerikában.- Miközben békét, toleran­ciát hirdet, nagy eutanázia­párti, ami azért bizonyos szempontból mégiscsak ölés.- Ez igaz, de én az eutanáziá­ról szóló könyvemben nem tu­dok mit kezdeni a huszonéves vagy negyvenéves ember halálos betegségével, szerintem neki mindenáron küzdenie kell.- Mint orvosnak kezdenie kell valamit a fiatal halálos betegekkel is.- Én soha nem voltam gya­korló orvos. Erre csak akkor let­tem volna képes, ha egy család életének a része lehetek. Gondo­zom az egész családot, és nem csak egy betegséget.- Elvileg ez lenne a háziorvos dolga.- A mi háziorvosunk, ahány­szor betegek voltunk, ott maradt velünk. Amikor kiszedték a vak­belemet, bejött a kórházba, ott volt, amikor elaltattak, amikor föl­ébredtem. De nem lehet vissza­hozni a múltat, mind drágábbak az egészségügyi műszerek, gé­pek, ezeket üzemszerűen ki kell használni, ez az orvosoktól is más hozzáállást igényel. A tudomány fejlődése miatt került fokozottan előtérbe az eutanázia kérdése is. Nemcsak a beadott halálos injek­cióról beszélünk, hanem a halálra való fölkészülésről, a búcsúrítu­sokról, a méltóságteljes halálról is. De a húsz- és a negyvenéves, bár­mi baja is van, elméletileg az élet és a halál között választhat.- Végül is ön szerint mikor indokolt az eutanázia?- Amikor valaki már mindent megtett az életében, amit meg akart, érzi, hogy neki már csak a szenvedés, megalázottság, má­soktól való függés jutna.- De ez egy fiatallal is elő­fordulhat.- Igen, csak ezzel tényleg nem tudok mit kezdeni, én a jó végről beszélek.- Egy fiatalembernek nem le­het jó vége?- Lehet, csak engem hagyja­nak ki belőle. Én az életút végén elkerülhetetlen halál elfogadásá­val foglalkozom. És amennyire lehet, az utolsó hetek, hónapok boldoggá tételével. Persze sokan megkérdezheük, hogy lehet bol­dog a halálhoz vezető út.- De ön írja, ha valaki feké­lyek által sújtottan, fájdal­maktól fetreng, azzal már nem nagyon lehet mit csinálni.- No de nem kéne, hogy idáig jusson a dolog.- Tehát előtte már adják be a végzetes injekciót?- Ha valaki már nem tartozik semmivel a társadalomnak, a családjának, akkor nincs senki­nek felhatalmazása arra, hogy fölülbírálja az önrendelkezési jo­gát. Az átsegítők kötelessége, hogy tisztázzák azokat az ügye­ket, amik miatt valaki nem képes nyugodtan meghalni. Az illető­nek tudnia kell például, hogy az özvegyét nem rakják ki a lakás­ból. Ahhoz, hogy békésen hal­hassunk meg, tudnunk kell, hogy a halálunk nem teszi lehe­tetlenné a szeretteink életét. Bóta GAbor Az illem nem erőssége a politikának A politika egyre inkább kikerül a szalonképes foglalko­zások köréből. Durva támadások, otromba gesztusok erősítik ezt az érzést. Görög Ibolya protokollszakértő- vel a közelmúlt emlékezetes eseményeit vettük át.- Mit szól hozzá, hogy Or­bán Viktor egy mondatával felállította a fél parlamentet?- Anyukám hívott azzal, hogy biztos meghalt valaki. Merthogy azt látja, állnak a parlamentben. Ebből is látszik, hogy ez egy rendkívül erős hatású gesztus, ezért alaposan fel kell mérni a következményeit, mielőtt alkal­maznák. Ami a konkrét esetet illeti, a politikai kultúra szerint ennek úgy kellett volna lezajla- nia, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke megkéri a házelnö­köt, rendeljen el egyperces néma felállást az egy évvel ezelőtti népszavazás apropóján a hatá­ron túli magyarság tiszteletére. Ez így lett volna elegáns. így a kezdeményezés gesztusértéke is megmarad, és a parlament tekin­télye sem csorbul. Az, hogy Or­bán Viktor maga rendelte el az egyperces felállást, a parlamenti szabályok negligálását jelenti. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy illetlenség volt.- Megtervezett provokáció vagy pillanatnyi felindulás?- Inkább az utóbbi. Orbán Viktor tizenkét éve ül a parla­mentben, vagyis úgy vélem, is­meri a házszabályt. Amit tett, az inkább az önmérséklet hiányára vall. Volt benne valami az „ezt is megtehetem” indulatából. Dacot lehetett érezni a szavaiban, olyan volt, mint amikor egy gye­rek csak azért is rosszalkodik.- A másik sokat vitatott ese­mény is a népszavazás évfor­dulójához kapcsolódik: az a bizonyos könyörgés a Hold utcai református templom­ban. A politikusok imája magánügy vagy közügy?- Az, hogy ki hogyan, hol és mikor gyakorolja a vallását, ab­szolút magánügy. Megjegyzem, 1990 óta a magyar parlamentben is van mód istentiszteletet szer­vezni, méghozzá az ülések alkal­mával. A lehetőség tehát adott, s ezt helyénvalónak is tartom. Az, hogy egy imáról, egy könyörgés­ről értesítik a sajtót, némiképp elvesz valamennyit a történtek bensőséges jellegéből. Innentől ugyanis az Istennel folytatott belső párbeszéd inkább tüntető jellegű megnyilvánulás. Talán politikai jellegű gesztusnak szánták ezt...- Külföldön a politikusok vallásgyakorlása sajtóhír?- Csak abban az eseben, ha a szertartás maga a közérdekű esemény. Akkor megemlítik, hogy az illető is tiszteletét tette, netán készítenek róla néhány fo­Görög Ibolya Született: 1947. december 11. Iskolái: Külkereskedelmi Főiskola, Budapest (1968), In­formációs Rendszerszervezési Intézet, Moszkva (1974). Pályafutás: 1987-1999 között a Miniszterelnöki Hiva­tal protokollosa, majd protokollfőnöke. Jelenleg a G-Protokoll Bt. vezetőjeként felnőttképzéssel, szak- tanácsadással foglalkozik és publikál. tót. De nem az a jellemző, hogy a politikus imádkozása legyen a fő téma. Számomra ez is azt bi­zonyítja, hogy a jelenlegi ellen­zék igyekszik az egy évvel ez­előtti kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarcát, év­fordulóját gyászeseménnyé for­dítani. Vagy legalábbis így kom­munikálni.- Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök otthonában látta vendégül Tony Blair brit kor­mányfőt. Mennyire bevett szokás, hogy egy miniszter- elnök a lakására hív egy hi­vatalos úton lévő vendéget?- Gyurcsány Ferenc a köztár­saság miniszterelnöke, s amíg ezen a poszton dolgozik, addig a lakását rezidenciának hívjuk. Emlékezhetünk: annak idején Horn Gyula és Orbán Viktor kor­mányzati villában lakott, Gyur­csány viszont maradt az addigi otthonában, amelyet a Köztársa­sági Őrezred a védelmi előírá­soknak megfelelően kellőkép­pen felszerelt. Egyébként az ott­honi vendéglátás nem szokatlan a csúcsvezetők között, pláne, ha jól ismerik egymást. A reziden­ciákon általában kialakítanak egy külön helyiséget. Nem hiva­talos találkozókra amúgy sokkal többször kerül sor, mint ahány­szor a közvélemény erről tudo­mást szerez. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kormányfő bárkit meghívhat az otthonába, ezt mindig véleményeztetnie kell a külügyi tárcával.- Magyarul a külügyminisz­ter jóváhagyása kell egy ilyen vizithez?- Ha az engedélyére nincs is szükség, a véleményét azért mindig kikérik.- Azt is előre egyeztetik, hogy egy ilyen találkozón mi le­gyen a téma? Gyurcsány pél­dául Blair gyermekeivel a fo­ciról beszélgetett...- Ennyire azért nem szigo­rúak az előírások. A miniszter- elnök azért töltheti be a funkció­ját, mert saját maga is képes meghatározni azoknak a témák­nak a körét, amelyekről beszél­getni kíván. No persze ha előze­tesen tájékozódni kíván a vendé­géről, a külügyi tárca természe­tesen segít neki.- Blair vendégül látása kap­csán a jobboldalon rögtön paktumot emlegettek, mond­ván: azért került sor a talál­kozóra ott, mert biztosan volt valami titkos megállapo­dás a Budapest Airport pri­vatizációja körül A magyar közvéleményben az efféle hírek gyanakvást keltenek.- Szerintem ez nem általános. Van, aki egészen másképp fogja fel az egészet. Jómagam Kő­bányán lakom, s ott például azt beszélték, hogy Klára asszony végre főzhetett egy jót, s így a sa­ját pénzüket költötték, nem pe­dig az államét... Ez is egy érde­kes vélemény. Dián Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents