Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-01 / 281. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK NYUGDÍJASOK Hűség - jóban, rosszban házassági évforduló Hetven éve mondták ki a boldogító igent Holtomiglan, holtodiglan - fogadta Bata Pál és Kajer Borbála 1935-ben fotó: láng Róbert Nem kell nyilvántartás tagdíj NYOSZ helyett a megyének HÍREK Gyógyfürdő januártól Az országos szövetség elnök­sége folyamatosan keresi a kedvező üdülési lehetősége­ket. Most egy hajdúszobosz- lói ház tartós bérletéről tár­gyalnak, hatfős csoportok kaphatnak itt egy-egy hétre szállást januártól, igen méltá­nyos áron. A turnusok szer­vezését megkezdték, a klu­bok bejelentkezését a 06 (1) 210-0326-os telefonon várják. Klubtalálkozó Gesztiben Kaposfüredi és mocsoládi nyugdíjastársaikat látták ven­dégül szombaton a somogy- geszti Őszi Napfény tagjai. Marton Rudolf polgármester köszöntötte a vendégeket, köztük Stikel János referenst. Kiadós ebéd után a három klub szórakoztató műsora kö­vetkezett, majd táncmulatság zárta a geszti klubtalálkozót. Pesti támogató Sikeres fővárosi vállalkozó, Klement Ottóné vásárolt há­zat nemrég Táskán. Szívébe fogadta hamar a helybelieket, főként a szépkorúakat. Szom­baton a kaposvári színházba, a Csókos asszony előadására vitte a nyugdíjasklub tagjait, karácsony előtt pedig a híres vörsi betlehemet fogják kö­zösen megnézni. Fogadónapok A Megyei Nyugdíj-biztosítá­si Igazgatóság és a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár munkatársai decemberben az alábbi időpontokban tartják vidéki fogadónapjaikat: Mar­caliban: 5-én, hétfőn reggel 8 órától délután 4 óráig, Siófo­kon: 6-án, kedden reggel 8 órától délután 4 óráig, Nagy­atádon: 7-én, szerdán reggel 8 órától délután 4 óráig, Csur­gón: 8-án, csütörtökön reggel 8 órától délután 4 óráig, Bar­cson: 9-én, pénteken reggel 8 órától délután fél 2-ig, Tabon: 12-én, hétfőn reggel 8 órától délig, Balatonföldváron: 12- én, hétfőn délután 1 órától 4 óráig várják az ügyfeleket a két intézmény munkatársai. AZ OLDALT SZERKESZTETTE: KATONA CSONGOR Ritka szép családi ünnepet ül­tek szombaton Kaposhomokon, Bata Pált és feleségét, Kajer Bor­bálát köszöntötték a családta­gok, barátok és tisztelők házas­ságuk hetvenedik évfordulóján. Hét évtized szeretetben, hűség­ben, kimondani is megindító, hát még megélni. Bata Pál kilencvenkét éves, középtermetű, szívós ember, nem sok gondja volt vele a kör­zeti orvosnak, vérnyomásra szed valami enyhe tablettát. Húsz éve lencsét ültettek a szemébe, most is szemüveg nélkül fűzi a cérnát a tű fokába. Bori néni nagy beteg volt a nyáron, felépült hála Isten­nek, de a nap nagy részét az ab­lak melletti fotelben tölti. Jugoszláviából, a mai Horvát­országból menekültek át a hábo­rú után - eleveníti fel a hét évti­zed fontosabb eseményeit Bata Pál. Kaposvárról Kaposhomok- ra irányították őket, egy kitele­pített sváb család házában leltek új otthonra. Az ott hagyott fel­szereléssel, jószággal juttatott földön kezdtek gazdálkodni.- 1959-ben aztán nem volt mese, be kellett lépni a tsz-be - folytatja az emlékezést Pali bá­csi. - 1961-ben elnöknek vá­lasztottak, két év után tudtam csak szabadulni a nem nekem való megbízatásból. A növény- termesztő ágazat brigádveze­tője voltam ezután, dohányt termeltünk, oda kellett figyel­ni a kényes növényre. Harminc éve meg nyugdíjas vagyok, a kis szőlő, a pince tölti ki az időmet... Évtizedeken át tanácstag is volt Pali bácsi, neki köszönhető, hogy Kaposhomokon megépült a gyalogjárda - egészíti ki a tör­ténetet a szomszéd és jó barát, Kóbor Tiborné, a Kaposhomo- kért, Somogyért Egyesület ve­zetője. A helyi civü szervezet­nek Bata Pál alapító tagja. Tavasztól késő őszig a szőlő ad munkát, maga metszette, permetezte, gondozta idén is a kis ültetvényt, a kapálásban Kaposváron élő fia és unokája segítette. Ilyenkor, télen a ház körül akad tennivaló. Reggel hatkor kel, fél stampedli pálin­kával pezsdíti vérkeringését, ellátja a baromfikat, behozza a levélszekrényből, átolvassa a Somogyi Hírlapot, aztán regge­lit készít magának, Bori néni­nek. Délben a taszári konyhá­ról meghozzák az ebédet. Söté­tedésig tesz-vesz, amit kell, az­tán olvasgat, a tévé híreit nézi. És várja a tavaszt, hogy a kis- traktorral a szőlőbe pöfögjön... Szombaton talán harmincán is elfértek a nagyszobában, az érzékenység, meghatottság jól­eső könnyei és a családi ünnep felszabadult vidámsága válto­gatták egymást a szeretet mele­gével megtelt kaposhomoki házban. Ülést tartott a műit héten a Nyugdíjas Szervezetek Somogy Megyei Szövetségének elnöksé­ge. Stikel János, a megyei önkor­mányzati hivatal vezető főtaná­csosa összegezte azokat a támo­gatási formákat, amelyek idén a szépkorúak pihenését, kulturá­lis rendezvényeit, a szépkorúak hónapjának rendezvényeit, klubprogramok megvalósulását segítették. A társdadalmi kap­csolatok referense megerősítet­te, hogy a megyei közgyűlés jö­vőre is teljesíti ezeket az önként vállalt feladatokat, keresőt újab­bak forrásait. Klujber László elnök az év eseményeit foglalta össze és ér­tékelte, majd a tizenegy kistér­ség vezetője számolt be a körze­tük eseményeiről. Svajda Jó­zsef, az MSZOSZ megyei elnöke és Klujber László együttműkö­dési megállapodás tervezetéről tájékoztatta az elnökséget, esze­rint az érdekvédelem területén törekednek eredményesebb kapcsolatra. A Nyugdíjasok Országos Szö­A Tengődi Nyugdíjas Klub tagjai már kedden megkapták karácso­nyi ajándékukat, felújított klub- helyiségüket vehették birtokba. A berendezés egy része, a kis konyha felszerelése még nem ér­kezett meg, a szeretet ünnepét vétségé december 8-án tisztújí­tó közgyűlést tart. Somogy to­vábbra is Klujber László (ké­pünkön) és Ko­vács Lajos meg­választását ja­vasolja a vezető testületekbe. Megvitatták a NYOSZ javasla­tát, mely sze­rint készüljön országos nyil­vántartás a szövetség tagságá­ról. Az elnökség elvetette ezt az ajánlatot, csupán a klubok, egyesületek számát és a tagok számát összegezzék. A NYOSZ egy másik indítványában azt kéri, évi ötven forinttal minden klubtag járuljon hozzá az orszá­gos szövetség érdekvédelmi munkájának hatékonyabbá té­teléhez. A somogyi elnökség el­vetette ezt a javaslatot is, in­kább a megyei szövetség mun­kájához adna támogatást. Az el­nökség végül a 15. évfordulóra való felkészülésről, a méltó megemlékezéssel kapcsolatos tennivalókról tárgyalt. azonban már biztosan itt kö­szönthetik. Az önkormányzat pá­lyázaton nyert pénzből hozatta rendbe a helyiséget A falu óvo­dásai és kisiskolásai bűvölték el kedves műsorukkal a nagyszülő­ket, két szép verssel pedig a 85 éves Tóth Zoltánné a szépkorúak tehetségét bizonyította. Munkájuk, életútjuk példa számunkra Levélben köszöntötte az ünnepeiteket Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke is: Életünk egyik legnagyobb döntése a párvá­lasztás - hangzik a levél. - A szerelem azonban gyorsan múlik, helyét átveszi a gondoskodás, a tisztelet, a felelősség, ahol a döntések már közösek. Önök kétszer találtak hazára, sok há- nyatottságon estek át, de a nehéz időkben kitartottak egymás mellett, s talán észre sem vették az idő múlását. Munkájuk, életútjuk példa mindannyiunk számára. A levelet és az aján­dékkosarat Deák István, az elnöki kabinetiroda vezetője adta át a köztiszteletben álló kaposhomoki házaspárnak. Karácsonyi ajándék felújítás Megszépült a tengődi klubszoba Az avatáson részt vett és tartalmas együttlétet kívánt a klub tagjainak Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke Is port: gáti körnél Krutek József Kötelességünk az emlékezés sikerkönyv Találkozók a Bátrak az égen szerzőjével A múlt héten a Kaposvári Polgári Nyugdíjas Klub­ba, kedden a fővárosban, a Magyarok Házába volt hivatalos író-olvasó-találkozóra Knoll Gyula, a re­pülés történetét összefoglaló Bátrak az égen című nemrég megjelent kötet szerzője. A nyugállományú pilótaezre­des a kutatómunka mellett el­kötelezetten fáradozik azon, hogy a hősök neve feledésbe ne merüljön. Kezdeményezé­sére legutóbb vitéz Fábián Ist­ván pilótaőrmester kapott em­léktáblát Kaposváron, a Né­meth István fasor 56. számú házon.- A 101. Puma ezred legki­válóbb tiszthelyettese és ász pilótája (legalább öt légi csata győztese érdemli ki az ász megtisztelő címet) volt Fábián István - mutatta be az éles észjárása miatt Koponya bece­névvel illetett hős vadászrepü­lőt Knoll ezredes a kaposvári találkozón. - A II. világhábo­rúban 23 légi győzelmet ara­tott, ebből ló-ot neki igazol­tak. Hároméves volt, amikor édesapja balesetben elhunyt, ekkor költözött a család Ka­posvárra. Egykori tanára, Takáts Gyula, ma is szeretet­tel emlékezik reá. A szegény­ség azonban arra kénysze­rítette, hogy a gimnázium be­fejezése előtt munkába álljon, segítse családját. 1938-ban be­vonult a repülőkhöz, dél- olaszországban kapott pilóta­kiképzést. Részt vett az erdé­lyi és délvidéki hadművele­tekben, majd a keleti fronton harcolt. 1944-től a Puma va­dászpilótájaként jeleskedett a légi csatákban. A legma­gasabb katonai kitüntetések­ben részesült páratlan hőstet­teiért. A háború után hadifog­ságból hazakerülve börtön­nel, akasztással fenyegették. Külföldre menekült, megjárta az idegenlégiót. Végül Kana­dában telepedett le. Családot alapított, egyetlen fia 21 éve­sen balesetben életét vesztet­te. Szerszámkészítőként ment nyugalomba. 1993. május 6- án Hamilton városában gyó­gyíthatatlan betegségben el­hunyt. A hős pilóta nevét azonban megőrzi Kaposvár emlékezete. Hallhattunk a további ter­vekről is: a megvalósulás út­ján halad a mintegy nyolcmil­liós költséggel készülő kapos­vári repülős-emlékmű. Bala- tonbogláron Takács Sándor­nak, a hazai repülés első már­tírjának állítanak emléket, ezt 2006. október 13-án, a re­pülés magyar hősi halottai­nak emléknapján szeretnék felavatni. Az ezredes Fábián István emlék­táblájánál FOTÓ: LÁNG RÓBERT Babonymegyeri évzáró Kedden évzáró összejövetelt tar­tott a Bábonymegyeri Nyugdíja­sok Egyesülete. Rendezvényü­kön támogatóikat látták vendé­gül, azokat, akik idei színes programjaik megvalósításához segítséget nyújtottak. Meghív­ták Gyenesei Istvánt, a megyei közgyűlés elnökét, Ruff Flórián polgármestert és a képviselő­testület tagjait, valamint helyi vállalkozókat. Nyugdíjas társai nevében Pataki Lászlóné elnök mondott köszönetét, és biztosí­totta a támogatókat, hogy ado­mányuk jó célt szolgált. Szépkorúak estje Niklán Nikla hatvan éven felüli lakói kaptak szíves hangú levelet, va­csorameghívást nemrég a helyi önkormányzattól. Fülöpné Kesz­tyűs Ágota polgármester kö­szöntötte a nyolcvan megjelent szépkorút, méltatta példás életü­ket, családjuk, a faluközösség iránt tanúsított felelősségüket A helyi iskolások és a Marcali Baj­társi Egyesület dalosai, táncosai, verselői szórakoztatták az est vendégeit, megérdemelt sikert aratott a niklai asszonykórus is. rr Műsoros est Ortiloson Az őrtilosi Szivárvány nemrég tartott műsoros estjére nem a szomszéd községekből hívtak vendégeket, ezúttal falujuk nyugdíjasait szórakoztatták, azokat, akik nem tagjai a klub­nak. Tavaszi Lászlóné elnök kü­lön köszöntötte a település dísz­polgárát, a klub legidősebb tag­ját, a 84 esztendős Bischof József atyát. Hangulatos nótáik, szép verseik, lendületes táncaik lát­hatóan elnyerték a meghívottak tetszését. Színpadra léptek az Együtt Őrtilosért, Somogyért Egyesület tagjai is.

Next

/
Thumbnails
Contents