Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-30 / 280. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 30., SZERDA ÁLLÁSPONT Az érem két oldala tudathasadásos állapotként élem meg a marcali kórház, a böhönyei idős asszony és nagykanizsai lánya történetét. Ugyanis hiába egy a történet, annak fontosabb szereplői mást mondanak. Egyetértés csak a műtét és a kontrollvizsgálatok időpontját illetően van. Nekem a kanizsai asszony panaszolta el, hogy a marcali sebészet egyik orvosa olyan alpári stílusban beszélt - sőt, nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel tarkítva kiabált - mozgássérült, idős anyjával és vele, amilyet még indokkal sem engedhetett volna meg magának. A beteg feljelentést fontolgatott, végül visszatartotta az ezzel járó kellemetlenség. Az orvossal szakmailag egyébként teljesen elégedettek, ám azt mondták, hogy viselkedését már több beteg kifogásolta. Akárcsak az osztály egyik ápolójáét, aki ugyancsak csekély alázatot tanúsít hivatása és az idősek iránt. A betegek viszont hallgatnak, mert nem akarnak maguknak bajt. a kórház főigazgatója készségesen utánajárt a dolognak. Ösz- szegzése szerint „valóban volt szóváltás a beteg és a doktornő között, de a tanúk azt mondták, hogy inkább a beteg részéről hangzottak el durvaságok. Egyébként az osztályvezető főorvos a doktornőt még nem hallotta kiabálni. Az említett betegszállító részéről pedig a munkahelyi vezetője és munkatársai nem tapasztaltak durva viselkedést, illetve beszédstílust. Ennek ellenére kértem, hogy fokozottan figyeljenek a betegekkel való bánásmódra és kommunikációra” - reagált a főigazgató. nem kellett túl sokat gondolkodnom, hogy arra a megállapításra jussak: két eset lehetséges. Eszerint az igazság vagy itt van, vagy ott. Ha a kórháznál, akkor az idő úgyis őket igazolja. Ha viszont a nyolcvanéves asszonynál, akkor esélye sincs elégtételre. Maga alá gyűrte a betyárbecsület. varga andrea Szeretethiányt pótol a karácsonyi költekezés (Folytatás 1. oldalról)- Ilyenkor kapósabbak a drágább, ám hitelre megvásárolható áruk - mondta Kálmánné Straub Katalin, a Kaposvár Plaza igazgatója. - Ebben az időszakban egyelőre inkább azok vásárolnak, akik előre elhatározták, mit vesznek meg. Az utolsó napokban viszont már teljes a káosz: szinte mindent visznek, ami mozdítható: az elsődleges szempont, legyen valami ajándék a fa alatt. A kereskedők tehát tarolnak: az esztendő utolsó egy-másfél hónapjában az éves forgalom és bevétel 25-30 százalékát is kitermelhetik. Ami számukra haszon, az a többségnek csak kompenzáció. A pszichológus szerint egyértelműen lélektani okai vanA plazmatévé a sláger AZ IDE! KARÁCSONY slágere a tavalyihoz hasonlóan a DVD- lejátszó, igaz, a többség már a hordozható fajtákat keresi. Emellett megnőtt az LCD- és plazmatévék iránti kereslet, felkapott cikkeknek számítanak a házimozik is, de jelentősen megnő ebben az időszakban a bútorkereskedők forgalma is. nak, hogy az emberek többsége sokkal nagyobb értékben próbálja megajándékozni szeretteit, mint megtehetné.- Elképesztően nagy a szeretet- és gondoskodásdeficit - mondta Schleinemé Szányel Erzsébet, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának főigazgató-helyettese, a pszichológiai tanszék vezetője, főiskolai tanár. - A legegyszerűbb kompenzáció erre az ajándékozás, ez segít valamelyest feloldani a bűntudatot is, hogy nem foglalkozunk eleget a környezetünkben élőkkel. Ráadásul az anyagi különbségek is egyre jobban jelentkeznek: a pszichológus szerint sokan - általában a gyerekek - úgy érzik, nem szeretik őket annyira, mint társaikat, ezért kapnak kevésbé értékes ajándékot- A szülők inkább vállalják az adósságot, azzal a tudattal, hogy később majd valahogy letörlesz- tik a hiteleket - mondta Schleinemé Szányel Erzsébet. - Csakhogy ez újabb deficitet szül, hiszen azoktól vesz el újabb időt, akiket boldoggá akarnak tenni. Az emberek jelentős része ördögi körbe kerül, ahonnét nagyon nehéz kitörniük. MEGYEI KÖRKÉP Éjszaka kerékpáron vitték a holtat a falu temetőjébe kegyelet Gyorsan kellett megoldaniuk a váratlan feladatot Kegyelet. Néha akaratlanul is megsértik fotóillusztráció: láng rőbert Kerékpárra tették a halottat, úgy vitték ki a temetőbe Péterhidán. Ez nemcsak kegyeletsértő, hanem a temetkezési törvény előírásaival is ellentétes. Nagy László Kerékpáron vittek utolsó útjára egy 47 éves asszonyt Péterhidán. Az éjszaka közepén halt meg, s az orvos úgy döntött: a holttest nem maradhat a romos házban, azonnal ki kell szállítani a temető hűtőjébe. Fizetőképes hozzátartozók híján az önkormányzatra maradt a temetés. A tepsit az asz- szonnyal kerékpárra rakták és még aznap éjjel kitolták a sírkertbe. A temetés néhány nap múlva zajlott le, rendben, tisztességgel. A faluban és környékén azonban elterjedt, hogy mivel fuvarozták a halottat. Sokan felháborítónak tartják a történteket. Azt mondják: szegény embernek már a tisztességes halálhoz sincs joga. Az önkormányzat alkalmazásában lévő Varga Attila egyike volt azoknak, akik a furcsa halottszállítást végezték. Állítja: szó -sem volt gondatlanságról vagy szándékos kegyeletsértésről. Igyekeztek a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban megoldani a váratlan feladatot.- Nálunk is és más faluban is előfordult már, hogy utánfutón, lovas kocsin vagy kézben kellett kivinni a temetőbe a halottat - mondta. - Itt sem történt volna másképp, ha nem hamarjában kell kiszállítanunk. Ha traktorra tesszük, felzörögtük volna az egész falut Kézben sem vihettük, mert ahhoz kevesen voltunk. Búzási Tamás polgármester elzárkózott a nyilatkozattól, szerinte az önkormányzatnak annyi köze van az esethez, hogy hozzátartozók helyett fizette a temetést Annyit elmondott: ő csak másnap értesült a történtekről. Valóban nem így kellett volna csinálni, de utólag már fölösleges felfújni a történteket - tette hozzá. A megkérdezett temetkezési vállalkozók először el sem akarták hinni a történetet Elmondták: a temetkezési törvény előírja, hogy milyen járművet használhatnak, ezek között nem szerepel a kerékpár. Csak halottszállító autóval, illetve hintóval lehet elvégezni. A megkérdezettek arról már hallottak, hogy faluhelyen gyakran utánfutóval, traktorral, lovas kocsival viszik ki a sírkertbe a halottat vagy épp az önkormányzat emberei ragadják meg a tepsi négy végét s ballagnak ki vele. Kerékpáros esetről azonban most szereztek tudomást először. Péterhida kocsival alig tízpercnyire van Barcstól. Az itteni temetkezési cégnél 24 órás ügyeletet tartanak. Szalai Balázs barcsi temetkezési vállalkozó elmondta: ha éjj'el egy órakor betelefonálnak hozzájuk, fél óra múlva már ott van a halottszállító kocsi. Hogy a telefon miért nem csör- rent meg, az számára is rejtély. Elmondta: a legszegényebbek eltemetését az önkormányzatokra testálja a törvény. A legolcsóbb temetés faluhelyen 70-80 ezer forint, ez egy önkormányzat számára nem lehet jelentős teher. A halottszállítás pedig alig növelte volna a költségeket Harminchét vismajor-pályázat nyert tartalék A támogatások majdnem tíz százaléka jön Somogyba Település: Támogatás (forint): Település: Támogatás (forint): Bábonymegyer 163000 Luita 2 400 000 Balatonlelle 440 000 Marcali 760 000 Bálványos 2 000000 Mosdós 1 114 000 Bárdudvarnok 916 000 Nagyatád 454 811 Bárdudvarnok 900000 Nemesvid 300 000 Bolhás 238 000 Pusztaszemes 678 000 Csurgó 2 784 000 Pusztaszemes 85 000 Görgeteg 820 000 Pusztaszemes 821000 Juta 906 000 Rinyakovácsi 391000 Kaposmérő 544 762 Somogyba bőd 4 585 000 Kaposszerdahely 5 520 000 Somogygeszti 425 000 Kaposújlak 1 245 000 Somogysimonyi 720 000 Ka rád 1 045 000 Somogytúr 937 000 Kereki 68 000 Somogyzsitfa 2 008 000 Kereki 85 000 Szilvásszentmárton 796000 Kisasszond 420 000 Torvaj 720 000 Kőröshegy 798 000 Visnye 1400 000 Kötcse 1 388 000 Visz 248 000 Látrány 2 189 000 Megye összesen: 41912 573 Összegyűjtötték az út menti szemetet Szabó Kornél Egy autós jelezte: Jutától Lengyeltótiig csaknem egy hónapja műanyag zsákokba gyűjtötték az út- széli szemetet Csakhogy a hulladék még mindig ott van, és a vadak szaggatják szét a zsákokat. Mustos László, a megyei közútkezelő kht. marcali kirendeltségének vezetője elmondta: senki sem szólt hogy kitakarították az út szélét. Amint az időjárás engedi, elszállítják a szemetet Hozzátette: a jövőben is szívesen fogadják a hasonló akciókat de mindenképpen jelezzék azokat. Balatonföldvár Az üdülőtulajdonosok kifogásolják a könyvtár nyitva tartását. A jelenlegi létszámmal azonban nem tudják hosszabb ideig láto- gathatóvá tenni az intézményt (ca) Balatonföldvár Az idei közmunka- pályázat sok lehetőséget hozott a helyi Gamesznak. Több embert tudtak foglalkoztatni, s ezen túl 700, valamint 300 ezer forintot nyertek munkaeszközök vásárlására, (ca) Bodrog Elkészült az alapja annak a templomnak, aminek még szeptemberben lerakták az alapkövét. Egyelőre még kérdéses, hogy a beruházás költségeit tudja-e biztosítani az egyházközség, az egyházmegye támogatásával azonban több száz év után újra épülhet templom a faluban, (bl) Böhönye Az idei évben közel egymillió forintot költ könyvekre, folyóiratokra a helyi könyvtár. Negyvenkét különböző újságot járatnak és tizenötezer darabos a könyvkínálatuk. Ennek is köszönhető, hogy évről évre nő a kölcsönzők létszáma, jelenleg négyszáz tagjuk van. A könyvtár csatlakozottaz országos dokumentumellátó rendszerhez, így a közép- és főiskolás hallgatók is hozzájutnak a szükséges irodalomhoz, jegyzetekhez, (av) BiíSSÍi Hátráltatta az orvosi rendelő kialakításának belső munkálatait, hogy 17 ajtót ismeretlen tettesek a helyszínről elloptak. Mindezek ellenére a munka jó ütemben halad továbbra is. Szegvári József polgármester elmondta: várhatóan december közepén átadhatják az épületet, (sk) Cserénfa Kellemes délutánt szereztek a Szentbalázsi Körzeti Általános Iskola diákjai a Rózsakért idősek otthona lakóinak. Az alsós és felsős gyerekek Hódosi Ibolya könyvtáros vezetésével felolvastak és verset szavaltak a szépko- rúaknak. (me) Csurgó Mikrotérségenként egy, összesen három, közösségi buszra pályáz a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás. Erről a tegnapi társulási ülésen döntöttek a polgármesterek. A közösségi buszokat a szociális ellátás területén fogják használni, (va) Kaposvár A Leader+ közösségi kezdeményezés program során a helyi akciócsoportok delegált képviselőinek felkészítése novemberben folytatódott. Decemberben valamennyi csoportnak, négy nap áll rendelkezésére, hogy véleményformáló konzultáción segítséget kapjanak a vidék- fejlesztési tervek kidolgozásához és a pályázatok elkészítéséhez. Erről a megyei földművelésügyi hivatal tájékoztatta kedden lapunkat. A pályázatok benyújtásának végső határideje 2005. december 24., szombat, (hm) Kaposvár Magyarországon mintegy 400 ezer tonna szőlőt szüreteltek, amelyből előre láthatóan hárommillió hektoliter bor készül. Somogybán - a tavalyi csaknem negyvennégyezer tonna helyett - az idén majdnem 39 ezer tonna szőlőt termesztettek; a megye bortermelése közel 275 ezer hektoliter - számolt be kedden az FM- hivatal kaposvári központja, (hm) Kisbajom Befejeződött a nyilvános WC építése. A korszerű, kulturált építmény a település tájháza mellet kapott helyet azzal a céllal, hogy a faluba érkező turistákat kiszolgálja. Az építés összesen 2,6 millió forintba került, melynek költségeihez a Regionális Területfejlesztési Tanács pályázatán nyert támogatást a település, (csm) Lamperth Mónika belügyminiszter harminchét somogyi település pályázatáról döntött. Közel 42 millió forintot osztott ki a vismajor-tartalék hetedik ütemében benyújtott kérelmekre. Országosan 188 önkormányzat 477 millió forint összegű támogatást kapott. A Somogyból beérkezett igények elsősorban az augusztusi rendkívüli időjárások által bekövetkezett önkormányzati károk - intézmények, utak, vízelvezetők - enyhítését szolgálják. . : M| , x X XxxxXXXXX. XX X :x. X XX X V XX XXX :XX; :XX X:. xXÍ xX xXXX VXX ::X XXXX