Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-25 / 276. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 25., PENTEK SZÍNHÁZ A zenés színház szerelmese karmester Hevesi András harminc éve vette kezébe a pálcát Hevesi András számára a legnagyobb sikerélmény a kaposvári színházi zenekar megőrzése volt fotú:török anett Hevesi András pontosan harminc évvel ezelőtt vette kezébe a karmesteri pálcát először a kaposvári színház zenekara előtt. A három évtized rengeteg különleges meglepetést tartogatott a zenés színház nagy szerelmesének. De legalább ennyi felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg ő a Csiky Gergely Színház publikumát.- Melyik volt az első darab, amelyben vezényelt a kaposvári színpadon?- A történethez tudni kell, hogy Babarczy Lászlóval annak idején még Pécsett dolgoztam együtt, mint ügyelő. 1975- ben aztán rendezett egy érdekes zenés darabot, Dumas Három testőrét, akkor már Kaposváron. Meghívott karmesternek az előadáshoz, ráadásul Ascher Tamás is szólt, hogy az Állami Áruház című darabban vezényeljek. A következő évadban már szerződtetett is Zsámbéki Gábor a színház társulatába.- A következő években is rengeteg emlékezetes előadás került színre Kaposváron. Melyek voltak a kedvencei?- Az Ascher Tamás rendezte Chicago című musicalt és Berntstein Candide-ját azért őrzöm a kedves emlékeim között, mert először én mutathattam be magyarországi színpadon. Megkerülhetetlen darab volt és lesz a Marat halála című előadás, amelyhez lekagylóztam és vísszahangszereltem a híres filmzenét. Szintén emlékezetes élményt hozott a Gazdag Gyula rendezte Tóm Jones, amelyhez én állítottam össze a zenét, s a színpadon ezt két zongorával adtuk elő. 1979-ben született meg Milne Micimackójának első kaposvári bemutatója amelyhez szintén én írhattam a zenét. Az akkori Micimackó Koltai Robi éppen a napokban hívott fel, hogy lemez készül a darabból, és a felolvasása mellé két dalt is szeretnének a hanghordozóra. A közelmúltból nagyon szerettem a Keszég László által színre vitt Operett című előadást, amelynek egy fiatal kolozsvári zeneszerző írta a zenéjét. Különleges élmény volt ez a zenekar számára is, hiszen a színpadon zenéltünk.- A felejthetetlen darabok mellett minden bizonnyal eszébe jutnak emlékezetes bakik Is.- Az egyik legnagyobb horderejű improvizáció egy pesti előadás során következett be. Egy modern színpad előtti zenekari árokba csak félig tudták leengedni a zenészeket, így 22 hangszeresből csak 11- en fértek el. Ki kellett sakkoznom, hogy melyek a legfontosabb hangszerek, s a felét ki kellett rostálni a zenekarnak.- Ml okozza egy karmester számára az Igazi elismerést?- Számomra a legnagyobb dolog, hogy ez a kaposvári zenekar megmaradhatott. 1976- ban Békéscsabán, Kecskeméten, Szolnokon, Veszprémben, de még Egerben is volt színházi zenekar. Ma csak az igazán nagy városokban és Kaposváron létezik. Hogy ez így alakult, abban talán nekem is van némi érdemem. Nem csak Danton halála Márton Eszter és Gyuricza István a színen fotó: török anett Vas András A kaposvári közönség számára nem újdonság a forradalom kora. A több mint negyedszázada színpadra vitt Marat halála ráadásul jóval túlmutatott a szerző, Peter Weiss eredeti céljain: az utolsó momentumként megjelenő, a budapesti Corvin-közt ábrázoló háttérkép - előtérben az utcakövet szorongató, könnyező Máté Gáborral - a kor viszonyaihoz képest roppant merészen nyilvánította ki a rendező, Ács János szándékát: valójában nem is a két évszázaddal korábbi francia, csak a két évtizeddel azelőtt történt ötvenhatos forradalom emlékét kívánja felidézni. Mivel az Ács-darab akkor nagyot szólt, érthető volt az ódzkodás a későbbi csikys rendezők részéről a hasonló témák iránt: a léc elképesztően magasra került. Réthly Attila vette végül a bátorságot, hogy megpróbálkozzon a francia vonal feltámasztásával, s ehhez egy igencsak kemény darabot, a Georg Büchner által alig négy évtizeddel az események után papírra vetett Danton halálát dolgozta fel. A színészpróbáló, hosszú, többperces monológokra épülő, ezáltal a publikumtól folyamatos koncentrációt igénylő darab azonban láthatóan megakadt a rendező torkán. Réthly sajnos nem tudott mit kezdeni a monológok közben a színpadot kényszerűségből megtöltő szereplőkkel, ráadásul egy-egy hosszabb értekezés mindenfajta reakció, feloldás nélkül a levegőben marad. Pedig a karakterválasztás - köszönhetően a társulat sokszínűségének - a legtöbb szerepre meglepően jól sikerült: Sarkadi Kiss János Dantonja, Kocsis Pál Robes- pierre-je, Nagy Viktor Desmou- lins-je telitalálatnak tűnik, csakúgy, mint Némedi Árpád Saint-Just interpretációja. Ám hiába a hitelesen előadott karakterek, ha a szereplőknek a legtöbbször légüres térben kell mozogniuk, rosszabb esetben a meglehetősen egyszerű, s kihasználhatatlan díszlet valamelyik szélén ücsörögniük. Ehhez kapcsolódnak még a laikus számára megfejthetetlennek számító díszletelemek - például egy vízilabda és egy roller -, a meglehetősen érdekes beállítások - Danton és barátainak utolsó estéje, ahol a társaság a színpad közepén ücsörög egy mélyedésben, melyről nem derül ki, micsoda, ráadásul a címszereplő végig háttal ül a publikumnak -, s funkciótlannak tűntek a büchneri darabnak brechtes hatást kölcsönző betétdalok is. Mindezek fényében nem meglepő, ha a közönség egyre kevesebb türelemmel hallgatja a monológokat. Azt ugyanis a többség érzi, sőt talán tudja is: a büchneri szövegtenger feldolgozása, befogadása és előadása elképesztő munkát igényelt a szereplőktől, akik mindent kihoztak a láthatóan nem teljesen kiforrott rendezői koncej> cióból. A második felvonás elején - Kovács Zsolt, alias Thomas Payne színre lépésekor - egy pillanatra fellobban a remény szikrája, ám a gyenge lángocska hamar elalszik, s minden megy tovább a korábbi mederben. A közönség pedig egyre inkább várja a megváltó függönyt...
