Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-03 / 257. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Fát ültettek a bizeiek a találkozó emlékére Vigmond Erika A bizei parkban még áll az a két hársfa, amit a helyiek 1898-ban Erzsébet királynő emlékére, ha­lálának évében állítottak. Most, 107 év után újabb két emlékfa került a parkba. Az egyiket Trubek Zoltán és Károly János bizei lakosok, a másikat pedig az elszármazottak, Rádics Já­nos és Vizváriné Mercz Mag­dolna ültette el. Az újabb hárs­fák a 2005-ös ősbizelek találko­zóját hirdetik. Horváthné Rá­dics Márta hat éve kutatta fel az egykori bizei őslakosokat és ak­kor hívta meg őket először, hogy beszélgessenek a helyiek­kel, felidézve az elmúlt éveket. Az idei találkozóra százhúszan érkeztek családtagjaikkal együtt az ország minden részé­ből. A 72 éves Ágoston Ernő példáid Szilasligetről jött, aki 1970-ben hagyta el a falut. El­mondta: öröm volt felfedezni az ismerős arcokat és feleleveníte­ni, nülyen volt egykor és miben változott azóta a település. Trükkök a varázslótáborban Varázspálca és csillagos sisak. Harry Potter kaposvári kortársai a lovagkorba is ellátogatnak fotó: láng Róbert A. V. Átszellemült arcok, szorgos, ollót csattogtató, ragasztót kenő, kar­tont hajtogató kezek: szerdán több mint húsz gyerek kereste fel a kaposvári Együd Árpád műve­lődési központ szünidei foglal­koztatótáborát.- Műiden délelőtt kilenctől ti­zenkét óráig várjuk a gyerekeket- mondta Budai Georgina, a tábor főszervezője. - Mivel ezen a hé­ten a szombat is munkanap, így négy különböző manuális foglal­koztató játszóházat szerveztünk. A tábor elnevezése - Mestersé­gem címere - is erre utal. Szer­dán a foglalkozás végére varázs­lókká változhattak a résztvevők, akik ennek megfelelően varázs­pálca és -süvegkészítéssel múlat­ták az időt, ráadásul különböző kártyatrükköket is megtanulhat­tak. Csütörtökön a kertészkedés rejtelmeibe avatják be a szerve­zők a kicsiket: krepp-papírból, sógyurmából virágokat, míg deszkából faládikákat készíte­nek. Pénteken a lovagkorba utazhatnak vissza képzeletben a gyerekek, akik páncélt, karvé­dőt, pajzsot készíthetnek. Segítséget kér a kis csér Varga Andrea A Dráva kavicszátonyain fészkelő kis csér nevében kémek segítsé­get a természetvédők. A felhívást „A segítségét kérem” című szóró­lapokon olvashatják az emberek, amely hazai és határon túli szer­vezetek közreműködésével jelent meg négy nyelven. A folyómeder­ben történő kavicsbányászat ugyanis végleg megváltoztatja a Dráva környezetét és megsemmi­síti a zátonyokat A Dráva pedig nemcsak madarak fészkelőhelye, hanem a térségi egészséges ivó­víz záloga is. Magyarországon három helyen bányásznak kavi­csot a határfolyóból, s évente 307 ezer tonna kitermelésére adnak engedélyt az illetékes szervek. MIKOR-HOVÁ Csütörtökön Sióinkon 17. 30 órakor a Városi Könyvtár gyermekrészle­gében Karinthy Márton színigaz­gató-rendezővel beszélget Matyi- kó Sebestyén József, a Kálmán Imre Múzeum igazgatója. Pénteken Kaposváron, az Együd Árpád Művelődési Köz­pont emeleti galériájában 17 óm­kor nyílik Johan Majer E.F.I.A.P. grazi fotóművész Osztrák tájak cí­mű kiállítása. A Szivárvány zene­házban 19.30-tól az első magyar- országi, koncert jellegű élő disz­kóműsor várja az érdeklődőket Balatonföldváron, a közösségi házban 17 órakor az Optimista klub rendezvényeként a stressz- ről és annak kezeléséről kezdő­dül előadás. Fonyódon, a Mini galériában 18 ómkor nyílik Molnár Ibi festő kiállítása. Téli gumi nélkül? Kivan mind a négy kereke? ^ Ignis és Swift most 120 000 forint értékű, felnire szerelt ajándék ■írcLTÍ téli gumival suxuki 7 Celsius-fok alatt az autózás csak téli gumival biztonságos. Akkor is, ha egy pihe hó sem hullott. Az Ignisekhez és a Swiftekhez ezért most egy garnitúra felnire szerelt Pirelli téli gumit* ajándékba adunk. Ha kivan mind a négy kereke, ne induljon neki a télnek téli gumik nélkül! I * A Magyar Suzuki Rt. és márkakereskedői ajánlata a 2005. október 24. után megrendelt és a 2005. december 31-éig átvett autókra, vagy a készlet erejéig érvényes. A részletekről érdeklődjön a márkakereskedőinknél. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 4,6- 7,2 1/100 km CC>2-kibocsátás (kombinált): 122-174 g/km Márkakereskedőink: Balatonboglár, SUZUKI BORONGICS Vikár B. u. 2. Tel.: 85-352-070 • Barcs, SUZUKI KARVALICS Bajcsy Zs. u. 86. Tel.: 82-460-290 • Kaposvár, SUZUKI HÍRT Kond vezér u. 2. Tel.: 82-555-515 • SUZUKI KAPÓS AUTÓ Vár u. 16. Tel.: 82-312-826 • Marcali, SUZUKI KLENOVICS Noszlopy G. u. 14. Tel.: 85-314-673 • Siófok, SUZUKI TÓTH Vak Bottyán út 24. Tel.: 84-316-475 TARKA SOROK Stimmel Csúnyán összezördül a há­zaspár.- Vedd tudomásul, hogy akik előtted udvaroltak ne­kem, mind okosabbak voltak nálad! - tajtékzik az asszony.- Stimmel - hagyja rá a férj -, hiszen ők nem vettek el. Ábránd- Tudod, anyukám, ha jönne egy jóképű, okos, gazdag, gyöngéd férfi, én azonnal férj­hez mennék hozzá.- A te korodban, lányom, ez természetes. Magam is ilyen­ről ábrándoztam, de aztán mégis hozzámentem az apád­hoz. Vírushordozó- Menjen a konyhára krumplit pucolni! - ripakodik rá a katonára a felettese.- Nem mehetek kérem, ví­rushordozó vagyok.- Nem érdekel, majd más széthordja maga helyett! Származás- Mama, az ember tényleg a majomtól származik? - kérde­zi Pétiké otthon.- Igen, kisfiam - feleli az anyja.- És melyik ember vette ész­re először, hogy ő már nem majom? Iskolában- A Hold olyan nagy, hogy sok millió ember tudna rajta élni - mondja a tanár az isko­lában. Móricka felnevet.- Most mit nevetsz?- Csak arra gondoltam, mi­lyen tülekedés lenne félhold idején! Engedelmes gyerekek- Tudod, öregem - büszkél­kedik Géza a barátjának -, örül a szívem, amikor látom, hogyan engedelmeskednek a gyerekeim az asszonynak!- Valóban. Mintaszerűen kö­vetik az apjuk példáját... Állatvédő gyermek- Anyu, tudod, mennyit szen­vedett az a szegény állat, hogy te ilyen bundát hordhass?- Nem szégyelled magad, hogy beszélsz az apádról? I. : 8,14,19,23, 26, 27, 33 II. : 6,10,11,14, 24, 29, 34 19.30 PARAVARIETÉ Stúdió előadás AZ ATI november 16-án ked­vezményes tanfolyamot indít részletfizetéssel. Tanfolyamdíj 30%-a visszaigényelhető. AL- 0218. Kaposvár, Somssich u. 18., 82/310-615. Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Sió­fok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejt­vénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, te­lefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájá­rulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesz­tő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete há­romszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ÉSZAKKELETEN GYENGE FAGY reggelihömérseWet + déli felhözet -Síofok ff 13 *C f *»j 4-C * — Jlí.l.UM tel?*1"'1 rv.irnn 14 C -Kaposvár 12 *c/ Csurgó. 4»e C .... Jk* 7 Nagyatád**'*" 4=c i EMS Barcsai ews p Somogy megyében ma délelőtt változóan napos, délután felhős. 1 . este borús idő lesz, de számottevő eső nem esik. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A hőmérséklet kora délutánra 14 fok köré vízhőmérséklet emelkedik, majd péntek reggelre 3 fok köré süllyed. *0_ A legvalószínűbb folytatás: D.una 1°“11 ^ pénteken számottevő fagy. eső nélküli, nyugaton felhős, kele- Tisza 5-1 • ® ten zömmel napos idő várható. Balaton 11 C Szombaton a Dunántúlon esőre és átmeneti lehűlésre van kilátás. Velencei-tó 10 X A vasárnap ismét naposnak ígérkezik. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás. Tisa-tó 10 C Közlekedés-meteorológia: ma a déli országrészben nagy a köd- Pollen veszély! Hajnaltól kora délelőttig továbbra is a ködfoltokra kell „ ,. figyelnünk! Csalan alacsonV Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI’ Gombák További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Parlagfű alacsony ( http://wap.t-zones.hu ). C^RJslE-R. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 247.0000 254.0000 USD 204.5000 211.0000 GBP 361.0000 374.9000 CHF 159.0000 165.0000 SKK 6.1500 6.6800 HRK 33.0000 35.2500 Köziileteket is kiszolgálunk! Érvényben: november 2. Tel: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents