Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-03 / 257. szám
14 KÉK TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK HÍRSAV Szekrényben kutatott a pénz után Négyszázezer forintot és 50 eurót zsákmányolt az a tolvaj, aki kedden délután egy családi házat fosztott ki Szabadiban. A tettes a nyitott ablakon mászott be a szobába, ahol némi kutatás után a szekrényben megtalálta a készpénzt. Körözött férfit fogtak igazoltatás közben Közúti ellenőrzés során találtak rá egy körözött férfire a kaposvári járőrök. A Pécsi úton állítottak meg egy autót, az igazoltatás során kiderült, hogy a jármű egyik utasát, egy 50 éves sántosi férfit a Somogy Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja körözi. A férfit előállították a kapitányságra, majd a bv-inté- zetbe szállították. Kirabolta a „félkarú rablót” Keddre virradóan ismeretlen tettes Balatonlellén betört egy kávézóba, feltörte az ott elhelyezett játékgépeket, majd készpénzt és dohányárut tulajdonított el. A kár mintegy egymillió forint. Meglovasította a Renault Cliót Hiába zárta le tulajdonosa egy siófoki családi ház előtt parkoló Renault Clio ajtajait, a tolvaj trükkösebb volt. Szinte észrevétlenül nyitotta ki és „kötötte el” az autót. A lopással mintegy 1,7 millió forint kárt okozott. Nem jogerősen ártatlanok a rendőrök FELMENTETTE a Baranya Megyei Bíróság első fokon azt a három rendőrt, akik tavaly egy családi veszekedés során, intézkedés közben eltörték egy férfi karját. A sértett ittasan késeléssel fenyegette az intézkedőket. (ned) Halálos áldozatot követelt a karambol összeütközött egy személyautó egy vonattal Békéscsabán. A balesetben a járművet vezető nő életveszélyesen megsérült, utasa, egy férfi életét vesztette. A tragédia oka egyelőre tisztázatlan. (ned) Gránátvetők a kisbuszban lebuktak Franciaországba vitték volna a csempészett fegyvereket Hercegszántónál fogták el azt a korábban fegyveres rablások miatt már elítélt két férfit, akik Szerbiából Franciaországba próbáltak fegyvereket csempészni. Gyanús viselkedésük miatt kapták el őket. Nagy Eszter Dóra „Hercegszántónál jelentkezett belépésre egy svájci mikrobusz, hat utassal” - mondta Sípos Jenő. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szerint a négy szerb, egy francia és egy svájci-francia kettős állampolgár csak egyetlen karton cigarettáról tett bejelentést. Az utasok közül Sípos szerint ketten „gyanúsan viselkedtek”, ezért átvizsgálták a mikro- buszt. A csomagtartóban, egy utazótáskába rejtve két gránátvetőt és egy Kalasnyikovot találtak a vámosok. A rendőrség vizsgálata során kiderült: a szerbeknek nincs közük a fegyvercsempészethez, még csak személyes kapcsolatuk sincs a tettesekkel. Ők csak a Svájcba induló, iránytaxiként működő mikrobusz szolgáltatásait vették igénybe, ezért el is engedték őket. Csízner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Különleges Ügyek Osztályának vezetője lapunknak azt mondta: a negyvennyolc éves francia férfi és harmincnyolc éves társa érdemben nem tett vallomást, de az adatok arra utalnak, hogy Franciaországba vitték volna a fegyvereket. Őket tegnap letartóztatták. Csízner szerint a most lefoglalt orosz gyártmányú gránátvetők ritkaságszámba mennek a feketepiacon. Darabonként akár félmillió forintot is kérhettek volna értük, míg a Kalasnyikov feketepiaci ára kétszázezer forint körül mozog. A két férfi Szerbiában vásárolta a fegyvereket. Korábban mind a ketten büntetve voltak már fegyveresen elkövetett bűncselekmények miatt. Havi egy fogás A vámosok adatai szerint szinte minden hónapban találnak egy-egy fegyvert, amelyet csomagtartóban vagy épp a kesztyűtartóban próbálnak behozni az országba. sípos jenő, a VPOP szóvivője szerint elsősorban vadászfegyvereket találnak az ellenőrzéseken, de a fegyverek mellett jelentős a lőszerlefoglalások száma is. Legutóbb október elején Hegyeshalomnál, egy osztrák autóban találtak három sörétes és három golyós vadászfegyvert. Egy tíz hónapos csecsemő életét követelte a tűz Egy 10 hónapos kisgyermek vesztette életét szerdán reggel, mikor tűz ütött ki Tatabányakertvárosban, egy lakásban. A gyermek az egyik szobában aludt, amikor felcsaptak a lángok. Élettelen testét kiságyában találták meg a tűzoltók. A kétszobás lakás szerdán, a reggeli órákban gyulladt ki. Az édesanya és gyermeke külön szobában aludtak, így az anya, aki a füstre ébredt fel, már nem tudta kimenteni a lángok közül alvó kisgyermekét. A kislány szobájába belépve szembesült azzal, hogy nem csak a füst, de a lángok is ellepték a szobát. Mivel egyedül semmit sem tudott tenni a piciért, segítséget hívott. Sajnos a tűzoltók sem tudták megmenteni a kislányt, hiszen amikor megérkeztek a helyszínre, már élettelenül feküdt az ágyában. Varsányi Zsolt rendőr százados lapunknak azt mondta, hogy a helyszínelés már lezajlott. A következő nyomozási szakaszban kihallgatják a tanúkat, illetve az édesanyát. Szakértő bevonásával keresi a rendőrség a tűz okát is. Egyelőre, az elsődleges szakértői vélemény alapján úgy tűnik, elektromos hiba okozhatta a gyermektragédiát. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a kisgyermek halálát a tűz vagy a füst okozta-e, ezt csak a boncolás után lehet majd megállapítani. ■ Szűr Annamária Pénzt és mobiltelefont rabolt a banda Kaposváron Jakab Edit Rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség két kaposvári és két jutái férfi ellen. A vádlottak júniusban megbeszélték, hogy egy ismerősüktől megpróbálnak pénzhez jutni. Úgy tervezték: kiszemelt áldozatukat telefonon Kaposvárra hívják azzal az ürüggyel, hogy mobiltelefonokat adnak neki. A csapatból ketten találkoznak a sértettel, s amikor az megmutatja a nála lévő készpénzt, kikapják a kezéből és elfutnak vele. Az egyik vádlott telefonjáról fel is hívták a sértettet, megbeszélték a találkozót, a rábeszélésben mind a négyen részt vettek. A találkozó a-Tüskevári utcában volt. Odafelé menet az „üzletelésben” részt vevő két bandatag elhatározta azt is, hogy megszerzik a sértett mobiltelefonját is, s ha kell, erőszakot is alkalmaznak. Egyikük elkérte a telefont azzal az ürügygyei, hogy szeretne telefonálni, aztán utasította a sértettet, hogy mutassa meg a nála levő készpénzt. Amikor azonban ez megtörtént, a vádlottak ököllel arcul ütötték áldozatukat, majd a telefonnal és a készpénzzel együtt a helyszínről elmenekültek. A sértettnek hatvanezer forint kára keletkezett. A vádlottak szabadlábon várják a bírósági tárgyalást. KMSI HÖRMW GARAZSKAPl AKCIÓ! Automata garázskapuk 201 kedvezménnyel! kapu Kovácsoltvas kerítések, kapuk gyártása! Hárkiiképvisvlet: k\I*OS-k\IH Kft. Kaposvár, Bombóvári m.1. T«‘l;83/512-070 TONDACH % CSEREPEK áremelkedés előtt! Akciós áron! 40x40 színes és szürke palák, hullámpalák, bitumenzsindely, fenyőfűrész áruk akár extra méretben is! yX —ÉS MINDEN, AWII A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. 1 építőanyag f JeL/fax: 87/341-349; 87/341-459 IMMUN <xox<o Autóápolás, Autó és Gumiszerviz, INDIT-TRADE alkatrészárusítás! NYITÁSI AKCIÓ! Ha olajat cseréltet, és a szükséges anyagokat is nálunk vásárolja 5500 Ft értékű vaxolást kap tőlünk ajándékba! Ügyleteink kört hetente kisorsolunk egy negyedéves Somogyi Hírlap olstirelést! katolikus, református, evangélikus, isidó ES RÉGISÉGBOLT | SONAX AUTÓKOZMETIKA Kaposvár. Komi vezér u. 5. FÍSTWtlf BŐIT ES IMÍTÁRGY. ERTÉKBECStÉS M#tárgyatÜÖÍ*&MrMÖJfíllfeSSei, ELKÖLTÖZTÜNK! Új címünk: Kaposvár, Zárda u. S. HE I tí I.: L‘> 2 4 2 7-944 flyilvu lat ílí'.í h-p 9- 13, 0-12 \-v/' i HAL AKCIÓ a kaposméröi halastónál! Kárász csak 299 Ft/kg Amur 649>Sj/kg csak 499 Ft/kg Ponty ?69,-Fí/tsg. csak 599 Ft/kg Amíg a készlet tart! KRISTON INTIM TORNA Női egészsépédelem szakorvosi támogatással. Kaposvári tanfolyam november 12. és 19. GROSZ AUTODIAGNOSZTIKA Kaposvár. Mező u. -Dombóvári üt sarok ffi 82/412-969: 30-9360-904 KLÍMA BESZERELÉS, JAVÍTÁS. ZÖLDKÁRTYA. OLAJCSERE AZONNAL! ÚJ BÚTOROK ÜZLETE Balatonszárszó Mikes K. u. 4 T.: 84/363-773, 70/367-4284 Nyitva: H-P: 9-18, szó.: 9-12-ig 1. o. BÚTOROK NAGY VÁLASZTÉKBAN KEDVEZŐ ÁRON - HÁZIGSZÁLLiTÁSSAL IS! SZÖNYEGKIÁRUSÍTÁS ÉS AKCIÓK! Építési homok 2000 Ft+áfa/m3 Töltésföld, virágföld, agyag, a kaposméröi homokbányától Nagy tételben kedvezmény! Telefon: 82/713-138 Akciós téligumik akár hitelre is. Zöldkártya bejelentkezés, sorban állás nélkül. Pannon Autó Service Kft. osvár. Dombóvári út 1, {a rádiótoronynái) Telefon: +36 82/41&-734 Önöknél minden jól ÁLL? Mert nálunk IGEN!!! Merevedési zavarok kezelése. Urológiai magánrendelés: 06-20/541-7007 Eljött a választás ideje! Betéttel, vagy anélkül élni? Vizelettartási zavarok kivizsgálása és kezelése. Szülés utáni kísmedencei ízomzat helyreállítása, otthoni kezelése: 06-30/4551-695; 06-30/9017-783 Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Értesítjük a lakosságot, hogy Somogyzsitfa, Szöcsénypuszta és Nagyszakácsi Cserhát transzformátor állomás között egy új 20 kV-os hálózat létesült, a villamos hálózatok és a berendezések 2005. október 28-án (pénteken) véglegesen feszültség alá kerültek. Az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! &on t InvestLead Ifapr ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Rt. 7827 Pécs, Puskin fér 12/1 Tői,: 72 855 844 Mobil: 20 242 1111 E mail: info@inifestfead.hu Pécsi, belvárosi, ó lakásos társasházban lakások - 200ó. novemberi átadással - leköthetők. ® jól szeparált, tágas, napfényes lakások » város szívétől 500 m-re 8 parkosított udvar & gondnoki szolgálat $ teremgarázs I Pécsett, zöldövezeti, 4 lakásos társasháziban lakások garázzsal leköthetők. ni m J % ni mjM * kedvező alaprajzi kialakítás, já tájolás 8 jó megközelíthetőség & erkélyek, teraszok f* tágas ^eépítés & korszerű építőanyagok Kaposvár, Csík Ferenc sétány 2. (uszodánál) Épúletták, láng- és gombamentesítés, asztalos ternM, tetóléc, ÜSS eladás, légszáraz asztalosipari pallói, szelemencsamk, ácskapocs, szegek TeL: 82/512-707, Fax: 82/512-706 r^M6s, születésnapi akció minden gumiabroncsra i —-------------Alapítva: 1930------------------Pr ait Gumi Kaposvár Vásártéri út 2/a. Telefon: 82/422-046