Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-17 / 269. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Tóth-parádé a villámdöntőben Zárkózott a Szenna Pack sakk nb i/b Keszthelyen nyertek judo Banicz Vivien csak bírói intésekkel maradt alul az aranycsatában Tóth Patrícia (felül) arannyal, míg Banicz Vivien (alul) ezüsttel tért haza Budapestről fotó: kovács tibor Az idén már a harmadik bajnokukat ünnepelhették a Kaposvári Nehézatlétikai SE judósai; ezúttal a 30 kg-os súlycsoportban versenyző Tóth Patrícia szerzett aranyérmet az Újpesti TE csarnokában rendezett diák „C” korcsoportos országos bajnokságon. Fenyő Gábor Érdekes történet Tóth Patríciáé; két nappal az országos bajnokság előtt még az is kérdéses volt, hogy Kéki Márton tehetséges tanítványa egyáltalán el tud-e utazni a fővárosba. A Toldi iskola diákjait megtizedelő vírusos fertőzés ugyanis őt sem kímélte. Végül elindult, de súlycsoportot kellett váltani; a 33 kg-os sportoló eggyel lejjebb, a 30 kg-osok között lépett tatamira, miután több kilót fogyott... Ehhez képest mindhárom ellenfelét roppant magabiztosan verte. A döntőben például ahogy megfogta az ellenfelét, rá három másodperccel később már be is fejeződött a mérkőzés; a korábbi meccsein szintén magabiztosan menetelő szombathelyi riválisát ippon- nal verte. Kis híján arany jutott klubtársának, a plusz 45 kg-os súlycsoportban érdekelt Banicz Viviennek is. A kaposvári reménység - akinek Sánta Diana az édesanyja s egyben az edzője is - két győztes mérkőzése után egyedül csak a döntőben maradt alul. A fináléban a két judós nem boldogult egymással, Baniczot azonban két kisebb szabálytalanság miatt megintette a bíró, s így be kellett érnie az ezüstéremmel. Vendégsiker a sakkrangadón K. Z. Biztosan vezetnek a veretlenek megyei kosárlabda Hibátlanok a csoportelsők Csordás (balra) és Galgán csatáját utóbbi csapata, a Henger nyerte Nagyatád - Szenna Pack Zselic SCII. 5,5-6,5 Az utóbbi években szoros mérkőzéseket vívtak egymással a megye sakkozói az NB II-ben, hiszen a játékosok már igen jól ismerik egymást A találkozó elején még biztos hazai győzelem látszott, aztán két-három óra elteltével kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Az időellenőrzést követően 5-5-tel fordultak a hajrába a csapatok, a két utolsó játszmában a vendégeknek voltak nyerési esélyeik. A ó. óra végén Ronga Attila megadásra kényszerítette Gyugyi Pétert, Vrban Sztyepan viszont szívósan tartotta hátrányos állását, így minimális arányban a vendégek kerekedtek felül. Eredmények: 1. tábla: Vrban Mladen- Kele János 1-0. 2. t: Percze Já- nos-Illés Attila 0,5-0,5. 3. t.: Béres Kornél-Szoták László 0,5-0,5.4. t.: Gyugyi Péter-Ron- ga Attila 0-1. 5. t.: Vrban Sztye- pan-Miovecz János 0,5-0,5. ó. t.: Bocska János-Jleinrich Ferenc 1-0. 7. t.: Ehrbár Tibor-Horváth János 0,5-0,5. 8. t: Percze Gá- bor-Kiss Zoltán 0,5-0,5. 9. t.: Koppány Tamás-Erdélyi Sándor 0,5-0,5. 10. t.: Szíjártó Attila- Haszon Dávid 0-1. 11. t: Percze Rajmond-Miovecz Bálint 0-1. 12. L: Vass Péter -Haszon Attila 0,5-0,5. További eredmények: Nagyka- nizsa-Komló 3,5-8,5; Tamási- Kármin Pécs 5,0-7; Szek- szárd-Kalocsa 6,5-5,5; Fehérvár SE-MÁV Előre 6-6; Erőmű Pécs-Baja 3,5-8,5. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Baja 21,5 pont 2. Szekszárd 20 pont 3-4. Nagykanizsa 19,5 pont 3-4. Tamási 19,5 pont 5-7. MÁV Előre 19 pont 5-7. Kármin Pécs 19 pont 5-7. Komló 19 pont 8. Fehérvár SE 18 pont 9-10. Nagyatád 17,5 pont 9-10. Szenna Pack II. 17,5 pont 11. Kalocsa 13 pont 12.. Erőmű Pécs 12,5 pont Kun Zoltán Business '97 Kft. csoport Nagyatád KK-Cifa KSE 76-64 (27-20,21-8,14-13,14-23) Vezette: Csabai, Fábián. Nagyatád: Horváth G. (25/15), Jüngling M. (20/3), Németh G. (13/3), JünglingÁ (8), Tallián (8). Csere: Várkonyi (2), Márkus (-). Edző: Hasanbegovic Adnan. Cifa KSE: Csima (26/6), Kovács Cs. (20/3), Csuha (9/9), Rózsa Cs. (-), Váli (-). Csere: Ifkovics (5/3), Varga Gy. (4). Edző: Csima Ferenc. Káig Autó TKK-Fiat KK L 63-77 (21-19,12-23,10-21,20-14) V.: Pestality Cs., Csabai. Ld.: Juhos F. (15), Ungvári (12/3), ÜL Kulcsár (18/18), Elek (17/12), Fenyvesi (14). Szervo Sziget KK- Vízcoop Henger 69-87 _ (19-23,12-22,27-17,11-25) | V.:Gémesi, Péter B. M: Mezricz- | ky (23/12), Tavas R. (13), Csordás 5 (13), Horváth Z. (10/3), ill. Gosz- I tonyi G. (29/18), Nagy I. (26/18), Fokvári (14/3), Nagy G. (14). ELSZER TRADE KK- Füredholding Meló-Diák 61-63 (15-20,11-12,23-11,12-20) V.: Csapó, Söjtöry. Ld.: Szalai Zs. (18/3), Puskás (11/3), Szalai Cs. (11), ill. Soós (20), Szmolka (16). Faló Egyed-Hús Széchenyi-Baglyok 113-78 (29-15,27-18,29-26,28-19) V.: Zsigmond, Fábián. Ld.: Kovács N. (44/12), Szabó T. (23/9), Horváth K. (19/9), Palkó (10), Szalai G. (10), ill. Körösi (22), Németh A. (20/3), Pál (17/3). Rulez csoport Tüskevári SE- Bomardier Pub KK 69-51 (21-8,19-17,17-16,13-10) V.: Stickel B., Elek. Ld.: Bodródi D. (19/3), Bodródi M. (13/3), Lázár (10/3), ill. Samarus (19), Dénes S. (14/6), Kántor (13). Agriconsult SE-Kasi JC 59-75 (16-23,10-17,9-23,24-12) V.: Pestality P., Molnár G. Ld: Hegyi (14/3), ill. Simon A. (21/9), Bíró (21), Jutái (14/3) Építőipari-BBSC 40-66 (10-12, 9-13,7-22,14-19) V.: Kovács P., Stickel L. Ld.: Bertalan Zs. (14), Péter B. (10), ill. Szekér P. (28/6), Csikor L. (25/3) Kapós Hidro csoport Fiat KK Ü.-Barcs 65-81 (13-22,8-20, 28-17,16-22) V.: Stickel B., Horváth G. Ld.: Tóth G. (23/21), Bolvári (10), Nagy A. (10), ill. Bagó (30/12), Reith Á. (28), Bessenyei (15/3). Kasi„B”-BrigantiBC 72-95 (23-35, 24-17,6-19,19-24) V.: Koncsek, Bartics. Ld: Fonai R. (20/6), Vojvoda (18), Rontanék (10/3), ill. Toronyi Sz. (30), Kadaravek (25/3), Tóth B. (22/3), Bekker (14). Taurina-Zselici Hiénák 53-73 (12-17,16-23,15-19,10-14) V.: Monok, Soós. Ld: Németh L. (17/3), Móhr M. (14/12), Vörös (10), ill. Farkas T. (22), Kosaras (17/6), Bogárdi (15/3). így folytatják VII. forduló CSÜTÖRTÖK (november 17.) Táncsics gimnázuium: Fiat KK l.-Vízcoop Henger 19.30 óra. SZOMBAT (november 19.) Táncsics gimnázium: Füredhol- ding Meló-Diák-Cifa KSE 8 óra; Fiat KK II.-Zselici Hiénák 9.30 óra; Szervo Sziget KK-Faló Egyed-Hús Széchenyi 11 óra; Agriconsult SE-Tüskevári SE 12.30 óra; Briganti BC-Barcs 14 óra. Eötvös középiskola: Baglyok ELSZER TRADE KK 8 óra; Taurina KK-Kasi „B" 9.30 óra; Bomardier Pub KK-Építőipari 11 óra; Ka- si „A" -BBSC 12.30 óra A sakk NB I/B Charousek-cso- portjának 3. fordulójában küzdelmes mérkőzésen meggyőző kaposvári siker született. Keszthelyi Spartacus SK-Szenna Pack Zselic SC Kaposvár 4,5-7,5 Ismét tartalékosán szerepeltek a kaposváriak, hiszen Ribli Zoltán nemzetközi nagymester nem állt a csapata rendelkezésére. Az 1. táblán Jovanovic Zorán végig irányította a játékot, érvényesült a nagyobb tudása. Feletar Darko sötét színnel tartotta az egyensúlyt jó nevű ellenfelével szemben és végül döntetlent ért el. Veres Róbert nagy csatában győzte le ellenfelét úgy, hogy leszorította versenytársa állását. Kátai Dávid taktikai küzdelemben kerekedett ellenfele fölé. Szulimán Gyula ügyes játékkal egy nehezen hozható állásból nyert. Vargyas Zoltán végig a támadójátékra helyezte a hangsúlyt és a végjátékban legyőzte a mezőny egyik legjobb női játékosát. Eredmények, 1. tábla: Peredy Ferenc - Jovanovic Zorán 0-1. 2. t.: Ézsöl Miklós-Feletar Darko 0,5-0,5.3. L: Horváth Imre-Horváth Tamás 0,5-0,5. 4. t.: Magyar Ottó-Ko- vács Előd 1-0. 5. t.: Babits András-Veress Róbert 0-1. 6. t.: Bartha Sándor-Néber Ákos 0,5-0,5. 7. t.: Berta Krisztián- Kátai Dávid 0-1. 8. t: Rózsa Péter-Szulimán Gyula 0-1. 9. t.: Pintérné Kovács Márta-Var- gyas Zoltán 0-1. 10. t.: Demény Antal-Schlégl Ottó 0,5-0,5. 11. t.: Bodnár Zoltán-Misetáné Burján Anita 0,5-0,5. 12. t.: Lovász Barnabás-Weisz Tamás 1-0. További eredmények: Tapol- ca-Pannonpower SE 8-4; HÜSI SC-BEAC 5-7; Decs-Szent-got- thárd 7,5-4,5; Győr-Szentendrei Sí 8-4. A kaposváriak a hetedik helyre zárkóztak fel a tabellán. Bajomban maradt a kupa röplabda Negyedül alkalommal rendezték Nagybajomban a Tibol László gyermek, leány röplabda-emlékversenyt a BÁG Biztosítási Alkusz Kft kupáért. A viadalon a BAG Nagybajomi DRC az első, a Kaposvári Sportiskola 4. helyen zárt. Kü- löndíjat kapott Csik Lili, Soós Katinka (mindketten Nagybajom), Miovecz Zsófia (Kasi) és a két edző, Nagy Zoltán és Jezeri Tibor is. (mg) Megújult túrautak szabadidősport A Zöldpont Életmódklub 2005-ben is folytatta a megye turistaútjainak karbantartását. Újrafestették a Dél-dunántúli Piros Túra De- seda - Zaranyi erdő - Kaposvár - Gyertyános-völgy - Töröcske- patak szakaszát. A piros kereszt jelzést a Deseda nyugati partján és a Töröcske-patak Kaposszerdahely - Tokaji Parkerdő - Kaposvár útvonalon újították fel. A sárga rom jelzést Kaposszentjakab és a Ná- dasdi erdő között; valamint a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Mesztegnyő-So- mogysimonyi szakaszán festették át. Idén Jónás Péter, Kiss László, Bús Dániel és Koch Eszter voltak a leglelkesebb felújítók, (kz) Őszi bajnok a Csurgó kézilabda nb ii Javítottak a szemesiek Kun Z. Női mérkőzések: Balatonszemes KSE- Sárvári Kinizsi SE 33-29 (16-16) Balatonszemes KSE: Sulyokné - Czár 4, Fias 2, Kertész 2, Csöndé 13, Madács 3, Makarészné 4. Csere: Spanics (kapus), Schmal- né, Kozma 5, Rotter, Szili, Maka- részE. Edző: Cser Zsolt Küzdelmes mérkőzésen a győzelmet jobban akaró hazaiak ötödik diadalukat aratták a bajnokságban. Jók Fias, Csöndé, Makarészné. Ifi: Balatonszemes KSE-Sárvári Kinizsi SE 15-22 (5-12). Mohács-Siófoki VSE 25-20(13-11) Siófaki VSE: Boros - Borza, Bál- ványosi 7, Tolinger 3, Búza, Molnár 1, Erdei 3, Szűcs 1. Csere: Kertész, Hajdú, Major 3, Csaba 2, Ster. Edzők: Pintér Károly, Lapos Gábor. A siófoki csapat a szezon leggyengébb teljesítményével rukkolt elő. Mind támadójátékban, mind védekezésben keveset nyújtottak a Balaton-partiak. Egyedül a két ifista, Major és Csaba játéka dicsérhető. Jók: Major, Csaba. Ifi: Mohács-Siófoki VSE 21-23. Férfimérkőzések Csurgói KK-Bácska SZSE 42-21 (22-9) Csurgói KK: Nagyvizeli - Németh 7, Nézics 1, Borsodi 2, Fényi 4, Baksa 4, Takács 11. Csere: Kiss, Pallag, Horváth 4, Baranyai 4, Csiszár 3. Edzők Borsodi Péter, Bencze József. Az első perctől az utolsóig komolyan vették az utolsó hazai összecsapásukat a csurgóiak, akik gólzáporos mérkőzéssel búcsúztak lelkes és kitartó közönségüktől. A vendégeknek esélyük sem volt a pontszerzésre. A Csurgó csapata az utolsó forduló eredményétől függetlenül már őszi bajnok! Jók: Nagyvizeli, Németh, Baranyai. SimontomyaBalatonboglári SC 34-30 (15-14) Balatonboglári SC: Pogány - Ács 1, Erdős 3, Hiczfelder T. 3, Péter 4, Hungler 8, Zeke 8. Csere: Horváth /., (kapus), Kocsis, Varga 3. Edző: Varga Zsolt. Az egyenrangú ellenfelek jó iramú csatájában a hazai pálya előnyeit élvező csapat kerekedett felül. A bogiári játékosok nehezen viselték a játékvezetők ítéleteit és ez a játékukon is meglátszott. Jók Hungel, Zeke.